Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-06-27 / 899. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1936 junius 27. KARTELL BÁRÓ SZERENCSÉJE — Budapesti história. — I. A gyár kapujában csoportosulnak a járókelők és körüláll- ják a sivalkodva érkező mentőkocsit. Textil báró, az igazgató kinézett az ablakon, ideges lett és a titkárt hivatta. — Mi történt már megint? Ez borzasztó! — Mindennapi história. Ne izgassa föl magát, méltóságos uram! —No, mégis, micsoda? — Valamelyik munkás nem volt elég figyelmes a gépnél, bizonyosan másutt járt az esze és szerencsétlenül járt. Ettől aztán három vagy négy munkásnő elájult. Tömeghisztéria, méltóságos uram. — Kellemetlen, nagyon kellemetlen. Alig van nap, hogy ne szerepelnénk a lapokban. — Méltóságos uram, ilyen nagy üzemekben hasonló tünet gyakran jelentkezik. A munkások figyelmetlenek, a munkásnők vérszegények. Erről mi nem tehetünk. Utóvégre egy- egy gyári üzem nem nevelőintézet és nem hizlalószanatóri- um. — Jó, jó. Ha a mentők eltávoznak, küldesse a kocsimat. — Igenis méltóságos uram. A báró hazarobog és a dob gozószobájába vonul. — Ma nem ebédelek, ne háborgasson senki. Nem is háborgatták. II. Ehelyett háborgatta más: gondolkozni kezdett. — Nem jól van igy, ahogy A Bérmunkás lapbizottsága kevés módosítással magáévá tette a New York környéki értekezlet ajánlatát az országos előfizetési kampányra és azt 1936 junius 15-től kezdődőleg, 1936 október 1-éig folyamatba helyezi. Minden előfizető, aki egy dollárt küld a Bérmunkás fél éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszabbítására a rendes nyugtával kap egy szelvényt, amelynek a száma érvényes lesz egy száz dollár értékű asztali dísztárgy kisorsolására. Minden előfizető, aki két dollárt küld a Bérmunkás egy éves előfizetésére vagy előfizetésének a meghosszabbítására három ilyen szelvényt kap ennek az asztali dísztárgynak a kisorsolására. Minden olvasónk vegyen részt ebben a versenyben, hogy megszerezhesse néhai Antal János mtárs páratlan kéziügyességgü lakatos munkáját. E versenyben jegyeket pénzért nem adunk ki, azt csak a Bérmunkás olvasói nyerhetik meg. van. Én értem azt, ha a munkás esze máshol jár még munkaközben is: a saját nyomorúságán. Azt is megértem, ha a gyár munkásnői csenevészek, vérszegények: hát telik jobb kosztra abból a garasos napszámból? Én már egyszer gondoltam arra, hogy az üzem munkabéreit javítsuk meg az élelemmel, a ruházattal, a házbérrel együtt emelkedő arányban. Sőt mondtam is. Kinevettek. Azt kérdezték: te, báró, nincs neked valami bajod, hogy saját magad alatt vágod a fát és apasztani akarod az üzemünk profitját? Te, báró, ez kész őrültség! Hát mit csináljak? Nem csinált semmit, de nem is ebédelt, nem is vacsorázott. A családja aggodalmaskodott. — Papus, ne hívjunk doktort? — Nem érek rá vele bajlódni — és bezárkózott a szobájába, ahol számolt, számolt, éjjelnappal számolt. Az üllői ut egyik kis vendéglőjében spriccerek és kispörköltek fölött olajfestmények lógnak a falon. A vendéglő ablakában gondosan megrajzolt tábla hívogatja a müpártoló közönséget: E vendéglő helyiségében megnyílt Budás György őstehetség képkiállitása. Megtekintése díjtalan. Párizsban nem szokatlan az ilyesmi, de Pesten, az üllői utón mégis csak kelt némi feltűnést. A tulajdonos a söntés- ben ünnepélyesebben méri a hosszulépéseket és önérzetesen mondja a törzsvendégeknek: — Művészi esemény van nálunk. A képek, amelyek a művészi eseményt jelentik, bánatosan lógnak. Az .egyik tabáni részletet, a másik őszi tájat, a harmadik pádon ülő nőt, a negyedik lófejet, az ötödik virágzó fát ábrázol. A többi is ehhez hasonló. Festőjük őstehetségnek mondja magát, képei azonban inkább a Műcsarnok tárlatainak tömegmunkái közé illenek. A tűzoltó, mint mecénás. Tavaly a Rottenbiller utcában állított ki és amint azt Budás György meghívója mondja, azt a kiállítást “egy szegény, egyszerű, de nemesgon- dolkozásu müvészpártoló tűzoltó tette lehetővé.” — Az úgy volt, kérem — mondja Budás György őstehetség —, hogy tavaly a Tabánba jártam festeni. Ott láttam a tűzoltót vászonnal és állvánnyal. Láttam, nem tud semmit. Mondtam neki: — Kár magának az időt eltölteni. Kérdezte: nem tanita- nám-e. Tanítottam. Aztán elNéha fölkapta a telefonkagylót, mintha hívta volna valaki: — Halló! Itt vagyok! Tessék! . . . Tudom, tudom! Ne gondolják, hogy mi nem törődünk magukkal . . . Ami késik, nem múlik . . . Eddig sem rajtam múlt. Legyenek nyugodtak: mi nem akarunk a maguk zsírján meghízni. Igazán cudarság volna . . . Majd én holnap intézkedem . . . Nem tűrhetem, hogy az üzemünknek csak egy igavonója is koplaljon . . . Nagyon természetes, hogy a nőkkel szemben kíméletesebbek, udvariasabbak leszünk . . . Azokat a hajcsárokat majd ráncba szedem én!.... Bement az irodába, ahová már összecsőditette a nagyfe- jüeket. Az értekezlet után Kartell báró Textil báróné Öméltóságát kérette telefonhoz: — Méltóságos asszonyom, kedves férje súlyosan beteg. Az idegeit okvetlen rendbe kell hozatni, mert a katasztrófa kikerülhetetlen lesz. Mi egyelőre szabadságoltuk. A halvány, aszott báró hazajött. — Fiacskám, okvetlen enned kell, hogy erősödj. Majd ebéd ment, de újra visszajött. Azt mondta: — Az az én bajom, hogy vezetés nélkül nem egy a festés. — Nekem meg menne, csak az a bajom, hogy nincs pénzem — mondtam én. Gondolkozott egy darabig a tűzoltó, aztán adott pénzt. Azt mondta: nem kell érte semmi, fessek és rendezzek kiállítást, így rendeztem a Rottenbiller utcában. A cipész, mint mecénás. Az idén is került mecénása Budás Györgynek. Most meg egy cipész mester. A meghívójában igy ir róla: “Egy nemeslelkü szegény ember, P. I. cipészmester, aki bár ezer pengő tartozás súlya alatt nyögött, meg tudta érteni egy másik, még súlyosabb teher alatt nyögő embertársának kérését.” Ennek a történetét igy mondja el Budás: — Már lakásom se volt, kilakoltattak és a Gellérthegyen csavarogtam. Estefelé, amint lejöttem, bementem a Váci utcába és egy képkereskedő kirakatát megnéztem. Ott állt a kirakat előtt egy ember, ő is szólt valamit, én is. Beszélgetni kezdtünk. Mondtam, milyen sorsot kell most az embernek szenvedni. Megbarátkoztunk. Azt mondta, neki vannak olyan kuncsaftjai, akik szeretik a képeket. Majd ő megpróbálja nekik eladni az én képeimet. Nem sikerült. De mert nagyon sajnált, megvette ő maga a képeimet. így tudtam ezt a mostani kiállítást megrendezni, mert a pénzen lakást és festéket szereztem. után eljön a háziorvosunk. A báró nem szólt semmit. Nagyon szomorúnak látszott. Gépiesen az asztalhoz ült. A kenyérkosárból kivett egy hófehér darabot és hosszasan nézte. — Mért nézed, papus? — Hát nem látod: ez a kenyér véres! — és undorodás- sal dobta el magától. A következő órában már zárt intézetbe vitte a kocsi . . . III. Az igazgatósági székben most Kartell báró ül. Csaknem olyan szivart szív, mint ő maga. Kedélyesen diskurál a titkár úrral. — Sajnálom, szegény Textil bárót. — Nagyon lelkiismertes volt: a mi üzemünkben tönkrementek az idegei. Méltóságod nem félti az idegeit? A báró nevetett. — Félti az ördög! Én régen kioperáltattam, barátom! Persze hazudott. Azt csak nem mondhatta: — Én lelkiismeret nélkül születtem, barátom! Valami a malacokról. Különben Budás meghívója erről még ezt is írja: “Elmondja Budás nekünk azt is, hogy találkozott egy Méltóságos Úrral, aki úgy vélekedett, hogy az ilyen szegény mü- pártolók okosabban tennék, ha latot, kis házacskát, gazdaságot szereznének pénzecskéjükből. Azonban Budás meg tudott felelni neki, megmagyarázván, hogy az emberi haladást csak áldozatokkal lehet előbbrevinni és hogy a kultúrát és a civilizációt előbb meg kell teremteni és csak azután lehet élvezni. Ezt pedig nem lehet csak pusztán sok kis malacok megszerzésével elérni.” A szellem és a virág. Budás György 23 éves koráig birkákat őrzött Békésgyula határában. Aztán elment szerencsét próbálni. Erről azt mondja: — Gondoltam, kipróbálom, van-e bennem értékes szellem. Ha nincs, elpusztítom magamat. Ugylátszik, arra a meggyőződésre jutott, hogy — van. Egy verseskönyvet is kiadott. Ennek ez a cime: “Budás György ‘Ki hívogat’ cimü versei.” De hiába az “értékes szellem,” ha az embernek nincs pénze. — Úgy élek, mint a virág, aki szárad! — mondja. Valahogy nem is csodáljuk. Itt az üllőiuti aszfalton mindig kicsit száradt virág lesz az ilyen pásztorgyerek, aki otthagyta a nyájat, hogy — délibábok után fusson. A JÖVŐHETI laprészére szánt minden kéziratot, kérünk július 3-ig beküldeni. "ügy élek, mint a virág aki szárad" A BÉRMUNKÁSÉRT
