Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)

1937-03-06 / 935. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1937 március 6. FÁJÓ IGAZSÁGOK (Folyt, az 5-ik oldalról.) után külön véleményt jelente­nek be az uj utak és uj esz­közök ellen.” Majd alább: “Ra- dek, Bucharin és a többi forra­dalmár ellen ilyen vádak han­goztatása a legnagyobb egy- ügyüség, amit nehezen fog el­hinni még a legbuzgóbb kom­munista is.” Erre az “Uj Előre” Somogyi Pálja “Megjegyzések” cimü ro­vatában elszömyüködve írja: “EZT IS MEGÉRTÜK! A “Bérmunkás,” amely a munká­sok és csakis a munkások lap­jának tartja magát, lekicsiny- lőleg nyilatkozik az orosz mun­kásokról, akik “mindent helye­selnek ami felülről jön” és lánd­zsát tör a levitézlett vezérek mellett, akiknek utjai eltértek a dolgozók által követett út­tól.” “A munkásnak minden jő, a munkás min­dennel meg van eléged­ve a Szoviet Unióban, vallja be a Bérmunkás. De a munkásság véleménye nem fontos. Fontos az, hogy Radek, Zinovjev és Kamenev urak nem voltak meg­elégedve mindazzal, ami a mun­kásság tetszését kivívta ...” Ejnye, ejnye! Nem akarjuk elhini, hogy Somogyi Pál any- nyira hijján volna az értelem­nek, hogy a Bérmunkás célzá­sát nem értené meg és inkább rosszakaratnak minősítjük a félremagyarázást. Az orosz munkásság nincs megelégedve mindennel! De mindent helye­sel “ami felülről jön.” Mindent helyesel, mert ma még mást nem tud tenni! Az orosz mun­kás csak helyeselheti ami felül­ről jön, mert ha nem . . . ? Zinovievék esete — de ezen kí­vül sok ezer más eset, ahol nem vezérek, hanem munkások fizet­tek életükkel parancsolja ne­kik azt. Mert egy percig sem hihető, hogy a munkásság kivég­zést követelő magatartása őszinte volt. Mert amikor a gyárvezetésében álló Sztálin komiszár eléjük tárta a kérdést, hogy akarják-e a vádlottak ki­végzését? Csak egy feleletet ad- hatak és ez “igen” lehetett. Ha hallgattak volna, vagy “nem­mel” feleltek volna, akkor “Trotzkiista - ellenforradalmá­roknak” bélyegezték volna őket és a letartóztatási rendelet már ott is volt a komiszár zsebében. Igen! így fest Oroszországban a “szabadság.” Ily módon kerül­tek a vádlottak padjára és pus­kacső elé azok, akik szólni mer­tek. Amig az “Uj Előre” szerint a Bérmunkás egységfrontba van a Hearst lapokkal, a Socia­list Call-al, a Szabadsággal a Szovjet Unió ellen, addig az Uj Előre különös előszeretettel idé­zi Walter Duranty — a világ legnagyobb kapitalista sajtója a “New York Times” — orosz- országi tudósítójának cikkeit, mert az az ő szájuk ize szerint is. Itt nem derogál, hogy a New York Times kapitalista lap, mert az elismeri, hogy a vád­lottak “gaz ellenforradalmá­rok, árulók” meg miegymás. A Bérmunkás sohasem kért véleményt a kapitalista lapok egyikétől sem. Semmi okból nem volt szükség erre. A Bér­munkás szerkesztője és annak írói a gyakorlatba tanulták az osztályharcot és megtanultak a saját fejükkel gondolkozni. Véleményeiket nem mások ró­zsaszínű látományai után alkot­ják, hanem a rideg valóságból következtetnek. Amikor az orosz vádlottakat védelmükbe veszi és Ítéletet mond a ki­végzettek életéért, a múlt és je­len viszonyokat veszi tanul­mány tárgyává, ami a követke­zőket bizonyítja: Oroszországban a legdurvább, a legkegyetlenebb, a szabad­szót, szabadsajtot és még a szabad gondolatot is meggyil­koló diktatúra uralkodik. Ily rendszer mást nem is szülhet, mint földalatti összeesküvést a rendszer hatalmasai ellen. A Bérmunkás nem vezéreket és nem egyéneket védelmez, ha­nem a gondolat kifejezésének szabadságát. Azok az emberek, akik már eddig mártírhalált haltak és akik ezután fognak meghalni a szabadságért, egész életükben harcoltak a zsarnokság ellen. Meggyőződésükért a nap min­den órájában a bitófa árnyé­kában voltak a cári Oroszor­szágban. Sok közülök éveket töltött Szibéria ólombányáiban, de kitartottak meggyőződésük mellett. Ha akkor nem szövet­keztek külföldi zsarnokokkal a gyilkos cári uralom ellen, ma még kevésbbé tételezhető fel, hogy Hitler és Japánnal szö­vetkeztek. Ha akkor bíztak ab­ban, hogy az orosz nép előbb- utóbb meghallja tanításaikat, ma sokkal több okuk volt erre. A tárgyalásokon beterjesztett bizonyítékokért senki sem vál­lalhat felelősséget. Ha az a pa­pír beszélni tudna, melyeken az állítólagos levelek írva voltak, nem hinnénk, hogy eltűrnék azt a határtalan igazságtalan­ságot és kikiáltanák a világnak, hogy azok a levelek az orosz tit­kosrendőrség irodáiban készül­tek. Az sem hihető, hogy a vád­lottak, akik mint fentebb is je­leztük egész életükben harcol­tak a zsarnokság ellen és a cá­ri cheka nem volt képes baj tár­saik elleni vallomásra bírni őket, most sem “szabad aka­ratból” vallottak. A vallomáso­kat illetőleg két tényező állhat fenn: 1.) vagy arra számítot­tak, hogy az orosz bolshevikek oly nagy számmal vannak a kor­mány ellen, hogy neveik nyil­vánosságra hozásával kitör a nyílt forradalom a jelenlegi kor­mány ellen; vagy 2.) a vádlot­tak egyáltalán nem voltak jelen a tárgyaláson és amig a “dum- my-k” a Sztalinék kívánsága szerint vallottak, addig a vád­lottak az orosz titkosrendőrség celláinak pincéiben szenvedtek. De bármiként7 is történt a do­log, egy bizonyos, hogy az osz­tályharc történetében a leg­iszonyúbb, a legaljasabb vérfür­dőt rendezte az orosz kormány és pedig a “munkások hazájá­ban!” Sajnos, hogy ezeket papírra kellett vetnünk most, amikor a munkásság egységére sokkal nagyobb szükség van, mint bár­mikor a múltban. A “fegyver- szünet megszegésének” vádja­vai fognak megint illetni ben­nünket, de száz szerencse, hogy még nem Oroszországban élünk és még annyi “szabadsa­got” élvezünk, hogy a zsarnok­ság ellen küzdők, tehát forra­(Folytatás.) A magzaton előforduló gyap­jas szőr előfordulásából, vala­mint azokból a szőrökből, ame­lyek az emberi testen érett korban elszórtan megjelennek, arra következtethetünk, hogy az ember törzsszülői szőrösek voltak. A szőr elvesztése kényel­metlenség és valószínűleg hi­ány is az émbernél; még a forró éghajlat alatt is, mert igy a napszurás és a hirtelen lehűlé­sek, különösen nedves időjárás alkalmával védtelenül érik. Min­denütt örülnek a vadak, ha meztelen vállukat és hátukat valami könnyű lepellel megvéd­hetik. A test meztelensége nincs javára az embernek, tehát nem tehetjük fel, hogy a természe­tes kiválogatódás megfosztotta volna testét a szőrtől. A szőr hiánya bizonyos fok­ig másodrendű ivari jellemvo­nás, mert az egész földön min­denütt a nők kevésbbé vannak szőrrel fedve, mint a férfiak. Valószínű tehát, hogy ez a jel­lemvonás az ivari kiválás ered­ménye. Tudjuk, hogy némely majomfajnak az arca szőrtelen és ezt joggal lehet az ivari ki­válásnak tulajdonítani. Éppen igy valószínű, hogy némely ma­dárnál a nyak és a fej tollai ivari kiválás utján tűntek el, hogy a világos szinü bőr job­ban lássék. Minthogy a nő bőre kevésb­bé van szőrrel fedve, mint a férfié s mivel ez minden fajnak közös jellemvonása, joggal kö­vetkeztetjük, hogy először nő­nemű elődeink lettek szőrtele- nek s hogy ez olyan régi kor­szakban történt, amikor még a fajok nem különültek el a kö­zös törzstől. Mialatt tehát nő­nemű elődeik lassanként a csu­paszságot jellemvonásukká tet­ték, egyúttal ezt át is származ­tatták mindkét nemű udódail- ra, úgy, hogy ezt az öröklést, számos emlős és madár díszei­hez hasonlóan, sem az ivar, sem a kor nem módositotta. Hogy a szőr részleges elvesztését elő­deinek dísznek tekintették, nem meglepő, mert tudvalevő dolog, hogy különböző állatok számtalan furcsa jellemvonást ugyanígy kedveltek és követ­kezésképpen ivari kiválás utján át is örököltek. Az sem volna meglepő, hogy az ezáltal kif^j­dalmárok legyilkolása ellen szót emelhetünk. Az oroszországi események következtében so­kan elcsüggedve mondják: “Mi értelme van a küzdelemnek, hogy hóhérainkat juttassuk hatalomra?” Well, ennek is meg van az ellenszere, még pedig az IWW tanítása és szervezeti for­májában. Ezen események fo­kozottabb munkára kell, hogy ösztökéljenek minden forradal­márt, hogy a kapitalizmus meg­döntésével ne a “diktatúra,” hanem az IPARI DEMOKRÁ­CIA győzedelmeskedjen! — a — s. lődött jellemvonás kissé ártal­mas, mert tudjuk, hogy ugyan­ez az eset forog fenn számos madár disztollainál és némely szarvas agancsainál is. Némely fajok, különösen a férfiak szőrösebbek, mint má­sok. Mégis ne higyjük, hogy a szőrös fajok, például az euró­paiak, többet tartottak meg ősi alkatukból, mint a szőrtelenek, például az amerikaiak és kal­mükök. Valószínűbb, hogy az európaiak szőrössége részleges visszaütésből származik, mert oly jellemvonásoknak, melyek hosszú ideig nem léptek fel, hajlandóságuk van a visszaté­résre. Nem valószínű, hogy az e fajta visszaütésre a hideg ég­hajlat befolyással lett volna, kivéve talán a négereket, akik több nemzedéken át az Egye­sült Államokban nevelkedtek. Azonban az átöröklés törvényei annyira bonyolultak, hogy ha­tásukat csak ritkán értjük meg. A szakádra vonatkozóan fel­tehetjük, hogy ezt a himivadék előbb ivari kiválás utján dísz­nek szerezte meg s aztán a leg­több esetben mindkét ivaru utó­daira átszármaztatta. Az em­ber leánymagzata éppen úgy, mint fiumagzata az arcán, kü­lönösen pedig a szája körül számos szőrrel van ellátva s ez azt jelenti, hogy mi oly törzs­szülőktől származunk, melyek­nek mindkét ivara szakállas volt. Valószínű tehát, hogy a férfi a szakállát már igen ré­gi kor óta megtartotta, a nő pedig az övét ugyanabban az időben vesztette el, amidőn tes­te^ majdnem teljesen szőrtelen- né vált. Valószínű, hogy a mi szakállunknak még a színét is torzszülőinktől örököltük; mert ha a haj és a szakáll színe kö­zött valami különbség van, az utóbbi világosabb szinü volt torzszülőinknél, mint nálunk. (Folytatjuk.) SZEMÉLYI HÍR. Himler Márton az elmúlt hé­ten Washingtonban járt, hogy alkalmas követ keressen, amely­re a magyar bányászok lobbyját felépíthesse. HARC A TERMÉSZETBEN Olvasás után adja lapunkat szomszédjának

Next

/
Oldalképek
Tartalom