Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-07-17 / 954. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1937 julius 17. Újabb lecke a dolgozóknak Franco újabb erősítéseket kér Hitler és Mussolini barátaitól 125,000 KATONÁRA, 500 HADIREPÜLŐGÉPRE, 50 NEHÉZ- ÁGYÚRA ÉS TÖMÉNTELEN MUNICÓR^ VAN SZÜKSÉG. A tél folyamán nagy örömmel jelentették a lapok, hogy az US Steel és a CIO főnökei megegyeztek és egy évre szerződést kötöttek, mely szerint az US Steel telepein nem lesz sztrájk és a fizetés marad a régi. Ezt a hirt nem csak a polgári lapok, hanem a mi túl vörös és csalhatatlan elvtársaink is és a sárga szocialisták, akik ma még vörösebbek mint a kommunista párt, győzelemnek könyvelték el, mellyel csak vakságukat, vagy prostituáltságu- kat igazolták, melyet a mostani események az acél telepeken bizonyítanak. Minden olvasott ember és akik az acél trust subvenciós vállalatait ismerik tudják, hogy az Inland, Republic és a Youngstown acél telepek az US Steel vagy az ezt biró Morgan ház kontrolja alatt van és csak azért hagyták ezeket az üzemeket a régi név és vezetés alatt, hogy aSherman-féle trust ellenes törvényt kijátszhassák, amint a Standard Olaj is tette. Ezt a vakvezérek nem tudták, vagy taktikai okokból elhallgat - taK, (nem szabad a vezért kritizálni,) mert John L. Lewis tudta, hiszen ő is részvényes az Uó Steel-nél Mr. Taylor az US bteel elnöke barátsági viszonyban van Lewis-al, ezt csak néhány lap irta meg. így kötötte le az acél iparban ugyancsak azoknak a bankároknak dolgozó munkásság felét, hogy termeli az acélt, bármi történjék is az ipar másik felében. így kényszeritette Lewis, hogy a CIO-nak tagjai sztrájktörést végezzenek az acél trust egyrészében, amig a másikban ahol még jobban fizettek mint az US Steelnél, sztrájkoltak a CIO elismeréséért. Akik tudnak és akarnak viszr- sza emlékezni a munkás történelemre, akik a múltak eseményeiből is tanultak, azok emlékeznek, hogy ugyancsak ez történt meg J. L. Lewis vezetése alatt 1922-ben a széniparban, amig a west virginiai oldalán az Ohio folyónak a báért, addig az Ohio oldalán a szent szerződéssel Lewis visz- sza kényszeritette a bányászokat, hogy szállíthassák a szenet a West Virginia oldalon levő villanytelepek üzembe tartására, melyhez tartozó bányákban sztrájk volt. Persze, hogy akkor elbuktak a West Virginia oldalon harcoló bányászok, amint mostan is elbuknak az acél telepek munkásai. De a munkásság nagyon nehezen tanul, még nagyon sok ilyen véres lecke kell, hogy megtanulja, sorsát saját kezeibe venni, nem pedig nagyszájú milliomos munkás vezérekre bízni. Még mindég szentnek tartja a részvényesek egymás között kötött szerződését, mit az US Steel és Lewis minden lelkiismeret furdalása nélkül törik le ugyan abban az iparban dolgozók bérharcát, dacára, hogy egy CIO-ba tartoznak, mert a vezérek úgy mondják — az helyes. Ezt a véres leckét azért is nehezen tanulja meg a munkásság, mert a dolgozók soraiból kikerült és a munkásság bizalmát élvező vezérek is sokan bedültek a heti 75—100 dollár fizetésekért és Lewis régi megbízható hadnagyaival együtt zengik a vezér dicsőségét. Segítenek a munkásságot ezen milliomos vezér és a többi milliomos munkás fékerek hatalma alá terelni. Akik szerződésekkel kényszerítik a munkásságot sokszor sztrájktörésre. De hiába, Lewisé a dicsőség, hatalom és a pénz. Nem csoda, hogy a Zvara Péterek is kacsingatnak ezen kis Isten felé. Hiszen már sok elvtárs a fizetési listára került. Ki tudja? hát ha még ilyen kis embereket is felvesznek, ha elég sokáig és hűségesen nyalakodnak. Vi. CLEVELAND East Side magyar propaganda csoport MOST PÉNTEKEN este 8 órakor gyülésezik a Bérmunkás helyiségében 8622 Buckeye Rd. Pontos megjelenést kér a titkár. Azokkal a polgári forrásból eredő hírekkel szemben, hogy a fasizták szolgálatában álló Franco generális már hetek óta a spanyol helyzet tényleges ura, most azt hozza a táviró, hogy Franco sürgős átíratott küldött Hitler és Mussolininek, hogy 125 ezer katonára, 500 hadirepülőgépre, ágyukra és munícióra van szüksége, mert különben nem tudja magát fen- tartani. Ebben a hírben tehát benne van, hogy Franco egyáltalán nem ura, sem Spanyolországnak, sem a helyzetnek, mert annyi ereje sincs, hogy a hadászathoz szükséges muníciót, amelyből Spanyolországban is WASHINGTON, D. C. — Maga az American Federation of Labor, egy legutóbb kiadott jelentésében arról panaszkodik, hogy a béremelést, amelyeket a munkások kiharcolnak, teljesen megsemmisítik a megélhetési árak megdrágulásai. Ugyanis, amikor a tejkihor- dók vagy a tejet szállító farmerek egy-két centel többett Kérnek munkájukért, a tej nagykereskedők 5—10 cent emelést csinálnak. És ez igy megyen az egész vonalon, úgy hogy az az acél munkás, aki 5 cent bér javításért hetekig nem dolgozott, a megnyert harc után rövidesen tapasztalja, hogy az 5 cent bér- javitás mellett nehezebben jön ki a keresetéből mint annak előtte. Mert a nagy ipar, a nagy tőke megköveteli, hogy az ő befektetése 30—50 százalékos hasznot hozzon. Az ő többlett kiadását a néptől kell bevasalnia. Amikor a kis ember a szájától elhúzott centeket a “rainy day”-re a bankhoz viszi, egy és tél centet kap a pénzére — ha elég szerencsés és nem spekulálják ott el az urak — ha pedig elvész, hát perelheti az istent, senki más nem felelős a kis ember vagyonáért, de a nagy tőke, a nagy ipar nem elégedhet meg a pénze vissza kapásával, neki nagy osztalék kell. Az említett jelentés szerint a munkások munkabére a három esztendőben átlagosan 162 dollárral emelkedett, a megélhetése ugyan ez idő alatt 145 dollárral lett drágább, vagyis 17 dollárja maradt meg azoknak, akiket betegség és egyébb előre nem látható dolgok ebben a három esztendőben elkerültek. gyártanak eleget megszerezze. A felkelők győzelmeiről világgá kürtőit jelentések mértföldes hazugságok, amiket az ilyen jelentésekkel ők maguk cáfolnak meg és a hiba ott van, hogy éppen a munkások, akiket a hamis jelentésekkel befolyásolni akarnak, nem ismerik fel a sorok között a valóságot. Franco nyílt követelése bandita társaihoz annak az eredménye, hogy mindkét fasizta diktátor elvben is függetlenítette magát a semlegességi színjátéktól. Franco szerint semmi sem köti többé társait, hogy a tengerparti spanyol városokát megtöltsék emberanyaggal és pusztító eszközökkel. Ez a képlet semmi esetre sem azt jelenti, hogy a munkások ne követeljenek több munkabért, hanem arra kell, hogy megtanítsa a munkásokat, hogy első sorban szervezkedniök kell olyan formában, hogy meglegyen az erejük a magasabb bérek kikényszerítéséhez, de ugyan ezzel az erővel meg kell akadályozni a profit megtartása végett történő drágulást addig is, amig a szervezet elég erős lesz ahoz, hogy teljesen irányítsa nemcsak a termelést, de a termelt javak szétosztását is azok között, akik annak előállításában munkálkodnakBezártak két puhaszénbányát RIDGEWAY, Pa. — A Northwestern Mining Company lezárta a Toby és Kyler nevű bánya területeit. Mivel az ott dolgozó 500 bányászt arra szólították fel, hogy szerszámaikat vigyék haza, arra következtetnek, hogy a lezárás hoszabb időre szól. Természetes, hogy itt kizárólag a munkások rovására történik az ügylet, mert a bánya tulajdonosok megrendeléseiket a másterületeken let'ő bányáikban fogják kielégíteni, de itt 500 munkás családtagjaikkal a bizonytalanságba került. Sem az uniónak, sem a törvénynek nincsen semmi szava ehez a munkások elleni bűncselekményhez, mert ezt az urak intézik a munkások ellen. nyászok sztrájkoltak az UMWA clevelandi szövőgyárakat picketelő munkásasszonyok, horgolás és kötéssel szórakoznak a gyárak előtt. A béremelést megsemmisíti a megélhetés drágítása