Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-03-16 / 834. szám
1935 március 23. BÉRMUNKÁS 5 oldal TÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK--------------------------A. K. rovata Doris Duke a dohány király 53 milliós vagyonának örököse nem retteg attól, hogy mi lesz holnap. 1922-ben az Egyesült Államok összes corporációinak osztaléka kitett kilencszázharminc millió hatszáznegyvennyolc dollárt. Hét évvel később ugyanazok a corporációk osztalék fejében kifizettek három billió négyszázhetvennyolc millió dollárt. Csekély 356 százalékos az emelkedés. Andrew Mellon, az Egyesült Államok volt pénzügyi minisztere a Golf Gasolin társaságnál hétszáznegyvenhárom millió dollárig van érdekelve. A Köppers társaságnál hetvenhét millió dollárig. Döntő szava van a Bethlehem és Pittsburgh acél telepeinek irányításában. Tulajdonosa az Overhalt pálinka főzdének, a Pittsburgh Plate Glass Companynak, a Standard Steel Car Companynak. Kizárólagos ura az alluminium előállításának, a National Lumber and Creosating Companynak, Ayer and Lord Tia Co., The American Tar Product Co., The New York Shipbuilding Co., Bethlehem Armor Plate Co. Négy hatalmas vasúttársaságnak. Huszonnégy banknak és számos más ipari vállalatnak korlátlan ura. Mint az Egyesült Államok pénzügyminisztere hasonszőrű rablótársainak évi adóját hét- százmillió dollárral redukálta, saját családtagjai számára két millió háromszáztizenöt dollárt szállított 1. A saját maga részére kieszközölte, hogy a kormány hét millió dollárt a már befizetett adóból vissza térített. És mindezeket “törvényes” utón intézte el. A jelenlegi kormány ugymondják “vizsgálatot”‘indított ellene. No, ne ijedjenek meg Mellon rabszolgái, nem fog gazdájuk börtönbe kerülni, de még csak vádat sem emelnek ellene, mert a mindenkori kormánynak korlátlan ura. Egyetlen ut van Mellon és társainak s azok hatalmának letörésére s ez a munkásainak az Egy Nagy Szervezetbeni tömörülése. Ifjú John D. Rockefeller vagyoni állománya, amint azt egy kongresszusi vizsgáló bizottság megállapította, három hatalmas olajtársaságnál kétszázötvenhat millió daliár erejéig van érdekelve, több mint száz más ipari vállalatnak kizárólagos intézője és vagyonának értékét több mint egy billió dollárra becsülik. Hol vannak a Morgan, Tay- ler, Haynes s az ország még más negyvenhét ipari mágnása, akik uralkodnak nemcsak Amerika, hanem úgyszólván az egész világ kizsákmányolt rabszolgáinak léte felett. A fentieket nem mi mondjuk, hanem a National Recovery Administration, mely szerint 1933-ban az átlagos amerikai munkás 15 százalékkal többet termelt óránként mint az úgynevezett prosperitás idején 1929-ben. Ugyanezen idő alatt a bérrabszolgák fizetése 35 százalékkal csökkent. Amig 1929-ben két és fél millió volt a munkanélküliek száma, addig ma a kormány hivatalos becslése alapján 11 és fél millió. “Ma olyan időket élünk, amikor a világ népének hozzá kell, hogy szokjon az alacsonyabb életszínvonalhoz.” — Mondja Mussolini. “Hogy megnyerjük a tömegek szinpatiáját a legostobább, a legmüveletlenebb dolgokat kell előtte feltárni” mondja Hitler. Abban az országban hangzott ez el, ahol hét millió “kommunista” szavazat “döngette” Jerikó illetve a Reich- rits kapuit. No de itt a “mi” országunkban is hangzanak el frázisok, ha nem is olyan kifejezetten mint a Hitleré. Itt inkább cselekszenek. Amióta az “uj osztás” van a kizsákmányoló osztály profitja növekedett, a bérrabszolgák tényleges fizetése az életviszonyhoz arányit- va esett. Ami a “legostobább” a legmüveletlenebb kifejezéseket illeti, hát mi az amikor a kormány a “népek mindenkori megvédője” millió számra a folyókba folytja a süldő malacot, a serdülő marhát, alászántat- nak millió és millió aker gyapottat, azért fizetnek a farmeroknak, hogy ne termeljenek búzát, kukoricát és mind ennek árát fogyasztási adó formájában kivetik a népek millióira, és az nem “ostoba” s nem “műveletlen” cselekedet ez “ameri- kánizmus.” Amig Washington politikusai azon rágódnak, hogy mily összegre van szüksége egy segélyre szorult munkásnak, hogy az “megélhessen” addig President Roosevelt rohamlépésben halad előre a hadsereg számára megszavazott egy billió dollár szétosztásában. Az Egyesült Államok történetében a leghatalmasabb összeg ez, amelyet “béke” idején valaha is előirá- nyitottak. Egy billió dollár fegyverekre, bombákra, mérges gázak és a gyilkoló szeközök minden fajtájára. Meg kell erősíteni a hadsereget, fel kell raktározni az ember-mészárló gépeket nem a külellenség ellen, hanem meg kell semmisíteni Roosevelt elnök ama arcátlan merényletét a munkásosztály ellen, amely javaslat kimondja, hogy az állami munkáknál alkalmazott munkások heti bére tizenegy dollár és 50 cent. Egy billió dollárt szavaznak meg a gyilkoló eszközök minden fajtájára. Nagyban készül a kizsákmányoló osztály, hogy a közel jövőben nem csak a gyapottat, hanem a fölösleges emberiséget is alászántsa. És mind ezt birka türelemmel nézi, tűri a munkásosztály a kijelölt áldozat. Az elnök meghasonlott a szenátor urakkal, mert azok nem éppen úgy táncolnak ahogyan ő fütyül, őkelme négy billió 880 millió dollárt kíván a munkanélküliek segélyezésére forditani. Ebben megegyeznek a szenátorok is. Azt is kiköti magának, hogy az ő szava legyen a döntő, hogy hogyan és mikor és mire költsék a sok pénzt. Ebben is megegyeznek a szenátor urak s csak abban nem egyeznek meg — és ez nagyon furcsa, — hogy a hidak, alagutak, vizgátak stb. állami munkák építésénél a munkások hetibér fejében $11.50-et kapjanak. Az elnök nem diktátor ő csak azt akarja, hogy minden úgy menjen, amint az neki tetszik. Nem is ellensége a munkásosztálynak óh, nem! Hiszen ő 11 és fél dollár fizetést kíván adni a tétlenségre kárhoztatott bérrabszolgáknak. Amint az elnök kívánságát a szenátus jóváhagyja, több mint bizonyos, hogy egy hatalmas bérlevágás söpri végig ezt a tej jel-mézzel folyó Kánaánt. Erre készül az uralkodó osz- tály. Ha ez nem sikerül, akkor söpörni fogja a jelenlegi kormányt és helyébe a fascista diktátor, ránknézve végzetes szerepét hozza be. Az uralkodó osztály — nem titokban — hanem lázassan készül erre. Csak a munkásosztály tűri, készületlen, mintha nem is az ő bőrére folyna a vásár, a helyett, hogy tömörülne Egy Nagy Szervezetbe — az egy ellenség jelszavával, széttagoltan, mint Olasz és Németország munkássága a katasztrófa utolsó lépcsőjén áll. Az igazság véletlen beismerése Detroitban nagy a lárma, egyik nagybizottsági exponenst kidobtak a Fordtól. Mivel nem kismiskáról volt szó, igy ügyet csináltak belőle, amig az öntudatos munkásokat ugyan csak ezen denunciás bitangok besu- gása folytán százával dobálták ki, addig nem volt közügy. Most, hogy csillag hullással járt a munkaelvesztése, igy egyszerre közügy lett, még a kommunista elvtársak is belekapcsolódtak, mint a nagybizottság részesei. Ezen ügyben tartott népgyü- lés alkalmával a kommunista szónok, aki büszkén beismerte, hogy ő igen is a Szoviet Oroszországot védi, azt szolgálja melyért nem is vár fizetést, a következő kijelentést tette: “Én nem azért vagyok a Nagybizottságban, melyet Nagy Dezső állít rólam, hanem azért, hogy segítsek a Nagy bizottságnak a magyarokat a németek színvonalára felemelni.” Tessék neked magyar proli, a Nagybizottságnak és abban résztvevő Urpressnek leghőbb vágya, ^ a magyar munkásokat is a németek színvonalára, vérpadra emelni, mert a német munkásság odajutott a sok politikus és demagók vezetése alatt. Igen a Nagybizottság utánozni akarja a német civilizációt. A kommunisták is újabb aspirációt kaptak a németországi események nyomán, szeretnének ők is Hitler nyomába járni, visszaállítani a fejezést, botozást, szólás, sajtó és gyülekezési szabadságot lábbal tiporni. Mert ez a mai német civilizáció. A kommunista szónok szerint ide akarja a Nagybizottságon keresztül felsegíteni a magyar munkásságot. Vagy ha nem, akkor milyen az a nagy német haladás melyet Urpress utánozni akar? Már ha a Nagybizottságot lapunk hasábjaira tettük, időszerű egyszersmint egy nyilatkozatott is megemlíteni ami szintén dicsőségére válik a bizottságban működő Urpressék- nek meg az intéző bizottságban levő kommunista tagoknak, ro- konszenvezőknek. Ebben a nyilatkozatban, melyben a Nagybizottság mosakodik, hogy nem radikális, nem hazafiatlan, de idézzünk a nyilatkozatból, mely a detroiti Magyar Újságban jelent meg január 11-ikén, 1935. Fodor ujságtulajdonos vádjaira azt válaszolják: “Azt ön is jól tudja, hogy ők nálunk csak nagyon kicsi, alig számottevő ellenzéket képviselik. Hogy mennyire igaz ez a megállapítás, arra legjobban jellemző a Nagy bizottság jelenlegi összetétele. A tisztikarnak egyetlen egy tagja sem mondható még a legtávolabbi értelemben sem radikálisnak.” Hogy ezt bizonyítsák még a nyilatkozatban az van: “Mi hűséges polgárai, jó polgárai, minden áldozatra kész polgárai vagyunk fogadott hazánknak. Mi a fogadott hazánk alkotmányának erőszakos megváltoztatására sem élőszóval, sem írásban soha nem törekedtünk, nekünk a csillagsávos lobogó éppen olyan szent, mint önnek és éppen azért a bennünket ért rágalmat a legerélyesebben és utálattal utasítjuk visz- sza.” Azon tisztviselők között, akiket a legtávolabbi értelemben sem lehet radikálisnak mondani alá van írva: Bán Sándor, Sebestyén Lajos. Ennek a Nagy bizottságnak tagja és szónoka Urpress. Jó lesz ha az Előre olvasói, a kommunista párt rokonszen- vezői is tudomásul veszik és leginkább az Előre szerkesztősége, hogy Bán Sándor saját kezű aláirásu nyilatkozata szerint, ők nem radikálisok, ő nekik szent a csillagsávos lobogó. A hivatalos szónokuk szerint meg, csak az a céljuk, hogy a Nagybizottságnak segítsenek a magyarokat a németek sorsára juttatni. Szép egy kombináció, gratulálunk ehez a gyönyörű egység fronthoz, nyilatkozathoz, és hivatalos szónok ur beismeréséhez. De azért, mi szegény egyszerű d öntudatos IWW-ták vigyázni fogunk, hogy az Ur- presszék és a Nagybizottság ne tudjon bennünket a német munkásság sorsára juttatni. Vi. NÉZZE MEG A LAPOT HOGY LEJÁRT-E AZ ELŐFIZETÉSE. HA IGEN ÚJÍTSA AZT MOST MEG ÉS KÜLDJE BE AZ ELŐFIZETÉSÉT.
