Bérmunkás, 1937. július-december (25. évfolyam, 952-987. szám)

1937-10-09 / 966. szám

1937 október 9.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

SZIGNÓID

Irta: BÍRÓ LAJOS

Teller Pál egy napon a szokottnál is hosszasabban bámult maga elé a levegőbe. Teller Pál tisztviselőcske volt egy lehetetlen nevű közhivatalban és az arca lassan kezdett sárgulni a dohos levegőtől meg a gyilkos unalomtól. Azon a napon, amikor a saját rendíthetetlen nyugalmát meghazudtoló mozdulatlansággal merült el réve- tegen a semmittevésben, szelleme szokatlan és erős munkát végzett. Teller Pál gondolkozott. Teller Pál azon gondolkozott, hogy ő tulajdonképpen, ha komolyan számot vet a körülményekkel és önmagával, lényegében szereti Kovács Gizellát, aki ugyan eddig foghegyről beszélt vele, viszont és állítólag húszezer pengő hozománya van.

Még csak délelőtt tiz óra volt. Nem akarta elhamarkodni a dolgot. Szükségét látta, hogy keveset még gondolkozzék. Akta nem feküdt előtte, két hervadt iratcsomó szomorkodott mindössze az Íróasztalon, Teller Pál tehát hátrább tolta a tintatartót, hogy a munkának ez a nyugtalanító rekvizituma se zavarja elmélyedésében.

Déli két óráig gondolkozott egyfolytában. Akkor hirtelen, elszántan fölemelkedett a helyéről.

:— Slussz, pássz! Megnősülök. Feleségül veszem Kovács Gizellát — mondta hangosan magának.

Teller Pál lelke mélyéből és legbensőbb lénye őszinte föl- háborodásával utált mindenfajta hivatali munkát, de azért a tettek embere volt. Este becsöngetett Kovácsékhoz. Gizella személyesen nyitott ajtót.

— Jé, maga az? — mondta csodálkozást színlelve, amikor megpillantotta a fiatal embert.

— Én — mondta Teller Pál.

»— kezét csókolom.

Belépett. Az előszobába tűnő illatokban a déli ebéd emléke lengett.

— Mi az? — ráncolta össze a homlokát Gizella látva, hogy a fiatalember rejtett szimatolással kutazkodik a levegőben.

Teller Pál megállt az ajtónál.

— Semmi ... — mondta el- fogódottan a bágyadt kelkáposzta illattól. — Azért jöttem hogy megkérjem a kezét.

A lány összekapta magát. Nevetni akart. Okosabbnak ta- láta, ha egyenlőre megrémül.

— Mit ? — nézett Teherre.

—Mit akar megkérni? Kinek

a kezét akarja megkérni?

Teller Pál nemcsak az irodai munkától irtózott. Iszonyodott a káposzta illattól is. Mélyet lélegzett tehát, hogy a kétsé- beesés fölverje benne a bátorságot.

— A magáét — mondta tompa hangon. A lány nem bir- ta tovább. Fölkacagott.

— Maga megőrült Pali.

— Lehet.

— Nem lehet. Egész bizto- san.

Bementek az ebédlőbe. Gizella elnevette az anyjának, hogy Pali mivel állított be, darabig még kacagott, aztán látva, hogy a fiatalember hallgat, anyja pedig a harmadik könnycseppet törli ki a szeme sarkáA gyár kéménye torkán kiszalad Mély hörgés közt a végső füstdarab, A gépek testén izzad az ecél S a lankadtizmu munkás hazatér.

Még homlokán a munka gyöngye ég, Mire elfogy a sovány estebéd;

Majd a kanócmécs világába bámul S nyitott szemekkel álmodik magárul

Egy uj világot teremt meg, miben Kifáradt izma olykor megpihen S a tő, mit vére hullásával ápol, • Neki is juttat olykor a virágból.

ból, megsértődve félrehúzta a száját.

— Igazán szemtelenség, — dohogott, — legalább jelentse ki, hogy komolyan beszélt.

Teller mélyet sóhajtott.

— Sajnos nagyon is komolyan. Halálosan komolyan.

Mostmár a lány is leült. Negyedóra alatt tisztázták a sort Két hét múlva megtartották az eljegyzést, hat hétre rá pedig az esküvőt.

Nem sokat vártak egymástól, igy hát nem is igen csalódtak semmiben. Meglehetősen boldognak érezték magukat. Pali reggel csókot lehelt Gizellának a homlokára, bement a hivatalba, Gizella kikisérte az ajtóig, aztán visszafeküdt az ágyba. Pali délben hazajött megebédelt, utána agyonütötték valamivel az időt és este kilenckor már aludtak.

Három álló hónapig nem zavarta semmi a boldogságukat. Akkor egy délben mérges kutyaugatás fogadta otthon Palit, amikor becsöngetett a lakásba.

Gizella sikoltva repült az ajtóhoz.

— Szigfrid, gyere ide!

Elkapta a kutya nyakövét

és ajtót nyitott, Pali azt hitte, gonosz álom játszik vele. Egy borjú nagyságú farkaskutya vicsorította rá a fogát a felesége szoknyája mellől.

— Hogy került ide az a dög? fakadt ki indulatosan.

Gizella asszonyt egyszerre elfutotta a méreg.

— Ez nem dög. Ez egy fajtiszta farkaskutya.

BOJKOT JAPÁN ELLEN.

New York tengerészei, nyolc a tengerészeti iparban működő uniót arra szólították fel, hogy egy nagyarányú, és egész ame- rikára kiterjedő japán ellenes bojkothoz járuljanak hozzá.

A japán imperialisták kina- ellens hadjárata annyira nyílt és elitélendő, hogy még a konzervatív szakszervezeti tagság is csatlakozni készül a bojkothoz.

Felhívás értelmében, mindennemű háborús anyag berakását és szállítását meg kell tagadni japánnak. Erre úgy angolosan csak azt mondhatjuk, hogy: More power to you!

Alig dereng a hajnal szőke pirja, Már a gyár füttye uj robotra hivja, És álma a felszálló barna füsttel A szürke égen semmiségbe tűnt el.

A füst hatalmas fellegé verődik Villámá tépi a gyárak tetőit, Langyos esője dús kalászt nevel —• Ó, csak az elszállt álomkép vesz el.

Álmodjatok csak testvérek, tovább, Én összegyűjtöm elszállt táborát Álmaitoknak s felleg lesz belőle: Villáma pusztít, nevel az esője.

Pali beleharapott a szájasze- lébe.

— Nem a pedigréje után érdeklődöm. Azt kérdeztem, honnan került ide?

— Józsi bácsi küldte.

—Kinek ?

— Nekünk.

Pali mozdulatot tett.

— Huzza hátrább. Nem tudok tőle a fogashoz menni. Láthatja, hogy vicsorítja rám a fogát.

Gizella asszony lehajolt a kutyához.

— Gyere kutyikám. Nem szabad haragudni gazdácskára. Gazdácska szereti kutyikát.

Teller Pál nem sokat konyi- tott a társadalomtudományhoz, idáig esztétikával foglalkozott, egészséges ösztöne mégis föllázadt az ellen az ízléstelen, gyügyögő becézés ellen.

Fölakaszotta a kabátját és bement a másik szobába. Megvárta amig a felesége is bejött utána, akkor fojtot hangon megszólalt.

— Vegye tudomásul, kezdte, összeszedve minden önuralmát, hogy visszafojtsa a dühét — hogy először is, nem tudom ki az a Józsi bácsi másodszor én nem vagyok ennek a fenevadnak a gazdácskája, harmadszor pedig nem tűrök kutyát a lakásomban.

Gizella asszony nem értette.

— Hogyan ? — nézett csodálkozva Palira.

— Úgy, hogy nem vagyok a barátja semmifajta vad állatnak. A kutyát ajándékozza el, vagy irtassa ki, én nem bánom mit csinál vele, magára bízom,

REPEDEZIK AZ A. F. of L.

A san franciscoi villamos alkalmazottak, kik az AFofL. kebelébe tartozó, Amalgameted Association of Street Electric Railway and Motor Coach unió tagjai, határozati javaslatban fordultak az AFofL convenció- jához, melyben kérik és javasolják, a szakszervezeti alapszabályok módosítását. A módosítás értelmében, ahol a szakmai szervezkedési forma, az iparra elégtelen vagy káros, — ajánlatosnak tartják a szakmai határvonalak eltörlését.

Határozati javaslatot fogadtak el Mooney és Billings azonnali szabadlábra helyezése érdekében is.

de estére már nem akarom itt látni ezt a vedlett ordast.

Gizella asszony szikrázott. De lehetőség szerint ő is uralkodott magán.

— Szigfrid itt marad — mondta kurtán és azzal kifordult a konyhába, hogy befözze a levesbe a tödő-táskát.

A kutya okos állat volt. Megérezte, hogy közé állt a két embernek és elszomorodott. Ezt mondta a tekintete:

— Miattam ne haragudjatok egymásra. Én beérem a kályha melletti sarokkal is.

Pali hozzá sem nyúlt a tüdőtáskához. Ellenben este föltette a kérdést:

— Mondja végeredményében meddig várjak? Szükségem volna arra a néhány pengőre.

Gizella asszony elhalványodott.

— A hozományra gondol?

■ — Arra. Nagyon jól tudja, hitelre rendezkedtünk, be. A váltók maholnap lejárnak.

A kutya ott feküdt a szoba közepén. Hatalmasat ásított.

— Gyerekek, ne kezdjétek, unalmas— mondta az ásitása.

Gizella asszony vállat vont.

—Majd rendezi sorban a fizetéséből. Apa most nem adhat. Nincs pénze a mi számunkra.

Eltelt egy hónap. Szigfrid hízott két kilót. Pali ötöt so- ványodott. Eddig ugyanis nem vette észre, hogy a felesége ála milyen hegyes és hogy milyen furcsa szeplők virítanak az arcán.

Egy este tehát megszólalt:

— Eddig türelmesen vártam Nyilatkozzék kérem, mi lesz ezzel a förtelmes kutyával.

Gizella aszony elvörösdött.

— Mondja, miért olyan gyáva? — tekintett ellenségesen a férfire.

— Nem vagyok gyáva. Egyszerűen betege vagyok ennek a korcs kutyának.

— De igenis gyáva, mert engem gyűlöl, nem a kutyát. De mert gyáva, rajta keresztül érezteti velem a dühét.

— Próbálja lebunkóztatni.

— Soha.

— Akkor választhat.

— Már választottam.

— Helyes.

— Mehet. Mehet már is, ha akar.

Nem folytatták. Haraggal, fölzaklatva tértek nyugovóra. A harmadik, vagy negyedik napon Szigfrid kitenkintett az ablakon az uccára. Valami megmozdult benne. Halk remegés fűlött át a ralim.

Pál délben könnyek között találta Gizellát.

— Mi történt?

Gizella asszonyból egyszerre kitört a zokogás.

— Szigfrid elszökött.

Pál mintha megráakódott volna. Lassan körülhordozta tekintetét a lakáson. Mi lesz most, mibe kapaszkodik, mit hoz föl ürügyül, ha ki akarja önteni haragját, hogyan szabadul meg most már innen, ebből az elhibázott életből, unalomból és rabságból, amelyben már félig megfulladt.

— Borzasztó ... — mondta kietlen hangon.

És titokban, a csodát váró remegés reménykedésével sandított az ajtó felé, hogy nem jött-e vissza és nem kaparja-e az ajtót a kutya.

Hol palotákat a villáin lerombol, Kalászt nevel ott az eső a romból, Álmodjatok csak . . ó, ezek az álmok Ujjteremtik egykor a világot.

ÁLMOK . . .

Irta, FARKAS ANTAL