Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-11-07 / 918. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 november 7. EGYROL-MÁSRÓL CSŐCSELÉK URALOM. Ugylátszik, hogy a munkásellenes agitációnak, melyet a Hearst újságok és a papság terjeszt azon amerikaiak között, kiknek a gondolkozását ez a szellemi degenerált erkölcstelen banda irányítja, mindennap jobban gyökeret ver a gondolkodni nem tudó csőcselék között. Ha igaz az a természeti törvény, hogy a történelem megismétlődik, akkor elérkeztünk egy olyan helyzetnek a kezdetéhez, melyet a történelem feljegyzett, amikor az ember fegyvert kellett, hogy hordjon állandóan, mert nem tudta, hogy melyik pillanatban találkozik a halálos ellenségével, aki életére vadászik. A szólás- szabadság, szabadsajtó és gyülekezési jog, mely az emberiségnek legnemesebb kincse, valamint jelszava volt a polgári társadalomnak is, a fasizmus és papság által felbiztatott csőcselék keresztül-kasul gázol rajta. A kommunisták elnökjelőlt- jével is ugylátszik kezdik ezt megkóstaltatni Amerikában, kivel ha bár nem értünk egyet, de azért tiltakozó szavunkat kell felemelnünk a csőcselékkel szembe. Ha bár tudjuk azt, hogy a kommunista párt világszerte ugyan csak ilyen csőcselék fellépéssel akarta megzavarni minden gyűlést Amerikában. Az IWW tagjainak nem egyszer és sem kétszer gyűlt meg velük a bajuk, móresre lettek tanítva és az emberiség nemes kincsét a szólásszabadságot többszörösen megkellett védjük velük szembe. Ma a kapitalizmus csőcselékjei érezteti ugyanazt velük, melyet ők akartak éreztetni a különböző munkásmozgalom tagságával. Amelyik országban a szólás- szabadság, sajtó valamint szabad gyülekezési jog bevan tiltva, ottan csőcselék uralom van, legyen az Mussolini kormánya, vagy a Hitleré , avagy az orosz kormány. Szólásszabadság és sajtószabadság, az emberiségnek egy közös pódiuma, ahol megvitatják az emberi társadalom további fejlődésének nemes ügyét, hogy miképpen éljen az ember a földön, hogy hogyan lehetne egy olyan társadalmat létesíteni, ahol mindenki boldogan éljen, élvezhesse munkájának teljes gyümölcsét. A földet és ami rajta van azt senki ide nem hozta, igy az mindannyiunké. Aki termeli a földnek javait, azoknak joguk is van azt megvitatni, hogy hogyan élvezzék azt. Akik a szólásszabadságnak ellenségei, azok ellenségei az emberiség fejlődésének is. IPARI HÍR DETROITBÓL. Nem újdonság, hogy az autógyárakból ilyen hirekkel számolhatunk be a “Bérmunkás” olvasóinak, mert az meg van Amerika bármely ipari vállalatánál, ahol a munkásság nem rendelkezik saját sorsának intézésével. Viszont ha a dolgot jól megvizsgáljuk, ehez hasonló termelési rendszer még idáig nem volt, még akkor sem, amikor az amerikai munkásság háborús felszereléseket gyártott és nagyon nagy szükség volt a termelésre. Amerika legnagyobb ipara ma az autóipar, ahol millió és millió munkást foglalkoztatnak és ugyan csak azokban a városokban, ahol az autógyárak székelnek, millió és millió munkás van foglalkozás nélkül, kik sem segélyhez, sem pedig állami munkához nem j ut- hatnak. Ugyan akkor mit látunk? Azokkal a munkásokkal, akiket foglalkoztatnak, 10—12 órát dolgoztatnak velük állati módra, minden ellentállás nélkül. A termelésnek ezen formája, nem egyébb mint szervezett kapitalista rendszer, a legnagyobb zsarnokság és egyenetlenség, kapitalista diktatúra, a politikai állam keretein belül. A kapitalista társadalmi rendszer az utolsó fokára züllött le, a politikai államhatalom pedig tehetetlen arra, hogy beleavatkozhasson. így minden rá van hagyva arra a néhány kapitalistára, hogy kénye-ked- ve szerint garázdálkodhasson. A Lewis (ipari) uniója és az AFofL jelentése szerint, Det- roitban ezer és ezer ember már megvan szervezve az autóiparban, de úgy látszik, hogy a dusz behajtásán kívül, ők sem csinálnak semmit, sőt azon igyekeznek, hogy a munkásság figyelmét letereljék az ipari zsarnoksággal szembeni fellépéstől és a politikai térre irányítsák. Ez részben sikerült is, mert a színtiszta aranyhoz hasonló ipari harcát a munkásságnak a politikai mocsárba csapolták le a külömböző ígéretekkel, mely csak álom fog maradni a munkások részére. Nekünk ipari unionistáknak nem szabad ezeknek dacára sem csüggedni, mert a világ események Amerikában, csak az IWW-t igazolják. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mi szervezetünk csak az egyedüli a munkásság felszabadulásához és éppen ezért halálos ellensége neki minden más egyesület, mely megnehezíti részünkre a szervezkedés lehetőségét. A fejlemények azonban magával fogják hozni a munkásosztály öntudatra való ébredést. Az a mag, melyet elvetünk, egész biztosan kifog kelni. NEGYVEN ÉV UTÁN. A mai generációnak, ez a szám a legfontosabb az élettörténetében, mert azután munkát többé nem kap. Ez a pár sor csak egy újabb felfrissítése annak a tényállásnak, melyet mi munkások napról-napra a saját bőrünkön tapasztalunk Amerika szerte. Ezen állítást az ország vizsgálóbizottsága is megerősítette, amidőn nyilvánosságra hozta, hogy az amerikai iparokban 40 éven felüli munkást többé nem fognak alkalmazni, még pedig a következő oknál fogvást. Amerika fejlett iparainak, gyors ütemre felszerelt gépeivel a 40 éven felüli munkás, már nem tudja felvenni a versenyt a termelésnél és igy automatikusan kiesik a gyárból, ahol munkára többé nem számíthat. De mi lesz 40 év után, erről a munkásságnak magának kellene gondoskodni még 40 év előtt, mert a munkanélküli segély és az öregkorsegély, mely már törvényben van, az éhen- halással azonos és nem is megoldás a munkanélküliség elhárítására. Ami a munkásságot legjobban kellene, hogy érdekelje, az a következő: Az a gép, melynek bent a gyárban, ő segítő társa, lassú, gyors és sebes tempóra van felszerelve. Az a szíj mely eme gépeket hajtja, jelenleg a legsebesebb tempóban forog körül, amit vissza lehet helyezni a leglas- subb tempóba is és igy a termelés lassul vele együtt any- nyira, hogy még egy 60 éves ember is versenyezhet vele. Természetesen a munkásság ezt csak úgy érheti el, ha szervezkedik, megszervezi munkaerejét, melynél fogvást a munkaidőt is leredukálhatja 6 órára, esetleg kevesebbre, aszerint ahogyan a termelés azt megköveteli, amidőn már minden munkás foglalkoztatva lesz. Az ilyen szervezkedésre hívja fel figyelmét a munkásságnak, az IWW. Mink tisztában vagyunk azzal, ha a munkásság ilyen mederben szervezkedik, elég erős lesz arra is, hogy a társadalmi forradalmat megvívja. A munkásságnak magának kell intézkedni saját sorsa felett és azért van szüksége szervezetre Ezt mi sem bizonyítja jobban mint a mai helyzet, amidőn a munkásság szervezetlenül áll szembe, a megszervezett kapitalizmussal, kik intézik a sorsát és ezért kell szembe néznie a nincstelenséggel és nyomorral. A munkásság szervezkedésén kívül minden amit teszünk csak gyerekjátékhoz hasonlít, ami jó időtöltésnek, de fontossággal nem bir. Sütő. HAJÓTÖRÖTTEK Irta: Gárdos Mariska. Uj lakásba került. Ugyanannak a kerületnek egy másik utcájába. Az életviszonyok rosz- szabbodásával háziasszonya is kénytelen volt kisebb lakásra fanyalodni. Kétszobás lakás helyett egyszobás-konyhás lakásba költözködtek. Ránézve a lakáscsere boldog izgalommal járt. Hogyne, uj környék, ismeretlen, más arcok, a nyomasztó egyhangúság menetében friss lendület. Néhány napra, talán hétre: az annyira áhítozott változatosság! A szoba utcai volt. Kicsi ugyan, de egymaga kényelmesen elfért benne. (Özvegy háziasszonya a tágas konyhában húzódott meg.) Rokkant járadékából alig, hogy erre is futotta. Noha mindenét föláldozta a hazáért, munkabírását, két egészséges lábát oda adta és nélkülük mit érhetett az élet? — a haza mégis olyan gyéren hullajtottá a filléreket, hogy alig tudta csonka életét máról- holnapra továbbtengetni . . . Naphosszat az ablak előtt rostokolt. Nézte a járókelőket. Ez volt minden élménye. De ez az élmény színes volt: tarkán futott el vigyázó szeme előtt az egész utca nyüzsgő élete — a külvárosnak egyik forgalmas utcájában lakott. — A legizgalmasabb futószalag! — szokta mesélgetni egy-két barátjának, akik még megmaradtak számára az életből és időnkint fölkeresték. — Egyetlen örömöm, hogy velük sirhatok és velük örülhetek. Fogalmatok sem lehet arról, mennyire benne élek mindegyiknek a bajában, megpróbáltatásában és örömében. Mert én mindenkit ismerek, aki a környéket rója. Meg tudom messziről különböztetni az “átkelőket,” igy neveztem el magamban azokat, akiknek csak közlekedési útvonaluk a mi utcánk és pontosan tudom, hogy kik laknak a környék házaiban. — Leolvasom arcukról életük minden eseményét és ha háziasszonyomtól egyik-másik után érdeklődöm, információjával majdnem hajszálpontosan egyezik az én megállapításom. Most persze uj örömök várnak rám ebben az uj lakásban. Olyan éhesen lesem az uj környezetet, mint keselyű a prédáját. Higgyétek el, ha ez nem volna, nem bírnám el az életet .. . Valóban az uj környezet friss szenzációkkal táplálta szárnyaló fantáziájának szomjas földjét. örökös odacövekeltségében — két mankójával legföljebb a szobában tett olykor néhány lépést, az utcára úgyszólván sosem került —,' az olvasáson kívül nem volt más időtöltése, mint kibámulni az ablakon. Egy napon nagyot dobbant a szive. A szemközti ház egyik ablakában, ugyancsak az első emeleten, egy fiatal lány állott. A párkányra támaszkodott és egyenesen őt nézte, őt: Lőrincz Pál százszázalékos rokkant katonát, akinek egy gránátlövés mind a két lábát tőből leszakította és gránátlégnyomás a mellkasát is összezúzta, node azt az orvosok valahogy mégis csak összetatarozták. Horpadt melle nagyott zihált, ültő helyében erősen kidülesz- tette. A szemközti lány olyan szép volt . . . Tündérszép. Csak képeslapok színes mellékletein látni ilyen tökéletes szépséget. Ahogy rákönyökölt az ablakpárkányra, álla alá fonta a kezeit. Micsoda finom ivelésü, hosszuujju, sápadt kezek! Pál szive szinte hangosat dobbant. — Ki lehet? — tűnődött. — Énekesnő vagy színész ? A sápadt, finom ujjak, a merengő távolbanézés arra vallott. Mintha nem is földi lény lenne, hanem szárnyakon lebegne légüres térben, időtől, tértől föl- szabadultan . . . Pál élete uj állomáshoz jutót. A szép szomszéd sokat tartózkodott a lakásán. Ugylátszik, nem sokat járt el hazulról. Pál hiába leste, egyszer sem sikerült őt az utcán megpillantania. — Talán lábbadozó, vala-
