Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-09-11 / 962. szám

8 oldal B É R M U IN ív S 1937 szeptember 11. A könyv és szellemi válság A “Prager Presse” körkér­dést intézett európai és ameri­kai írókhoz, gondolkodókhoz,: milyen könyveket tartanak al­kalmasnak a jelenkor szellemi válságának leküzdésére? A vá­laszok között feltűnően sok a balkáni. De kívülük igen sok is­mert és részben jelentős ember is válaszolt, mint Ferrero, Cro­ce, Jung, a pszichológus, Her­mann Hesse, Aage Madelung, Mencken, Capek, Kautsky, Manheim, Le Corbusier, Mau- rois, Nitti, magyar részről Vám- béry Rusztem és Ignotus Pál. Bár csupa intellektuel: filozó­fus, pszichológus, történész, iró, szociológus, építész, politi­kus, mégis szedett-vedett tár­saságának hat ez kissé. Herr- man Hesse egészen mást rep­rezentál az irók között, mint pl. Le Corbusier az építészek között. Croce és Ferrero mellett különösen hatnak az ő hozzá­szólásaik. De nem ezen van a hangsúly. Kiki kapacitása és kompetenciája szerint. Mégis érdekes volna tudni, kik nem válaszoltak. A válaszolók kö­zött sok a pesszimista, aki nem sok értelmét látja az egész ak­ciónak. Mások eleve feladják a küzdelmet a “gondolkozásra képtelen csorda’ befolyásolása érdekében. Jung, Vámbéry és Ferrero a legpesszimisztikusabb válaszok küldői. Ferrero a bün­tetőjogi törvénykönyv gyil­kosságra és egyéb súlyos vála­szok küldői. Ferrero a büntető­jogi törvénykönyv gyilkosságra és egyéb súlyos bűncselekmé­nyekre vonatkozó részeinek ol­vasását ajánlja. De kinek? — kell itt kérdeznünk. Talán azok értették legkevésbé félre e kör­kérdés jámbor célját, akik ab­ból indultak ki, hogy egyszerű­en az a nemzetközi társaság, amelyhez a szerkesztőség a kér­dést intézte, cseréli ki e keret­ben eszméit és olvasmányait. Sok szó esik a válaszokban hu­manizmusról, emberi méltóság­ról, szabadságról és annak ösz- szeegyeztetéséről az organizá­cióval, a gazdasági renddel. Né­melyek a háborúban látják a szellemi válság okát, mások a háborút is már a szellemi válság következményének tartják. “Megszűntek a közös kiinduló­pontok és normák. Végtelen anarchia a gondolkozás minden területén, barbárság, világné­zet-hiány;;; a kritika erőszakos korlátozása még fokozza a tel­jes dezorientációt.” Ilyen feljaj- dulások hangzanak el és kevés biztató szó. Van, aki a roman- ticizmusra vezeti vissza a szel­lemi válság kezdetét, amit a CLEVELAND East Side ma­gyar propaganda csoport MOST PÉNTEKEN este 8 órakor gyülésezik a Bérmun­kás helyiségében 8622 Bu­ckeye Rd. Pontos megjelenést kér a titkár. francia forradalom reakciójá­nak, a józan ész elleni lázadás­nak tekint; van, aki azt hiszi, hogy ha a diktátorok Goethét vagy Platont olvasták volna, hogy nem olvasták, ezt látszó­lag puszta véletlennek tekinti; nem lettek volna diktátorok és van, aki egyszerűen néhány könyvet ajánl tanító vagy elret­tentő célzattal (pl. háborús em­lékeket,) vagy inkább a ke­délyre ható, főleg humoros mü­veket, az emberi rokonszenvek és a képzelőerő fokozása céljá­ból. Akadnak filozófusok, akik a marxizmust egyszerűen és keresetlenül butaságnak neve­zik (Mencken.) Ami e hasábok­ból ránkmered, az bizony szel­lemi káosz. Talán mégsem azoknak van igazuk, akik meg­vetik a tömeget, amelyen a szel­lem kitűnő képviselői hiába próbálnának segíteni. Talán mégis azokban van a hiba, akik e zavaros kérdést felvetették arra zavaros és pesszimisztikus válaszokat adtak, vagy egyálta­lán semilyent. Kérdés: ki veti meg jobban a tömeget, a diktá­tor-e, aki a gondolkodásra való képességét saját céljaira hasz­nálja ki, vagy a magasröptű humanista, aki teljes passzivi­tást és pesszimizmust jelent be a “csordá’-val szemben? Vámbéry a horatiusi “sapere aude”-hez hozzákivánja a “co- gitáre aude”-t: merj bölcs len­ni, merj gondolkodni — és ki­mondja, hogy a gondolkozásra való képesség vagy képtelenség nem olyan tény, amelyet ne le­hetne tovább elemezni. Különö­sen ma, a mélypszichológia és a társadalomtudomány együttmű­ködése korszakában. Manheim Károly (a londoni egyetemen a szociológia tanára) kifejti, hogy e gyorsan változó korban szo­ciológiai gondolkozás nélkül le­hetetlen tájékozódni. Az eszmék egymagukban sem az embere­ket sem a társadalmakat nem tudják megváltoztatni. Az em­berek gondolkozása társadalmi helyzetüknek, a társadalomhoz való viszonyuknak egy része. Tudatuk alakulása társadalmi életük eredménye és ha a tár­sadalom változik, változik vele az ember is. A szellem válsága tehát elválaszthatatlan a poli­tikai és gazdasági válságtól és könyvekkel ezen változtatni nem lehet. Ugyanazzal az alá­zattal adja meg erre a kérdésre válaszát, mint ahogy a 18—22 éves egyetemi hallgatóknak fe­lel minden kérdésükre ma Ang­liában, azelőtt Németországban. Talán mégis neki van igaza, aki minden alkalmat megragad ar­ra, hogy problémáink tisztázá­sához hozzájárulhasson. A szel­lem válsága ne csak azt jelent­se, hogy kalózai vidáman por- tyázhassanak a zavarosban, ha­nem elhivatott képviselői is szánjanak le néha elefántcsont­tornyaikból és vallják meg, hogy nekik maguknak is uj tá­jékozódási eszközökre van szük­ségük. Ha nincsenek is kiszol­SZÜRETI MULATSÁG rendezi a N. S. Pittsburghi “Összhang” Dalkör 1937 október 2-án, szombaton este 7 órai kez­dettel az International Socialist Lyceum összes termeiben. A szüretben a körmagyart 12 pár táncos fogja lej ten: Ol­ga Kucher-Polick tanítása és vezetése alatt. A zenét Nagy Árpád és Bald­win József közkedvelt zenekara szolgáltatja. Belépődíj semélyenkint 35c. Ételről és italról gondoskodva van. ÚTIRÁNY: Pittsburghból jö­vők vegyék a 2 vagy a 3-as szá­mú villamost a Penn Ave. és 7th St. sarkán. Leszállás a James és Ohio St. sarkán. On­nan fel egy blockra van a te­rem. gáltatva a kalózoknak, minden jöttment demagógnak, mint a tömegek, mégis az ő megálla- pitásásaik is revízióra szorul­nak. M. Vágó Márta. A KIS JEGYEKÉRT A DOLLÁ­ROKAT BEKÜLDTÉK: G. Danko, Cleveland; J Du- shek, Nutley (11); J. Pásztor, E. Chicago; C. Horváth, Cleve­land; J. Hosszú, Hammond; J. Seideman, Berwick; J. Back, Cleveland; L. Földi, Evergreen Park; Mrs. J. Parti, Mona; J. Feckó, New York; L. Szőnyi, Cleveland; J. Zöldi, Cleveland; G. Kuhn, Solon; B. Kish, Cleve­land ; J. Mohi, Cleveland (3) ; L. Gáncs, Carolina; L. Tóth, Indianapolis; A. Havrilesko, Co- neaugh; L. Hirsh, Wilkins- burgh; Jós. Farkas, Ambridge; F. Kelemen, Cleveland; B. Pozs- gai, Cleveland; Frank Horváth, Cleveland; Mrs. L. Mate, Chi­cago; G. Nagy, New York; J. Dojcsak, Chicago; P. Buchert, Phila; F. Kőműves, Buffalo; Z. Reeves, Los Angeles; A. Sedlak, Chicago; A. Fekete, Pittsburgh; Wm. Munkácsi, Bethlehem; A. Toldi, Dearborn; L. Bertalan, Cleveland; J. Jójárt, Cleveland; M. Vlasits, New York; Judith, Sike, Dearborn; J. Szabados, Brooklyn; J. Roskovits, New York; Mrs. J. Balogh, Akron (51c.); L. A. Bodnár, Cleve­land; M. Búza, Elgin; St. Hor­váth, Glenfield; St. Szilágyi, Martinsferry; Mrs. Goldiner, Cleveland; M. Pilcsuk, Cleve­land; John Hudik, Cleveland; Jos. Takács, Cleveland; M Ka- cibán, Cleveland; J. Sike, Dear­born; J. Kollár, Cleveland; A. Könczöl, Cleveland; A. Siket, Cleveland; Joe Horváth, Cleve­land; A. Bolla, Buffalo; P. He­ring, Buffalo; S. Pfaff, Buffalo; A. Hujer, Buffalo; L. Szakács, Coraopolis; Ch. Paal, Coraopo- lis; Bill Vargo, Coraopolis; A. Bukovszky, Berwyn; J. Zára, Chicago; J. Pika, Chicago; J. Deák, Akron; A. Sille, Akron; A. Alaksay, Akron; M. Berta, Akron; J. Vizi, Akron; J Nyit- ray, Akron (50c) ; J. Lockner, A BÉRMUNKÁSÉRT AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGHOZ CSATLAKOZTAK: A. Alaksay, Akron......... 5.00 J. Deák, Akron...:........... 1.00 G. Deme, Akron............... 5.00 J. Nagy, Astoria............. 3.00 Z. Zatykó, Astoria........... 5.00 A. Bukovsky, Berwyn..... 5.00 F. Dobler, Bridgeport.... 5.00 St. Fazekas, Bridgeport.. 4.00 J. Herold, Bridgeport.... 4.00 A. Székely, Bedford......... 3.00 St. Bukovszky, Cicero.... 5.00 P. Bokor, Chicago.......... 1.00 P. Pika, Chicago............... 2.00 A. L. Szász, Chicago..... 5.00 S. Török, Chicago.......... 5.00 H. Varjú, Chicago.......... 2.00 J. Zára, Chicago............... 2.00 M. Bakos, Cleveland....... 2.00 Bercsa J.-né, Cleveland.... 5.00 M. Danka, Cleveland..... 5.00 J. Herceg, Cleveland..... 5.00 M. Kaczibán, Cleveland.... 1.00 J. Kollár, Cleveland......... 5.00 J. Lakner, Cleveland....... 5.00 L. Lóczy, Cleveland......... 1.00 Mrs. J. Leiz, Cleveland.... 5.00 Mary Lefkovits, Clev ...... 5.00 L. Lefkovits, Cleveland.... 5.00 Emil May, Cleveland..... 2.00 A. Molnár, Cleveland..... 5.00 Mrs. M. Pilcsuk, Clev...... 2.00 M. Pilcsuk, Cleveland..... 2.00 Ch. Sas, Cleveland........... 5.00 Gy. Siket, Cleveland...... 1.00 M. Fekete, Coraopolis..... 5.00 L. S. Prekop, Coraopolis.. 2.00 L. Szakács, Coraopolis ..... 5.00 G. Paal, Coroapolis........ 5.00 L. Gáncs, Carolina...... 10.00 E. J. Havel, Garfield....... 5.00 Nagy, Fort Landerdale.. 5.00 A. Refy, Lodi................... 2.00 Z. Reeves, Los Angeles.... 5.00 J. Weidinger, Manayunk.. 3.00 J. Feczkó, New York ....... 5.00 L. Fishbein, New York.... 5.00 J. Nagy, New York......... 3.00 J. Németh, New York..... 5.00 Mrs. J. Pollák, New York 2.00 M. Stefankó, New York.... 5.00 G. Vaszkó, New York....... 5.00 M. Vlasits, New York..... 5.00 J. Katona, Preston........... 4.00 L. Rost, Phila................... 5.00 F. Kleckner, Pittsburgh.... 5.00 L. Kristofik, Pittsburgh.. 5.00 A. Lelko, Pittsburgh....... 4.00 A. Kucher, Pittsburgh..... 4.00 P. Matis, Pittsburgh....... 3.00 A. Hülber, Richmond...... 5.00 G. Kuhn, Solon............... 3.00 J. Policsányi, Triadelphia 5.00 J. Gyurcsek, Thornville.. 5.00 Szabó M. Williamston ....... 5.00 Cleveland; Joe Halász, Cleve­land (50c.); St. Teffenhart, Akron; W. Fay, Akron; J. Sö­rös, Akron; F. Abraham, Ak­ron ; J. Széchenyi, Akron (60c): J. Herczeg, Cleveland, Mrs. Tóth, Cleveland; F. Kulcsár, Cleveland; A. Haller, Cleveland; J. Pusztay, Cleveland; A. Wie­ner. OPEN FORUM Auspices^ Los Angeles Branch IWW Every Sunday Night at 8:00 P. M. at the IWW Hall 280 Lang Bldg., 212 So. Spring St. QUESTION — DISCUSSIONS. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának

Next

/
Oldalképek
Tartalom