Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-02-20 / 933. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1937 február 20. HARC A TERMLiZETBEN BIZTONSÁG (Folytatás.) Számos hottentotta nő testének hátulsó része csodálatos módon kiáll, az az zsirpámás s ezt a sajátszerűséget a férfiak nagyon csodálják. A szint illetőleg minden fajta azt a szint becsüli a legtöbbre, amelyet a természet neki adott. így a négerek az igen sötét fekete bőrt, a kafferek a sötét csokoládébarnát, a já- vaiak pedig a sárga szint. Észak-Amerika némely törzseinél a haj csodálatos hosszúságra nő s például a crow-törzs főnökét azért választották meg erre az állásra, mert neki volt a törzs férfiai között a leghosz- szabb baja és pedig tiz láb és két hüvelyk hosszú. Érdekes dolog, hogy a hajat igen nagyra becsülik az északamerikai in- diánusok, az arcon való szőröket pedig gondosan kitépege- tik. Látjuk tehát, hogy a különböző emberfajták mennyire eltérők a szépségről való fogalmukban. Sokféle módon bebi- zouvitható, hogy az ember bármilyen jellemvonást, amit a természet adott neki, csodál és gyakran túlozni igyekszik. A szakálltalan fajtáknak az a szokásuk, hogy a szakállnak még a nyomát is eltüntessék arcukról. mig a szakállas fajták bámulják és nagy becsben tartják a szakállt. A koponyát a ré°i és az újabb időkben számos nép erősen módositotta és majdnem kétségtelen, hogy ezt különösen Amerikában azért gyakorolták, hogy ezzel valamely természetes és csodált sajátszerűséget túlhajtsanak. Tudvalévőén számos indiánus törzs csodálja a túlságosan meglapult koponyát. Az észak- nyugati partok benszülöttei a koponyájukat hegyes kúppá szorítják össze és állandó szokásuk, hogy a hajat a koponya tetején egy csomóba kötik ösz- sze azért, hogy a kedvelt kupalaknak a látható emelkedettségét még jobban növeljék. A koponyához hasonló módon van az orral is. Mint feljegyezték, Attila hunjainál az a szokás volt, hogy a gyermekek orrát kötések segítségével lapították meg a természetes alak tulhajtása céljából. Ilyen szokás uralkodik a szumátrai malájoknál s a brazíliai benszü- lötteknél is. A kínaiaknak már természettől fogva kis lábuk van s mint tudjuk, a felsőbb rangú nők lábukat eltorzítják, hogy még kisebbek legyenek. Az amerikai indiánusok is valószínűleg azért kedvelik a vörös festéket testük befestésénél, hogy ekképpen természetes testszinüket még túlozzák. Az európai nők pedig most is használják a vörös és fehér arcfestéket természetes világos bőrszínük erősebb kiemelésére. Az ember és az alsóbbrendű állatok érzékei, úgy látszik, akként vannak alkotva, hogy a ragyogó színek és bizonyos alakok, valamint az összhangzó és ritmikus hangok élvezetet okoznak nekik és azokat szépnek mondják. De hogy miért van ez igy, azt nem tudjuk. Az emberi testre vonatkozóan az ember szellemében a szépségnek valami alapmértéke semmi esetre sincs meg. De lehetséges, hogy bizonyos ízlések az idők folyamán átöröklődtek. Csakhogy e feltevésre semmi bizonyítékunk nincs. Volt aki azt állította, hogy a rútság az alsóbbrendű állatok testi szerkezetéhez való közeledésben áll. Bizonyos, hogy ez részben igaz, a műveltebb nemzeteket tekintve, amelyeknél az értelemnek fontos szerepe van. Csakhogy ez a magyarázat alig alkalmazható a rútságnak valamennyi alakjára. Minden fajtának az emberei azt részesítik előnyben, a mihez hozzászoktak. Nem tudnak nagyobb változást eltűrni, de kedvelik a változatosságot és tetszik minden olyan változás, amely nem megy túl bizonyos határon. A tojásdadalaku, szabályos arcvonásokkal biró archoz és világos testszinhez szokott emberek, mint mi európaiak, akkor csodáljuk ezeket a jellemvonásokat, ha erősen ki vannak fejlődve. Azok az emberek pedig, akik a magas pofacsontu, széles arcot, lapos orrt és sötét testszint szokták meg, ezeket a sajátszerűségeket csadálják, ha erősen ki vannak fejlődve. Ezért hát a tökéletes szépség, amely számos sajátszerüen módosult jellemvonással bir, minden fajtánál ritkaság lesz. Egy természettudós azt mondta, hogy ha mindnyájan ugyanazon minta szerint volnánk öntve, akkor nem léteznék, amit szépségnek nevezzünk. Ha minden nő olyan szép volna, mint a medici Vénusz, akkor igaz, egy ideig el lennének ragadtatva, hanem azután nemsokára megkivánnók a változatosságot. És mihelyt elértünk valamely változást, azt kívánnék, hogy bizonyos jellemvonások a közönségest felülmúlják. Az embereknél, különösen pedig a vadaknál, amennyiben a testalkatot tekintjük, számos akadálya van az ivari kiválás hatásának. A müveit férfiakra a nők szellemi képessége, vagyona és társadalmi állása van nagy hatással. Mégis azoknak a férfiaknak, akik szebb nőket hódíthattak meg, nincs hosz- szabb utódsorra kilátásuk, mint azoknak, akik kevésbbé szépeket választottak. A mi pedig a kiválasztásnak másik fajtáját illeti, hogy a nők a szebb férfiakat választják, a müveit nemzeteknél a nőknek szabad választásuk van ugyan, de erősen befolyásolja őket a férfiak gazdasági és társadalmi állása, ez utóbbiak pedig többnyire a szellemi képességtől és az erélytől függnek. Mégis föl— Balkézzel átfogni könnyedén, a jobbal meg tolni, igy, könyökből. így, a nem jóját, akkor megy! Köztisztasági munkás mondja ezt. Éppen a hóhányólapát szakszerű kezeléséről tart előadást. Hangjában komolyság, erő, meg egy kis fölény van. Csipetnyi kedélyesség is, de óvatosan, nehogy a tiszteletet homályositsa. A többiek tisztes- ségtudóan hallgatják, amint illik újoncokhoz, ők csak amatőrjei, alkalmi munkásai a köz- tisztaságnak, illetve a hónak és a szakember éppen oktatja őket a lapát kezelésére. Eddig nem tanulták meg és most hirtelen be kell avatni őket a szakma titkaiba, mert enélkül, ugylát- szik, a hóval sem lehet boldogulni. Hogy eddig mit csináltak, csak ők tudják. Többen bizonnyal semmit, sőt mostanában egyik sem, mert akkor nem volnának itt. Egy idősebb férfi, tűrhető fekete ruhában, pincér lehetett, aki a vendégek helyett most a havat kell kiszolgálja. Nem lehet tőle rossznéven venni, ha ezt még nem tudja. Egy fiatalember boysap- kában, diáknak látszik, úgy nézi a havat, mintha matematikai tétel volna. Nem néz az emberekre, lehet, attól tart, hogy valaki fölismeri. Szemére huzza sapkáját, bizonnyal szeremé az arcát is kicserélni erre az alkalomra, átesni rajta minél hamarabb, fölvenni a pénzt és rohanni tovább. Van közöttük diplomagyanus is, homlokán az öngyilkossági szándék borong és száján fásult undor. Rozzant cipőjét finyás- kodva emelgeti a hólében, megmaradt életerejével harcba szállva a ráeső influenza ellen. Egy falusi legény kucsmásan és vastag, durva rongyaiban a Vérmező nagy sikját figyeli és nem az oktatót. Talán arra gondol, milyen jó volna, ha ennek a nagy mezőnek a letakaritásával őt bíznák meg. őt egyedül és tartana a hó, a munka tavaszig, — a vágynak nincsen határa. Az előadás véget ér, igaza van a köztisztasági parancsnoknak, nem érdemes tovább tanítani őket, mert holnap már ki tudja merre járnak. A hivatásos köztisztasági munkás lendületesen tolja a havat, hadd tehetjük, hogy az ivari kiválás számos népnél az ember testi szerkezetét módositotta. Rendkívül érdekes e tekintetben a következő eset. Az Afrika nyugati partján lakó négerek egyforma, finom külseje feltűnő. Egy utazó erre nézve megkérdezte a törzs egyik tagját, mire a néger azt felelte, hogy náluk azért olyan csinosak mind a férfiak, mind a nők, mert a rut külsejű nőket kiválogatják és mint rabszolgákat eladják. (Folytatjuk.) lássák a többiek, ők is kapjanak kedvet hozzá. De nem kapnak, lassan dolgoznak, másképpen, mint ő. De azért nem szól, elnéző. A Vérmező utján lovasok vágtatnak, akik itt lovagolnak, rangos emberek. Szorgalmasan róják a köröket, ők is dolgoznak. A köztisztasági munkás is egyenruhában van, ő is rangos ember, különösen most és hangja, utasításai mutatják, hogy hivatása magaslatán áll. Ha valamelyikre ránéz, gyorsabban lendül kezében a lapát. Egyik azt feleli, amint szól hozzá, “igenis, kérem szépen.” ő akkor is kap fizetést, ha nem esik a hó, biztos állása van és havi fizetése. Ezeket az alkalmi munkásokat, akiket most beosztottak hozzá, bizonnyal sajnálja. “Ezek a szerencsétlenek” — gondolja magában és amikor hazamegy, azt mondja otthon feleségének: “Sok bajom van ezekkel az alkalmiakkal.” Az asszony elébeteszi a levest és azt feleli: “Bizony, sokféle ember van.” Vagy azt mondja az ember: “Mennyi jöttmenttel van bajom ilyenkor, egészen belefáradtam.” Nem haraggal, csak éppen azért, hadd tudja az asszony, hogy vannak rosszabb sorsok is. Azután meg igaza van, jönnek és mennek ezek az emberek. A hó hozza őket, a fehérlő utcák, háztetők összetoborozzák és úgy gyűlnek, mintha behívót kaptak volna. Azután összekaparják a havat, halomba rakják és elmennek, ki tudja merre, hova? Csak ő áll a helyén. Nem lovagol autója sem lesz soha, csak seprője és lapátja, öregségig, halálig. AZ OSZTÁLYHARC FOGLYAINAK KARÁCSONYI ALAPJÁRA BEFOLYT ÖSSZEGEK. New York. — E. Teleki 50, L. Fishbein 50. Los Angeles, Cal. — G. Bakos 1.00, Mrs. Bakos 1.00. Garfield, N. J. — E. Havel 45, A. Refy 25, N. N. 20, Pan- tére 10, Mrs. Sipos 25, S. Ge- cző 1.00. Newark, N. J. — Magyar Munkás Otthon gyűjtése: J. Borbás 25, P. Dobin 10, Hussz A. 20, Lalkovan 20, Róna D. 25, Regensburger 25, Soós J. 25, Barna I. 25, Odar L. 25, Murzs J. 25, Nagy B. 25, Pinko J. 25, Anles 10, Klein 10, Sikly 10, Szabó 15, Mrs. Roth 5, Zsiga B. 25, Sikl K. 25, Kre- sza F. 25, Szepessy B. 25, Német J. 25, Schapferner 2, Kas- say 25, Sári 25, Cavel 10, Praxl 25, Mrs. Herman 25, Mrs. Hess 15, Magyar Munkás Otthon 3.98. Terrace, Pa. — Mrs. Riben- diok 50, J. Pénzelik 50, P. Kalan 50, I. Molnár 50, Lukács L. 50, Boskovics I. 50. Chicago, Hl. — Pataki Jenő 2.00. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának
