Bérmunkás, 1936. július-december (24. évfolyam, 900-925. szám)
1936-10-03 / 913. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 október 3. Az alábbi cikket ROBERT OSZKÁR irta és megjelent a new yorki “AZ EMBER” szeptember 19-iki számában. A tárgya és briliántos összehasonlítása megérdemli, hogy Szoviet Oroszország minden igaz barátja azt elolvassa. Ezért “Az Ember” utólagos beleegyezésével mi is közöljük. Szerk. Mit szól kedves Rákosi Mátyás Lenin tizehat baj társának, a szovjet megalapítóinak kivégzéséhez? Tudjuk, ön tehetetlen ott az évtizedes rabság szomorú, szörnyű kínjában, de nem hiszünk abban, ha szabad volna, meg tudta volna állítani Stalin lesújtó kezét. És kételkedünk benne, hogy egyáltalán indíttatva érezte volna magát, cselekedni valamit ez irányban? Nem csak azért kételkedünk, mert a fejével játszott volna, hiszen bátor embernek ismerjük önt de mert nyilván önmaga is érezte, hogy reménytelen volna minden ellenakció. Stalin megcsinálta Hitler június harmincadikáját vörösben s éppen a legrosszabbkor csinálta meg. Akkor, amikor az orosz alkotmány reformjáról elterjedt hírek alapján a demokrácia az egész világon komoly közeledést vélt remélhetni Oroszország részéről s ezzel hatalmas pofont remélt a hitleri nácizmus diktatórikus szelleme számára. A Komintern hónapok előtt kiadta a jelszót, hogy a demokratikus! irányzatokat, egységfrontokat kell támogatniok a különféle országbeli kommunistáknak s ime, most véresen illusztrálódott, mennyire komoly ez a rokonszenv a demokrácia iránt. S hogy mennyire komoly az orosz alkotmányreform, belpolitikai demokratizálódás. Tudjuk, Ön nem demokrata. S a világ demokráciája, a mely megmozdult önért, a mikor az akasztófa fenyegette, csak élethossziglani börtön erejéig tudta önt megmenteni. Ennyit azonban elért! Meg kell önnek mondanunk, hogy Zinovyev, Kamenev s a többi forradalmi hősök kivégzése után, akiket ha nem is állítunk egy táborba, már történelmi szerepük miatt is becsültünk, nagyon furcsának érezzük azt a mozgalmat, amely az ön érdekében folyt s legalább a puszta életet biztosította önnek. A kinek nálunk kedvezőtlenebb véleménye van a Horthy-rendszerről, az már csal, de meg kell hagyni, hogy az életet nem vette el öntől: kegyetlen, végnélküli börtönszenvedést mért önre, de a fizikai lététől nem fosztotta meg, mint Stalin — az ő egykori elvtársait, a szovjet megszületésének és első évtizedének vezető harcosait. Gyászosan elbusitó ez a megállapításunk és nem titkolhatjuk, hogy valahogy megcsufóivá érezzük azt az akciót, amely a vélemény és meggyőződés szabadsága jegyében az ön érdekében sorompóba lépett. Foga- datlan prókátoroknak nincs okuk a panaszra, de itt nem ez az eset áll fenn, önért mint annakidején szegény Sallaiékért, kommunista részről indult ki sajtóban és gyűléseken a mentőakció s a szellem szabadságának hívei az ellenkező táborból is számtalan akcióval siettek az ön megmentésére. Hogy mást ne mondjunk, Vámbéry Rusztem olyan monumentális és ragyogó védőbeszédet épített fel ön mellett a tárgayláson, amely szellemi remekmű volt és mint maradandó, óriási de- mostráció élt eddig lelkűnkben. Most úgy érezzük, mindez elvesztette maga alól a reális alapot. Nem azt mondjuk, hogy nem kellett volna síkra szállni önért, hiszen önöknél sem respektálják a szellem szabadságát, a puszta meggyőződésért is golyó jár önöknél (mert csak nem hiszi ön komolyan a Stalin elleni tömegösszeesküvő merénylet gyermekmeséjét?) csakúgy mint Sallainak Horthy tói, aki azóta egy hajszálnyit javult, viszont önök hor- thyabbak lettek, még hozzá a proletár-harcos baj társsal szemben. Vitatkozni sem lehet róla, hogy sikra kellett-e szállni az Ön életéért vagy sem. Kellett. Emberi becsületből. De Moszkva ezt nem érdemelte meg. Zinovyevék kivégzése után egyenesen komikusnak érezzük buzgalmunkat és minden szabadságszerető szellem buzgalmát önért, Sallaiért és a Magyarország és a világ egyéb országokban börtönnel üldözött kommunista meggyőződésért. Valahogy nevetségessé téve érezzük emberi tisztességünket, a szellem szabadságáért való szolidaritásunk tiszta hevületét, valahogy becsapottnak, leforrázottnak érezzük magunkat, megingott a kommunisták szellemi szabadsága mellett érzett lojalitásunk bázisa. S ha szabad egészen személyesnek lennem: amikor Sallayékat kivégezték, egyik legdrágább pesti hozátartozóm hirtelen súlyos megbetegedése alkalmából salvus conductus állt rendelkezésemre a hazamenetelemre s én ezt azzal utasítottam vissza, hogy ahol mint Sallait pusztán a meggyőződéseikért kivégeznek embereket, oda én nem kívánok haza menni. Naiv golyhónak érzem most magam utólag s bár senki sem kérte akkor tőlem ezt a demonstratív áldozatot, felesleges, dőre balekségnek vélem ma akkori felbuzdulásomat. Nem sajnálom, mert emberi tisztességből Tart pour l’art tette, de bolondság volt. S bolondok voltak, akik önért s a meggyőződésükért börtönben senyvedő többi kommunistákért exponálták magukat a szellemi szabadság nevében. Tisztességes bolond! Ezt üzenem önnek Rákosi Mátyás, a börtön zord cellájába, a rabság gyötrelmébe. Szívesen üzentem volna kedvesebbet, szebbet, jobbat, de az ön vezére nem teszi lehetővé. Pedig a szovjet biztonsága szempontjából nem is volt szüksége erre a lépésre. A szovjet hadserege, flottája, repülőgépraja ma talán a legerősebb a világon, az a tizenhat javarészt öreg harcos nem ingatta volna meg se külsőleg se belsőleg a stalini uralmat. Egyéni ügy ez, kedves Rákosi Mátyás, a diktátorok féltékeny szeszélye mint a junius 30-iki lémet tömegkivégzések. A kommunista rendszert igen sulvo- san kompromittálta Stalin kér- lelhetetlensége. A kommunista rendszerben az egyén állítólag nem fontos s most kiderül, hogy vezetők egyéni hatalmaskodása és önkény, sőt mondjuk ki, mert nem túlzás, az egyéni zsarnokság szabadon tobzódhat és megdöbbentő, vérfagyasztó milyen korlátlan a hatalmon nem lévők kiszolgáltatottsága, akár csak a legszélsőbb fasizta diktatúrában. Nagyon lesújtó, nagyon kiábrándító és fájdalmas, hogy ezt meg kell állapítanunk, de Már régen nem volt jelenteni valóm a gyárról, amelyikben dolgozom. Most történik valami és azért megírom az eseményeket bár még azok fejlődésben vannak. Nyolc éve fenn áll ez a szivargyár de még ez az első megmozdulás amelynek mozgató ereje esztendőkre húzódik vissza. Régen elégedetlenek velünk a gyárosok, hibákat keresnek a munkánkban csak azt nem akarják beismerni, hogy a most feldolgozásra váró rossz dohányból nem lehet olyan munkát kiadni, mint az azelőtti jobból. Az ebből fakadó eltérések azután úgyszólván láthatatlanul megindították az együttes cselekvés hengerét és anélkül, hogy bárki is tudná honnan, megindult az elégedetlenség szervezett kifejezés adása. Az elmúlt hét keddjén egy ivet köröztek a munka telepen, hogy mindazok, akik jobb anyagot, különb bánásmódot és több fizetést óhajtanak, azok Írják az ivet alá. örömmel jelenthetem, hogy nagyon kevés kivételével minden munkás aláírta azt és másnap, szerdán egy bizottság bevitte a munkások követelését a gyárvezetőséghez, amely az említett követeléseket tartalmazta. Bár darabszám munka folyik, de követelve az eddigi 17 dollár kereseti lehetőséget felemelni heti húsz dollárra az öt napi munka héten. A bizottság azt a választ kapta, hogy a bánásmódon azonnal változtatnak, jobb anyagot is próbálnak beszerezni, de a fizetés javítás csak a jövőhónap 15-én jöhetne megbeszélés alá, mert a főtitkárnő vakáción van és azt kell bevárni, majd a könyveket, átvizsgálni, hogy elbirna-e a vállalat ilyen béremelést. A bizottság jelentését ugylát- szott, hogy elfogadják és várnak, de néhányunknak eszünkbe jutott, hogy ez csak egy kibúvó arra, hogy ez idő alatt a karácsonyi rendeléseket elvégezzük és aztán ha elégedetlenek vagyunk mehetünk innen. így előez a tény valóság s ezért nem kívánjuk mi a diktaturás rendszert, még ha nem is olyan kommunista jelszóba burkolt nehézkes és az emberi természettel nem számoló államkapitalizmusról volna szó, mint a Stalin mennyországa a valóságban, hanem ha a legideálisabb szociális demokrácia államában történt is volna ez a szörnyűség. Politikai demokrácia nélkül a szociális demokrácia bizonytalan és kétes valami: ez a tanulsága ennek a tömegvérengzésnek s most már nem is hiszünk abban, hogy Stalin megadná Oroszországnak a proletárdemokráciát. Az az érzésünk, kedves Rákosi, hogy ön is csak egyike Moszkva balekjainak s a moszkvai kommunista-irtás után már csak szánalommal tekintünk az ön megcsufolt börtönadtuk ezen véleményünket, amit nagy lelkesedéssel fogadtak el és még aznap vissza küldtük a bizottságot, hogy nem várhatunk egy hónapot, azonnali választ akarunk. A következő hétfő, az az szeptember 21-ig kértek most halasztást, amit a munkások egy újabb iv körzése kapcsán tudomásul vettek. A további eseményekről írni fogok. Egyébbként nagy örömemre szolgál, hogy az itt dolgozó négy száz munkás eljutott a helyzete feletti gondolkozáshoz és a maga érdekében cselekedni is van bátorsága. K.-né. A Bérmunkás lapbizottsága kevés módosítással magáévá tette a New York környéki értekezlet ajánlatát az országos eló'fizetési kampányra és azt 1936 junius 15-től kezdődőleg, 1936 október 1-éig folyamatba helyezi. Minden előfizető', aki egy dollárt küld a Bérmunkás fél éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszabbítására a rendes nyugtával kap egy szelvényt, amelynek a száma érvényes lesz egy száz dollár értékű asztali dísztárgy kisorsolására. Minden előfizető, aki két dollárt küld a Bérmunkás egy éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszabbítására három ilyen szelvényt kap ennek az asztali dísztárgynak a kisorsolására. Minden olvasónk vegyen részt ebben a versenyben, hogy megszerezhesse néhai Antal János mtárs páratlan kéziügyességgü lakatos munkáját. E versenyben jegyeket pénzért nem adunk ki, azt csak a Bérmunkás olvasói nyerhetik meg. mártirsága felé. Róbert Oszkár. Los Any elesi levél A BÉRMUNKÁSÉRT
