Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)
1937-11-06 / 980. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS Entered as second-calss matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio OF THE WORLD under the Act of March, 3, 1879 VOL. XXV. ÉVFOLYAM. CLEVELAND, 1937 NOV. 13 NUMBER 981 SZÁM HAYMARKET UTÁN ÖTVEN ÉVVEL IRTA: ART HOPKINS “Majd eljön az idő, mikor némaságunk hangosabban fog beszélni mint a szó melyet ma belénk fojtotok.” Ezek voltak August Spies utolsó szavai a bitófa alatt, 1887 november 11-én. Két szobra van az Egyesült Államoknak, melyek körül ösz- szesereglenek a népek minden év november 11-én; melyek előtt lélekemelő szónoklatokat tartanak, vagy a látogatók megálla- nak, hogy a kőbe vésett mondatokat elolvassák, egy két lélegzetet vegyenek és tovább álljanak. ❖-----------------------------------------Az egyik szobor Washingtonban, az Arlingtoni temetőben a másik, Chicagóban, a Waldheim temetőben van. Az egyik szobron ezen kőbe vésett szavakat olvashatjuk: ITT NYUGSZIK FENKÖLT DICSŐSÉGÉBEN EGY AMERIKAI KATONA KINEK NEVÉT AZ ISTEN TUDJA. A másik emlékműbe, a munkásság halhatatlan mártírjának utolsó szavait és megvalósuló jóslatát olvassuk: Majd eljön az idő, mikor némaságunk hangosabban fog beszélni mint a szó, melyet ma belénk fojtotok. ARLINGTON Az egyiket a világháborúban elesett, katonák emlékére állították fel. Mig a másikat az osztályhacban elesett mártírok emlékének szentelték. Az előbbi, a militárizmusnak a szinbó- luma; az utóbbi magába öleli és szimbolizálja mindazt, amiért a forradalmi munkásság harcolt, meghalt, ami eljövendő nagy küzdelmeiben eggyé fogja forrasztani. A névtelen katona saobra! Mikor előtte állottam és szem- lélgettem a müvet az elmúlt nyáron, önkénytelenül Robert Engersol jutott eszembe, ki Napoleon szobrának meglátogatása alaklmából, a következőket mondotta: “Inkább lettem volna egy francia paraszt, mint az imperialista erőszakot, gyil- kot kifejező szinbólum, melyre a Nagy Napoleon szobra emlékeztet”. Nem tehetek róla, de amint figyelgettem a szobor előtt le s föl járkáló parádés járőrt és elcsodálkojjva nézegettem a világ legnagyobb márvány darabját; olyan gondolatok cirkáltak agyamban, hogy százszor inkább lennék az osztályharc áldozata, mint a háború csináló kapitalizmus szinbólu- ma, a — Névtelen Katona. Mit adott ő a társadalmi ha- haladásért? Semmit. A világon semmit! Háború volt a mestersége — embertársainak gyilkolása — rabolni, fosztogatni gyilkolni. Nem kérdezgetett, nem fontolgatott, nem ez volt a hivatása, hanem a parancsok teljesítése! Egyike ő azoknak, akik francia országba átmentek és mint hullák kerültek vissza. — Hős ő; háborús halott. Kifejezője a nacionalizmusnak, a hazafiságnak, a fosztogatásnak a gyilkosságnak. Hős ő; dicsőített a neve, de nem testvérei, nem a munkásosztály által. Azok emelték neki az emléket, kiknek elve a társadalmi egyenlőtlenség, akik hisznek az osztály társadalomban, a tömeggyilkosságban — HÁBORÚBAN. WALDHEIM A Waldheim emlékmű alatt eltemetett nyolc ember, sokkal nagyobb ügynek a mártírja; a nemzetközi munkásosztály hősei ők. Hősök, kiket az) akkori hatalmasok elitéltek; mártírok, kik az osztályharc frontján, a küzdelemben elestek. Harcoltak ők, de nem ezért, hogy valamelyik ország, vagy egy-egy kizsákmányoló csoport jusson hatalomra. Nem az embertársaik lemészárlásában hittek. Hitük és bizodalmuk, szent idealizmusukban, a munkásosztály szolidaritása domborodott és gyökeredzett. A Waldheim emlékmű előtt nem áll diszőrség, nem strázs- ál disz egyenruhában katona. A sirhalmokra emelt emlékmű gondozását nem a szövetségi kormány pénzéből intézik Chicagóban. Szegény, nehezen dolgozó egyszerű munkásemberek centjeiből és dollárjaiból kerül ki az emlékmű gondozási költsége. KIK HÁT A HŐSÖK? A Haymarketi tragédia, több lapot foglal le a munkásmozgalom nagy könyvének történetében. Olyan érdekfeszítően izgalmas történtet van, hogy egy Dickens novellának is képezhetné törzsét, ha igaz volta, történetesen nem aktuális borzalmakból tevődött volna ösz- sze. Webster definíciója szernit, a hős . . . “olyan valaki, kinek emlékét, halála után tiszteletben tartják és kegyelettel őrzik az emberi társadalomért végzett szolgálataiért . . .” Hallani lesz alkalmunk november 11-én, a fegyverszünet aláírásának 19-ik évfordulóján, a szónoklatokat, a hősök dicsőítését ; a hazafias ömlengéseket és frázisokat; Méltatni fogják majd a névtelen katonák hősiességét és a hadseregek bravúrjait, zengedezik a dicshimnuszokat azokról, kiket feláldoztak a háború oltárán. — És ekkor álljunk meg egy pillanatnyi lélegzetvételre, kérdezzük meg önmagunkat, hogy: Melyek vlotak azok a rendkívüli szolgálatok? mit köszönhet az emberi társadalom a névtelen katonának, amiért őt most hőssé avatják és ünnepük? Bár lehet, hogy a lakosság számát néhány millióval alább szállították azáltal, hogy elköltöztek az árnyékvilágból? De ez még nem elég ok arra, hogy hősökként ünnepelje őket az utókor. Hiszen a szüléskorlátozás sokkalta hathatósabb módot nyújt az emberiség túl szaporodása ellen. Vagy talán tényleg megmentették a hősök a világot a “demokrácia számára”? Jobbá formálták a világot vagy érdemesebbé tették az emberek részére? Hagytak talán olyan örökséget az utókorra, mely nevük említését érdemessé tenné és büszkeséggel tölthené el az utódokat. ? Ezen kérdésekre csak nemmel válaszolhatunk. S ha mégis kell mondanunk valamit, ha meg kell émlékeznünk róluk, úgy bátran megállapíthassuk, hogy félrevezetett páriák voltak ők, akik elhitték, hogy egy jobb társadalomért egy szép ügyért tették le életüket, de rutul becsapódtak, teljesítményük nulla. Viszont a Haymarketi tragédia mártírjai, hősök a szó szoros értelmében. Emlékeiteket “kegyelettel őrzi az utókor, az emberi társadalomért végzett szolgálataikért”. Mik voltak ezen rendkivüli szolgálatok ? A munkásosztály szolidaritásába vetett hitük; Hirdették a munkásság szervezkedését és összetartását. Minden hitük a munka szervezettségében ösz- pontosult. Hittek és hirdették hitüket, a rövidebb munkanap és rövidebb munkahétben. Hirdették, a munka szolidaritását a munkásság összetartását a tőkésekkel szemben oly erőre való fejlesztésében, hogy rabláncait lerázva szabad emberek társadalmává alakuljon át a világ. LÁTTÁK AZ IGAZSÁGOT ÉS HIRDETTÉK. x Ezek az emberek azt vallották, hogy meglehet szépíteni az emberek társadalmi életét, högy egy tökéletesebb társadalmi rendet lehet létrehozni a dolgozók harmonikus együttműködése és egymás megértése által. Hogy jólét és boldogság lehet mindannyiunk jussa. Hittek az ó görögök ama bölcséletében, hogy: “Mindennek mértéke az Ember”. Megvetették a kormányt és az államot — mert látták a fejlődésnek útját állják és működésűkben károsak. Azt vallották és hirdették, hogy az emberek kormányzása helyett, az iparok irányítására van saük- ség. Gyűlölték a törvényt, mert felismerték bene az egyoldalúságot, mert látták, hogy csak egy — a tőkés osztály érdekében működik. Most ötven esztendeje. És milyen iróniája a sorsnak, hogy pontosan november 11-ikére, a Fegyverszünet évfordulójára esik, mikor ezek az emberek, kiknek bűnök a nyolc órás munkanap követelése volt, egymásután álltak bitófa elá és örökre elnémítottak a chicagói Cook County börtön udvarában. ötven évvel ezelőtt, ezek az emberek a nyolcórás munkanapról beszéltek, ami akkor borzalom volt, ma mégis valósággá vállott. MERTEK ÉS KIÁLLTAK! ötven évvel ezelőtt, ezek az emberek a szabadságért való szervezkedésre szólították fel a munkásságot. Ötven évvel ezelőtt, ilyesmi megbocsáj thatatlan bűnnek volt minősítve a társadalom hatalmassai által és e miatt — hivatalosan megnyilkolták ő- ket. Ezek az emberek hősök! Bölcselkedésük, idealizmusukkal, rendkivüli, kimagasló szolgálatot teljesítettek a társadalomnak. Ellenezték a háborúkat és az ember, milliók lemészárlását. Ellenezték a munkások elnyomását. Fellázadtak az állam zsarnokoskodása ellen. Szervezkedésről beszéltek. Nem érdekelte őket a politika, bizodalmuk a gazdasági szervezkedésben a szervezett erőben öszpon- tosult. Nem hittek a politikai (Folytatás a 8-ik oldalon)
