Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)
1937-02-13 / 932. szám
1937 február 13. BÉRMUNKÁS 5 oldal Az IWW vagy a CIO képviseli-e a forradalmi ipari unionizmust? PIKA PÁL ELŐADÁSÁNAK VÁZLATA. AZ ELŐADÁS 1937 JANUÁR 31-ÉN LETT TARTVA A CHICAGÓI BÉRMUNKÁS OTTHONBAN. A mai előadásom keretében tárgyalni fogom azon eseményeket, amelyek indító okai voltak a különböző szervezetek életre hívásának. És azért amennyire lehet a személyeket próbálom kikapcsolni, mert a munkásmozgalom nem lehet egy személyi kultusz. A munkásmozgalom egy társadalmi tényező és ebből a szempontból próbálom a mai előadásom levezetni. Munkásmozgalmi szempontból bírálva az eseményeket, meg kell állapítanunk, hogy a jelen előre haladt kapitalista termelési rendszerben nem elégséges csak szervezkedésről beszélni. A munkásosztálynak egy olyan szerkezettel és harcmodorral megalapozott szervezetre van szüksége, amely szervezet feltétlen kell, hogy képezze az uj társadalom alapját. A jelen gazdasági rendszerben a magántulajdonra épített társadalmi berendezkedés, kevés módot nyújtott a társadalmi fejlődés kibontakozására. Ebből állapíthatjuk meg, hogy a társadalmi berendezkedés; csak a gazdasági alapnak mikénti berendezkedését tükrözi vissza. Az amerikai gazdasági viszonyok gyors fejlődése, amely rövid pályafutása alatt, a nagyipari tömegtermelés rendszerévé nőtte ki magát, ezen fejlődés magával hozta a szakmák közötti határvonalok megszüntetését. Ez a gyors fejlődési folyamat azután cselekvésre késztette az amerikai munkás- mozgalom azon haladó elemeit, akik a szocializmus tanítása folytán, nem látták célravezetőnek az angolországi Trade Uniók mintájára alapozott American Federation of Labort. Az AFofL csak a szakképzett munkásokat igyekezett szervezni és úgyszólván a különböző szakmunkásokat elkülöníteni az iparokban dolgozó nagy tömegektől; akik tényleg az amerikai munkások nagy többségét képezték. Az AFofL ezen szervezési formája nem volt alkalmas a nagy tömegek befogadására. Az AFofL mint ilyen sohasem állt az osztályharc alapján, mert a tőke és munka barátságos viszonyát hirdette ezzel a jelszóval: “Tisztességes munkáért, tisztességes fizetést.” A nagy amerikai munkástömegek szervezetlenül álltak, ez késztette azután az amerikai munkásságnak forradalmi előharcosait, hogy egy osztályharc alapján álló ipari szervezetet létesítsenek, amely magába öleli az ösz- szes bérért dolgozó munkások tömegét. így jött létre 1905-bei az IWW, a Világ Ipari Munkásainak Szervezete. Ez a szervezet már nem a tőke és munka barátságos viszonyát hirdette, hanem forradalmi bázisokra épült és nem csak abban különbözik az AFofL- től, hogy szakmák helyett iparilag szervezi a munkásokat, hanem a régi megalkuvó jelszavak helyett, társadalmi jelentőségű irányzattal és célkitűzéssel indult útnak. Az IWW életre hívása nagy horderejű volt, lelkesedéssel fogadták az amerikai munkások haladó elemei. Az IWW-ban megfelelő organizációt látott Amerika haladó munkássága, amely szervezet nem csak megfelelő az összes munkások befogadására, hanem az osztályharc széles mederbe való kiterjedésére. Az IWW megalakulása uj korszakot jelentett az amerikai munkásmozgalomban és mivel a már meglévő szakszervezetek látták a talajt lábuk alatt meginogni és nem csak a meglévő szakszervezetek, hanem a kapitalista osztály maga is vészjelt adott — saját uralmát féltve. Az IWW megalakulásakor ezrével csatlakoztak az osztályharcot felismerő haladó elemek, úgy nézett ki, hogy az AFofL napjai megvannak számlálva. Az union vezérek mindent elkövettek, hogy az IWW fejlődését megakadályozzák, addig azonban nem sikerült amig az IWW-t nem a belharcok dúlták fel. 1905—1908-ban amikor ismét az elnökválasztások következtek, amikor az IWW kebelébe tartozó politikai pártok különböző árnyalatainak szint kellett vallani, hogy ténylegesen ipari szervezetet akarnak építeni, vagy az ipari szervezetet az akkor létező két szocialista párt szolgálatába akarják állítani. Az IWW tagságának nagy többsége kizárólag egy forradalmi ipari szervezetet akart építeni és látva azt az irányt amelyet a politikai pártok akarnak képviselni, a 1908- ik évi konvención elhatározta, hogy szakit az akkor létező politikai “munkás” pártokkal. Ez a határozat azután ki- kényszeritette a politikusok azon színvallását, ha az IWW nem hajlandó szervezeteit kortestanyává sülyeszteni, akkor minden erejűkkel ellene fordulnak és nem hajlandók tovább ipari szervezetet építeni. így végződött azután a szocialista párt és a szocialista labor párt építő munkája az ipari szervezetekkel szemben, habár sokan még ma is azt állítják, hogy az IWW mint forradalmi ipari szervezet azért nem tudott fejlődni és nagyobb teret hódítani az iparokban mivel elvetette a politikai pártok törekvését. Ez nem állja mag a helyét, mert a 1908. évi konvenció, amely szakadást idézett elő és a kétkarú mozgalomban hívők az SLP zászlaja alatt, egy másik IWW-t szerveztek, de amely az SLP gyámkodása mellett múlt ki. Tehát a történelmi tények nem azt bizonyítják, hogy az IWW azért nem fejlődött taglétszámban, hogy az amerikai ipari munkásokat felszippantotta volna mert megszakított minden közösséget az akkor létező “munkás” politikai pártokkal, mert ha ez lett volna a hiba, akkor az SLP az általa alapított uj IWW- nak készítette volnaelő a talajt a fejlődésre. De tudjuk, hogy ezt nem csinálta, mert ahoz ereje sohasem volt. Az IWW mint ipari szervezet, amely kizárólag a megszervezett munkásosztály közvetlen cselekvése révén látja megvalósítani a munkásosztály célkitűzését és mint ilyen egy forradalmi társadalmi tényezőt képez, csak a munkásosztálytól függ, hogy felösmerje azt a tényállást, amely szerint egy forradalmi és iparilag megszervezett munkásosztály az, mely közvetlen cselekvése révén társadalmi változást hozhat létre. Az elmondottak fedik az IWW tényállását. Ezek után rátérhetek a CIO- ra, amely teljes néven Committee of Industrial Organization. Magában az AFofL keretein belül a haladó elemek áramlata indította meg, amikor először az 1934-es AFofL konvención arra törekedtek, hogy a régi elavult szakszervezeteket átformálják. Egy vízszintes és meddő hajlithatatlan szakszervezeti formát akartak egy függőleges és hajlítható szervezetté átformálni úgy, hogy a tömegtermelésben részt vevők nagy tömegeinek befogadására legyen alkalmas. Az 1934-es AFofL konvención ez nem sikerült úgy mint más minden olyan törekvés megbukott az AFofL konvencióján, amely a haladást irányozta. Ez a balsiker mindig a kiöregedett és reakciós union vezéreken mullott. Az 1934-es AFofL konvención ez a törekvés elbukott, de már ugyan az időben John L. Lewis aspiráns volt az AFofL elnöki székére, de még nem tett erőpróbát annak elnyerésére, de látta és figyelte azoknak harcát, akik az AFofL-t hajlítható szervezetté akarták átformálni. így azután abban a reményben, hogy az 1935-ös konvención ezen elemekkel egyesülve sikerülni fog neki az AFofL elnöki székébe jutni. De terve akkor sem sikerült, mert az AFofL jól megszervezett vezéri gépezete 2—1 arányban őt ebben a törekvésében megbuktatta. Nem akarok Lewisnak sem múltjával sem jelenével foglalkozni, hanem csak a CIO összetételével. Munkásmozgalmi szempontból magát a szervezetet kell bonckés alá venni. A magam részéről megállapíthatom, hogy a CIO sem nem ipari szervezet, sem nem forradalmi. Nem ipari szervezet még pedig azért, mert a különböző ipari szervezetei között nincsen meg az ipari szolidaritás kapcsa és teljesen laza úgy, hogy az ipari szolidaritás kivitelére nem alkalmas, azért sem, mert a különböző szervezeteik különböző munka és bérfeltételek mellett — éppen úgy mint az AFofL — szerződéseket kötnek a munkáltatókkal és ahol megtudnak egyezni, ott a chek-off rendszert léptetik életbe, amelynek főcélja az union dusok beszedése, a nagyfizetésü tisztviselők eltartására. Forradalminak meg egyáltalában nem nevezhető a CIO mert éppen úgy mint az AFofL a régi jelszavakon, a tőke és munka megegyezését tartja szem előtt. Amig az IWW ezzel szemben az osztály harcot hirdeti és ennek alapján a bérrendszer megszüntetését tűzte ki céljául. A CIO életre hívása lehet egy politikai eszköz is, amire abból lehet következtetni, hogy Lewis kijelentette, hogy nem hiába költöttek ők 600 ezer dollárt Roosevelt megválasztására, azért az összegért várnak mostan ellenértéket, ha ez nem történne meg, akkor oda fog fejlődni, hogy 1940-ben Lewis az Egyesült Államok elnöki székére fog pályázni abban a reményben, hogy a munkások nagy tömege őt fogja indorzál- ni. Mi, IWW-isták nem dobhatjuk magunkat csak egyszerűen a CIO zavaros vizébe, mert sem az osztályharcot sem a tényleges forradalmi ipari unionokat nem cserélhetjük fel egy olyan valamivel, ami még csak a jövő kérdése. Hiszen tapasztalatunk van az 1919-es acélipari munkások harcát illetőleg, ami szintén olyan nagy hü-hóval indult meg. Egyet azonban nem szabad lekicsinyelni és ez a harcban állók harci kedvét és éppen úgy mint tettük a múltban is amikor bármely szervezethez tartozó munkások harcban álltak, mindig erőnkhöz méltán támogattuk azt. A jelenben is minden IWW- istának a helyén kell maradni és őrködni a munkások harca felett és megmagyarázni a munkásoknak társadalmi tényállásukat. Meg kell értetni a munkásokkal, hogy nem elégséges csak union kártyát hordani a zsebökbe, hanem a szervezet keretén belül a szervezéssel egyetembe a nevelés munkája éppen olyan fontos. Mert a szervezés és nevelés munkája hozhatja csak meg a maga gyümölcsét, a munkásosztály felszabadulását. Ezt az állításom olyan tényekkel akarom alátámasztani, ami folyamatba volt már a spanyol munkásoknál, hogy a spanyol munkásmozgalom gerincét képező CNT szindikalista szervezet tagsága nem csak egy millió tagot számlált, hanem a szervezéssel párhuzamosan haladt a nevelés munkája is. Ezt bizonyítja, hogy a CNT-nek 4 napilapja 46 hetilapja és 16 havi folyóirata jelenik meg, mig a CIO egy szál papíron ad ki jelentést és azt is csak egy oldalon nyomtatva. Vagyis a (Folyt, a 7-ik oldalon.)
