Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)

1936-07-11 / 901. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1936 julius 11. Miért a nagy sirás vezér urak? Úgy az ipari szervezet tag­jai, mint a Bérmunkás olvasói, a szólásszabadság, gyülekezési jog és sajtószabadságnak nem­csak hivei, hanem ha ezen leg­szentebb és legbecsesebb em­beri jogokat bármikor veszély fenyegette védelmére keltek. Az IWW története a szólásszabad­sági harcok története. És áppen ezért, elitéljük azon aljas ven­dégszeretetet a mellyel Alaba­ma állam gadsdeni Goodyear telep munkásai szervezőit ré­szesítették. A Bérmunkás hasábjain be­számoltunk arról, hogy a ható­ság tudta és beleegyezésével terroristák uralják ezen kis déli gumi metropolist. Az el­múlt hetekben két Ízben támad­tak meg szervezőket egy erre a célra megszervezett és fel­bujtatott csőcselék. Az első al­kalomkor, amint a munkások itt Akronban értesültek a tör­téntekről, munkabeszüntetéssel akarták útját állni ezen meg­szégyenítő gyalázatosságnak, de a vezér urak a szakszervezeti szabályokhoz való ragaszkodás­sal nem engedték meg és igy a harcot amely már meg volt indítva avval az elhatározással, hogy a munkát nem veszik fel addig, mig a terroristák piszkos munkáját meg nem szüntetik és az üzemekből kinem takarít­ják az egész aljas söpredéket. A munkásoknak meg kellett szüntetni a harcot a vezérek parancsára. És most, hogy új­ból megismétlődtek ezen aljas­ságok, sírnak a vezérek. Miért a sirás? Amikor az akroni mun­kásság kész volt ezen emberi érzésből kivetkőzött senkihá­ziakkal végezni, kész volt meg­hozni az áldozatot, miért nem engedte meg a vezérkar? Miért félnek a harctól a ve­zér urak? Félnek, hogy egy ál­talános sztrájkká fajult volna, amire nincsenek önök berendez­ve. Miért nem lehet a szakszer­vezeti sajátságokat akkor félre tenni, amikor az az önök testi­épségének a megvédéséről van szó? és a szólás, sajtószabad­ság, gyülekezési jogról, vagy ez nőknél nem számit? A leg­szentebb és legbecsesebb emberi jogokat akarta az akroni mun­kásság megvédeni, amelyben önök vezérurak megakadályoz­ták és most sírnak! Százezer dollár szervezési alap, törvényes elégtétel, polgári jogvédés, tör­vényadta jogaikra való hivat­kozás, alkotmány adta jog és még mi minden nem? A fenti jogoknak mindnek érvényt tudtak volna szerezni egy kétnapos általános gumi­gyári sztrájkkal. A százezer dollárral az ügyvédeket lehet hizlalni, a törvény képviselőit pénzelni, de a jogokért harcolni kell. Vannak esetek, amikor a munkás jogokat pénzel kell vé­deni, de ebben az esetben nem volna arra szükség, mert a gadsdeni telep a Goodyar-é és igy ha a főtelepen beszüntetik a termelést azért, hogy ugyan­annak a gazdának a másik tele­pén rend legyen teremtve, a társulat meghajolt volna a mun­kásság követelése előtt, hisz a negyvennyolc órás sztrájk már kezdett engedményessé lenni. A vezérek minden redelkezésükre álló eszközt igénybe vesznek az ügynek a publikálására, ami több mint helyes. De miért ugyan akkor a mun­kásság harciasságát leépíteni ? Vagy a munkásságot nem harc­ra kell nevelni? Csak szerződés paragrafus betartójának és ve- zéri paransok követőinek; ugye­bár? AKRON, O. — Egy ülő­sztrájkból kifolyólag harminc­egy munkás áll a bíróság előtt mikor ezen sorok Íródnak és a fenti események lejátszódtak. A rendőrbiró, akihez az ügy először került, megtagadta az ügynek tárgyalását és igy az ügyész esküdtszéki tárgyalást eszközölt ki és az ügy most van a vádatkészitő esküdtszék előtt (blue ribbon grand jury.) A védelmet az akroni szer­vezett munkásság finanszírozza. Az ügyész valami lázadással szeretné őket elitéltetni. (Ohio riot act.) Amikor az ügy a rendőrbiró előtt volt tárgyalás alatt, a most felvonultatott tanuk, nem mertek mutatkozni, mert a Goodyear munkásság kijelenté­se, hogy megvédjük a fásain­kat, távol tartotta őket. A ve­zérek azon kijelentései, hogy mutassuk meg, hogy mi a békés együttműködésnek vagyunk hi­vei és nem a bajt okozók és bajtkeresők. Folyik a munka meg van a “békés együtt mű­ködés” a munkásság bent az iparban izzad mig a részvénye­sek, a lakáj üzemvezetőikkel valamely üdülő helyen vannak. De mig a munkásság szak- szervezeti vezérekre bízza a sérelmeik orvoslását, a rész­vényeseknek nem lesznek emész­tési zavaraik. Azt gondolták a vezérurak, hogy politikusok se­gítségével megszüntetni fog si­kerülni az ülősztrájkokat, de nem sikerült. Mert amint e so­rok Íródnak a Goodrich tireké- szitő gépek némák, mert a ke­zelők összefont karral ülnek mellette. Igaz, hogy nem oly kiterjedésű a harc, mint ezen ügy megköveteli, hogy a bírósá­got az előtte álló 31 vádlott ré­szére kedvező ítélet hozatalra kényszerítse, de a jelen pilla­natban nem tudni, hogy nem-e fog az egész iparra kiterjedni és a jelen harc nem is azért folyik, de —? A mostani tárgyalásnál egy egész sereg hajcsár tanúskodik a munkások ellen. Az ügyész­nek ezek a mindenre kapható lakájok segítségével sikerülni fog olyan vádat emelni, mely révén itélkezhetik majd az osz- tálybiróság és egy pár évre meglesznek fosztva a legdrágább kincstől a szabadságtól, a mun­kásosztály eme bátor harcosai. Ez azonban nem ügy a vezér­urak előtt, legalább nem any- nyira, hogy méltatásra érdemes­nek tartanák. Itt nem sírnak. Ennek az ügynek a publikálá­sára nem használják fel a hír­szolgálati eszközöket, erre nincs pénz és idő, ők elvannak most foglalva a saját bajaikkal. Vezér urak, az IWW minden­kor amikor a szólásszabadságot veszély fenyegette a védelmére sietett, nem riadott vissza sem­mi áldozattól sem. És ebben az esetben is ezt az állást foglal­juk, hogy le a szólásszabadság ellenségeivel és sárba tipróival. Vezérurak, ha ezen munkás­társaink felett az osztály bí­róság ítélkezni fog, az az önök beleegyezésével történhet csak meg. A gumigyárak munká­sai minden pillanatban készek harcolni a munkástársaik sza­badságáért, abban a pillanatban, amint önök a parancsot kiad­ják, ha ezt nem teszik, evvel a cselekvésükkel egy olyan áru­lást követnek el, amelyet jóvá­tenni soha sem fognak tudni. Azon sérülések melyeket ezen bestiák ejtettek az önök testén egy pár napi orvosi kezelés jó­vá tudja tenni, de ezen 31 mun­kástársunk szabadságát, ame­lyet az osztály bíróság az íté­let hozatallal erabol, nem lehet többé visszaadni. Tehát cselek­vést várunk nem sírást, sirni a gyermek is tud. A gumigyári munkásság kész a harcra. Mi lesz vezérurak, harc vagy meghunyászkodás ? BISCHOF. ABAKIR Irta: Iván Jerosin. Szomorú tavasz volt húsz­ban. A levegőben ott rezgett az ágyuk bömbölése és a gép­fegyverek kattogása. Tikkadt volt a levegő, rezdült a lég, úgyhogy elmosódtak a távla­tok. Abakir ott állott a jurtája előtt. A kutyák hirtelen voníta­ni kezdtek. Katonaköpenybe öl­tözött alak közeledett, de ken­dő volt a fején. Abakirnak eszébe jutott, hogy megelőze este a naplemente vörös fényé­ben tovatűnő árnyakat látott; lövöldözést hallott és lovakat látott lovas nélkül. Az alak közelebb jött, két fekete leányszem nézett rezdü­lés nélkül Abakir arcába. A leány képe hófehér volt. Feke­te haja fürtökben buggyant ki a kendőből. Szeme olyan nagy volt és olyan kifejezésteli, hogy Abakir nem szakadhatott el tőle. — Megszállhatok-e nálatok éjszakára? — kérdezte a le­ány olyan távoli hangon, hogy valósággal a holdas éjszaka járt vissza szavában. Abakir nem felelt. Nem ér­tett oroszul. Csak mikor a le­ány fejét baltenyerére hajtot­ta és szemét becsukta, értette meg és egy mozdulattal a jur­tára mutatott. Ebben a pillanatban lépett ki a jurtából Tokpajev, akinél Abakir napszámosként dolgo- zota. Hírhedt lótolvaj volt és nagy nyájai voltak, amelyeket elhajtott egészen az A1 tájig. Tokpajev behívta a leányt a jurtába. Csak látszatra volt igazhivő, de a vendégszeretet törvényét szigorúbban megtar­totta, mint a Korán minden parancsolatát. A juhust és kecsketejet visz- szautasitotta a leány. Testét vérveszteség és fájdalom gyön­gítette, nyugalmat kívánt hát. Szeme égett és egészen merev volt, tele vészt jósló csillogás­sal. Másnap reggel nem tudott felkelni. Tokpajev megparan­csolta Abakirnak, hogy lova­goljon ki a mezőre és hozzon meleg tehéntejet. Abakir szíve­sen megtette és mikor Tokpa­jev asszonyai, akik lusták és lomhák voltak, a betegség hosz­szu tartama alatt egyre in­kább megfeledkeztek a leány­ról, Abakir ápolta. Ez az ápo­lás izgalmas örömet szerzett neki és ha néha-néha a leány egy-egy tekintete érte, kiro- hant a sátorból, nagyokat sé­tált a pusztán és énekelt. Három hétig tartott a beteg­ség. A huszonnegyedik na] ion felébredt a leány. Könnyűnek érezte a testét, szemének me­rev tekintete eltűnt és enyhült a fájdalom, amely előbb min­den mozdulatánál elfogta. Aba­kirnak meleg lett a szive, ami­kor szájának gyöngéd neveté­sét látta. Kecsketejet hozott neki. Mohón itta ki a leány és mély álomba esett. Ez az álom a gyógyulás álma volt. A következő reggelen csillo­gott a szeme, amikor felébredt. Félre nem érthető mozdulattal kérte meg Abakirt, hogy segít­sen neki. Abakir fölemelte fek­helyéről, lábraállitotta és tá­mogatta első bizonytalan lép­teit. Amikor a leány kilépett a jurtából és a friss szél fülsi­ketítőén vágott bele az arcá­ba, megtántorodott, de a tán- tocrgáS; életörömet i jelentett, örömet, amelynek illatát a szteppe szele hozta el neki. Nagy gyönyörűség lepte el arcát, soká nézett a távol kö­débe és a füvei játszó szélbe. Abakir látta és ezt gondolta: “Miért nem néz rám?” De máris feléje fordult hálás te­kintete és Abakir különös csön­det érzett magában, amikor belenézett a leány arcába. A lány hamarosan meggyó­gyult. Sápadt arca kipirult, ere­je megjött. Tokpajev annál na­gyobb figyelemmel kisérte, mi­nél jobban gyógyult. Ravasz tolvaj szemével egy pillanatra sem hagyta magára, szava hí­zelgő volt, mozdulata alázatos. Abakirral csak durva hangon beszélt és parancsai rövidek s kemények voltak. Egy este azt parancsolta ne­ki Tokpajev, hogy lovagoljon ki a messzi legelőkre. — Egyedül az éjszakában? — Igen. Abakir értett a szóból. A leányt a jurta mögé hívta. A messzeségbe mutatott, majd önmagára olyan mozdulatot tett, mintha gyilkolna és emel­lett a jurtába bökött ujjával, lova felé intett, azután kette­jükre: ;j Végre megértette a leány. — Szökni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom