Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-07-24 / 955. szám
1937 julius 24. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZ OROSZ FORRADALOM TANULSÁGAI (Folytatás. A tisztviselőket, értelmiségieket és hasonlókat talán nem sújtaná közvetlenül a tulajdonviszonyok átalakulása, de ezek is tiltakoznak az ellen, hogy ez a munkásosztály hatalmának és politikai vezetésének megvalósitásával járjon együtt. Az oroszországi viszonyok különösen kedvezőtlenek voltak egy munkás osztályuralom megvalósítására. Maguk a szovjetstatisztikák kimutatják, hogy 1913 előtt Oroszország lakosságának csak egyhatod része állott bérmunkásokból. A gazdag kapitalisták és nagybirtokosok, akik mindenesetre csak kis töredékét alkottak, a munkaadó parasztokkal, kereskedőkkel és kézművesekkel együtt a lakosság másik hatodát tették ki; a túlnyomó többség, az egész nép kétharmad része olyan parasztokból állott, akik családjukkal együtt saját birtokukon gazdálkodtak. Ez a mintegy kilencven milliónyi parasztság se- hogysem illett bele az osztály- harc-elméletbe: kétségkívül földbirtokosok voltak, övék volt a fölszerelés és az állatállomány, tehát kapitalisták voltak a marxi elmélet értelmében, de minthogy munkásokat nem foglalkoztattak, ugyanez elmélet értelmében nem lehettek kizsákmányolok. Az orosz lakoságnak tehát kétharmada sem kizsák- mányolónak, sem kizsákmá- nyoltnak nem volt tekinthető. Valójában az igazi munkás- osztály létszáma valószínűleg nem volt több, mint a lakosság tiz százaléka, úgyhogy az uj hitvallás, amely a tőke köztulajdon révén akarta a társadalmi igazságoságot megvalósítani, a népnek csak egy csekély töredékére számíthatott. Ma, húsz évvel a forradalom kitörése után, a helyzetet még ugyanez j elemzi. Ez alatt a húsz esztendő alatt a munkásság kommunista vezetői állandóan azért küzdöttek, hogy hitvallásukat rákényszeritsék az orosz paraszttömegekre. Az orosz forradalomnak majdnem egész történetét e küzdelem különböző fázisai teszik ki; az első már a forradalom kitörésekor megkezdődött. Kerenszkit a városi munkások és a falusi parasztság egyidejű akciója buktatta meg. A munkások hatalmukba kerítették a gyárakat és közigazgatási centrumokat, a parasztok elfoglalták a nagy földbirtokokat és fölosztották maguk között. A bolsevikok kijelentették, hogy minden földbirtok az állam tulajdona, de a parasztok legnagyobb részé ilyesmir 1 addig nyilván sohasem hallott és amennyiben hallott, nem vette komolyan. Komolyan csak azt a tényt vették, hogy az ellenforradalmi hadseregek visszahelyezték birtokaikba az elkergetett földesurakat és fölakasz- toták a parasztokat, akik a földet elfoglalták. Ezek a tények prima facie igen erősen a bol- seviki kormány mellett szóltak. Nyilvánvaló, hogy a parasztok ezeknek a hatása alatt határozták el, hogy az ellenforradalmároknak nem nyújtanak segítséget. De aztán a helyzet tovább fejlődött. A polgárháború tartama alatt mindkét fél egyaránt rekvirált élelmiszert a parasztoktól, akik legalább is ebben tekintetben nem igen láthattak különbséget a kettő között De amikor 1920 végén a polgárháború befejeződ tt, kitűnt, hogy a kommunista kormány a rekvirálások rendszerét állandósítani akarja annak az elvnek alapján, hogy a föld az államé. A parasztok erre lázongással válaszoltak és azzal, hogy termelésüket arra a minimumra csökkentették, amely csak saját szükséleteik kielégítésére volt elegendő. Az 1921. évi borzalmas éhínséget a rossz termésen kívül a vetésterületnek ez a szándékos csökkentése okozta. Hogy a konfliktust jobban megértsük, ismertetni kell azt a különleges formát, amelyben az államtulajdont legelőször bevezették. A köztulajdoni elv a gazdasági rendszer szerkezetére nézve többféle alternatívát enged meg. Ezek közül legfontosabbak a kommunizmus és a szocializmus. Az orosz forradalom első fázisában a kommunizmust akarták megvalósítani. Eltörölték a bért, a profitot és az árat. Minden állampolgár köteles képességei szerint dolgozni, viszont szükségletei szerint részesül javakban. A gazdaságnak ez a rendszere olyan, mint egy hadseregé. Minden katona teljesiti kötelességét és ennek ellenében ellátják őt élelemmel, ruhával, cigarettával, italai, kórházzal és mozival, olyan mértékben, amint ezt számára a vezetőség szükségesnek tartja. Ez volt az a gazdasági rendszer, amelyet a szovjetkormány röviddel hatalomraj utása után megvalósított. A munkát mili- tarizálták, minden munkás és alkalmazott egyenlő mennyiséget kapott a javakból, amelyeknek termelését nem a gazdaságosság elve irányította, hanem az a cél, hogy ezek az adagok rendelkezésre álljanak. Nos, a legfontosabb jószág, amelyre az embereknek szükségük van, az élelem és ezt természetesen a parasztoktól követelték, aminek ellenében őket ipari termékkel kellett ellátni. A kommunizmus alatt azonban, az ipari munkások keveset termeltek. Termékeik legnagyobb részét a hadsereg vette igénybe és ami maradt, arra maguknak volt szükségük. így történt, hogy a városok ellátását hovatovább csak rekviráló hadjáratok révén lehetett biztosítani, amikre a parasztok, mint mondtam, lázadásokkal és a vetés- terület csökkentésével válaszoltak. Ugyanakkor a városokban az illegális kereskedelem és a nehezen megszerzett élelmiszerek halmozása olyan méreteket öltött, hogy az egész uj gazdasági rend felbomlása fenyegetett. 1921 márciusában a vörös haditengerészet matrózai Kron- stadtban fellázadtak és Moszkva ellen készültek vonulni. A kommunizmus elérkezett első nagy válságához. Ezt a válságot Lenin a rendszer teljes megváltoztatásával oldotta meg és 1921 augusztusában életbe léptette az u. n. uj gazdasági politikát. Megvallotta, hogy a kormány gazdasági téren olyan vereséget szenvedett, amely súlyosabb, mint akármelyik múltbeli katonai vereség volt. Tekintélyének egész erejével szembefordult azzal a tévedéssel, hogy közvetlenül a forradalom után mindjárt a kommunista rendszert vezették be. Az uj gazdasági politikával megszüntette a kereskedelem tilalmát, a kézművesekre és a kis gyári üzemekre nézve eltörölte az állami tulajdonjogot és a termelés szocialista szektorát az ipari nagyüzemekre korlátozta; ugyanakkor bevezették újra a pénzrendszert és jószágadagok helyett béreket fizettek. A szovjetkormány, nem volt kétséges, továbbra is erősen kezében tartotta a hatalmat. De ekkortól fogva egy túlnyomóan kapitalista ország fölött uralkodott. Az általa közvetlenül ellenőrzött termelés, úgyszintén az állami gyárakban alakalmazott munkások száma minden bizonnyal alatta maradt a tiz százaléknak. Ez bizonyos tekintetben előnyt jelentett, mert a lakosságnak ilyen kis részét aránylag könnyen lehetett élelmezni, részben az ő maga által termelt javak és szolgáltatások révén, részben egy viszonylag enyhe gabonadézsma hozamából. (Az utóbbiról később még szólok.) A szovjetkormány tehát azzal erősítette meg hatalmi helyzetét, hogy lehetővé tette az ország gazdasági feléledését — a kapitalizmus utján. A gazdasági élet, szabadjára hagyatván, jelentékeny mértékben föllendült. A következő hét évet hivatalosan az újjáépítés korszakának nevezik. És ez az újjáépítés adta meg az alapot a szovjetkormánynak egy uj és hatalmas aktivitásra, amely 1928-ban kezdődött. Hogy mily rohamos volt a föllendülés, azt világosan mutatja a népesség szaporodása. A háború alatt a népesség mindössze 1.5 százalékkal növekedett, ami kevesebb, mint fele a háború előtti szaporodási arányszámnak. Ez a csökkenés egyrészt a háborús eseményekre, másrészt a születési arányszámnak majdnem 25 százalékos visszaesésére vezethető vissza. Hogy a háború alatt a polgári lakosság halálozási arányszáma emelkedett volna, arra nincs bizonyíték. A forradalom, a polgárháború és a kommunizmus korszaka az általános halálozási arányszámot rendkívül megnövelte. Bár a születési arányszám növekedett, a lakosság száma majdnem 10 millióval csökkent. Ennek legfőbb oka nyilvánvalóan az állatállománynak ugyanez idő alatt bekövetkezett csökkenésében rejlik; a szarvasmarha-állomány majdnem felére csökkent s a többi háziállat száma is többé-kevésbbé ilyen arányban ment vissza. A városok amelyeknek lakossága a háború alatt megnövekedett, most elnéptelenedtek, a nyomor rákényszeritette a lakosokat, hogy falura meneküljenek. A városok lakossága 8 millióval azaz 29 millióra csökkent. Hogy mily jelentékeny volt a javulás a polgárháborút követő szabad gazdasági élet korszakában, kitűnik abból, hogy a lakosság ez idő alatt évenkint több mint 3.5 millió lélekkel szaporodott, ami több, mint a háború előtti átlag. A szarvasmarha- és egyébb élőállat-állomány szaporodása is szembeszökő. A városokban a javulás üteme lassúbb volt ugyan, de a városi lakosság is állandóan szaporodott és 1928-ban körülbelül elérte a forradalom előtti színvonalat. Ennek a hét évnek nagy eredményei azonban aligha járultak hozzá a szovjetkormány tekintélyének növeléséhez. Az kétségtelen, hogy a kormány feloldotta a feszültséget a falvakban és a parasztok nyilván belenyugodtak abba, hogy a dolgok ezen az utón folyjanak tovább akármeddig. De ez a javulás, amelyet a szabad vállalkozás teremtett, ugyanakkor a kommunizmust diszkreditálta. (Folytatjuk.) ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség ni* csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözé;*-található dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bin ják, akikből a munkáltató osztály álL E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, inig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amel) lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharr esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni osakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüL
