Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-02-26 / 996. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 február 26. LÁZÁR URlÉLT Irta: ZSIGMOND EDE A temetésen az a megtiszteltetés érte, hogy a vezérigazgató is megjelent kissé későn ugyan de még hallhatta, amint Kozma cégvezető a vállalat alkalmazottainak nevében búcsúztatta a halottat: — A tisztességes, mebizható ember mintaképe voltál előttünk, mig a sors különös rendelése folytán egy szerencsétlen véletlen következtében eltávoztál körünkből. Nemes szellemed azonban mindig él majd emlékezetünkben. Isten veled! Lázár Arnold, a Merkur rt. elhunyt tisztviselője, valóban kitűnő megbízható ember volt. Erényei már fiatalkorában kifejlődtek benne s már akkor tartózkodott minden meggondolatlan cselekedettől, ötödik gimnazista korában, például, amikor az osztály a pofozkodó Sándor tanár ellen tiltakozó felvonulást rendezett az igazgatói szoba előtt. Arnold otthon maradt és azalatt inkább magán- szorgalomból lefordította Livi- us két fejezetét. Tizenkilenc- éves volt, amikor a vállalathoz került és azóta mindenkori feletteseinek legnagyobb megelégedéssel látta el feladatát. Rendszerint ő érkezett legkorábban s mindig szívesen végzett ingyenes különmunkát a hivatalos órák után. így hát a pályáján szépen haladt előre . Huszonöt éves korában nősült .— véletlenül éppen akkori főnökének a leányát vette el feleségül. Csöndesen békésen éltek: háromszobás lakásuk, két gyermekük és egy hangosrádiójuk volt az Erzsébet körúton. Lázár az estéit otthon töltötte, az adóját pontosan fizette és sohasem mulasztotta el háztartási alkalmazottait idejében bejelenteni. Derék polgár volt tehát, egyike társadalmunk kitűnő támaszainak . . . Nyugodt életét bizonyára még jónéhány évig zavartalanul folytatta volna, ha nem sújt rá az a véletlen szerencsétlenség, amelyről Kozma kollégája a búcsúztatóban megemlékezett. Csütörtökön estefelé —, előző nap tették közzé az újabb elbocsátottak jegyzékét és a hosz- szabb munkaidőről szóló rendeletet —, Lázár ur alárendeltjei körében gyanús suttogásra, lett figyelmes. Vizsgálódni kezdett és fél óra múlva mindent kezdett megérteni: hatalmas arányú sztrájk van készülőben! Lázár nagy megdöbbenéssel látta ezt a “felelőtlen mozgolódást” s nem is értette egészen: miért akarnak sztrájkolni azok, akiket nem bocsájtottak el —, a- helyett, hogy örülnének a szerencséjüknek ! Miután pedig megdöbbenéséből és csodálkozásából magához tért, eszébe jutott, hogy tenni kell valamit. A Vezér már nem volt az épületben, pedig őt még ma mindenáron értesíteni kell! A telefonhoz sietett, de meggondolta a dolgot: ilyen fontos ügyet nem lehet csak úgy telefonon elintézni. Ki is hallgatnhatná valaki. Egy pillanat múlva már tudta, mi a teendője —, és ettől jóleső izgalom fogta el: személyesen kell megbeszélnie a Vezérrel a további intézkedéseket. Személyesen ! Villamossal ment Budára. A végállomástól néhány percnyire lakott a Vezér. Lázár frissen ruganyosán kapaszkodott fölfelé az elhagyott, kanyargó utón. Érezte, milyen fontos küldetésben van most hiszen néki kell elhárítani a vállalatot fenyegető veszélyt. Egyszerre roppant erősnek érezte magát. Felnézett az égre és úgy látta, mintha a sok kis csillag biztatóan integetne felé. Nem volt különösebb érzéke a természet szépségei iránt, de most valami furcsa, bóditó hangulat fogta el és kábult csodálkozással gyönyörködött az égi fények tündéri játékában. Amikor az autó elütötte, egy pillanatra sem veszítette el eszméletét; azonnal tudta, mi történt vele, sőt mintha belülről Valójában hatvan esztendeje, hogy Edison zsenijének jóvoltából megszólalt azj elképesztő gépezet, amely az emberi hangot rögzítette meg. A fonográf bizony még sercegett, kráko- gott. de asztmás nyekergése a- lól kísértetiesen eleven emberi hang bukkant elő. Olyan hihetetlenül, hogy az akadémikusok akiknek Edison akkor bemutatta találmányát, megbántottan kikérték maguknak, hogy bo- londá tegye őket. Az ember — éppen, mert nehezen hitte el valóságnak — meglehetősen közömbösen fogadta és nagyobb jelentőséget nem tulajdonított neki. Még akkor sem, a- mikor lassanként meggyőződött arról, hogy az emberi hang valóban a viaszhengerről áradt és nem hasbeszélőből. Berliner nevű német mérnök tökéletesítette tovább Edison találmányát, a fonográfot és ő ajándékozta meg az emberiséget annak nagyjából már mai változataival, a grammafónnal, éppen most 50 esztendővel ezelőtt. A félszázados jubileum mellett megelehetősen közömbösen, sőt fura tartózkodással haladt el az emberiség. Általában a lapok rövid hírekben számoltak be az esetről. Mintha éreznék, hogy a találmánytól, amelytől annakidején megriadtak, később meg nem ismerték föl jelentőségét, még lesz tartanivalójuk. Berliner kitartó munkával ásta ki az elfogott és gépbe zárt hangot a zörejek törmelékei alól és amikor félszázaddal ezelőtt a világ elé tette a már korongos és tölcséres grammafónt, ezen a hangot már csak egy vékony fátyol válaszotta el a tökéletestől. Ezt azután a gyártási műveletek során lassanként lehámlasztották róla és ma már tisztán szól minden változatban. A hangosfilm — amely bármenynyire tagadja, hogy a grammo- fón volt az őse, mégsem tudja származását letagadni — úgyszólván végleg megoldotta a "hang megőrzésének problémáját és az ember valójában csak most kezdi értékelni ennek jelentőségét. Csak most döbben rá, hogy a hangot és vele együtt az embert el lehet tenni dobozokba az örökkévalóságnak. egy korholó hang szólt volna hozzá; mit bámészkodtál, miért nem mentél az ut szélén? A sofőr és az utas kiugrott az. autóból. Csúnya látvány tárult eléjük a reflektor fényénél. Az utas idegesen kiáltotta, mikor végre kihúzták a kerekek alól: — Tegye gyorsan a kocsiba és hajtson egy kórházhoz! Lázár még élt. Hallotta a szavakat, az ismerős hangot. Kinyitotta a szemét és meglátta őt a Vezért, amint ijedten és rosszkedvűen hajolt fölé. Ha lett volna még annyi re je, bizonyára bocsánatot kért folna Tőle az okozott kellemetlenségért, de már nagyon gyenge volt és igy csak ezt suttogta halkan, hörögve: — Alázatos szolgája; I Aztán meghalt. És ezzel együtt magát a kort is. Ezzel a történelemirás uj fejezethez jutott. Nincsen többé kiszolgáltatva a szakma művelőinek úgy, mint eddig. Nem lehet többé célirányosan méltatni egy kort és annak egyéneit, dicsővé magasztositani förtel- meket és délceggé csinosítani suta embereket és tetteket. Csak meg kell indítani a gépet és kiderül, hogy az államférfi magasztos hérosza volt-e, vagy önimádó zsarnok. Csak le kell vetíteni alakját, megszólaltatni eltett hangját és a kettő együttesen mutatja a lényeget. A többi már a szakemberek dolga lesz, akik nem a kétes adatok kedvük szerint való fölhasználása alapján értékelnek és Ítélkeznek, hanem a szaktudományok törvényei szerint. Az arc, a szem, a tartás és a hang alapján állítják össze és szedik szét a történelem nagy embereit és ha önkénytelenül, vagy céltudatosan a fölvétel idején vigyáztak is ezek a mozzanatok tetszetős voltára, mindig maradt egy jel, valami tünet ami könyörtelenül megmutatja a valóságot. A diadalmenetek feszes és rivalgó pompázása mögül kibukkannak a sorfalat állók közül az arcok, a ruhák üdvözlések. Zengésüket meg lehet szűrni és ki lehet belőlük vonni, hogy mennyi a kényszer vagy a félelem. A professzor hiába írja majdan, hogy “osztatlan és egetverő lelkesedés kisérte minden léptét”. Vagy: “boldog arcok tekintettek rá, mindenütt, amerre ment”. Hiába, mert a hóditó bevonulása mögött ott lesznek a tépett uccák, beomlott házak, leégett városrészek, szétdult otthonok, az uccára tarkító hullák. Az arcokon és embereken az éhség, lerongyoltság és kétségbeesés. Edison első fonográfjának viaszhengeréből még tétován, di- dergősen és eltorzítva fordultak ki a hangok, Berliner megtisztította őket, a hangosfilm pedig az alakkal és környezettel együtt megőrzi az örökkévalóságnak. Ha majd 100 esztendő múlva előveszik a dobozokból e kornak a hangját, embereit és eseméMUNKÁT KERESŐK irta sértő Kálmán Most szálltak le a vonatról, Fölrázódtak a faluból, Ide reménykedtek Pestre, Padokon szorongnak este. Rossz tarisznya a vállukon, Foltos csizma a lábukon, Hideg pipa a szájukban, Lázas test a ruhájukban. « Reggelig podon tűnődnek, Alva egymáshoz ütődnek, Napkelte előtt felállnak, Épülő házakhoz járnak. Emelnének palotákat, Ölbe’ vinnék a téglákat, Alkotnának, rombolnának, Csak fillérhez juthatnának. Járnak, kémek, várva várnak, Mig étkük van, pádon hálnak, Hazafelé gyalog vágnak, Bus hősei a világnak . . . “NE JÁTSZÁK MÜVEIMET NÉMETORSZÁGBAN” Most tették közzé Párisban Maurice Ravel, a nemrég elhunyt nagy francia zeneszerző végrendeletét. A végredeletnek van egy pontja, amely világraszóló érdekességü. Ravel ugyanis meghagyta, hogy müveit nem szabad Németországban játszani mindaddig, amig Németországban tilos Mendelsohn előadása, tehát mindaddig, a- mig ott a kultúrát megcsufol- ják és a nácik uralkonak. Aik ismerték Ravel fölvilágo- sult, szabadságszerető és az emberi kultúrától áthatott szellemét, azok számára nem váratlan ez az elhatározás. Már életében többször kijelentette azt, hogy nem kívánja és nem akarja. hogy a nácik között előadják müveit. Nem maradt rá hatás nélkül az, hogy a nácik kiüldözték a német kultúra legjobbjait és azt is firtatgatták, hogy Ravel fajtiszta-e? Azt igyekeztek kideríteni, hogy a nagyanyja zsidó származású és “Héber dalok” cimü kompozícióját is ezért irta, Ravel, aki szinkatoli- kus baszk családból származott, mindig mulatott a nácik ezen az akadékoskodásán és hangoztatta, hogy jól tudja: csak haladó szelleme miatt akarnak belé- kötni. Ravel most végrendeletében csattanós választ adott a náciknak és még halálában is azok mellé állt, akik a diktatúra csizmájával szemben az emberi kultúrát képviselik. nyeit, vájjon hogyan fogja érzékelni akkor az emberiség? Vájjon hogyan fog tetszeni nekik zászló- és ágyutermelésünk ? Mit szólnak majd kórházainkhoz és csecsemővédő intézkedéseinkhez és intézeteinkhez, ahol higiénikus gonddal táplálták a gyerekeket, — akiknek szüleit előzőén repülőbombával vagy gázzal kiirtották a világból? Valószínűen azt állapítják majd meg e kor hangjáról, amit annakidején Edison, sőt Berliner gépéről mi, — nem tiszta. Sőt, gyanús és bolond. Barabás Gyula A clevelandi magyar IWW. tagok minden csütörtökön este az open forum előadásokon találkoznak. Edison fonográfja hatvan éves ELMÉLKEDÉS A HANGRÓL
