Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-08-08 / 905. szám

1936 augusztus 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal HAT MIÉRT NYELTÜK LE A BÉKÁT? Bocsássanak meg a tisztelt olvasók, hogy Írásom ezzel az ismert triviális adomával veze­tem be, de azt hiszem nem fogják kifogásolni a címet, ha az írást elolvasták, különösen ha a tartalmával egyetértenek. Két atyafi ballag az ország­úton. A nap melegen süt le. A falu ahová igyekeznek még tá­vol van. Fáradtak is, tehát* le­ülnek az utszéli fűbe pihenni. Könnyebbség kedvéért nevez­zük el a két atyafit András bá­csinak meg János bácsinak. Mi­után elhelyezkednek a fűbe, András bácsi meglát egy leveli békát. András bácsi hallotta valahol, hogy az úri népség a városban békát eszik, úgy gon­dolja, hogy ő bizony nem enné meg. Mert őt ez a gondolat fog­lalkoztatja, odaszól János ko­májának, mire a következő pár­beszéd alakul ki a két atyafi között. Látja e kend azt a békát? Látom; hát aztán Menyiért enné meg kend? Semennyiért se. Még le se nyelné kend? Lenyelni lenyelném egy ezüst forintért. (János bácsi tudta, hogy András bácsinál van egy ezüst forint.) János bácsi nekidurólja ma­gát, megfogja a béka két lá­bát és fejével lefelé ledugja a torkába, utálja bár, de egy ezüst forint sok pénz. A béka se hagy­ja magát és erélyesen kapálód- zik. Már félig János bácsi tor­kában van, akinek az utálattól a szemei kidülnek, az arca el- kékül, de nem hagyja magát. Végre is fel kell adni a küz­delmet és a békát kénytelen ki­adni. András bácsi az ígérete szerint oda is adja neki az ezüst forintot de megyjegyzi, hogy Já­nos komáját különb legénynek tartotta. Erre János bácsi felfortyan és kétségbevonja, hogy András komája képes lenne a békát le­— Itt van. A lány nyúlt a papírért s Pé­ter testet akkor egyszerre me­legség futotta át, agyát is me­leg, simogató gondolat. — Születésnapom van — mondta váratlanul a lánynak. Az meg nevetett. — Akkor magának ünnepel­nie kellene ma. Sem az arca, sem a hangja nem volt lágyabb, mint máskor. Péter pedig azt gondolta, hogy szavaiból majd megérzi, amit mondani akar, de amit nem le­het, nem is tudna. Akkor kijött a tanácsosné. Hozta a pénzt, húsz fillér bor­ravalót is adott. A legény el­köszönt s már a lépcsőn jutott eszébe, hogy Boriska nem örült az ő születésnapjának és sem­mit sem mondott. Egyszerre olyan fáradtnak érezte testét mintha nem is reggel volna, hanem este. Mielőtt visszament az üzlet- letbe, a hentesnél szalonnát és IRTA: VLASITS MÁRTON. nyelni. ígér is neki rögtön egy ezüst forintot, hogy nyelje le hát ő, ha olyan nagy legény. András bácsi vállalkozik is rá. De akármennyire is erőlkö­dik ő is úgy jár mint János komája. A békát ő is kényeién kiadni. Egy dolog azonban vi­gasztalja és ez az, hogy visz- szakapja az ezüst forintot. Vég­re felkászolódnak, elindulnak és amikor egy jódarabot mentek, odaszól András bácsi János ko­májának; komám, ingyen nyel­tük le a békát! Ez a közismert móka jut az eszembe ha mostoha testvérünk a kommunista párt mostani működését és nem tudom há­nyadik Pálfordulását szemlé­lem. Nem az ellenségeskedés szempontjából mondom ezt, de amikor az Uj Előre szerint van szemünk, de nem látunk, van fülünk, de nem hallunk, be aka­rom bizonyítani, hogy mindkét említett érzékünk jól működik. Emlékezünk és a látottakból, látjuk és tudjuk, hogy hova ve­zetett az ut. Az oroszországi bolseviki for­radalom győzelme nem csak az európai, de az amerikai mun­kásmozgalomnak is erős lökést adott. Az osztály tudatos mun­kásokat az orosz forradalom diadala reménnyel töltötte el. A munkásmozgalom megélén­kült és annak minden iránya behatóan feglalkozott az orosz- országi eseményekkel. “A pro- letáriátus diktatúrája.” “Aki nem dolgozik ne is egyék.” “Vi­lágforradalom,” stb. jelszavak többé kevésbbé minden irány­nál élénk visszhangra találtak. Az amerikai szocialista párt tagságának 75 százaléka csat­lakozott a megalakult kommu­nista párthoz. Ez a siker az ujonan megala­kult kommunista pártot való­sággal megrészegítette. Meg­kezdődött a többi, szintén az az osztályharc alapján álló mun­kenyeret vásárolt. Safranek ur az ajtó előtt állt, kövér asszony­sággal beszélgetett. Hangosan nevettek valami tréfán. Péter a pince sarkában leült egy fa- tuskóra s akkor hirtelen eszébe jutott a lány egy régi mondá­sa: — Én nem kezdek ki senkivel, én majd csak férjhez megyek. Már akkor gondolt rá, hogy ezzel a lánnyal megférnének egy kis lakásban, de nem szólt neki. S most eszébe ju­tott, hogy a keresetéből el sem tudná tartani, ő maga is csak éppen hogy él. Kicsomagolta a szalonát és a kenyeret, lassan, keserű szájjal rágta. Amire ké­szen lett, Safranek ur is lejött. Akkor Botos Péter mesélni kez­dett neki. — Az imént agyonvertem egy patkányt. Akkora volt. mint egy kövér pocok, csak azt nem tudom mit ehetett a szén között . . . kásszervezetek elleni harc. A módszer az volt, hogy minden elpusztítandó szervezet prog­ramjának sarkalatos pontját, legalább látszólag, magukévá tették, mint p. o. az IWW-nak az ipari szervezkedési prog­ramját. Valóságos ultimátumo­kat küldtek a munkásszerveze­teknek, vagy csatlakozni, vagy felrobbantani^ fenyegetéssel. Ennek a taktikának a legkímé­letlenebb testvérharc lett az eredménye. Amerikában ez a harc nem öltött olyan óriási méreteket tekintve azt, hogy itt az osztálytudatos alapon ál­ló munkásmozgalom nem volt olyan arányú, mint például Né­metországban. A harc nemzet­közi volt, de én csak az ame­rikai, főképen az amerikai ma­gyar mozgalommal akarok fog­lalkozni. A harc kemény és kí­méletlen volt a kommunista párt és különösen az IWW ma­gyar követői között. Amig a szocialista párt és az IWW kö­zöt, bár módszerben nem értet­tek egyet, mindig meg volt a kölcsönös tisztelet, addig a kommunista párt és az IWW között minden kímélet meg­szűnt. Az összecsapások nem csak szellemi, de fizikai téren is hevesek és napirenden voltak. Az amerikai IWW és annak ma­gyar tagjai nem tudták és akar­ták elfogadni a kommunista párt diktumát a politikai tevé­kenység és a szavazócédulára vonatkozólag. Nem láttak kü­lönbséget a kispolgár La Fo- lette és nagytőke szolgája Har­ding között. Amig a kommu­nisták La Folette pártjához akartak csatlakozni, hogy La Folette elrúgta őket magától, nem rajtuk múlt, addig az IWW-isták hivatkoztak az Elvi nyilatkozatra, amely úgy szól, hogy: “A munkáltató osztály és a munkásosztály között sem­mi közösség nincsen.” Nem vállalhattak _ közösséget egy mozgalommal, amelynek olyan nemzetközi kalandor, mint Po­gány József, alias John Pepper volt az irányitója, a Vézo-Weiss Zoltánokról nem is szólva. Ez az időszak volt az első “jobbra át” kanyarodás. A töb­bi folytonos jobbra-balra ke- resztül-kasul való tapogatózás majd törtetés volt. Ezután kez­dődött a chameleon-ok korsza­ka. A chameleon egy a színét tetszés vagy szükség szerint változtató gyikfajta állat. Pa­rancsra változtatták a színei­ket a vezérek. Ami ma fehér volt, az holnap oly fekete lett mint a bogrács oldala. A két­szer kettőből felső parancsra öt lett. Ma egy tétel az üdvössé­get jelentette, holnap már kár­hozat lett belőle. Ahol ilyen zűr­zavar van, ott csak pusztulás lehet. Megkezdődött a testvér­szervezetek, betegsegélyzők stb. szisztematikus pusztítása, még pedig egy ideális jelszó, az egység jelszavával. Ha nem le­hetett valamelyik betegsegély- zőtől akár hirdetést vagy ado­mányt kirevolverezni, az ellen megindult a hajsza. Ezt ők el­nevezték balra-tolódásnak. Mert Lenin halála folytáh Moszkvá­ban rendszerváltozás állott be, szükségszerűen Amerikában is változtak, szerintük a viszonyok és a magyar kommunisták sze­rint magyar Amerikában is. Moszkvában Stalin uralkodott, a parancsok onnan jöttek, ergo kellett engedelmeskedni. Egy része nem engedelmeskedett és most már egymást marták. A lényeges ebben a harcban az volt, hogy mindkét irány ma­gának vindikálta Lenin tanítá­sait. Az úgynevezett balra to­lódás valóságos orgiákban tob­zódott. Mert az AFofL-t nem tudták megközelíteni sem tag­sági sem anyagi szempontból, megcsinálták a balszárnyi moz­galmat az AFofL-en belül. A vége az lett, hogy egy szakszer­vezetet tönkretettek, többet pe­dig a tönk szélére juttattak. Tenni kellett valamit. Megpró­bálták a dual uniók alakítását és megszületett a TUUL a Trade Union Unity League. A prog­ramjukban ipari szervezetet hirdettek ugyan, de tényleg szakszervezetet akartak fölépí­teni. Ez a bérlevágások es a munkás kiéheztetés korszaka volt. A magyar kommunisták az ő körükben mindjárt gyako­rolták is a kizsákmányolok pél­dáját, amennyiben kizárták a unió nyomdászokat és helyeiket 60 százalékkal olcsóbban dol­gozó nyomdászokkal az uj TUUL szkabbekkel töltötték be. Közben pedig dúlt a dzsáb és a vezérség elnyeréséért való harc a párton és a lapon belül. A Trotzky-isták megkapták az ellenforradalmár, az IWW-isták a fasizta jelzőt. Azonkívül fel­találtak egy uj jelzőt a social- fasizta hangzásút. Aki muk- kani mert akár a párton belül, akár kívül, díjmentesen és pos- (Folyt. a 8-ik oldalon.) A Bérmunkás lapbizott­sága kevés módosítással ma­gáévá tette a New York környéki értekezlet ajánla­tát az országos előfizetési kampányra és azt 1936 jú­nius 15-től kezdődőleg, 1936 október 1-éig folyamatba he­lyezi. Minden előfizető, aki egy dollárt küld a Bérmunkás fél éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszab­bítására a rendes nyugtával kap egy szelvényt, amelynek a száma érvényes lesz egy száz dollár értékű asztali dísztárgy kisorsolására. Minden előfizető, aki két dollárt küld a Bérmunkás egy éves előfizetésére vagy elő­fizetésének a meghosszabbí­tására három ilyen szelvényt kap ennek az asztali dísz­tárgynak a kisorsolására. Minden olvasónk vegyen részt ebben a versenyben, hogy megszerezhesse néhai Antal János mtárs páratlan kéziügyességgü lakatos mun­káját. E versenyben jegye­ket pénzért nem adunk ki, azt csak a Bérmunkás olva­sói nyerhetik meg. A BÉRMUNKÁSÉRT

Next

/
Oldalképek
Tartalom