Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-06-25 / 1012. szám

1938 junius 25. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSROL Elmondja: Z. J. Mi történik Spanyoloszágban? Spanyolországban immár két év óta folyik az elkeseredett harc. Az egyik oldalon a sza­badságot szerető spanyol nép magára hagyatva és mindent kockára téve harcol a másik fél, a fasizmus szolgálatában álló és a fasizta országok által min­den tekintetben támogatott Franco hordái ellen. A szabad­ság és szolgaság állnak egy­mással szemben. Egy mákszemnyit sem nagyí­tunk, amikor azt állítjuk, hogy Franco minden tekintetben a legmesszebbmenő támogatást nyer a fasizta országoktól. Olasz és Németországok látják el fegyverekkel, ágyukkal, tan­kokkal, repülőgépekkel muníció­val és Franco hordáinak nagy százalékát az afrikai mórokon kívül olasz és német katonák alkotják. Annyira nem spanyo­lokból áll a Franco hadserege, hogy ha a sebesültek vagy ha­lottak között véletlenül talál­nak egy spanyolt, általános cso­dálkozást vált ki. Viszont a tényekből semmit sem tagadunk le, amikor azt ál­lítjuk, hogy a spanyol nép ma­gára hagyatva áll ebben az ön­feláldozó gigászi harcban. Ezen állításunkra, valószínűleg fel­szisszennek a spanyol nép “ba­rátai” ; a “demokrácia” világ­bajnokai és rögtön készen van­nak a hazugság bélyegét rá­nyomni ezen állításra. Rögtön azt fogják kérdezni, hogy “hát Oroszország nincs a spanyol nép mellett”? De igen ott van. Sajnos ott van! A Spanyol “loyalisták” állan­dó visszavonulása, állandó tér­vesztése a szabadság őszinte híveit elkeseredéssel tölti el. Mi lehet az oka, hogy ilyen bátor, önfeláldozó harcosok, akiknek bátorsága előtt még az ellenség is kalapot emel, képtelenek nemcsak visszaszorítani az el­lenséget, hanem még visszatar­tani sem. Nemcsak a támadás­ra képtelenek, hanem még a po­zíciójuk megtartására sem. Va­lami súlyos visszaélésnek, áru­lásnak, szabotálásnak kell ott történni. A “Spanish Labor Bulletin” júniusi száma némi világossá­got vet a spanyol “loyalisták” harcképtelenségének az okaira. Többek között megállapítja a bulletin, hogy a spanyol “loyal- ista” hadsereg vezetése meg­bízhatatlan, áruló, elfogult hoz- zánemértő emberek kezébe van, akiknek szabotálása okozta a “loyalista” hadseregben a bizal­matlanságot és züllést. Annél szégyenletesebb és bosszantóbb ez a tény, hogy ezen “Hadvezé­rek” nem fasizták, hanem “kommunisták”. Bár Spanyolországban a szá­mottevő pártok között a kom­munisták a legkisebbet alkot­ják, a tény sajnos az, hogy úgy a kormányban, mint a hadsereg vezetőségében a döntő szó az övék. Azt lehet mondani, hogy a kommunista párt a vezérek pártja és ahol vezetésről van szó, ők ott vannak. Hogy aztán ez a vezetés mibe kerül a spa­nyol népnek, arról mindennél hangosabban bszél a vereség, melynek tanúi vagyunk. A “Spanish Labor Bulletin” az elmúlt március és áprilisi ve­reségeket tárgyalja, amelyek az Aragon fronton érték a “lo­yalista” sereget, amely tagad­hatatlanul a legsúlyosabb vere­ség a lezajlott két év alatt. A fasizták fölénye repülőgépek­ben, ágyukban, tankokban és egyébb támadó eszközökben ta­gadhatatlan és volt idő, hogy egyszerre 180 repülőgép bom­bázta a “loyalisták” állásait és egyetlen kormány repülőgép se emelkedett fel a fasizták rom­bolásainak megakadályozására. Nem azért történt ez igy, mert nem volt repülőgép erre a célra, hanem mert felelőtlen ’hadveze- tőség kezelte az ügyeket. Amikor Miguel Yoldi vette át a 24-ik division vezetését és helyi szemlét tartott a fronton, rögtön jelentést tett a főhadve- zetőségnek, hogy a front azon része teljesen védtelen és a fas­izták támadása esetén semmi mód nincs a támadás visszatar­tására. A főhadvezetőség ezen jelentést figyelmen kívül hagy­ta. A 9-ik division megfigyelő ál­lomásáról jellentés ment a fő- hadvezetőséghez, hogy az ellen­ség nagy felkészültséggel vo­nul a 10-ik oszlop állásai felé. Több mint 800 teherautó, tan­kok és ágyuk vannak útban és gyors intézkedést sürgettek. A főhadvezetőség érdeklődött a tizedik oszlop vezetőségénél a jelentés valódisága iránt, ahon­nan azt a jelentst kapták, hogy az teljesen alaptalan. A követ­kező napon az ellenség ugyan azon a helyen nagyszámú repü­lőgéppel intézett támadást a kormány katonaság állásai el­len. Tudnunk kell azt, hogy az Arragon fronton nagyrészben szindikalisták és anarchisták voltak a védelmezők, akiknek felszerelésük a szó, szoros ér­telmében használhatatlan volt. Ismét és ismét kértek fegyvere­ket és muníciót a hadvezető­ségtől a “jó kommunisták” vol­tak töbségben és nem akarták a.z anarchistákat felfegyverez­ni. Az Arragon front főhadve­zére Pozas generális volt, akit 1937 májusban neveztek ki er­re a pozícióra a kommunisták általános éljenzése mellett. Ami­kor a loyalisták a legsúlyosabb vereségeket szenvedték az Ar­ragon fronton ugyan ez a Po­zas generális ur egy gazdag fasizta vendégszeretetét élvez­te 40 mértföldnyire a fronttól. Jelenleg Pozas a Montjuich vár­ban van elfogva árulásáért. Amikor a fasizták 5,000 lo- yalistát a francia határon át- szoritottak a francia sajtó úgy nyilatkozott, hogy felszerelésük teljesen idejét múlta. Ugyan­akkor Negrin kormány elnök is elismerte, hogy a 450 mértföl­des Arragon fronton csak 80 ágyú volt használható állapot­ban. Ugyan akkor, amikor a frontokon a katonák idejét múl­ta használhatatlan fegyverek­kel és felszereléssel vannak el­látva, a városokban parádézó fiatalságot uj uniformisokkal és szép fényes fegyverekkel sze­relik fel. Mérlegelve a spanyol helyze­tet azt állapi thatjuk meg, hogy a bekövetkezettekért nem any- nyira a fasizták felelősek, mint a kommunisták, akiknek nagy­része van a jelen Spanyolország intézésében. A vezérségi pozí­ciók utáni féltékenységben nem tartják annyira fontosnak a fasizták elleni védekezést, mint a spanyol munkásságot vissza tartani a jelen rendszer meg­döntésétől. Mert az már nyil­vánvaló a spanyol munkás­ság nem áll meg a fasizták le­verésénél. Ha győzedelmeske­dik a fasizták felett ez egyben a kommunisták diktátorságá- nak is végét jelenti. A jelek szerint a kommunisták inkább látják a fasizták győzelmét, mint a spanyol munkásságét. A “szabadság hazájában” New Jersey állam Jersey City nevű városa az utóbbi idő­ben a napi sajtó élére került. Azért történt ez, mert e város­ka polgármestere, aki Frank Hague névre halgat, az alkot­mányos szólás és gyülekezési szabadságot úgy értelmezi, hogy azt csak azok gyakorol­hatják, akik azt a kizsákmá­nyoló osztály érdekében hasz­nálják. Minden olyan gyüleke­zést, amely esetleg a munkások érdekében történne hazafiat- lannak tart és azokat nem en­gedélyezi. Hague ezen százper- centes hazafiasságát szolgáló buzgósága ellen tiltakozni pró­AKCIÓBAN A magyarajku IWW.-isták szeptemberi konvenciójáig a Bérmunkás támogatására, őt dollár önkéntes megadóztatást vállalták a következő munkás­társak. J. Vizi. Akron ................... 2.00 A. Alakszay, Akron ......... 1.00 L. Décsi, Akron ...,.............3.00 J. Herold, Bridgeport .... 5.00 G. Mailak, Bridgeport ..... 3.00 V. Munkácsi, Bethlehem .. 2.00 M. Stefanko, Brooklyn ..... 5.00 J. Pataky, Brooklyn ......... 5.00 Vaszko G. Bronx ............. 5.00 G. Drágos, Carteret ........10.00 P. Turucz, Chicago ......... 6.00 Mrs. Grenwald, Chicago.... 5.00 J. Zára, Chicago ................ 3.00 Török S. Chicago ............. 3.00 A. Szász, Chicago ............. 2.00 J. Weigh, Chicago ........... 3.00 Bukovszki, S. Chicago ..... 3.00 J. Freeman, Chicago .........3.00 J. Horváth, Chicago ....... 5.00 H. Varjú, Chicago ....... 1.00 St. Bukovszky ,Chic. 111. .. 5.00 J. Takács, Cleveland ....... 5.00 L. Lefkovits, Clev.............. 4.00 B. Farkas, Clev. ............... 1.00 A. Molnár, Clev________ 1.00 L. Páll. Coraopolis ...........,2.00 M. Fékét,e Coraopolis..... 2.00 Coraopolisi olvasó ........... 2.00 J. Fodor, Cu. Falls ........... 4.00 Mrs. Sike, Detroit ...........10.00 Nagy J. Flushing .............. 4.00 J. Nagy, Flushing ........... 2.00 Z. Révész Hallywood ....... 5.00 Vlasits M. Jackson, Hts. ..6,00 Ch. Nagy Lauderdale ....... 5.00 G. Bakos, Los Ang.,Cal...... 5.00 L. Ürge L. Angeles .......... 3.00 háltak egyének és testületek, de még a tiltakozást sem enged­te meg az amerikanizmus ezen bajnoka, minek utánna az Ame­rican Civil Liberties Union és a CIO. ügyvivői törvényes eljá­rást indítottak a polgármester ellen. A kihalgatások a szövetségi bíróság előtt folynak, ahol Ha­gue kijelentette, hogy minden “idegent” deportálni kellene, akik az amerikai kormány for­mának ellenségei és az ameri­kaiakat pedig egy koncentráci­ós kampbe zárni, valahol mesz- sze Alaskában. Hát ez igazán ajánlatos volna, hogy egy kon­centrációs kampet létesítsenek és oda zárják a szabádság ellen­ségeit, mint amilyen Hague is. De azt hisszük, hogy Alaská- nak az egész területe sem volna elég nagy, hogy mindannyit be­fogadja. Találós kérdés. Egy Chicagóban megjelenő napilap egyik olvasója Írja: “Az emberek milliói tétlenek, a gépek sokasága nozdulatlanul állanak; azon gépek, melyek megtermelhetnék azon szükség­leteket, melyeket a munkanél­küli milliók, azok feleségei és gyermekei annyira nélkülöznek. Miért nem foglalják el az em­berek a helyeiket a gépek mel­lett? Miért? Micsoda nagysze­rű ország lehetne ez, ha meg­találnánk a helyes választ.” Lapunk minden célja az, hogy megadja a választ ezen kérdé­sekre, és igy felesleges hozzá kommentárt fűzni. A. Refi, Lodi, N.J......... 2 00 Bodnár J. N. York ........... 8.00 F. Pelárgus, N. York ...... 5.00 Fischbein L. N. York ..... 3.00 J. Feczko, N. York ........... 3.00 Szajkó E. N. York ........... 4.00 Ifj. Csorba P. N. York..... 2.00 Beresnyák J. N. York ..... 1.00 Ács S. N. York ............... 1.00 Csorbáné, N. York ........... 2.00 J. Németh, N. York ......... 3.00 Z. Zatykó, New York ___ 5.00 L. Fülöp, New York . 1.00 X23159, New York ...........4.00 J. Duschek Nutley ...........10.00 S. Deutsch N. Brunswick 3.00 L. Rost, Phila................... 2.00 L. Rost, Phila ................... 3.00 Kucher A. Pittsburgh ..... 2.00 J. Lukács, Pittsburgh .... 5.00 B. Varga, Pittsburgh ....... 1.00 J. Kutassy, Pittsburgh .... 2.00 A. Péchy, S. Barbara ...... 6.00 S. Kóta Triadelphia ....... 2.00 J. Policsányi, Triadel........ 1.00 Gyurcsek J. Wynesburgh 2.00 N- N............................ 2.00 HAJÓKIRÁNDULÁS Az IWW. olasz tagjai, 1938 julius 3-án rendezik rendes évi hajókirándulásukat, az “II Pro- letario” Olasz IWW- lap javára. Ez a kirándulás, egyik legkelle­mesebb szórakozása évről évre a new yorki IWW.-istáknak,’ akik az Olasz forradalmi mun­kások vendégszeretetét már nem egyszer élvezték. ,,A kirándulás, a Colvert ha­jón lesz. Részvételi jegy felnőt­teknek $1.25, gyermekeknek 50 cent. A csatlakozni óhajtó new yorki magyar* munkástársakat ezúton is kérik, hogy szándé­kukat, az IWW. Angol helyisé­gében, 22 W 22 uccában, mie­lőbb jelentsék be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom