Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-12-26 / 925. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 december 26. Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra A nyugati kikötők sztrájko­lni tartós harcra készülnek (Folyt, az 1-ső oldalról.) Holman újabban egy “uni- ont” alakított, melyet “Mariti­me Workers and Servicemens Union of the Pacific Coast” névre keresztelt el és nyilván­való, hogy ez a féreg és szer­vezete ily módon fogja megkí­sérelni a harcot megtörni. A sztrájk ellenes propaganda éle — ha következetes marad a múltban kifejtett aktivitásá­hoz — oda irányulna, hogy sztrájktörésre bírja a “100 percentes amerikaiakat” a vö­rös és amerikaiatlan radikális sztrájkolok ellen. Az irodája és helyisége ezen sztrájktörő ügy­nökségnek a hajózási kerület szivében van és állandóan ren­dőri fedezet alatt. Már gyűlést is tartottak, melyen “összeállí­tották a követeléseket átnyuj- tásra a hajóstársaságoknak.” Eltekintve ezen fejlemények­től a rendőrségi gorilák állan­dóan cirkálják a rakpartokat és az autó osztagok több oldal­ról jövő jelentés szerint réz boxerekkel és más hasonló ütő fegyverekkel vannak felszerel­ve. Több esetben megtörtént, hogy ezen osztagok megfenye­gették a picketeket és félreesel helyeken le is ütötték. Ezen fejlemények tudatában a Maritime Federation intenzív sajtó kampányt indított, hogy a közvéleményt kellő időben in­formálja a készülő támadásról. A munkásmozgalom nyugati ré­sze már eddig is teljes szolida­ritást vállalt a sztrájkolókkal tekintélyes anyagi támogatás got” vegyük tolhegyre. A “Sza­badságot” viselkedéséért, majd saját olvasói intézik el. A ki­oktatás rossz helyről jött és azért csak azt ajánljuk, hogy akinek vaj van a fején, ne men­jen a napra. Zára. formájában és kilátásba he­lyezték a fizikai segítséget, ha a körülmények megkívánják. A sztrájk kiszéletsitése szem­pontjából a nyugati munkások oly lépésre szánták magukat, melynek nagy kihatása lehet. Az ILA nyugati kerülete egy bizottságot küld a keletre, mely­nek hivatása rábírni a keleti rakodó munkások tagságát, hogy tagadják meg a nyugati hajók rakományának kiüríté­sét. A sztájk kitörése előtt Har­ry Bridges konferenciát tartott J. P. Ryan, az ILA elnökével, aki határozott ígéretet tett, hogy sztrájk esetén a keleti munkások bojkottálni fogják a nyugati hajókat. Ryan azon­ban megszegte Ígéretét és a sztrájkolok az áruló vezérek megkerülésével egyenesen a tagsághoz fordulnak szolidari­tásért. Az ILA ezen fontos ügyet képviselő bizottsága Harry Bridges vezetése mellett tömeg- gyűléseken fogja tolmácsolni a keleti munkásoknak nyugati társaik óhaját. Nyílt gyűlések lesznek New York, Philadelphia, Boston és Baltimoreban. A bizottság amellett, hogy felszólítja a keleti munkásokat a nyugati hajók kiürítésének megtagadására, arra is felszó­lítja, hogy általános szimpátia sztrájkot proklamáljanak, ha a nyugati harc dec. 20-ig be nem fejeződik. A keleti és gulf ha- j ómunkások ezt a lépést már megtették és most a rakparti munkásokon a sor. A harc eddigi folyamát vizs­gálva és figyelembe véve a megteendő lépéseket, melyek ha sikerrel járnak felmérhetetlen előnyt biztosítanak a sztrájko­toknak. Mnden akadály dacá­ra jó kilátásaik vannak a harc győzelmes befejezésére. A Clevelandban megjelenő “Az Újság” cimü lap egyik ké­sői számában erkölcsi oktatást ad a magyar IWW-istáknak, amiért azok a “Szabadság” “fa- sizta tendenciájával nem száll­nak szembe.” Nem szoktunk foglalkozni méltatlan erkölcsi prédikátorok megjegyzéseivel, ez alkalommal azonban annyira szembetűnő a csalfaság, hogy nem hagyhat­juk szó nélkül. Hogy az “Az Újság” mennyire jogtalan a “Bérmunkás” erkölcsi kioktatá­sára, szolgáljon bizonyítékul az alábbi idézet, melyet a nevezett lap ugyan azon oldalán meg­jelent tudósításból veszünk, amely eseményről az “Az Új­ság” nagyon rokonszenves tu­dósítást ir: “. . . Ahogy beszédének má­sodik mondatában Nagybányai Horthy Miklós kormányzó ne­vét ejti ki, a közönség hatalmas tapsviharral és lelkes élj enne! tüntet Magyarország kormány­zója mellett. Clevelandban még ilyen ünneplésben nem része­sült Magyarország kormány- zo.ia . . . Hogy a dolgot megértsék ol­vasóink, körülményesebben el­mondjuk. Arról van szó, hogy a Clevelandban megjelenő “Sza­badság” hasábjain a spanyol munkásságot gyilkoló fasizták mellett foglal állást és a spa­nyol nép ellen. Hogy a mi szem­pontunkból ez elitélendő, az csak természetes. De, hogy ez miért keltsen feltűnést, az ért­hetetlen. Mikor foglalt el a “Szabadság” más álláspontot? Mikor hallatott anti-fasizta hangokat? Tudtunkkal soha. Ha a “Szabadság” fasizta tenden­ciájú cikkeivel akarnánk fog­lalkozni, akkor a “Bérmunkás” hasábjait csak ezzel tölthet- nénk meg. Ha eddig liberális irányt követett volna a “Sza­ÚJÉVI AJÁNDÉK Lina néni váratlanul állított be a házba. A villamosmegálló­nál talált egy sihedert, aki meg­ragadta hatalmas, disznóbőrből készült bőröndjét. A házban először arra lettek figyelme­sek, hogy az előszoba ajtaja előtt fölcsattant Lina néni hangja: — Hát csöngessen már, hisz majd összeesem a fáradtságtól. Amikor a háznépe túljutott a rokoni csókok áradatán. Lina néni kék selyem anyagból ké­szült, macskafejesnyelü pa- rapléjával hadonászva megkezd­te a vezénylést: — Adjatok valamit ennek a léhütőnek. Aztán végleg átvette a kom­mandót. Gyors szemlét tartott a lakásban. Erősen kifogásol­ta, hogy az ablakok között nin­csen léghuzatot védő párna és kijelentette: — Minden rendes háziaszony félreteszi a megkopasztott li­bák tollát az ilyen célokra. A huzat öl. Nagyon keveselte a spájzban badság” és most a fasizmus fe­lé fordult volna, akkor megüt­köznénk rajta. Amerikának két magyar napilapja és egy csomó heti lapja szimpatizál a fasiz- tákkal, nem emelitve a hatal­mas angol sajtókat, melyek annyira félnek a “vörös veszély­től” mint az ördög a tömjén füsttől. Ha ezekkel foglalkozni kívánnánk legalább egy hatal­mas napilapra volna szüksé­günk. A “Szabadság” állásfog­lalásában semmi újat nem vettünk észre és ezért nem is foglalkoztunk vele. A “Bérmunkás” és az IWW összes lapjai minden számuk­ban részletesen ismertetik a spanyol munkásság hősies har­cát és azon írásokból mindenki megértheti, hogy az IWW-isták milyen álláspontot foglalnak el a fasizmussal szemben. Éppen ezért semmi erkölcsi alapja nincs az “Az Ujság”-nak ben­nünket kioktatni. Mi azonban több joggal kérdezzük, hogy mi a külömbség a spanyol és ma­gyar fasizmus között? Mert Horthy Miklós éppen oly kép­viselője Magyarországon a fa­sizmusnak, mint Franco Spa­nyolországban, Mussolini olasz és Hitler Németországban. És amig az “Az Újság” elitéli a “Szabadságot” mert a spanyol fasizták mellett foglal állást, ugyanakkor örömmel konstatál­ja, hogy milyen ovációban ré­szesítették Horthyt azon a bizo­nyos banketten, ahol egy cle­velandi magyar embernek a Horthy kitüntetést nyújtották át. A “Bérmunkás” és más fa­sizta ellenes lapoknak igen is van bátorságuk a fasizmus és annak éltető ereje a kapitaliz­mussal szembe szállni, de a sokkal hatalmasabb tényezők mellett semmi okot nem látunk arra, hogy éppen a “Szabadsá­föllelhető paradicsomos- és be- főttesüvegek számát, súlyos szemrehányást tett a háziasz- szonynak, hogy nincsen elég gyümölcsíz meg savanyúság, az­tán betelepedett a szobába és afelől rendelkezett, hogy rakja­nak még a kályhára, mert me­sélni akar. Maga elé parancsolta a hat­éves kislányt, akit még nem látót és a köréje gyűlő család­tagok jelentős hunyorgásai köz­ben kijelentette: — Na, hoztam neked, ara­nyos gyémántom, gyönyörű ga­lambom valami szép újévi aján­dékot. Meglátod majd, kis bo­garam, hogy szerencsét hoz ne­ked. A továbbiakban elmesélte, hogy milyen tűrhetetlenül drá­ga a vasút, hogy megint elmúl­hat néhány év, amig ő Buda­pestre utazik és meghozza azt az áldozatot, hogy rokonait meglátogassa. Dicsérte a nyu­galmas falusi életet, majd be­széde lassan akadozni kezdett és végül, bizonyára a tultömött kályha közelsége miatt, elaludt. Nagy szaladgálás kezdődött a konyhán, a legnagyobb erőfe­szítéssel iparkodtak a házbeli­ek összeszedni a diszebédhez szükséges pengőket, uzsonnáról is gondoskodtak és valósággal megbüvölve szemlélték a hasas bőröndöt, találgatva Lina néni ajándékozó kedvének tárgyát. Az ebédre viszanyerte testi erejét, fürgeségét és korát, tö- rődöttségét meghazudtoló ét­vággyal kebelezte be a jobbnal- jobb falatokat. A családtagok között általánossá vált a hit, hogy valami ritka meglepetés­ben részesíti őket és az elfo­gyasztott ételek mennyiségének arányában növelte meg a kép­zelet az ismeretlen tárgy szép­ségét és értékét. Ebéd után újabb szendergés következett, majd az uzsonna. Végre is bekövetkezett a tör­ténelmi pillanat. Lina néni föl­állt, a morzsákat nagy gondo­san lepöckölte régimódi ruhái­nak fodrai közül, nyakán a gyöngyökkel ékesített bársony­szalagot megigazította, mint a parlamenti szónok a gallérját a nagy beszéd előtt, maga elé parancsolta a kislányt. Az izga­lom fojtott csöndjében kinyitot­ta kézitáskáját és abból előko­tort egy egészen apró valamit. Selyempapirba volt burkolva. A háznépe nagyban mereszt- gette a szemét. Már látni vél­ték a kis aranygyűrű szikrázó briliánskövét, vagy a függők gyémántját, amikor Lina néni egy apró, hoszukás sárga csont­darabot nyomott az ámuldozó kislány kezébe. — Nesze, tubicám. Szilvesz­ter este malacpecsenyét ettem. Az első fogát kitörtem és el­hoztam neked újévi ajándékba, hogy szerencséd legyen egész életedben. Jól vigyázz rá, kicsi­kém. Ti meg — fordult a za­varodottan köhécselő rokonok­hoz — hozassatok egy taxit, mert lekésem a vonatot. Vásá­roltam egyet mást, tele van a bőröndöm, jó lesz, ha a sofőrt fölkülditek, mert nagyon nehéz. Amikor Lina néni hangja már a lépcsőházból hangzott, az ünnepi abroszon, amelyen lát­szottak a drága ebéd nyomai, ott zizegett a selyempapir, amint a kislány babrálta, ta­nácstalanul nézegetve az apró hosszúkás, sárga malacfogat, Li­na néni újévi ajándékát. (-i.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom