Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-01-01 / 988. szám
1938 január 1. BÉRMUNKÁS 3 oldal INNEN-ONNAN összeszedte: ZÁRA JÁNOS Akik az amerikai ipari viszonyokat közelebbről vizsgálták, már régen megállapították,azt hogy azokban a legkifejlettebb kémrenszder uralkodik. Lapunk hasábjain foglalkoztunk ezen tényekkel, valamint azt is kimutattuk, hogy az amerikai iparbárók a világ összes országai között a legerősebb privát hadsereggel rendelkeznek. Évente milliókat költenek a munkásmozgalom elleni propagandára, kémek és gunmenek fizetésére. Mindez már régen leszögezett tény volt előttünk és a szenátus bizottsága, mely az ipari kémrendszer vizsgálatára volt kinevezve La Folette szenátor vezetésével e tekintetben részünkre semmi újat nem hozott nyilvánosságra. Hogy mégis foglalkozunk a szenátusi bizottság ezirányu jelentésével, inkább azért történik, hogy azok is meggyőződjenek erről a tényről, akik eddig kételkedtek ebben és a mi állításainkat túlzottnak minősítették. A szenátusi bizottság jelentése kétségtelenül a legmegbízhatóbb forrásból ered jés ha az az igazságot bármily tekintetben kerülné, valószinüjeg inkább tompítani igyekszik ezen rothadt rendszer ölő hatását, mint túlozná a megállapításaiban. A La Folette bizottság az u- tóbbi kétévben széleskörű vizsgálatot folytatott az ipari kémrendszer titkainak és hatásainak kiderítésében. A kihalga- tottak közöt voltak iparmágnások, gyárvezetők, szervezeti emberek, de különösen nagyszámmal voltak kétes szereplésü bérencek, akik a tényleges piszkos munkát végezték. A vizsgálat alá eső vállalatok közül 2.500- ról derült ki, hogy kémeket és bérgyilkosokat alkalmaztak “békés’ ’időben és sztrájkok alkalmával. Ezen vállalatok az utóbbi három évben több mint 10 millió dollárt költöttek a kémek, bérgyikosok, fegyverek és muníció vásárlására. A bérencek között azonban nemcsak “lezüllött” alakokat találunK, hanem nagyszámmal voltak és vannak “köztiszteletben álló” egyéniségek, sőt egy országos szervezetnek az al-elnöke is szerepel az árulók között, aki saját szervezetének tagjai ellen kémkedett. Különösen nagyszámmal vannak a szakszervezetekben helyi, vagy magasabb tisztviselői állást betöltők között, akik azáltal igyekeztek “jóviszonyba” kerülni a munkáltatókkal, hogy a velük egy szervezetbe tartozókat árulták el. Alávaló foglalkozás, de sajnos sokan vannak a jelen társadalomban, akik pénzért mindenre képesek. A nagyobb vállalatok között egyedül a General Motors Corporation két és fél év alatt közel egy millió dollárt fizetett ki detektívek és kémeknek. Nemcsak a munkások ellen alkalmaztak kémeket, hanem a kémek munkáit is kémekkel figyeltették, hogy biztosítsák magukat, hogy kémeik tényleg kémkednek és az ő javukra. Az év első hónapjaiban lezajlott nagy autó gyári sztrájkok idején, még a kormány munkaügyi titkárságának tagjait is kémekkel vették körül, amikor mint békéltetők megjelentek a sztrájkot előidéző ellentétek kiegyenlítésére. Egyszóval, akinek a sztrájkban bármilyen szerepe volt — akár a, kormány megbízottja, akár a vállalat képviselője, akár pedig a munkások ügyét szolgálta — a munkáltatók szervezetei mindenkit kémekkel kisértettek. Senki iránt sem voltak bizalommal, még a saját kémjeik iránt sem. A szenátusi bizottság megjegyzi, hogy: “a munkához való jog a semmivel egyenlő, ha annak eléréséért sokkal fontosabb jogokat kell feladni” a munkásságnak. “A kémrendszer minden nyomát teljesen megsemmisíti a jognak, melyről 150 évig hittük, hogy alkotmányunk mindenki részére egyformán biztosit.” La Folette, a szenátusi bizottság elnöke törvényjavaslatot készít elő, mely szerinte biztosítani fogja a munkásságnak a “valódi kollektiv egyezmény jogát” amely addig nem valósulhat meg, amíg az ipari kémrendszert meg nem semmisitik. Mi csak azon csodálkozunk, hogy miután a szenátusi bizottság tagjai oly beható vizsgálatot folytattak és saját szemeikkel és füleikkel győződtek meg azon gyalázatos viszonyokról, melyek az iparokban virágzanak, még mindig azon hitben élnek, hogy törvényekkel korlátozni lehet azokat. Nem vagyunk bölcsek, de azt megjósolhatjuk, hogy ezen viszonyok mindig létezni fgonak, amig a bérrendszer létezni fog. Amig a társadalmat a pénz uralja és a kényelmes életnek a titka a pénz menyiségtől függ, mindig akadnak árulók, akik hajlandók munkástársaikat elárulni. A kémrendszer csak annak szülőjével a bérrendszerrel fog elpusztulni, ezt pedig nem törvényekkel, hanem szervezett erővel lehet csak megdönteni. * * * A felháborodás moraja zúgott végig az országon az elmúlt tavasszal, amikor a Repuo- lic Steel Co. south chicagói telepén sztrájkoló munkásokra sor- tüzet adott a rendőrség és a sztrájkolok közül tizet megöltek. A kitartott sajtó az első pillanattól a legvadabb támadásokban részesítette a munkásságot és körömszakadtáig bizonyították, hogy a rendőrség és a korporáció eljárása teljesen igazolt, mert a munkásság a “magántulajdon szentségét” sértette meg. A vadállatias tömeggyilkosság nem maradt viszhang nélkül a másik táborban sem. A tiltakozás hangja minden felől hallatszott. Professzorok, papok politikusok, pártok és szervezetek tiltakzotak a “jog” ilyetén való tiprása ellen. A hivatalos közegek “vizsgálatokat” folytattak helyben és Washingtonban. A szemtanuk százai, fénykép felvételek magán és újság riporterek által, és a “Paramount Newsreel” felvétele bizonyították, hogy a támadást a rendőrség kezdte, amikor a több ezres tömegből álló sztrájkolok sorait sortüzzel fogadták a gyár közelében. A sebesülteket és halottakat kezelő és vizsgáló orvosok egybehangzó vallomásai szerint a sztrájkolok menekülés közben hátulról kapták a lövéseket, mely állítást a mozgókép felvételek és szemtanuk is igazoltak. Amint az idő mult, a tiltakozások elhalkultak, majd teljesen elnémultak. Ki törődik ma már azzal, hogy 1937 május 30- án a törvény “őreinek” gyilkos golyói tiz munkást öltek meg? A szalmaláng ellobbant és ma már minden veszély nélkül kimondhatták az ítéletet azon hatvanegy munkásra, akiket abban az időben vád alá helyeztek, mint “támadókat”. A gyilkos rendőrséget és a felbujtó acéltársaságot tisztára mosták és minden felelőséget a munkásokra hárítanak. A hosszú hónapokig tartó huza-vona után “elismertették” a vádlottakkal, hogy “bűnösek”. Elismertették velük, hogy vezéreik “félrevezették” őket és anank hatása alIndifferent to their surrond- ings, the two boys strode along the windswept city street. Robert, about fifteen years of age, was still young .enough to cry if there was sufficient reason, but crying was not a usual outlet for his emotions a sob. now and then in great gulps that nearly choked him. He muttered “you can’t, you can’t,” under his breath, but the sobs and the mutterings were all very quiet as he didn’t want to miss a word his brother was saying. Milton was older by a number of years. His shoulders drooped; through clenched teeth he vowed to do it Let anyone try to stop him! Milton was thinking aloud, and telling this younger brother, his oply confident, of his plans. “Look, Bob, I can rent a room on the fifty cents I have left, and it’ll mean one mouth less for mother to feed and one less to house. We’re all so crowded in that little house. I know it’s the only thing to do.” Alberta, his wife, would be able to manage, he thought. She could get her job back after the baby was born. Robert’s sobs louder on hearing this — but Milton swore him to secrecy. * i A crowd collected outside of a littel rooming house in the most delapidated district of run-down and condemned buildings. The police were gingerly descending the dark, winding stairway, bringing with them a still figure which they had taken from the gas filled room above. He had left two notes, one read: You are not to blame yourself Robert! Tell mother I made you promise. The other read: Please don’t take me to the morgue — take me to my mother at Browining Street. att követték el a törvényellenességet. Semmisem bizonyítja jobban, hogy a bűnösök nem a munkásság soraiban keresendők, mint a vádlottakra kiszabott büntetések. Az 55 vádlottat, akik acélgyári munkások fejenként egy dollár büntetés és egy dollár költségek, mig a hat “szervezőt” 10 dollár brntetés és két dollár költség lefizetésére Ítélték. Ha bármely bizonyíték lett volna ellenük nem ily nevetséges büntetést szabtak volna rájuk ebben a súlyos ügyben, hanem évekre eltették volna őket a vasrácsok mögé. De minden bizonyíték a rendőrség ellen szólt, ezt azonban a hivatalos körök el nem ismerhették, tehát igy mosták tisztára a rendőrséget. Az ügy ilyen formában történt lezárásával mindig kifogják tudni mutatni, hogy a rendőrség ártatlan volt és a munkások voltak a “bűnösök”. Mert lesz idő, amikor számon fogjuk kérni, nemcsak ezt az esetet, hanem mind, amit eddig elkövettek és amit ezután elfognak követni. És akik számon fogják kérni, azokat az ilyen ítéletek nem fogják megtéveszteni. “Mi nem felejtünk.” Thank you! But the morgue was where Robert, the mother, the yound wife and little sister Kit, found him. * The door was hesitantly opened; timidly Kit broached the big real estate man, comfortable seated in his swivel chair. “Please, sir, our heating range needs repair, we can not keep a fire in it and the house is bitterly cold; the knob from our street door is missing and we have to prop a chair against it to keep it closed — and, sir, will you have it taken care of today as we are burying my brother and people will be in and out constantly.” “Well”, said Mr. Realtor, “If you burned coal and enough of it instead of wadded paper ánd wood you’d have heat. As to the door knob, I’ll have to write to the owner because she lives out of town. I may be able to have it done in a few days.” Anne Zsamar SZILVESZTER ESTE New Yorkban csak az IWW. SZILVESZTERI MULASÁGÁN búcsúzhat el attól a cudar esztendőtől, mely csak Ígéretekben volt bőséges a dolgozók osztályára. Ne menjen tehát máshová hanem jöjjön A BÉRMUNKÁS OTTHONBA 1351 Third Ave. ahol este 8- órától reggelig tart a tánc és eyés, ivás. Házilag készített disznótoros vacsora lesz felszolgálva. Vacsora és belépti jegy ára $1.00. December 31-én Szilveszter este New York és környéki IWW. harcosok és Bérmunkás olvasók a Bérmunkás Otthonban találkoznak! junior Column
