Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)

1935-09-07 / 858. szám

1935 szeptember 7. BÉRMUNKÁS 3 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. A 25 filléres nyelvóra mögött BUDAPEST, augusztus hó. — Az elmúlt napokban a követ­kező kis hirdetést ragasztottak ki a nyolcadik kerület házfa­laira és minden olyan helyre, ahol nem kell érte fizetni: “25 fillérért óránként ta­nít tanárjelölt németet, angolt, gyorsírást. Közép- és felsőkereskedelmi is­kolai vizsgákra is jutá­nyos áron készít elő ga­rancia mellett. Jelentke­zés naponta délelőtt 10 órától délután 5-ig. Cim: Nagyfuvaros u. 10, I. 13.” Ki és mi lehet emögött a hirdetés mögött? Csütörtökön délelőtt 10 órakor bekopogtat­tam a megadott cimre, hogy megtudjam. Mint első jelentkező. Egy szoba-konyha. Néhány bútordarab, sok-sok kiragasz­tásra váró hirdetés és egy kék- szemü, szemüveges nyurga fia­talember. — Lakótársnak jelentkezik? — kérdezte és felcsillant a sze­me. A kapu alatt láttam a hir­detést, hogy “fiatalember tisz­tességes lakótársat keres.” Kénytelen voltam kiábrándíta­ni, De rögtön megcsillant sze­mében a remény: — Talán a nyelvórák miatt? — Igen — mondtam, — eb­ben az ügyben. Olvastam, hogy 25 fillérért kaphatok német és angol órákat. Mikor lehet kez­deni? — Ha még négyen-ötep je­lentkeznek, megalakítjuk a cso­portot. — Hát csoporttanitás ? — mondtam kiábrándultán. — Kérem, ha nem akar cso­portban, én egyedül is taní­tom önt. Az első jelentkező voltam. Láttam, mennyire örül és mennyire fél, hogy elveszít. És ki kellett ábrándítanom. Na­gyon elszomorodott, amikor meghallotta, hogy nem tanít­vány, hanem újságíró vagyok. — Látja kérem, ilyen az én szerencsém, mindig csak végig- huzták a szájam előtt a mé­zesmadzagot és mindég éhen- koppantam. Elmondja: 22 éves, kereske­delmi iskolai tanárjelölt, szak­vizsga előtt áll. Nincs pénze a tandíjra. Még hozzá beteg is. Izületi fájdalmai vanak. Az el­múlt télen Budára járt taníta­ni, a cipője lyukas volt, befolyt a viz, a hóié, sem villamosra, sem cipőtalpra nem jutott. He­ti 6 óra korrepetálásért havi 20 pengőt kapott — és ezt az izületi bajt. A tanulmányi verseny győztese. Mindig jeles tanuló volt. Az iskoláiban tandíjmentes. A ta­nulmányi versenyen dijat nyert, itt a bizonyíték. Kis ezüst érát mutat. Hátlapján a következő bevésést olvassuk: “Tanulmá­nyi verseny 1931. TÉBE— OKISZ.” — Mint versenygyőztes, ál­lást is kaptam egy nagy szál­lítócégnél. Reggel nyolctól este hétig kellett dolgozni, ünnep­napon is és hetenként kétszer inspekció, ilyenkor reggel 7-től este fél 11-ig tartott a munka. És mindezért havin negyve pengőt adtak. Nem birtam. Otthagytam. — Tudok németül és angolul. is tudta, hogy csak mesterkélt, hazug, kétszínűség az egész. Egyet biztosan látott, érzett, hogy ha pénze van, akkor sok a barát, ákkor nézik valami­nek. Az egyetemen is ahová járt, nem tudomány, hanem csak diploma megszerzése cél­jából, csak akkor és addig te­kintették valaminek, amig szór­ta a pénzt, mulattatta a bará­tokat, de mihelyt a mama nem tudott küldeni vagy keveset küldött, akkor bizony nem ér­tékelték, akkor nem jutott ne­ki az érdeklődésből annyi, amennyihez a mama szoktatta, amennyit a gyermekkori ta­pasztalatai után elvárt. Ez nagyon felbőszítette, ő aki dédelgetéshez, becézéshez volt szoktatva, borzasztó elha­gyatottnak érezte magát, ha nem tekintettek rá irigy sze­mekkel, ha nem kelthetett fel­tűnést, ha nem tekintették kis- istennek, amint az anya tekin­tette. Még az egyetemre ment va­lahogyan pénz, a nyári vakáció alatt történt, hogy a mama megvonta a nagymennyiségű zsebpénz kiutalását, úgy gon­dolta, hogy van szép otthona, válogatott ételek, italok amit csak megkíván, automobil, stb. tehát megtagadta a nagyobb összegek kiutalását. Egy ilyen megtagadott összeg nélküli kirándulásból való visz- szatérés alkalmával történt, hogy nagy veszekedés hallat­szott ki a kastélyból, az egyet­len szolgáló nem mert bemen­ni, mert rendesen rajta töltöt­ték ki a bosszújukat az urak, de miután csend lett, bement és halva, — agyonverve — ta­lálta a gazdasszonyát. A fiú ami pénzt tudott találni magá­hoz vett és .elment ismeretlen vidékre. Hiszen ez majdnem lehetett­len, mondja az egyik hallgató... Miért lehetetlen, hiszen még be sem fejeztem, nem mondtam el, hogy a fiút elfogták és beis­merte, hogy ő verte agyon az anyját és az egésznek pénz volt az oka, de aki nem hiszi el, az megnézheti a gennesi county törvényszék aktáit, abból meg­győződhet, hogy igy történt. Gondoltam, ebből majd meg­élek. Az újságban láttam, hogy született németek és angolok 50 fillérért és 30 fillérért hirdet­nek egy órát. Én le akartam pipálni őket. Azért hirdettem 25 fillérért. — Mindenáron fölszinen akarom magamat tartani. Nem akarok lerongyolódni. Inkább adok egy órát 25 fillérért. Nem akarok koldus lenni! . . . Kis asztalkáján egy újság hever. Az újság ott van ki­nyitva, ahol a most lefolyt kö­zépiskolai tanulmányi verseny győzteseiről számol be. Észre­veszi, hogy odanézek. — Szegények — mondja, — én is azt hittem akkor, enyém a világ. Hogy csalódnak majd ezek is! Most sokan beszélnek az állástalan diplomásokról, de ki beszél azokról, akik olyan szegények, hogy még a diplo­mát sem tudják megszerezni. A menzán ebédel. Nem reg­gelizik. Ha reggeliznék, nem tud­nám megenni az ebédet — és keserűen mosolyog. Huszonkétéves. így áll az élet előtt. És ez van a huszon­öt filléres nyelvóra mögött. BUDAPEST és környékére (vá­rosi vámon belül) szigorúan tilos másnak mint az állammal csendes társasviszonyba levő tejkartellnek tejet beszállítani. A vámvonalat egész hadsereg finánc, rendőr és civil tej ellen­őr tartja megszállva, hogy a kartell egy fillérrel se legyen profitjában megrövidítve. (Mindez az adózók köz- és nem a tej kartell költségére van csi­nálva.) A csecsemők — aggok — betegek akiknek tej az élet — erő — egészség amint a tej- kartell plakátjai harsogják nem bírnak tejhez jutni, mert a vi­déken 3—10 fillér közt összesze­dett tejet a kartell bár zsírtar­talmától részben meg is fosztja (3.5 százalékos zsírtartalom) literenként 32 fillért vasal be a fogyasztókon. Számit az, hogy százával pusztulnak el Pesten emberek, csecsemők, mert ezt az árat képtelenek megfizetni? Nem számit e nagy fajvédelem ben. Most kénytelenek voltak bevallani hogy az elmúlt 3 év alatt, amióta Budapest az ő rablási területük a kormánnyal együtt, természetesen az igen erősen lecsökkent fejenkénti tej fogyasztási átlag dacára 70 millió pengőnél több bevételt jelentett a kartell számára, mint amennyi a tej országos átlagára alapján várható volt. Tehát 70 millió pengővel több zsákmány (pár száz vagy ezer koporsóval is több) mint ameny- nyire a földművelésügyi minisz­ter és kartelltársai számítottak. Ez azután az üzlet, vagy mi a fene. No nem igaz? DE AZÉRT a tejkartellnek is van szive, nem hiába társ benne a kormány. Most ugyanis minden kilogramm vajra 20 fil­lér vaj adót vetnek ki újab­ban. A vaj kivitel minden eről­ködés dacára is 50 százalékkal esett vissza az idén a tavalyi­val szemben. Tavaly ugyanis Angliában és egyebütt 1.28 pengőért kótyavetyélték el a magyar vajat (pedig a szállítá­sa is belekerült valamibe Pest­től — Londonig.) Az idén jobb árakat értek el, mert 133 pen­gőért adták el mázsáját. Má­jusban azután felugrott a vaj­kivitele a kartellnek de 1.08 pengős áron. Itt Budapesten ugyanekkor 1 kgr. vaj ára nagyban 2.60 fillérbe kerül mázsatételenkénti vásárlásnál. Most erre lesz 20 fillér kilón­ként adó kivetve. Szive tehát van a kormánnyal szövetkezett kartellnek, csak az a baj, hogy idegen országok népével szem­ben. A magyarokkal szemben? Ugyan kérem ez a csőcselék nem való másra mint arra, hogy pusztítsuk. Nem mondják de gyakorlatban ez a véleményük és ezt cselekszik Magyarország népével. A BANKÁR UR SZABADUL. Irtunk a Bérmunkás hasáb­jain, hogy Kolovich bankár urat nagynehezen többszöri pereskedés, felmentés, újabb tárgyalások után elitélték. Tiz évtől 20-ig, de már két évre kiengedték a napokban. Sokan felzudultak ez ellen, amire az volt a válasz, hogy a bankár ur minta rab volt, soha nem lázadt nem követelődzött. Hogy követelődzött volna hi­szen telt neki nyalánkságot, kü­lön élelmet beszerezni. No meg hát csak annyi bűne volt, hogy csak 82.000 dollárt lopott el, nem milliókat. A GREEN BASA. Az autó munkásoknak egy országos konferenciájuk van Detroitba, egységesíteni akar­ják az autó iparban szervezett csoportokat. “Auto Internatio-' nalt” akarnak felállítani, egy központi elnökkel, egy csomó szervezővel és többi szükséges irodai állásokkal. Az AFofL-től kapnának Char­tert, amint azt megígérték azon feltevéssel, hogy Green jelöli ki, amint ki is jelölte Diliont, a saját hadnagyát elnöknek. A jelenlevők ezt ellenezték, 175, 107 ellenében elvetették, de Green csak erősködik, ha nem fogadják el az ő jelöltjét, akkor nincs Charter, mondja Green. De a még Rank and File kezében levő Automobil Workers Unió csoportjai azt mondják, inkább Charter se le­gyen mint Dillon legyen a basa, akit utálnak, árulónak tarta­nak az automobil munkások. Ez a tréfás felvonás még nem fejeződött be majd a jövő lapszámunkba többet róla. Ez is igazolja, már nem mindenha­tó Green basa. Detroiti Hirek

Next

/
Oldalképek
Tartalom