Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-05-28 / 1008. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1938 május 28. MAGYARORSZAGI RIPORT: KATASZTRÓFA ELŐTT... 1938 év magyarország történetében, eddig nem várt eseményeket hozott és nagy kérdés az vájjon nem-e teljes katasztrófával fog év végén végződni? A jelek erre mutatnak! A magyarországi tanácsköztársaság bukásával, mint ismeretes hazafiak kaparintották a kezükbe a hatalmat. Fölösleges talán rámutatnom arra is, hogy ezt a hatalmat a román és az ántánt haderejével, azokkal való szövetséggel s nem saját erejükkel hódították el. Erre nem csak gyávák, de gyengék is voltak dacára annak, hogy a vörös hadsereg igen hiányos hadi felszereléssel, hevenyészve jól- rosszul kiképzett és igen kis hadi létszámmal rendelkezett. Dacára ennek, s dacára annak, hogy a vörös hadsereg tisztikarának azon rétege, mely a régi osztrák-magyar hadseregből került a vörös hadsereg tisztikarába s végül dacára annak, hogy ez utóbbiak tervszerűen dolgoztak a vörös hadsereg vereségén, s konspiráltak az ellenséggel ez a vörös hadsereg nem csak belső, de külső ellenségeivel szemben is helyt tudott állam, védte nem csak Magyar- ország területi integritását, de a megszállott területek felszabadítását is eredménnyel vívta ki. Akcióképes és legyőzhetetlen volt, mindaddig amig annak hadműveleteit a zseniális Stromfeld Aurél ez a ritka nagy tehetségű vezérkari tiszt irányította. Julier aki Stromfeld utódja lett, ennek lemondása után rövid idő alatt elvégezte azt, hogy a teljes vereség bekövetkezzen s a “hazafiak” kezére kerüljön az ország. Nem lehet azonban azt sem figyelmen kívül hagyni, amig a tanácsköztársaság kormánya visszautasította azt, hogy oly békét fogadjon el és írjon alá, mely Magyarország területi megcsonkítását jelentette volna, addig a magyar ‘“hazafiak” kézséggel Írták alá (Benárd és társai- Trianonban azt a békeszerződést, mely jelentette uralmuk megszilárdítását (és ez volt a céljuk), de egyben jelentett Ma- gyagyarország területének oly nagymértékű megcsonkítását is melyre az utódállamok álmukban sem mertek gondolni. Hogy mennyi vér, könny és mennyi emberélet kioltása kisérte a “hazafiak” uralmának berendezkedését 1919-1925-ig arról most ne essék szó. A megszilárdítás bekövetkezett, az eddigi szövetségesük egyikére a magyar parasztságra immár nem volt szükség — megkezdődött ezek letörése. Ma saját statisztikusaik szerint is három millió azok száma ezek közül — akik valósággal éhen- halással küzködnek. A “hazafiak” fizettek tehát ennek a rétegnek is. Az éhezés a lerongyolódás oly nagymérvűvé vált, hogy egyes és úgy a munkás mint parasztosztálytól távolállók is felfigyletek erre (falukutatók) és Féja s társai döbbenetes képet írtak le a szinmagyar nép katásztrófális pusztulásáról, ez a hatalom urait megmozdulásra kényszeritette. Hayman ivadékai és leszármazottai, akik ma és 1919-től bitorolták Magyar- ország fölötti hatalmat nem tagadták meg önmagukat. A bá- tortollu polgári osztályba tartozó írókat osztálybiróság elé állították és súlyos fegyházbüntetéseket szabtak ki rájuk sorozatosan. Azonban ez nem elégítette ki Hayman ivadékait. A magyar amugyis béklyóba vert sajtót a most beterjesztett sajtó javaslatuk szerint, még a Bach korszakot is megszégyenítő módon akarják teljesen megbilincselni, hogy lehetetlenné tegyék uralmuk nyugott biztosítását a legcsekélyebb méretekben is zavarható sajtó leleplezéseket. Azután, majd Noskéék jóvoltából a német fasizmus összefogása mely rövid idő alatt teljesen militarizálta e két államot, dacára annak, hogy mindkét ország kaldusszegény természetszerűleg ideáljai a magyarországi Hayman ivadékainak; főleg a német példa lemásolására törekedtek. Mit törődnek azzal, hogy a világháborút és ennek minden átkos következményeit a germán imperialisztikus terjeszkedése és kudarcának köszönhetjük. Mit törődnek azzal, hogy Olaszország már egyszer a világháború alatt gyakorlatilag beigazolta azt milyen értékű szövetségese adott esetben azoknak, akik a brávók szövetségének szentségébe bíztak. A germán és olasz fasizmus mivel ugyancsak uralmát kívánja biztosítani és belső nehézsé- ségét mivel megoldani nem képes külpolitikai és imperialisztikus akcióban levezetni (Abesz- szinia, Ausztria) és amely átmenetileg a polgári demokráciák gyengesége folytán sikerült is valósággal megkótyagositot- ta Haymanékat is. Akkor amikor itt Magyarországon amugyis igen-igen súlyos belső bajok vannak. Akkor amikor itt gömbölyűre hízott improduktív réteg dúskál a javakban 3 millió magyar zörgő csontvázzá sová- nyugodva, éhezik s rongyokban jár, akkor amikor az ipari munkásság jelentős része 16—50 filléres órabérek mellett tengődik amikor e sorokat irom 20 fillér 1 kilogramm krumpli, 80 fillér a hagyma és 1 pengő a zöldség kilója, húsról amely 2 pengőnél tart ne is beszéljünk belső dolgok rendezése helyett, melyet rábíz a csendőrség, rendőrség, ügyész és fegyházak gondjaira, nagyzási mániába estek és mivel az ország uralmuk alatt van, odakötötték a már egyszer tragédiát okozó Berlin- Római tengelyhez. Nem zavarja Haymanékat az sem, hogy a Németországban készült és ide is tekintélyes példányban eljutott térképek szerint Németország határvonalát a duna jobbpartja alkotja (budai rész). Nem számit nekik, hogy egyik hitlerista, “magyar” országgyűlési képviselő, már nyilvánosság elé merészkedett azzal, hogy Németországnak tervei vannak a Hortobággyal. A belső elégedetlenséget itt is lemásolva külpolitikai akcióba szeretnék levezetni. A milliárd pengőt amit fegyvergezésre akarnak fordítani, Magyarország kiszipolyozott népéből akarják kiszivattyúzni. Természetes ma amikor a hadiipar a mágnások kezében van illik e moloch oltárán áldozni nekünk is, ahol a vidék nyolcvan százaléka nem rendelkezik például rendes ivóvízzel sem, kolerabacilusokkal fertőzött kut- vizet kénytelen a legmagya- rabb nép inni, mert a kincstárnak kutak fúrására nincs pénze ámbár az olasz király itt jártakor a királyi várban a 3 fürdőszoba üveggel való pazar átalakításának költségeiből legalább 1 artézi kutat lehetett volna furatai, mely egy község lakosait ellátta volna egészséges ivóvízzel, mig a magas vendégek talán nem lettek volna betegek, ha Ferenc József és Erzsébet királynénak is megfelelő fürdőszobáit használták volna azon a pár napon amig szerencséltették Magyarországot jelenlétükkel. Erre volt és minden ilyen célra van is fedezet. A német fasizmus, olasz elvtársának asszisztálása mellett meglepetésszerűen egyszerűen lenyelte a szövetségesét Ausztriát. Pár nappal előzőleg Budapesten járt Ciano, Schussnig ahol a magyar kormánnyal közös u. n. hármas egyezményt ratifikálták s Olaszország mint brávóhoz illik egyszerűen martalékul dobta Ausztriát Németországnak, hogy Angliát ezzel revolverezze. Sikerült a diplomáciai sakkhuzás, mit az Angol-Olasz egyezmény, mely csak addig bir érvénnyel amig Olaszország fasizmusának tetszik. Régi közmondás “evés közben jön meg az étvágy”. Az immár Magyarországgal határos hitler birodalomnak Magyarország gondot nem okoz. A magyar Haymanok mint élcsapat adott esetben önként játszák azt kezükre, de az u. n. svábság is mind inkább türelmetlen és agresszívebbé válva a magyarokkal szemben gondoskodik már most a lenyelési jogcím megteremtésére. Most Cseh-slovákia került Németország étvágyának útjába. Bár tudjuk azt, hogy a Cseh-slovákiában élő magyar anyanyelvű munkások és parasztok sorsa hasonlíthatatlanul jobb mint azoké akiket a sors idekényszerit, természetszerűleg a német hóditási terv és szándék alátámasztására, a külpolitikai sikert itt kívánják elérni és bevezettetni a Hay- manék is. A kormány zsoldjában álló sajtó hetek óta kampányt vezet mintha nálunk minden magyar fazékban tyuk rotyogna, és odaát szédelegnének az éhségtől, tüzelik intervencióra az ország lakosságát. Az azután közröhej, hogy tudva azt itt a kormány tudta nélkül a fii sem nőlhet, még kevésbbé lehet szabad vélemény nyilvánítás, hogy április 24-én a Revíziós Liga Cseh-slovákia ellen, természetes germán szellemben éles támadást intézett és intervenciót sürgetett 50.000 kirendelt ember előtt, erről bő lére eresztett tudósítást adtak nem csak a lapok, de a rádió is, ugyanakkor 25-én hétfőn a kormány nevében Kánya külügyminiszter a budapesti Cseh-Szlovák követ előtt emiatt sajnálkozását fejezte ki és kijelentette azt, hogy “az elhagzottakkal a kormány nem azonosítja magát és azok nem fedik a kormány álláspontját”. Természetes erről sem a sajtó, sem a rádió egy szót sem közölhetett le. A germanizálás erős tempóban folyik. Jelenleg van tárgyalás alatt a parlamentben az u. n. zsidó javaslat. A munkások és parasztok másodrangu állampolgársága után most másodrangu állampolgárságot a vallás terén is kezdik .megvalósítani. A cári rendszert lekopi- rozó germán típus után természetesen itt is a zsidó felekezet az u. n. prugel knaben — a népben hivatalosan szítják a zsidó- gyűlöletet, mig most létfentar- tási lehetőségeit is elfogják venni. Na nem kell kétségbeesni a burzsoá zsidók eddig is ezután is jól megférnek a Hay- manékkal. A szegény kis zsidók lesznek ismét az áldozatok. Miként azonban az igen nagy rafinériával kiépített cári rendszer egyszer összeomlott és maga alá temette összes tagjait, úgy egészen bizonyos, hogy ez lesz a fasizmus sorsa is és pedig nem csak- nálunk, de egyebütt is. Mi jól tudjuk — látjuk és az események igazolják azt, hogy a fasizmus rém csak a demokráciát kívánja csizmája alá taposni a demokratikus néptömegekkel együtt, de végső célkitűzése az, hogy az általunk ugyan helytelenített és kísérletnek tartott oroszországi állapotok megdöntése és a fasizmus ottani meghonosítására is tör, és meggyőződésem de azt hiszem, ebben minden munkás és paraszt IWW-ista velem egyetért, hogy ekkor fog bekövetkezni a fasizmus katasztrófája, mert a munkás és paraszt a kézbekapa- ritott fegyvert egészen más cél felé fogja irányítani és fölszabadítását fogja vele kivívni. Azonban sajnos addig Magyarország és a magyar nép vájjon milyen kálvárián fog ke- resztülmenni, s vájjon tragédiája végét nem e jelenti a germán fasizmus? A jelek semmi jóval nem biztatnak a jövőt illetőleg. Budapest, 1938 április 29. S. Fe. KENNEDY KIBUKOTT A CIO. Pennsylvaniai vezérének és Lewis csatlósának politikai karrierje kettétörött már elindulásának idejében az által, hogy a jelölő választásokon kibukott, Roosevelték által támogatott ellenjdőltjével szemben. A pártberkekben nagy az elkeseredés. Hazafias kommunistáink erősen kötötték az ebet a karóhoz Kennedy mellett, melynek zsinegjét a New Dealis- ták elmetszették. Washingtoni híradások sze- rint, John L. Lewis haragos nyilatkozatot tett Roosevelték ellen és megfenyegette az adminisztrációt. Munkáskörökben Kennedy vereségéből a CIO. hanyatlását olvassák ki. Nem tudjuk, hogy igazuk van e, mert mi álomfejtésekkel nem szoktunk foglalkozni-