Bérmunkás, 1935. július-december (23. évfolyam, 850-873. szám)
1935-11-02 / 865. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1935 november 2. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) _________HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W.__________ Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ....................... $2.00 One Year ....................... $2.00 Félévre ......................... 1.00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ____ 5c _____Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Orders ......—. 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. _____________________TELEPHONE: GArfield 7114._____________________ Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to _______________________Cleveland, Ohio pending. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Prosperitás... Az “uj osztás” kormánya gazdasági programjának első ténykedése az árak emelése volt. Semmi kételyünk, hogy egyetlen munkás nélkül, de annál többen működtek abban közre olyanok, akiknek kitermelt áruik vannak, amelyeket piacra kell nekik vinni. Csak természetes, hogy a munkaadók és gyárosok szempontjából prosperitást jelentene, ha áruikat minél magasabb árban tudnák eladni. De ugyan akkor, amikor az árucikkek árait 10-től 40 százalékig felemelték és ebből nem hagyták ki a nép legszükségesebb élelmezését szolgáló dolgokat sem — a munkabéreket, amelyek az 5 esztendős depresszióban állandóan lejebb estek, hogy ugy- mondjuk a legnagyobb gondossággal meghagyták a létminimum legalacsonyabb fokán. Naivság lenne józan gondolkozást várni, akár a kormány, akár a törvényhozás tagjaitól, de még a Wall Streettől sem, amikor a kérges tenyerű munkásnépről van szó és azok életlehetőségéről, mégis mosolyra fakasztó komolynak ismert közgazdászok azon buzgalma, hogy megtalálják az okát annak, hogy a kormány gazdasági programja miért nem hozta meg a tőle várt fellendülést. Hiszen megállapítják ők, a tudósok, hogy a nép szükségben szenved, hogy nélkülözi az ország termelvényé- nek nagy részét, mig a másik oldalon a munkaadók nem használják ki teljes százszázalékban a termelés lehetőségét. Úgy mondják, hogy 25—35 százalékkal több termelésre vagyunk a mainál már berendezve és azt nemzeti vesztességként könyvelik el. A nevezett közgazdászok úgy találják, hogy az árak emelésével nincs összhangba a munkások vásárló ereje — mert a munkabérek emelése állapítjuk meg mi — kivül esik az “uj osztás” kormányának gazdasági programján. És talán helyesen is van ez igy. A kormányt, annak minden közegét a tőkésosztály állítja oda, hogy “civilizált eszközökkel” megvédjék azt a rablást, amely a termeltetés műveletén történik a termelők rovására. És a mindenkori kormányok ezt híven végzik is. Ennek a célnak áll szolgálatában az áruk árainak a felemelése is. De végeredményében hová vezet ez a részeg intézkedés akkor, amikor a népnek nincs vásárló ereje. Amikor egynapi munkája készítményének a megvásárlásához 20—30 napi munkabérére volna szüksége? Az esetet vizsgáló közgazdászok arra a felismerésre jutottak és ezt nyilvánosságra is hozták, hogy felkeli emelni a béreket az árak emelése nélkül, hogy csökkenteni kell az árakat, anélkül, hogy az érintené a munkabéreket, vagyis szerintük az ország jövedelmének arányosabb elosztására van szükség. Ez a diplomatikusan történő megállapítás és meghatározás, a munkásnép nyelvén azt jelenti, hogy azok a közgazdászok, akik közvetve nincsennek érdekelve a termelési eszközök, a nyersanyagok tulajdon joga révén, hogy azok meglátják azt, hogy a mai rendszer legnagyobb hibája, hogy a termelő munkás csak egy nagyon kis részét kapja annak amit termel, hogy még szerintük is tulnagy része jut a munkáltatóosztálynak, akik számbelileg aránytalanul kevesebben vannak és igy a fogyasztás mérlegét nem képesek súlyban tartani a minden vagyont előállítók, de a fogyasztáshoz hozzá nem férő munkásokkal szemben. A tudósokkal is úgy vagyunk, mint a politikus “barátainkkal,” akik megállapítják a társadalmi bajokat, a munkásosztály tarthatatlan helyzetét, de annak megszüntetése érdekében nincs más orvosságuk, mint az óhajtás egy más, egy jobb rend- szer felé. Egyedül az IWW ipari szervezetei alkalmasak arra, hogy az egyenlőtlen jövedelmek elosztását kiegyensúlyozza, csak az Egy Nagy Szervezet alkalmas arra, hogy a munkabéreket a mai termeltetés mellett is az élet szükségleteivel egy vonalba állítsa. Az IWW nem vár semmit sem a kormánytól, sem a politikusoktól, nem hisz azok jóindulatában a munkásokkal szemben. Amikor ezen a helyen rámutatunk a hivatásos tudósok vizsgálatára, csak jelképezni akartuk azt a sokat hangoztatott megállapításunkat, hogy a munkásosztály ügyeinek a meglátása és annak elintézésére a kérgeskezü munkások elég hivatottnak érzik önmagukat, hiszen a tudósok által talán hónapokig tartó vizsgálat eredményével az öntő-telep talicskázó napszámosa már régen tisztában van és kizárólag ezért szervezkedik, hogy az összetartás erejével mindég több és többet vegyen vissza a tőle és munkástársától elrabolt javakból. Lázban az ország népe, akik a szavazó urnától remélik helyzetük megjavulását. Az IWW változatlanul hangoztatja, hogy a munkásosztálynak ott semmi keresni valója nincs, azt az energiát az ipari szervezet építésére fordítva — biztosabb eredményeket érünk el. Az IWW a maga valóságában; Nem amilyennek hiresztelik Angolból fordította: Vlasits Márton. (Folytatás.) Ha a munkanap 8 órát tesz ki, és ha ezt redukáljuk hat órára úgy pár millió munkanélküli munkához juthat, a kapitalista társadalmon belül azonban nem lehet a munkanélküliséget teljesen megszüntetni, de lehet enyhíteni, amelyben a napi munkaidőt öt vagy négy órára, vagy ha célszerűbb a munkanapok számát szállítsuk le. A kapitalista magántulajdonon alapuló termelésnek szüksége van a munkanélküliek tömegére. A munkások nélkülözhet- lenek, a kapitalisták fölöslegesek. Magától értendő, hogy amire szüksége van a társadalomnak, azt megtartja, amire nincs szükség azt elveti. Ha tehát nyilvánvaló lesz, hogy a magántulajdon rendszere veszélyezteti a társadalmat, a termelést, úgy az meg lesz szüntetve. Ugyanakkor a munkásoknak szervezkedni kell, és helyett kell adni a munkanélküli munkásoknak is a termelésben. Minden dolgozó munkás könnyíti a többi terhét. A munkáltatók fölöslegessége mindinkább nyilvánvaló lesz, mert rájuk nincs szükség a termelésben. Ha ezt az összmunkásság látja, úgy csak idő kérdése, hogy meddig ülnek a munkáltatók a munkásság nyakán. A javak termelése fölötti erő a társadalom hatalma. A munkásoknak szervezkedni kell az IWW tanítása alapján, úgy ennek a társadalmi hatalomnak ők lesznek az irányitói. Az ipari termelés jelentősége és hatalma sohasem volt oly eklatáns módon szembetűnő mint az utóbbi években. Egy-két példa bizonyítja ezt az állítást is. A világháborúban a gazdasági hatalom éppen olyan lényeges volt, mint a katonai erő. Gazdasági erő hiányában a katonai hatalom összeomlott volna. A katonai hatalomnak ezt tudomásul is kellett venni, a kormányok pedig elismerték. Politikusok és katonák kénytelen-kelletlen elismerték, hogy végeredményben a katonai sikerek a gazdasági segítségtől függnek. Az iparbárók találták ki a “dolgozz vagy harcolj” (Work or Fight) jelszót. Az embereket akként választották ki, hogy mire alkalmasak, a háborús termelésre-e vagy a harctéri ütközethez. Az ipari gép éppen olyan fontos volt a háborúban mint a tüzérüteg, a katonai győzelemhez, a munkászubbony éppen úgy szükséges, mint a katonai egyenruha. Sőt a munkás még lényegesebb volt, hisz a katona nem képes magát fölszerelni, katonai és a háborúhoz szükséges eszközökkel. Az országnak képesnek kell lenni fölösleges árut termelni mielőtt háborút viselhet. Úgy háborúban, mint békében a munkásosztály a számottevő tényező. Az IWW törekvése a munkásosztály termelői mivoltát megőrizni. Ellene van annak, hogy a munkások a munka zubbonyt a katonai egyenruhával cseréljék föl. Hogy a termelő szereszámok helyett öldöklő fegyvert viselnek, amikor emberek készakarva és kíméletlenül pusztítják azt amit az emberiség javára termeltek. A munkásosztály politikai beállításának helytelensége legvilágosabban a világháború figyelmes tanulmányozásánál bizonyosodik be. Politikai kormányok igyekeztek az ipart megszervezni, hogy politikai és katonai sikereket érjenek el, ami más- szóvali ipari és politikai hatalmat teremtettek a kapitalista osztály számára. Oroszországban a politikai kommunisták kényszerültek ipari koncessziókat adni, hogy a többi politikai és kapitalisztikus államok barátságát megnyerjék, amilyen arányban Oroszország megváltoztatta a gazdasági célját, olyan arányban haladt politikailag úgy, hogy ma már a “munkáshaza” bevonult a nemzetek családi körébe, másszóval, tagja lett a nemzetek ligájának. A gazdasági irányváltozás meghozta a kapitalista profithajhá- szók barátságát. Szeretik is egymást, már amint a profitra termelők szerethetnek, vagy ahogy a farkas szereti a bárányt, Törökország és a nyugati szövetségesek politikai nézeteltérései is kiegyenlítődtek az olaj szabadalmak megadásában. Politikai demokrácia igen alkalmas takaró gazdasági előnyök megnyerésére. Amikor a franciák a Ruhr vidéket megszállották, politikai okokat emlegettek. Berlin Németország politikai fővárosa. De a franciák a német ipart az az a német gazdasági életet akarták megbénítani, azért foglalták el Essen-t Bochumot, a német ipar szivét. (Folytatjuk.)
