Bérmunkás, 1936. január-június (24. évfolyam, 874-899. szám)
1936-05-09 / 892. szám
1936 május 9. BÉRMUNKÁS 5 oldal AZEGYSÉGFRONTKÖRÜL IRTA: KARL KAUTSKY. Különösen az amerikai munkások között sokat hangoztatják az “Egységfront” kifejezést olyan minőségben, mint a pillanatnyi lelkesedés kiváltását. A munkásosztály helyzetével koipolyan foglalkozók mélyebb értelmet és magasz- tosabb eszközt látnak az “Egységfront” kifejezésben és ennek ad kifejezést az európai munkásmozgalom régi harcosa Kautsky Károly a Budapesten megjelenő “Szocializmus” társadalom tudományi folyóirat 1936 febr. és márc. számaiban, amelyet itt folytatásokban leközlünk. Szerk. I. Azok között a kérdések között, amelyek a Szocialista In- tér nacionále pártjait foglalkoztatják, az egyik legfontosabb az “egységfront” helyreállítása, azaz munkaközösség teremtése szocialisták és kommunisták között. Most azonban megint felvetődik a kérdés számunkra, hogy nézzük meg alaposan azt a partnert, akivel szövetségre lépünk. Éppen a kellő időben jelent meg egy olyan munka, sajnos, csak francia nyelven, amely a bolsevizmus helyes felismeréséhez elsőrangúan jelentős. Boris Souvarine könyve ez és a cim0: “Sztálin*” Sokkal főbbet ad, mint amennyit a cim igér, nem Sztálin puszta életrajza, hanem a bolsevizmus egész fejlődéstörténetének ábrázolása kezdetétől fogva, az ideológia, a belső és külső küzdelmek története. Alig jelent meg a mü és máris sokat beszélnek róla, támadják, ami nem baj, mert egy ilyen tárgyról szóló mü szomorú tákolmány volna, ha minden oldalon dicséret fogadná. Ottó Bauer is foglalkozott vele a “Kampf”-ban és éppen cikke indít arra, hogy én is írjak róla. Bauer között és közöttem Szovjetoroszországra vonatkozólag ugyanolyan régi a felfogásbeli különbség, mint amilyen régi maga a bolsevista diktatúra. Mindazonáltal olyan nagyra becsülöm és szeretem Ottó Bauert, hogy nem szívesen emelek szót ellene. De a jelen pillanatban, amikor ő az egységfront lehetőségeit vitatja, a véleménynyilvánítás kötelességem. Ottó Bauer elismeri, hogy Souvarine könyve szorgalmas és sok ismeretet igazoló mü, de kevesebbre becsüli, mint én. Souvarine könyvének gondolat- menetét igen helytelenül adja vissza, ha azt állítja, hogy “Souvarine az orosz diktatúra egész fejlődését Sztálin személyes jellemtulajdonságaival magyarázza.” Ez nem áll. A könyv tiz füzetéből az első hét inkább Leninnel, mint Sztálinnál foglalkozik. Souvarine azokat az erőket Írja le, amelyek a bolsevizmus sajátságait és győzelmét magyarázzák. Sztálin személyes tulajdonságait egyáltalán nem azért említi Sauvarine, hogy ezzel “az orosz diktatúra teljes fejlődését” magyarázza, mert hiszen Sztálin hosszú ideig jelentéktelen szerepet vitt ebben a diktatúrában. Viszont szükség van Sztálin tulajdonságainak ismertetésére, mert ezek magyarázzák, hogy hogyan lett belőle végül mindenható diktátor, ő volt az az ember, aki az akkori Oroszország és az akkori bolsevizmus követelményeinek legjobban megfelelt és ennélfogva leginkább vethette meg a lábát versenytársaival szemben. A körülményeket azonban nem ő teremtette és nem ő határozta meg a körülményekből fakadó fejlődés irányát. De hiszen ez Bauer nézete is. Ő mondja, hogy 1917 után Oroszországban először is polgárháború volt és ez kényszeri- tette ki a “bürokrata-militarista diktatúrát.” Azután ugyanebben az irányban hatott a tömegek nyomorúsága, végül a termelés “újjáépítése,” amely megint csak újabb nyomorúságot okozott. Az általános kétségbeesésnek ebben a korszakában csak a kommunisták kis csapatának a “százmilliós néptömeg” fölötti diktatúrája hozhatta meg a megmentést és csak egy ember diktatúrája volt lehetséges a párt fölött. Bauer erről a helyzetről a következőket mondja: “Ilyen körülmények között a legerősebb akaratunak, a legkönyörtelenebbnek kellett győznie versenytársai fölött. Maxim Gorkij mondotta egyszer, hogy Lenin nagyon becsülte Sztálin öklét, de nem az agyát. “Az agy gátló szerv” — mondogatta mindig Victor Adler —, de vannak idők, amelyekben a legjobb agy velő is csődöt mond éppen azért, mert minden nehézséget előre lát és minden ellenálással számot vet és amelyikben az az egyén, aki erkölcsös, aki az ember szenvedéseit átérzi, elbukik, amelyben csak az az ököl győzhet, amelyben nincs túlsók intellektuális és morális gátlás.” Goethe mondta egyszer, hogy az alávaló a hatalmas. Ottó Bauer kifejti, hogy a diktatúra feltételei között a legalávalóbb lesz a leghatalmasabb. Idáig tökéletesen egyetértek Ottó Bauerrel. De az ellen tiltakoznom kell, ha ezt a felismerést Sztálin igazolásának tartja és kijelenti, hogy hát vannak idők, amelyekben az agy, mint cselekedetünk gátló szerve kikapcsolandó. Ez a fogalmazás nem szerencsés. Azonosnak veszi a morális és intellektuális gátlásokat. Az egyik azonban különbözik a másiktól és egymással konfliktusba is keveredhetik. Tul- messze vezetne, ha az erkölcsi gátlásokról beszélnénk, mert ezek igen bonyolult természetűek. Sokkal egyszerűbb a dolog az intellektuális gátlásoknál, azaz a. felismerés gátlásainál. Marx és Engels mindig hangsúlyozta a nagy tudás és világos teoretikus átértés szükségességét. Martov, akit Bauer valaha oly nagyra becsült, igen fájlalta a bolsevisták győzelmét, mert ebben “a blanquista és anarchista kulturátlanság győzelmét látta a marxista kultúra fölött.” Lenin maga nyilván azon a nézeten volt, hogy a barbárságelleni küzdelemben nem szabad visszariadni barbár eszközök alkalmazásától, de az agy szerepét feltétlenül igen nagyra becsülte. Legtöbb hívének tudatlanságát nagyon fájlalta. Legsürgősebb feladatának azt tartotta, hogy ezen segítsen. Arra persze képtelen volt, hogy a tudomány számára oly nélkülözhetelen szabadság szükségességét belássa. A megnevezettek egyike sem — természetesen Victor Adler sem — tekintette az agyat a céltudatos cselekdet gátlószervének, hanem csak a célszerűtlen cselekedet akadályozójának. Mint ilyen pedig minden körülmények között helyén van, sőt, minél vadabbak az idők, annál inkább. Ez tulajdonképpen magától értetődik és természetesnek tekintették egészen a világháborúig. Azóta felnőtt egy olyan nemzedék, amely megveti a józan észt és a tudományt és esküszik a kíméletlen győzelmi akarattól vezetett ököl mindenhatóságára. Ebből a lelki alkatból származik úgy a bolsevizmus, mint a fasciz- mus. Az ellene való fellépés a marxisták legfontosabb feladata. Az ifjúság számára újra és újra el kell mondanunk, amit Marx és Engels, Lenin és Victor Adler mindig hangsúlyozott: Tanuljatok! Tanuljatok, mielőtt akciókat rendeltek el, vagy azokat vezetitek. Bizonyára a tények elháríthatatlan logikája volt az, amely Oroszországban oda vezetett, hogy a kommunista párt diktatúrája egyetlen egyén diktatúrájává vált és hogy végül az ezen polcért versengők közül nem a szellemileg legkitűnőbb, hanem a legbrutálisabb győzött. Vájjon 1917-ben, az akkori oroszországi helyzetben, a szocializmus számára elkerülhetetlen volt a kommunista párt diktatúrája? Ottó Bauernek ez az álláspontja. Ebben a kérdésben már 1918-ban eltávolodtunk egymástól'. Már akkor is és azóta is állandóan azt az álláspontot képviseltem, hogy Oroszország 1917. évi sajátságos viszonyai a bolsevista diktatúrát lehetségessé tették, de nem elkerülhetetlenné és nem a szocializmus számára előnyössé. Bauer rajza a bolsevista diktatúra fejlődéséről az 1918-tól 1921-ig terjedő hároméves polgárháborúval kezdődik. Valójában azonban a diktatúra magyarázatával messzebbre kell visszanyúlnunk. Mivel 1917 márciusa után Oroszországban összeomlott a cárizmus, magától értetődő volt, hogy a különböző szocialista pártok, a szociáldemokraták és a szociálforradalmárok együtt dolgoztak a szovjetekben és a szociáldemokrácia két irányzata is: a mensevikiek és a bol- sevikiek. Sztálint is beleértve. Miért is ne? Hiszen közös volt a céljuk: demokratikus köztársaság, nyolcórás munkanap, a nagybirtok kisajátítása. Souvarine ezt igen jól és részletesen írja meg. De elvtársainak más szocialistákkal való együttműködése Lenin számára rendkívül visszatetsző volt. Már régen berendezett a szociáldemokrácián belül egy külön, egészen katonai jellegű szervezetet és ebben a szervezetben megalapozta a maga egyéni diktatúráját. A diktátor azonban nem tűr idegen isteneket maga mellett. Ezért szakította ketté már 1903- ban Oroszország szociáldemokrata pártját és ezért üzent hadat minden szociáldemokratának, aki nem követte vakon vezetését. Nem volt ez véletlen. (Folytatjuk.) FELÜLFIZETÉSEK A BÉRMUNKÁSRA. Ápr. 25-től — máj. 2-ig. Chicagói S. S. csoport..... 50.00 MBSz E. Pittsburgh....... 10.00 C. K. Dutzman, Windber —.45 ALÁBBI KÖNYVEK VANNAK KÉZNÉL A BÉRMUNKÁSNÁL Ady: Kilátott engem.......................................................... 75c. Ady: Uj versek................................................................. 75c. Ady: így is történhetik..................................................... 1.00 Franknói: Martinovits élete............................................. 1.00 Dr. Totis: Szerelem és szaporodás.................................. 1.00 Gogoly: Holt lelkek........................................................... 1.00 Fábián: Ezer ember asszony nélkül................................... 1.00 Fábián: Hat ló negyven ember......................................... 1.00 Zola: A Rougon család...................................................... 75c. Zola: Paskal orvos............................................................. 1.00 Zola: A föld......................................................................... 1.00 Barbusse: Erő..................................................................... 75c. New York regénye, 2 kötet............................................. 1.50 Jack London: Mélység........................................... 75c. Jack London: Az alakszai dianna...................................... 75c. Jack London: ősök istene.................................................. 75c. Chehov: A koldus............................................................... 75c. Glassworth: Testvériség.................................................... 75c. Lubbeck: Az élet örömei.................................................. 75c. Gorkij: A besúgó............................................................... 75c. J. Smidth: Krisztus istensége................... 40c Ameringer: Osztályharcok Amerikában.......................... 50c. Bauer: A szocializmus útja.............................................. 50c. Gorkij: Kispolgár................................................................. 25. Justus: Amerika ipari fejlődése....................................... 75c.
