Bérmunkás, 1937. január-június (25. évfolyam, 926-951. szám)

1937-01-22 / 929. szám

1937 január 23. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. AZ ELHAGYOTT IFJÚSÁG panasza sokszor sokféleképpen jaj dúlt már végig a magyar életen, Munkanélküliek, állás­talanok tömegszenvedése sza­kad fel már évek óta hol itt, hol ott. Szomorú és kiábrándí­tó, ahogy erre a keserves való­ságra ügyesek és éleskönyökü- ek felkapaszkodtak és érvénye­sülés lehetőséget kovácsoltak belőle maguknak. Ma már jel­szó. sőt kormányprogram az el­hagyott ifjúság támogatása és felkarolása. De csak egyes ve­zérek számára jelent ez állást, keresetet, megélhetést; a fia­talok tömegeinek a sorsa vál­tozatlanul sivár és kilátástalan. Jelszó és program: ehez sze­retnénk most egy kis képet hoz­záfűzni, az ifjúságot támogató reformkorszak jellemzésére. A szegedi folyammérnökség hivatalfőnöke nyugdíjba ment. Szolgálati idejét tisztességgel betöltötte. Nyugdíjaztatásakor meleg elismerésben részesült. Bizonyára szorgalmas életet töltött el a hivatalában és most derűsen mehetett nyugdíjba mi­niszteri tanácsosi rangjával. Könnyű kiszámítani, hogy a miniszteri tanácsosi nyugdíj körülbelül havi 600 pengőt je­lent és ez feltétlenül akkora összeg, amiből békésen és gond­talanul meg lehet élni, hiszen ma három vagy négy szolgála­tot teljesítő fiatalabb tisztvi­selőnek sincs sokszor összesen 600 pengő havi járandósága. Eddig még semmi különös sincsen az esetben és nem lát­szik az ifjúsággal való kapcso­lata. De az ügy folytatása már idetartozik. A folyammérnök­ség a volt főnök nyugdíjaztatá­sa után néhány héttel napdijast vett föl. Havi 150 pengő fize­tést kap az uj kezdő tisztvise­lő. Ismét megállapíthatjuk, hogy kezdő számára a mai vi­szonyok között ez aránylag elég jó fizetés. Csakhogy a napidi- jas személye körül vannak za­varok. Ugyanis véletlenül ép­pen magát a — nyugdíjas mi­niszteri tanácsost vették föl napidijasnak 150 pengő külön járandósággal. Tehát nem egy fiatalt, nem a magára hagyott ifjúság egyik tagját alkalmazták. Pedig bi­zonyára akadt volna megfelelő képzettségű fiatalember erre az állásra is, habár kétségtelen, hogy egy fontos kelléke mind­egyiknek hiányzott volna. Az állást kereső fiataloknak — nincsen 600 pengő biztos havi nyugdijuk. NAGY HÍRÜK VOLT VALAMIKOR a magyar kubikosoknak és szerte Európában akadt munkájuk útépítésen, gáttöltésen. Nemcsak munka akadt, hanem pénz is, ha nem is túl sok, de annyi mindenesetre maradt a keserves, verejtékes földturás eredményeképpen, hogy Németországból, Belgiumból vagy még messzebbről hazaküldhettek valamit, va­lahova a Tisza mellé, az asszonynak meg a gyermekeknek. A magyar kubikosok munkabírásának, munkájuk értéké­nek a hire máig is megmaradt, de munka már annál ritkábban akad és ha akad is, nemigen jár vele annyi bér, hogy haza is kerüljön belőle. Pedig most is nagy utakat tesznek meg, messze elkerülnek hazulról, ha az országhatárok sorompói rendszerint le is zárultak előttük. Egy csoport csongrádi kubikos például Körmendre került a gráci ut építéséhez, de a tikkasztó hőségben, a velőt forraló nap­sütésben végzett emberfölötti munka fejében még annyi bért sem kaptak, hogy hazaküldhettek volna valamit az otthonmaradt családnak. Pedig ha nyáron, dologidőben nem akadt semmi, mi van tél idején, amikor a legjobb esetben inség-cibereleves jut zsenge gyermeknek és megrokkant öregnek egyaránt! A Körmenden dolgozó csongrádi kubikosok tehát fogták magukat, szerszámot, bográcsot, subát beleraktak a kis talics­kába és megindultak gyalogosan, sorban az országúton — Buda­pest felé. Amig utón vannak, addig még jó dolguk van. Addig még azt hihetik, hogy itt több munka és több kenyér akad szá­mukra. És szép álom — jut kenyér a gyerekeknek is . . . INSÉGMUNKÁBÓL - TENISZPÁLYA A döngölt vörös salakon fe­hérre meszelt vonalak szabják meg a pályát, amelyet ketté­oszt a háló és keretez az üde, zöld gyep, meg néhány pad, raj­tuk rövidnadrágos, leszoritott- haju hölgyek, flanellnadrágos, kihajtottgalléru sportinget vi­selő fiatalurak. Kezükben ütőt lóbálnak. Ez a fehér sport — a tennisz a testedzésnak olyan különben nagyon egészséges és szép módja, amelyet csak ráérő idővel és sok pénzzel rendelke­zők űzhetnek. Fejenként szá­mítva, a legtöbb hely kell hoz­zá. Ahoz, hogy két vagy négy ember a tennisz játékot űzze, olyan nagy területre van szük­ség, amelyen a ferencvárosi kiserdőben tizenkét-tizenhat család “lakik” az odúkban. Sok érvet lehet felsorakoz­tatni a tenniszjáték szépségei mellett, de azt még a legelavul- tabb hívei sem merik állítani, hogy múlhatatlan közszükség­let volna. Márpedig Debrecenben vala­mi ilyesmire gondolhatunk, mert a város mezőgazdasági bi­zottságában kifogásolták, hogy EMBEREK IDEGENEK. Újév előtt egy fiatal pár ér­kezett Németországból. A férfi tanító egy vidéki nagy német városban, a nő ugyanabban a városban banktisztviselőnő. Félreértés ne essék, mind a ket­tő színtiszta árja. A férfi új­évi szabadságát tölti itt, a nő most vette ki a szabadságát. A könyvkereskedésben, ahol találkoztam velük, Németor­szágról szóló könyveket vettek: zürichi, amszterdami, párisi kiadványokat. A férfi télikabát- zsebében egy csomó újság fe­szült : “Pariser Tageblatt,” “Lu,” azonkivül svájci napila­pok. Budapesten egyetlen ismerő­sük a könyvkereskedés alkal­mazottja. Nyolc nap óta van­nak Pesten, de még nem vol­tak sem a Halászbástyán, sem a Dunakorzón. Mindennap be­mennek a könyvkereskedésbe néhány könyvért, útközben az egyik ujságpavillonban megvá­sárolják a svájci és párisi la­pokat, azután hazamennek ho­telszobájukba és —olvasnak. Mindezt a könyvkereskedés alkalmazottjától tudom, az egyetlen pestitől, akihez bizal­masak voltak. Csak neki mond­ták el, hogy már három év óta igy töltik a vakációjukat. 1933- ban Genfben voltak, 1934-ben Prágában és most Budapestre jöttek. Két hetük van és ezt a két hetet olvasással töltik. Nem érdekli őket semmi más, sem a város, sem a vidék, semmi, ami idegenben van. Csak Németor­szág érdekli őket és azért utaz­nak külföldre, hogy — meg­tudjanak róla valamit. ÁLDOTT ROSSZ EMBER. Az áldott rossz ember, aki csak a légynek nem árt, Budán villatulajdonos. Villájának ka­puján kívülről nincs kilincs, csak belülről nyitható. Könnyű elképzelni, hogy milyen nehe­zen nyilik meg ez az ajtó, de még nehezebben nyilik meg en­nek az emberenek a szive. Egyszer azonban mégis meg­az inségmunkásokkal harminc­negyven tenniszpályát építtet­nek, ahelyett, hogy a debrecen- környéki tanyai utat javíttat­nák meg, amiből a gazdáknak sokkal több hasznuk lenne, mint a tenniszpályákból. Szo­morú magyar helyzet szülte képzettársítás vezethette azt a szónokot, amikor a továbbiak­ban kifogásolta, hogy a szigorú, adóbehajtás következtében 80 —100 pengőért árvereznek el 350 pengőt érő fejősteheneket. Vad dolog, hogy az inség- munkát szórakozni vágyó urak tenniszpályák építésére használ­ják ki, mialatt a tanyák népe utak hiányában hónapokra a sárba fullad, elszakad a világ­tól és közösséget csak annyi­ban talál a tenniszpályákkal, hogy oda küldi a mezítlábas, rongyosruháju gyerekeket — labdát szedni . . . nyílt. Ennek pontosan hét éve. Éppen újév volt. Szemtanútól hallottam, szóról-szóra igy tör­tént : Délfelé alázatos hajlongások között belép a könyvkötő és boldog uj évet kíván. — Köszönöm, magának is — mondta jóindulatúan az áldott rossz ember. —Nagyságos uram — mond­ja bátorságot kapva a könyvkö­tő —, ha meg nem sérteném, némi előleget kérek a vállalt könyvekre, sokba kerül a bőr, a dekli és most karácsonykor nagyon kiköltekeztem. — Előleg nálam nincs — hangzott az elutasító válasz —, de hogy magának is jó ujévje legyen, kifizetem most azt a könyvet, amit tegnap hazakül­dött. Mennyi is az? — Egy pengő ötven fillér. A villa- és három budapesti ház tulajdonosa benyúlt belső zsebébe, elővette tárcáját és át­nyújtott a szegény könyvkötő­nek — egy ezerpengős bankje­gyet. Aztán a világ legtermészete­sebb hangján mondta: —Adjon vissza! ARANYOS. Kis kölyökkutyákat árulnak a Körúton. A csillogó fekete szemek nagy bizalommal te- kintgetnek elő az árus kabátja alól. Prémgalléros ur és bundás hölgy jókedvűen sétálnak. Meg­látják a kutyákat, simogatják, tréfálkoznak, az egyik kis ku­tya meleget keresve a bundá­hoz simul. —Vegyük meg — mondja meghatottan a nő. A férfi kifizet három pengőt. A következő sarokig dédelge­tik a kis jószágot. Aztán a nő kezdi unni. — Tulajdonképpen nem is fajkutya — mondja és szeret­ne tőle megszabadulni. — Mit csináljunk vele? — kérdezi néhány perc múlva a férfitől. A prémgalléros fogja a kis ijedtszemü állatot és leteszi egy hirdetőoszlop mellé. Aztán gondtalanul továbbsétálnak. — Hogy maga milyen ara­nyos! — mondja a nő és kö­zelebb simul a férfihez. A tétlenségbe való vissza­eséstől kell legjobban óvni az emberiséget. NEWARK, N. J. FIGYELEM! A GRU newarki csoport­ja 274 Market St.-en levő IWW Hallban január hó 30-án, szombaton este TÁNCMULATSÁGOT tart, amelyre meghívja az öntudatos munkásokat és azok családját. Belépő dij 25 cent. OlvasdaBérmunkást!

Next

/
Oldalképek
Tartalom