Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-11-30 / 869. szám
1935 november 30. BÉRMUNKÁS 7 oldal TÉNYÉK ES MEGJEGYZÉSEK--------------------------A. K. rovata--------------------------Hét-nyolc hónappal ezelőtt az “Uj osztás” kormánya csaknem 4 ezer millió dollárt szavazott meg állami közmunkákra, s amint ez megtörtént a “Soak the Rich” hangzatos frázissal dobálkozó fő ur az Egyesült Államok elnöke azt Ígérte, hogy 1935 julius elsejére három és fél millió munkanélkülit állítanak munkába. A munkanélküliek milliói megkönnyebül- ten lélegzettek fel, reménykedtek, hogy néhány hét, legfeljebb egy hónap s búcsút mondanak az állami segélyiintéze- tek kálvária járásának. De nem sokáig tartott eme reménykedés, mert a kongresszus határozata folytán a fizetések megszabásával az elnököt bízta meg, aki nem is késett soká és világgá kürtölte, hogy az állami munkákon alkalmazott egyének fizetése 19 dollártól 94 dollárig terjed. Millió munkanélkülinek tát- va maradt a szája. A kormány csiga lassúsággal haladt a munkák megkezdésében úgy, hogy a julius elsejére Ígért három és fél millió munkába helyezettek száma összezsugorodott kevesebb mint 200 ezerre. Újból megállapították a holtpontot és kimondották, hogy 1935 november elsejére munkába lesz a három és fél millió bérrabszolga. Elérkezett november elseje, sőt már vége felé jár és a kormány 19—94 dolláros listáján még jóval kevesebb mint másfél millió bérrabszolga robotol. A PWA — Public Works Administration — alkalmazásában van 594 ezer 427 munkás. A WPA — Work Progress Administration, — CCC — Civilian Conservation Corps —* alkalmazva van 582 ezer 648 egyén. Külömböző osztályokban 133 ezer 658 személy, összesen 1 millió 310 ezer 773 bérrabszolga van alkalmazva 19—94 dolláros fizetéssel a beígért 3 és fél millió helyet. Több városban mint New York, Chicago, Philadelphia stb. a kínai kulikat megszégyenítő fizetés ellen a munkások sztrájkba léptek, az “Uj osztás” elnökének ukáza az volt az éhező bérrabszolgák számára, hogy “Get back to Work or get off the relief list.” Egyes helyeken az AFofL nagyhangú fé- ker vezéreinek közbenjárására a munkások “győztek,” győzelmük abból áll, hogy a kormány által megszabott havi 140 óra helyet 120-at dolgoznak, fizetéseik ugyanaz maradt. A kormány nem enged magának diktálni s a munkásoknak azt kell elfogadniok amit őkelme az “Uj osztás” ura megszabott. Nem igy áll a helyzet az építkezéseknél használt anyagok vásárlásánál. A kapitalistáknak azon ürügy alatt, hogy az ipari fellendülést segítik előre, az anyagért több mint a dupláját fizetik. Erre szükség van, hogy az ingyenélő, zsebelő politikusok minnél nagyobb ragaszkodással álljanak az “Uj osztás” kormánya mellett amikor majd az állam kasszája kiürült. A kizsákmányoló osztály az állam háztartásának crisi költségei ellen lázit ja a dolgozó bérrabszolgákat s annak megfékezésére, elnyomatására felállítja a fascista diktatúrát. Ez elkerülhetetlen következménye a kapitalizmusnak, egyedül annál az oknál fogva, hogy a bérrabszolgák csiga lassúsággal találják meg a helyes szervezkedési formát, a bérrabszolgák ipari Egy Nagy Szervezetét. Az “Uj Előre” szerkesztőségének figyelmébe. 1935 október megjelenő “Bérmunkásban” “Hová lett a yorkvillei mulatság jövedelme” címmel felszólítottuk a fent nevezett lap szerkesztőségét, hogy tartsa kötelességének megvizsgálni, hogy a fent nevezett város és környékének osztálytudatos munkássága Tom Mooney védelem javára rendezett mulatság jövedelme, hol és kiknek a kezei között veszett el. Tom Mooney védelmi bizottsága még a mai napig sem kapta meg a fent- nevezett mulatság jövedelmét. Az “Uj Előre” szerkesztősége pedig hallgat mint a “tök a fűbe.” Minden osztálytudatos igaz forradalmárnak legyen az kommunista, IWW-ista vagy szocialista szivén kell, hogy feküdjön Tom Mooney ügye. Az “Uj Előre” hallgat, másfél hónapon keresztül nem tartotta érdemesnek, hogy bevallja, hogy hová lett a jövedelem! Miért a hallgatás? Úgy látszik, hogy a szerkesztőség ludas a dologban! Teljes bizalommal vagyunk az iránt, hogy az Egyesült Államokban vannak még az “Uj Előre” köré csoportosult olyan — kommunista — munkásszervezetek, IWO beteg- segélyzők, amelyek tagsága nyilatkozat tételre kényszerítse az “Uj Előre” szerkesztőségét. Ez az ügy a nyilvánosság ügye! Választ követelünk! Az Egyesült Államok igazságszolgáltatása s a vele kapcsolatban járó épületek, börtönök épentartása, a rabok ellátása, az őrök, bírák, szolgák stb. stb. izetése az 1935-ik esztendőre kerek 15 billió dollárba kerül, melyből ennek az országnak minden egyes személyére átlagosan 125 dollár esik és átlag véve minden 25-ik egyén a törvények megsértéséért büntetve volt. Az Egyesült Államok személyszállító repülőgépjein 1934 junius 30-tól 1935 junius 30-ig összesen négy személy veszítette életét. A szállított személyek száma 590 ezer 139 volt. A repülőgépek 47 millió 571 ezer 257 mértföldet repültek. UTAZÓ LAPKEZELÖINK: Illinois, Indiana, Missouri és Wisconsin államokat STANA GYÖRGY mtárs látogatja. Nyugat Pennsylvaniát KUCHER ANDRÁS mtárs keresi fel. Kelet Pennsylvani, New Jersey államokban KISTÓTH PÉTER mtárs keresi fel a magyar munkásokat. West Virginia és Pennsylvania államokat NYERS JÁNOS mtárs utazza, hogy a magyar munkások előtt ismertesse a Bérmunkást. Kérjük az ezen vidékeken lakó olvasóinkat és általában a magyar munkásokat, hogy a nevezett Bérmunkás megbízottakat támogasság munkájukban, amelyet az Egy Nagy Szervezet építése érdekében végeznek. A BÉRMUNKÁS LAPBIZOTTSÁGA. TÁRSASÁGBAN Irta: Pierre Valdagne. A szalonokban Victor Sou- tiert valósággal körülrajongták. — Hogy tud beszélni! . . . Bámulatos! . . . Micsoda ész! . . . Milyen ragyogó szellem! . . . Mindent tud! ... És milyen mulatságos! — Kár, — jegyezte meg egyik hölgy, — hogy nem akar megházasodni. Nagyszerű férj volna! — Josette Embrum-nel erősen flörtöl — mondta egy másik. — Nézzék, most is együtt mennek a büfébe. A negyvenéves Victor Soutir- nek megjelenése is hóditó volt. Páris egyik legkeresettebb védőügyvédje, volt. Védőbeszédeiről a lapok hasábokat írtak, annyit keresett, amennyit akart, fényes pályát futott be máris, a legutóbbi kormányválságnál miniszter jelöltként emlegették. Mert a politikai mozgalmakban is élénk részt vett. Most is valami nagyon szellemes és mulatságos dolgot beszélhetett a kis Embrunnének, mert a szép asszony szinte fuldoklóit a nevetéstől. Én az este legnagyobbrészt a fiatal és nagyon szép Harpeaunét szórakoztattam, aki özvegysége óta először jelent meg nagyobb társaságban. Figyelmeztettem őt a büfénél fényesen mulató párra. — Azt hiszi, komoly flört? — kérdeztem. — Hát Istenem . . . Josette elég szép. De hogy ezt a Victor Soutiert miért magasztalják annyira, igazán nem értem. — Hogyan? . . . csodálja, hogy ezt a ragyogóeszü, szikrázón mulattató . . . — Ugyan kérem! — legyintett a szép asszony — Soutier a legunalmasabb ember, akivel életemben találkoztam. Csupa közhely, lapos frázis a beszéde. Én csak ismerem! . . . férjem életében sokat járt hozzánk. — Pedig elismerik a szellemességét . . . — A karzat ... az ilyen Josette Embrun-féle libák, ösz- szeillenek! — biggyesztette ajkát a fiatal özvegy. Hangja meglehetősen éles volt s ez az élesség arra a megállapításra vezetett, hogy a szép özvegy talán nem is olyan közönyös Victor Soutier iránt, mint amilyen közönyösnek látszani akar. Talán éppen azt nehezményezi, hogy Josette-tel flörtöl és nem vele! Nem értettem Soutiert. Férfiösztönével ezt meg kellett volna éreznie. Mi az oka hát, hogy többre tartja a sokkal kevésbé csinos és eléggé egyoldalú, unalmas Josette-et, mikor, legalább is én úgy gondolom, csak a kezét kellene kinyújtani ez után az elragadóan szép, okos és kedves Harpeauné után ? Végre is nem sok közöm volt az egészhez, de még sem nyug- hattam. Victor Soutier régi, jó barátom volt, erősen izgatta a fantáziámat, mi teheti ilyen vakká ezt a fölényesen okos, éleslátásu, sorstól és nőktől agyonkényeztetett embert. Mert csakugyan vakság meg nem érezni egy ilyen ragyogó teremtésnek, mint Berthe Harpeau, bármennyire leplezett érdeklődését. Nem is nyughattam. Legközelebb, mikor egyszer barátommal kettesben voltunk, ügyesen Harpeaunéra tereltem a társalgást és felmagasztaltam szépségét, okosságát, kedvességét. Csodálkozásomra, alig hogy Berthe Harpeau nevét kiejtettem, Soutier hirtelen mintha teljesen átváltozott volna. Tekintetében, hangjában, mosolyában nyoma sem- volt a szó kott, kicsit fanyar, szellemes gúnynak. Megragadta a kezemet. — Kiejtetted azt a nevet, amelyre gondolni sem tudok belső nyugtalanság nélkül. Engedd meg hát, hogy bizalmasan beszéljek, hogy könnyítsék a lelkemen. Szeretem Berthe Har- peaut . . . szerettem már, mikor a férje élt s mikor özvegy lett, a legbolondabb remények éltettek. Illúzió volt . . . semmi egyéb! . . . Azt hiszed, nem ismerem Berthe-et? . . . nem tudom, hogy a világ leg- imádandcbb teremtése? Mikor bohóckodom, zsonglőrösködöm a szellemi röppentyűkkel, hajhá- szom a sikert, a szivem csupa keserű fájdalom . . . — De hiszen . . . azt hittem, Josette Embrun a szerelmed? — Josette! — legyintett sokatmondón — mit törődöm én Josette-tel! ... Ha Berthe-et látom, elfogódott vagyok, mint egy megfélemlített gyermek, alig tudok beszélni. Milyen igaz barátom, hogy a szerelem butit ! Ha tudná Berthe, miért vagyok olyan szürkén ostoba, ha mellette vagyok. Megtudta. ÉP mondtam meg. Berthe, úgy látszik, megtalálta az utat, hogy eloszlassa Soutier elfogódottságát, mert nemsokára, mikor társaságban újra találkoztunk, örömtől csillogó szemmel újságolta: — Igaza volt! . . . milyen ragyogón szellemes ez a Sou- tier ! . . . és milyen közvetlen, derűs, mint egy gyerek . . . Nem tudom, miért játszotta eddig előttem az ostobát.
