Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-12-21 / 872. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 december 21. SZILÁNKOK Gyakran halljuk és olvassuk manapság a csőcseléket, mint hadakozik az amerikai alkotmányosságról. Ez leginkább azért van, mert a kilene öreg, akiket az alkotmány védelmével és magyarázatával biztak meg, okvetetlenkedik. Az érdekeltek tudják legjobban, hogy az egész intézményük, amit legfelsőbb bíróság cimmel tituláltak nem más, mint az alul levők mumusa. Soha, még gondolatban sem vétkeztek ezek a vagyonosok ellen. Különben is maga az alkotmány egy igen könnyen magyarázható irat, ártalmatlan a maga nemében. Jelentőségét magyarázói adják meg. Ezek pedig olyanok akiktől bizony dőreség volna valami újat várni, hisz ők maguk is egy-egy letűnt kornak és viszonylatnak visszamaradt képviselői. Mi sem világítja meg ténykedésüket jobban, mint a gyerek védelem törvénynek alkotmány ellenes minősítése. Még maga a vétózás ténye sem olyan abszurdum, mint a meg- okolása. Nem újság nekünk munkásgyermekeket mindenféle időben az utcán látni ujságárusitással; vagy gyárakban látni 12—13 éves serdületlent, különösen a szövőiparokban s hány gyerek rój ja az utcát házról-házra kopogtatva árulni vagy koldulni... Mindez a halál árnyékával viaskodó elaggott arisztokratának nem létező! Mert ennek a ser- dületlen ifjúságnak nevelése és rendezett körülmények közötti élése léket vágna a gazdagok profitján, ezért lépést tenni bármilyen formában is a javak bitorlói ellen alkotmány ellenes. Gyanús az egész herce-hurca az alkotmány körül. Annyira féltik ezt a fontos dokumentumot ma s csak néhány év előtt börtönbe hurcolták a vakmerőt, ki nyilvánosan olvasta a Függetlenségi nyilatkozatot! Mint a jelentésekből látjuk az acélipar mozog. Nemcsak itt, de Európában is. A japánok Ázsiában, az olaszok Afrikában emésztik az acéltermékeket, nem is szólva az iparvárosok állandó háborúskodásáról. Ebben a békés demokráciában például az állig felfegyverzett őrök, rendőrök, gyárosok banditái elég muníciót használnak fel nap-nap után. Annyit, hogy a múlt század polgárháborújának egész muníció állománya nem múlta felül. Azonkívül, mint a rossz nyelvek mondják, a muníció gyártás nem csupán a közvetlen szükséglet kielégítésére irányul. Elraktározzák. Úgy látszik, a tőkések föltétlenül bíznak a lövegek mindenhatóságában. Érthetetlen részükre a hatalom, mely a munkások izmaiban nyugszik. Pedig jön az idő, mikor világra szóló, vértelen ütközetek fognak lezajlani. Ez a szervezett milliók általános sztrájkja lesz. Addig is azonban az urak halmoztatják a muníciót, hogy balga ideáikkal egyetemben egy szép napon füstbe menjen. Közvetlen hatása ennek az ideges municiós termelésnek ma a radikális elemek alágyürése és a csürhe hizlalása és a hadakozó felek görbe utakon való ellátása. A nagy sietségben majdnem elfelejtettük megjegyezni az angol munkásság hírhedt árulójának erkölcsi kimúlását. Mint a céda, kit az élvhajhászó bri- gantinok megtépáznak s az ut- szélén hagyják úgy maradt ki McDonald a tőkések lacikonyhájáról. j Elkeseredésében (így sóhajt fel: “egy kivénhedt öreg ember lettem.” Munkásszempont- bcl már rég hulla volt. Mostani kirúgása már nem a munkásnak szólt. Bizonyos, hogy lesz tejbe aprítani valója, de minden falatja az árulás keserű fűszerével. A fenti sóhaja is ezt tükrözi vissza. Egy Lusitánia izü kacsát röpítettek Ethiópiából világgá. Néhány koszos “hittérítő” jajgat. Szerintük rettenetes sérelem érte az amerikai csillagsávos lobogót. Ezért kérik az amerikai olvasót, hogy szorgalmazza az elégtételt. Persze ez nem jelentene kevesebbet mint amerikai fiukkal megrakot hadihajót meneszteni Afrikába, hogy “megvédjék” Rockefeller és Morgan ügynökeit, kik a “hittérítők” megtévesztő köntöse alatt keresik az utat az amerikai ifjúság lemészárlásához. A szankciós és semleges államok vérdij szedői máskülönben zavartalanul szedik a profitot az afrikai háborúból. Közben a Genevában összegyűlt kis országok papagályai meglepetést színlelve fogadják a nagytőkések által diktált “francia-angol” egyezséget. Az idézőjel francia és angolja mögött a nemzetközi tőke moguljai Morgannal élükön dirigálta és dirigálja a genevai kupaktanácsot. Mussolini, Hitler, a francia Laval, meg a hirös Litvinov is csak addig megy, ameddig a kulissza mögötti földi istenek ezt jónak látják. Megköthetik az olasz-ethiópiai “békét,” de a harc szüntelenül folyik. A nagytőke érzi utolsó óráit, mely hosszú évekre nyúlhat még, de menthetetlenül közelgő bukásuk eszeveszett lépésekre bírja őket. Ma itt, holnap máshol kezdik ki a békét áhitó néptömegek életét. Lehet egy újabb világra szóló katasztrófa a közeljövőben. Olyasmi, mely romlásba dönthet eddig elért civilizációkat, ha a munkás nem áll sarkára, hogy megmentse a menthetőt a vesztükbe rohanó őrült banditák sáskajárásától. Roosevelt New Deal-je nagy pénzügyi manipulációkkal próbálja visszatolni az idők kerekét. S mit látunk? A forgalomba hozott billiók az 1925 és 1926- os termelés 100 százalékára emeli gyári termelésünket, de meg sem érinti a munkanélküliek számát. Az csökönyösen marad sőt tovább emelkedik. Ugyanezt teszik más országokban is. Ez az a rákfene, mely pusztulását idézi elő a profit rendszernek. S aztán jön a béke. A termelők által irányított ipari társadalom termékeny korszaka. Minden ipari unionista egy- egy előhírnöke, építője ennek a kialakuló emberi közösségnek. S—n. A pittsburghi Modern Színkör a Világ Ipari Munkásai Szervezetének a közreműködésével 1936 január 10-én, pénteken este 8 órai kezdettel a Croation National Hallban (Horvát Hall) 822 North Canal St'., N. S. Pittsburgh színre hozza PIKA PÁL által irt és nagy sikert aratott 4 felvonásos társadalmi drámát: “KIK A BŰNÖSÖK” Belépőjegy előre váltva 35 cent, a pénztárnál 40 cent adóval együtt. A zenét Nagy Árpád és Baldwin József zenekara szolgáltatja. ÚTIRÁNY: Pittsburgh- ból jövők vegyék a 2-es és 3-as villanyosokat, leszállás az Ohio és Madison Ave. sarkán, onnan le a vasutig, majd balra egy pár lépés a terem. Az utca legendája Irta: Nyigri Emil. A gyerekszoba meleg csöndességében Jánoska magára maradt. Még zsongott a feje az imént halott betlehemi mesétől, a pásztorok, a három királyok, a világ nagy öröméről. Ráborult a fölajzott hangulat és szivébe hullott a megtisztult öröm. Szorongó várakozással telt meg. A kegyes megtévesztésre mindenki szövetkezett. Tudta, hogy nem szabad bemennie a szalonba, mert nyitva az ablak, hogy a Jézuska berepülhessen . . . Egész nap érezte, hogy a biztató, meleg mosolyok mind neki szólnak, hogy a halkitott beszéd, a gondosan zárt ajtók mögött a sürgés-forgás mind érette történik. Türelmetlensége nem talált kielégülést a rendbe rakott játékokban és az ujjongás feszültségében ki akarta beszélni magát. Pistára gondolt, a szegény vicegyerekre, akit, ha nagyon türhetetlenkedett, már többször fölrendeltek hozzá, hogy játszék vele. Előkotorta a nagy dobozt, amiben a tavalyi játék hevert. A színes kartonfigurák, meg a kis házikó. Felöltözött és leszökött a földszintre. Pista is egyedül volt, gém- beredett tagokkal ült meg vackán a kőpadlós rideg konyhájában. Anyja éppen Jánoskáék- nál segített. A két gyerek a hangulat közösségében, mint még soha, egymásra talált. A konyhaasztalra kirakták a bárányokat terelő pásztorokat, az ajándékot hozó királyok, a jászol, József és Mária, meg a mosolygó csecsemő alakjait, mögéjük állították a csillagos homlokzatú házikót és tapsoló lelkesedéssel rendezkedtek. Pista váratlan gyönyörűségtől egészen fölmelegedett. Úgy csetlett, botlott a fényességtől telt asztal előtt, mint az alvajáró. A megtalált gondolat nagy hevü- lésével két kis gyertyavéget keresett elő és azokat a házikó mögé dugta. A világosság még jobban megszépítette az asztal csodáját. A figurák árnyékai között mintha a megelevenedett képzelet ujjai játszottak volna. A szegényes mikulási virgács piros papírja került az apró ablakokra és a gazdag meg a szegény gyerek összeölelkezve, ragyogó szemekkel ismételte el egymásnak, amit tudott az ajándékos, most született kisdedről. — Te is várod? — Én is. — Mikor jön? — Este. — Te! Menjünk elébe! Meglódult szivük nagy biztatására, vágyakozó lélekkel, váró szemekkel kisomfordáltak a kapun az utcára. A csatakos járdaköveken együtt koppant a cipőjük. Csúnya, nagy köd ereszkedett a házak közé. Minden imbolygóit benne. A lámpa, a kocsik, a járókelők és az elmosódott körvonalak még jobban föl- gyujtották a képzeletet. A sarki péküzlet előtt busafejü, nagy szürke ló abrakolt. Ahogy fölvetette a fejét, a zsák kantárja lecsúszott a füle mellől és már hiába kapkodott, nem tudta elérni a zsák száját. A gyerekek megálltak. — Most nem tud enni. — Pedig biztosan nagyon éhes. — Segítsünk! — Én nem merek odanyulni. — Én sem. — Szóljunk! — Jó. Bátran bementek a mákos-, dióspájgliktől illatos üzletbe és elpanaszolták, hogy a ló nem tud enni. Megmosolyogták őket, még simogatást is kaptak és a fütyülős kedvű segéd eligazította a ló baját. — Olyan jó jót tenni. — Ma mindenki jót tesz. — Tegyünk még, akkor biztos, hogy ránktalál. — Jó. — Gondoljunk ki valamit. — Gyerünk a grundra! Az elhagyott telek gödrös, csúszós utjain szaporázták lépteiket. Mindegyikük valami nagyot akart tenni, valami szépet. Fejükben a nagy gond szétterpeszkedett. Már a nagy gödör felé jártak, amikor a nyöszörgést hallották. Egyszerre állottak meg. A hang egész közelről jött. Pista találta meg először. Szegény, rongyos piaci táska volt a falmaradékhoz támasztva. Amint szétnyitották, rongyokba burkolva előttük volt a siránkozó kisded. Meghökkentek. Szivüket átfutotta a melegség,
