Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-01-08 / 989. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1938 január 8. HITLER ES A RO­MÁN FASIZMUS (Folytatás az 1-ső oldalról) megaláztatásban, emberéletben és szabadságtiprásban mit fize­tett, azt majd bukásuk után a történész fogja képletesebben összeállítani. A hatalomra került román fasizták, nem fognak addig sem eljutni és uralmon maradni, mint Hitlerék. Nem, mert amig Hitlerék leigázott németorszá- ga, ipari állam és gazdaságilag jobb berendezéssel, nagyobb el- lentálló erővel birt, mint agrár románia. Több volt az ellentálló gazdasági ereje, mint a mezíte­len és mindenéből kifosztott ro­mán parasztságnak. Gazdagabb zsidóság és gaz­dagabb munkásintézményei vol­tak, a rablott ingóságok és pén­zek jobban futották, mint az ilyen fejlettséget még el nem ért romániában. Gogáéknak a gágogása, tehát nem, fogja addig sem irritálni, legkevésbbé süketíteni a civili­zált világot, mint a Hitleré. No­ha e cikkünk elején közölt meg­bízható tudósításból már meg­állapítani lehet, hogy hitlerék demagógiája a kábultságból éb­redező német munkásság meg­mozdulásával arányosan halkul. A fasizmus téboly szabad hömpölygése még nem teljes romániában. A liberális, forra­dalmi elemek, valamint a prog­resszív parasztpárt, Maniu Gyu­la vezetésével, végső erőfeszí­téseket tesznek az áradat meg­állítására. Még jogosan él ben­nünk a reménység egy hala- vány szikrája, hogy az utolsó pillanatban elzárják a hitleriz- mus mocskos árjának zsilipjeit, és megmentik azt a kis szabad­ságot, melyből Románia a kül­világnak kölcsönbe sohasem ad­hatott amugysem. BUFFALOIAK FIGYELEM! A tengerszállitó ipari munká­sok, 510-es számú buffaloi cso­portja, 1938 január, 9-én délu­tán két órai kezdettel, saját he­lyiségében, 80 East Eagle St. taggyűlést tart, melyre a Bér­munkás olvasóit szeretettel meghívja. E gyűlés keretében napirend­re kerül a tél folyamára terve­zett szervezési program meg- tárgyallása, melyhez a magyar- ajkú ipari unionisták közremű­ködésére is számítanak. Fontosnak tartanánk, hogy mindazok, akik a tétlenség he­lyett mozgalmi munkát és fej­lődést szeretnének buffaloban látni, megjelenjenek a gyűlésen. Az 510-es Sz. Bizottsága. SAM BARON SZABADON. Hirt adtunk hetekkel ezelőtt arról, hogy a new yorkban megjelenő Socialist Call tudósí­tóját Negrinék Chekája, titok­zatos körülmények között letar­tóztatta. A nemzetközi felháborodás, de különsöképpen a Francia Szo­cialisták gyors beavatkozása következtében, Baron vissza nyerte szabadságát. ZSEBBENHORDHATÓ SZEMÉTDOMB-nak inkább nevezhet­nénk, az “Uj Előre” (2-ik) számát, mint folyóiratnak, vagy újságnak. Mert amint látszik, a Betyár Világ szerkesztősé­gében egy olyan szürőkészülékfélét állítottak fel, melyen minden cikket keresztül szűrnek, hogy egységfrontosnak hangozzék ... és egyszer havonta, a rostában maradt sala­kot betűkbe öntik, hogy a szellemi szecskához szokott (bel­ső) párttagokat olyan cikkekkel traktálják, melyeknek sza­gáról, aláírás nélkül is meglehet nevezni az Íróit. * * * A MÁSODIK (DECEMBERI) SZÁM elolvasása után nyugodtan ajánlhatunk bárkinek jutalomdijat, ha annak a 24 oldalas szemétcsomagnak egyetlen eldugott sarkában is felfedezni birja, akár az FAI. akár a CNT.-t bármelyik cikkével kap­csolatosan, noha nem egy helyen próbálnak a spanyol ügy­ből politikai tőkét kovácsolni saját üzelmeikhez. E sorok Író­ja Rákosi Sándornak öt dollárt ajánl fel minden CNT vagy FAI, megemlítésének felmutatásáért a nevezett lapszámból. Ám, ha szovjet történelmet lehet írni Trotsky nevének kiha­gyásával, akkor miért ne lehetne Írni a Spanyol szabadság- harcról, az FAI és a CNT, megemlítése nélkül. * * * HA TUDNÁNK VAGY SZABADNA átkozódnunk, akkor azt mondanánk Nagy Jánosnak, ki nevének elhalgatásával “Világrront” cim alatt kanyaritott egy cikket a világ körül — és a Spanyol Kommunista Párt 800,000 tagjáról beszél — hogy: annyiszor essék “elvtárs” arra a pisze orrára, ahánnyal kevesebb van, mint nyolcszázezer. Persze az ilyes­mi sem nagyobb hazugság, mint a CNT-nek az elhalgatása Mert ha a Spanyol szabadságharcról, valaki tud és MER úgy írni, hogy az Anarcho Szindikalistákat és az Anarkistákat kihagyja, akkor nyolc millió kommunistáról is irhát a spa­nyol helyzetnél. A szám ilyenkor már lényegtelen. * * * VAN E KÖZE A GYOMORNAK AZ AGYHOZ ? cim alatt Csinát Pál neve alatt is csináltak egy cikket a nevezett lapszám­ban. A cikket egyenesen a magyarajku IWW-istákhoz ad resszálták és Wiener Andorhoz. Miután Wiener Andornak némi rokonsága van.ezzel a rovattal, itt válaszolja meg n feltett kérdést. A magyar IWW-isták pedig, majd csal csinálnak valamit. Lehet, hogy válaszolnak . . . Lehet, hogy nem. Az is meglehet, hogy Csinát Pálnak kérelmét teljesí­tik és Wiener Andort, elkergetik a Bérmunkás éléről . . . . Amig Csinát Pálok SZABADON járnak, addig lapszerkesz tőkben nem lesz hiány . . . * ❖ * TÖBBNEMÜ VÁDJAI MELLETT, azt kifogásolja a pali, hogy Csongrádi Tatyu, meg Orosz Tóni, akik “úgysem tudnál írni”, a Bérmunkásból ollózzák ki a cikkeket, amin úgy kap nak, mint valami “mannahulláson”. Hmm . . . Hmm . . . nk hát kérem ez váló ok! . . . Ezennel felhatalmazzuk Csinál Pált, hogy a nevezetteknek tiltsa meg az ilyesmit. Nyisson szabadalmi irodát és copy wrigtholtatunk nála minden cik­künket, hogy ilyesmi a jövőben elő ne fordulhassák. Azt kár zokon venni, hogy mi megneveztük a “Magyar Betyár Vi­lág” tulajdonosait. Nem kellene azt szégyelleni. Ha az IWO kasszáját nem szégyelték megvágni, ha a CIO-tól nem szé­gyenük a sápokat felszedni, akkor nem kellene Csinát Pál­ra várni, hogy a lap alapitó gazdag “nagynénik és nagybá­csik neveit, a nyilvánosság is megismerje. * * * / KIÉ HÁT A MAGYAR VILÁG Sach schon, no mond mán hogy kié? Honnan vették a pénzt a lapalapitáshoz? Mond mán no! Hát ha a Bérmunkás hazudott, akkor valakinek meg kell mondani az igazat: Nem igaz? És hogy van e köze ; gyomornak az agyhoz? Hát ezt akarja tudni Csinát Pál Persze hogy van. Mindig is volt, mindig is lesz. Sőt a gyo­mornak az archoz is van sok köze. Még az arc bőrhöz is . . . Na ja. Mikor a Munkás Betegesegélyző Szövetséget rombol­ta Csinát Pál az önképző zsoldjában, akkor is szabály volt az a szabály. Mikor más képzettség hijján jutalomképpen Pool Room töltelékké avanzsiroztatták, az agytól akkor sem lehetett a gyomorkérdést elválasztani. * * * IGEN AZ ARCBŐRNEK IS VAN KÖZE a gyomorhoz. Mert ha nem volna igy, akkor Csinát Pál nevében nem jelenhetne meg írásbeli dolgozat abban a szeméttekercsben. Csinát Pál továbbra és a Pool Roomban kuksolna és szabad idejében nem tanácsokat adna, hanem elmélkedne, a RÁTA VAGY NEM RÁTA időben végzett szennyes munkájáról. Ha a gyo­mornak nem volna összeköttetése az arcbőrrel, akkor Csinát Pál szégyenében temetkezve, kerülné a tisztességes, becsü­letes munkásembereket. Egyébként elismerés az, hogy Csi­nát Pál mesterei valamit várnak a Bérmunkástól mert lám mi tőlük semmit, a világon semmit sem várunk. Ja ... a gyomor és az agy. Ez az! ELUTASÍTOTTÁK A LINOWAY ÜGYET Minden forrás kimerült — Csak a Supreme Court áll még nyitva az Egyetemes Védelemnek. Az IWW. Egyetemes Védel­mi Bizottságának tudomására hozták, hogy Mike Lindway — a Clevelandi National Screw and Tak Co. ellen folytatott sztrájkunk idején frameupolt munkástársunk fellebbezési kér­vényét, Covington Kentucky­ban a Hatodik Kerület Szövet­ségi bírái, Moorman, Hicks és Simons bírók elutasították. Ilyen határozatra, az Egye­sült Államok történetében még nincsen példa. A kérvényezést ugyanis, egy előbbi tárgyallás eredményeként, maga a bírói testület ajánlotta, mint lehetsé­ges megoldást és felmentést eredményezhető eljárást — a- mit ugyan ezen testület most saját javaslata ellenére elvetett és elutasított. Lindway munkástársunk ü- gye, ismeretes a Bérmunkás ol­vasói előtt. A clevelandi sztrájk alatt, ahol Mike Lindway az el­ső sorokban harcolt, a rendőr­ség betört lakására, amig ő a piket lineon, felesége és kislá­nya pedig szintén távol voltak hazulról állítólag robbanó anya­got talált ott a rendőrség, amit mint bizonyítékot, használtak fel ellene a tárgyalláson. Az összeesküvés tipikus faj­tája ez az eset is. Ha pártatlan tárgyallásról és bíráskodásról lehetne beszélni a tárgyallás fo­lyamatában, úgy a törvények ér­telmében, a “BIZONYÍTÉKOT” a váddal együtt elkeltett volna utasítani. Ez helyett, a ’’bizo­nyítékot” elfogadták és hamis tanuk segítségével, egy bünte- len embert 20 esztendei börtön­re ítéltek. Mike Lindway felemelt fővel, forradalmárhoz méltóan viseli sorsát. Nem csügged, hanem bí­zik, a munkásosztályban és jog­gal. Mert bár a védelemnek már eddig is rengeteg pénzbe került az ügye, de nem nyugszik, mert kerüljön bármibe, a Supreme Court elé fog kerülni. S ha ott sem hoznak olyan döntést, hogy uj tárgyallást kapjon, úgy a munkásosztály itélőszéke előtt marad mindaddig,, amig szabad­ságát vissza fogja nyerni. BOJKOTT MELLETT. Nagynevű és képzettségű tu­dósok és tanárok csoportja fog­lalt állást sztrájkok és bojkott mellett, hogy igy éreztesse ere­jét és megvetését az Amerikai nép a Japán Imperializmus kí­nai rablóháboruja ellen. Ne vásároljon senki japán árukat. Tagadják meg a szállító munkások nyers anyagok keze­lését melyek akár japánból ér­keznek, akár japánnak készül­nek. Ezzel szemben erőteljes ak­ciót kell kezdeni a szorított helyzetbe került és védekező kí­nai nép támogatására is. A proklamációt együttesen írták alá: Albert Einstein, tu­dós ; John Dewey tanár és pro­fesszor ; Romain Rolland és Bertrand Russel világszerte is­mert írók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom