Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-09-18 / 963. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1937 szeptember 18. Munkatáborok keletkezése A frontról hazatérő katonák 1919—22. között, a háborúk és polgárháborúk elcsitulása után lassan visszavedlettek munka- nélküliekké s az elpusztított Európában ekkor vetődött fel először a munkaszolgálatnak és szervezeti formájának, a munkatáboroknak gondolata. A polgári élet szigorú keretek között tartott szabadságába nehezen illeszkedtek be azok, akik a háború alatt, keserves szenvedések közepette megszokták a katonai élet fegyelmét és mégis zabolátlanságát. Az otthon nem várta őket olyan jó szívvel, mint ahogy érzésük szerint megérdemelték volna. A “Hinterland” jól-rosszul pótolta őket, amig kint voltak a fronton és a gyári munkás, a hivatalnok, földmives és iparos régi helyén már más dolgozott; a polgári életet — amely elidegenedett tőlük és gyakran visz- szataszitotta őket — még meg is kellett hódítaniuk. Valamilyen közbeeső állapotot kellett keresni a “katona- zubbonyrohamsisak” és az “overall-sapka” között. Bulgáriában 1920 júniusában a Sztambi(linszky-kormány főként ezért vezette be az általános védkötelezettség mintájára az általános munkakötelezettséget. A törvény célja: “először a nemzet társadalmi erőinek megszervezése abból a célból, hogy a termelés fokozódjék és az általános jólét emelkedjék; másodszor az állampolgárokban társadalmi helyzetüktől függetlenül a közérdek iránti odaadás és a munkaszeretet felkeltése és ébrentartása ; harmadszor a nemzet erkölcsi és gazdasági színvonalának emelése.” Bulgária volt a sorban az első, de Orosz-, Olasz- és Németországban, Svájcban, Belgiumban és Finnországban, sőt a győztes Franciaországban és Angliában is kísérleteztek munkatáborokkal. Ezek a zárt táborok majd mindenütt önkéntességen alapultak: egyetemi hallgatók, munkanélküliek, a katonai szolgálatot vallási okokból megtagadók (u. n. “Civil Service”) vallási és szocialista egyesületek kezdeményezésére s gyakran, de nem mindig állami támogatással szerveződtek egybe valamilyen különleges munka elvégzésére. A gazdasági és társadalmi élet állandó zavaraiból fakadt szükségintézmény ez, hiszen mindenki szívesebben dolgozik bérért reguláris munkafeltételek között — ha az életét ilymódon fenntarthatja —, mintsem képes.- ségeinek és képzettségének nem megfelelő munkát végez “ellátásért.” A munkatáborok száma együtt nőtt a munkanélküliséggel, de azonnal csökkent, ha a munkanélküliek újra el tudtak helyezkedni. Seholsem pótolták azonban ezek a táborok a munkanélküli segélyezést és nem jelentették a munkanélküliség megoldását. Családos munkanélküliek számára a munkatábor seholsem volt ^ alkalmas az átmeneti segítségre sem. A konjunktúra javulása idején a munka táborokat Orosz- és Olaszországban megszüntették, Nyugateurópában szerény keretekben ma is fennmaradtak, mig Németországban fontos politikai szerephez jutottak. A munkatáborok valódi gazdasági és társadalmi szerepét azonban a német munkaszolgálat éppen azért nem tünteti fel, mert annyira át van szőve politikai rélzatokkal, hogy az intézmény tulajdonképeni értelme teljesen háttérbeszorul. A zárt táborok olyan országokban, ahol a kormányzat a személyes szabadságot és szabad véleménynyilvánítást nem tekinti állampolgári jognak -— mint Oroszországban, Olaszországban és a mai Németországban —, kiválóan alkalmasak arra, hogy a legváltozatosabb politikai célokra felhasználhassák. Sztrájktörés, bérletörés, párthadsereg kiképzése, vagy katonai kiképzés kiterjesztése és még ezer más lehetőség rejtőzködik a munkatáborok ártatlannak látszó intézménye mögött, amelyek sokkal fontosabbak lehetnek, mint az intézmény tulajdonképeni célja; a társadalom parlagon heverő erőinek hasznosítása. Más a helyzet olyan országban, mint például Svájc, ahol a munkatáborokban való résztvé- telre senkit sem kényszerítenek és a szakszervezetek elegendő erővel gátolhatják meg, hogy a munkatáborokat bérletörésre használják fel, vagy hogy azok sztrájktörésre vállalkozhassanak, vagy akár csak csökkentsék a rendes munkaalkalmakat ; a politikai pártok pedig meg tudják akadályozni, hogy a munkatáborokat egyik vagy másik párt a maga részére használja fel, vagy hogy a kormány a maga számára eleven engedelmeskedő-automatá- kat neveljen. Itt a munkatáborok társadalmi és gazdasági jelentősége tisztán nyilvánul meg. Svájcban a munkaszolgálatot önkéntességen alapuló szükségrendszabálynak tekintik, amelynek célja, hogy a fiatalkorú munkanélküli a hosszú munka- nélküliség alatt a munkától el he szokjék, az intellektuális (egyetemi hallgató) megismerkedjék a fizikai munkával és a i fizikai munkással: a munkaszolgálat tehát az osztály-előítéletek megszüntetésére es őszinte szociális felelősségre akar nevelni. A svájci munkatábort a szövetségi kormány csak akkor engedélyezi, ha a kitűzött munka szakértői vélemény szerint a rendes munkapiacon belül nem végezhető el, ha előreláthatólag tiz éven belül nem lehet más módon, mint a munkatáborok rendkívül alacsony béreivel elvégeztetni, tehát ha nem csökkenti a rendes munkaalkalmakat; ha a munka közhasznú, tehát nem valamely magán- vagy jogi személy, hanem a svájci közönség céljait szolgálja; az elvégzendő munka nem lehet rentábilis, mert rentábilis munkát magánvállalkozóval is lehet végeztetni,; amellett feltétlenül hasznos munkának kell lennie. A munkavállalók önkéntesen jelentkeznek és valamely jogi személy, szak- szervezet, vallási egyesület, stb. szervezi meg a munkatábort. Ilyen körülmények között tisztán le lehetett mérni, mi a jelentősége a munkaszolgálatnak gazdasági és egyéb szempontból. A munkanélküliséget csökkentette, — azonban annak a néhányezer embernek sorsa, aki ilyenmódon munkához jutott és akik közül az egyetemi hallgatók nem is számítottak munkanélkülieknek, csak jelentéktelen hatást gyakorolhatott a svájci gazdasági életre. Az intézmény jelentősége valójában egész más területeken mutatkozott: társadalompedagógiai eszköznek bizonyult, amely a fiatal munkás szakmabeli és szellemi kiművelését szolgálja, az egyetemi hallgatót pedig megismerteti a gyári és mező- gazdasági munkásság problémáival. Egli a svájci munkatáborokról szóló kitűnő munkájában előadja, hogy a munkatáborok fiatal tagjai mindig tiltakoznak az ellen, hogy bőséges szabadidejüket kötelezően beosszák, — éppen ellentétben a német munkatáborokkal, amelyekben katonai fegyelem van és a munkaidő mellett a szabadidő is szigorúan be van osztva. A svájci munkatáborokban, akár fizikai, akár szellemi munkások vesznek bennük részt, a napi hétórai munka mán a sport a legfontosabb időtöltés. Rendszeres továbbképző tanfolyamok mellett hetenkint két- szer-háromszor közhasznú előadásokat is tartanak. A résztvevők a szabadidőben tartott előadásokat maguk válogatják össze. Fiatal munkások ugyan az előadásokat rendszerint előlegezett ellenszenvvel hallgatják végig — írja Egli —, ele ha az előadó személye valamilyen módon megnyeri a tetszésüket, lelkesedést, rokonszenvec és tárgya iránt komoly érdeklődést válthat ki belőlük. A munkatáborok vezetőit maguk a rendező egyesületek jelölik ki és az eddigi tapasztalatok alapján rendkívül ügyelnek arra, hogy a vezető olyan ember legyen, aki már több táborban résztvett, meglehetősen -zéles műveltségű, egyéniségének külső hatalom nélkül is tekintélyt és érvényt tud szerezni, barátkozó fegyelmezett, erkölcsös, szolidáris és megbízható. A munkatáborok felállításánál természetesen az ilyen vezető megválasztása a legsúlyosabb probléma. A svájci munkatábormozga- lom önkéntes alapon a legutóbbi időkig folytonosan terjeszkedett, a szocialistáktól az egyházakig minden oldalról általános támogatásban részesült, az utóbbi idők kedvező konjunktúrája azonban ezt a fejlődést megállította. Ezeknek a táboroknak Svájcban népfőiskolajellegük van s feladatuk sokban hasonló egy munkaiskoláéhoz: szakmai és szellemi továbbképzés, az ifjúság erkölcsi és szellemi gyarapítása. A munkatáborokat itt a többi társadalmi erő határozott keretek köze szorította. A svájci munkatá- bormozgalom tizenhat éve bebizonyította, hogy a munkatáborok ugyan nem alkalmasak a gazdasági helyzet komoly befolyásolására, de nagyon alkalmasak egy szabad nép szabad fiatalsánának bizonyos korban (19;—23 évig) való nevelésére. Más feltételek és körülmények között a német munkatá- bor-mozgalom egészen más eredményekre vezett. Svájcban a munkanélküliség leküzdésére alapították az első munkatáborokat s működésűk lassankint teljesen kulturális térre tolódott át, — Németországban politikai célzattal, egy határozott társadalmi szükségletből kifolyólag szervezték meg őket, de nemsokára már kizárólag politikai célokat szolgáltak. A köztársaság megszilárdulása után a külömböző félkatonai, titkos társaságoknak megszakadt a közvetlen összeköttetésük a Reichswehrrel. A katonai életformákhoz ragaszkodó ellenforradalmi elemek a polgárháború után az elé a kellemetlen válaszút elé kerültek, hogy vagy visz- sza kell térniük a polgári életbe, vagy zsoldosnak szegődnek olyan országokba, ahol a háborús életmódot folytatni lehet. Mint közbeeső állapotot e kettő között, felállították a munkatáborokat. Ezek voltak a melegágyai a Harmadik Birodalom mozgalmainak. Az egyetemi hallgatók és a munkanélküliek, akik kisebb mértékben éppúgy kivülkerültek a polgári társadalmi életen — ha csak átmenetileg is —, mint a katonák a háború után, nagy számban vettek részt a munkatáborokban. Ezek a táborok kezdettől fogva inkább politikai jellegűek, mintsem gazdasági cél- zatuak voltak, amolyan pártiskolák és agitátorképzők. A hitleri mozgalom győzelme félig- meddig a német munkatáborokban megőrzött condottie- re-katonai szellem győzelme volt a polgári élet felett. A hit- lerizmus győzelme azután megváltoztatta a munkatáborok szerepét is Németországban. A munkatáborok szelleme felborította és a maga félkatonai képére alakította a német társadalmi életet, az uj német kormány pedig a munkatáborokat kiterjesztette a szemmeltartás, “átnevelés” és kényszermunka eszközévé. A mai német munkatábor a pártiskola és a kaszárnya különös vegyüléke. A magyar kir. Vallás és Közoktatási Miniszter ez év májusában adta ki az “Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Önkéntes Munkatáborainak megszervezéséről” szóló rendeletét. Ebből a rendeletből kitűnik, hogy a magyar munkatáborok nehány bajtársi egyesület privilégiuma. A magyar társadalom külömböző rétegeinek (Svájccal ellentétben) nincsenek ugyan olyan önvédelmi szervezetei, amelyek a munkatáborokat szükebb keretek közé szoríthatnák, a rendelet a munkatáborokat és tagságukat azonban úgy szabályozza, hogy komoly gazdasági veszedelmet nem jelenthetnek. A párszáz egyetemi hallgató már csak azért sem lehet sztrájktörő egy esetleges aratósztrájknál, mert az aratósztrájkot az 1898-iki 11. törvénycikk kellőképpen meggátolja. Országos politikai veszedelmet sem jelentenek, mert a munkatáborok (Folyt, a 8-ik oldalon.)
