Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)
1935-02-02 / 828. szám
1935 február 2. BÉRMUNKÁS 5 oldal Egy jugoszláviai kiutasított magyar naplója Minden megjegyzés és változtatás nélkül közöljük az alábbi sorokat: 1934 december 5. — Mégis csak szép az élet. Itt élek már 8 éve Belgrádban. Szép, nyugodt életet, lányom már egyetemre jár itt. Békesség és harmónia. Szeret bennünket a jó Isten. Délután 2 óra. — Idézést kaptunk a rendőrségre. Biztosan a lejáró évi tartózkodási engedélyt fogják megújítani már nyolcadszor. Na, még két év, aztán megkapjuk az állam- polgárságot. Délután 6 óra. — Kiutasítottak. Nem minket egyedül, hanem százával magyarokat. Elvették okmányainkat, de megengedték, hogy útleveleinket, amelyeket már évek óta nem használtunk, a magyar követségen rendbehozzuk, ez 30 pengő, aztán utasítottak, hogy hozzunk magunkkal vasúti jegyet, ez 50 pengő és fizessünk vízumot Magyarországra, ez 40 pengő. , Kibukott angyalok vagyunk. Huszonnégy óra alatt utaznunk kell. December 6. — Utazunk, ösz- szepréselve. Amit bírtunk, ösz- szecsomagoltunk, a lakást lezártuk. December 7. — Megérkeztünk, összetörve bár, de a fölemelő tudatban, hogy itt vagyunk hazánkban, majd csak itt is megleszünk, hiszen a szózat is azt mondja: “ . . . itt élned, halnod kell! . . .” Délután 5 óra. — Barátom adott lakásában helyet és ideiglenesen ellát is bennünket. Olvasom a lapokban, mily óriási lelkesedéssel gyűjt a magyar közönség egy segélyalapra, hogy legalább ne nyomorogjunk a télben. Hát ez igazán gyönyörű. Hiába, no, a magyar nem hagyja el hazaüldözött • testvéreit. Majd csak lesz valami ál- lásocska, addig is valamicske segély az alapból. December 9. — Bejelentettem a rendőrségen lakásomat, utána elmentem a székesfőváros közjótékonysági osztályához, ahonnan a belügyminisztérium közjótékonysági osztályához utasitottak. Na, föl a Várba!, mint egykor Kont, a kemény vitéz. Jelentkeztem a belügyben az illetékes helyen, ahol fölvették adatimat és közölték, hogy nyugodtan várjam a köz jótékony ságot. Nyugodtan várok, tudom, hogy az adminisztráció nem megy éppen ör- döngös gyorsasággal. December 10. — Beidéztek a főkapitányságra, ott is fölvették adataimat. December 11. — Beidéztek újra a főkapitányságra, ahol külön vették föl az adatokat lányomról. December 12. — Egy igen nagy napilapnál érdeklődtem, hogy most már igazán komolyan hol kaphatnék valami segélyt. Telefónkörkérdezősködés után azt a választ nyerték, hogy a székesfőváros közjótékonysági osztályához forduljak, de ez tévedés volt, mert ott ismét kijelentették nekem, hogy csakis a belügy illetékes. Pénzem már fogytán, de ruháim még megvannak. December 13. — Ma voltam egy felekezeti közjótékonysági intézménynél segély miatt, ahol fölvették adataimat. A lányom részére is kértem állást náluk. Jöjjek pénteken. December 14. — Jöttem pénteken. Csak annyit mondottak, hogy mégsem adhatnak semmit, csak a belügyminisztérium közjótékonysági osztálya. Délután 4 óra. — Volt nálam a fönti felekezeti közjótékonysági intézménytől egy kiküldött, aki egyetemista lányom részére szégyenkezve ajánlott egy 72 éves asszonynál mindenesi állást, de ezenkívül segítenie kellene az öregasszony cukorkabódéjában az elárusitás- nál is. Kapna ellátást és vagy 10—15 pengőt. (Nem vicc!) Még meggondolást kértem. Délután 6 óra. — Volt nálam egy kedves riporter, egy felekezeti lap részére meginterv- jüvölt. Gyönyörű, megható, lelkes cikket irt rólam és lányomról. Talán majd e cikk révén kapok valahonnan segélyt. December 15. — Voltam dr. Kiár Zoltánnál protekció végett Valami állás elnyerése céljából. Rosszkor jöttem, éppen másnap reggel bevonul a Markóba, rö- videbb időre, majd ha kijön, protezsálni fog. December 18. — Olvastam a lapban a belügyminisztérium közjótékonysági osztályának szemrehányó cikkét, hogy a kiutasítottak elhanyagolják a köz jótékony ság igénybevételét, hogy hát csak forduljunk nyugodtan hozzá kérvényeinkkel. Fordultam. December 20. — Érdeklődtem egy délutáni lap szerkesztőségében, hogy hova forduljak segély miatt, mert már csak két pengőm maradt a Jugoszláviából magammal hozott pénzből. Azt ajánlották, hogy keressek állást. December 22. — Na, hála Istennek, végre ma nálam voltak a belügyminisztérium közjótékonysági osztályából helyszíni szemle miatt és megint fölvették adataimat. Már csak 40 fillérem maradt. Figyelmeztetett még a jótékonysági kiküldött, hogy elmulasztottam még jelentkezni a Külföldieket Ellenőrző Hivatalban is, ott is le kell adnom adataimat. December 24. — Megjelentem a* Külföldieket Ellenőrző Hivatalban, ahol reggel 9-től 1-ig fölvették adataimat és “Véghatározatot” hoztak, hogy most már én és lányom tényleg jugoszláviai kiutasított magyarok vagyunk. Kaptunk erről arcképes igazolványokat is. Ma este karácsony, a szeretet ünnepe, kaptam kölcsön barátomtól 3 pengőt kriszkindlire. Majd csak visszaadom a segélyből, annakidején. December 27. — Várom a segélyt, hiszen elég helyen fölvették már adataimat és most már törvényesen ki vagyok nevezve jugoszláviai kiutasított magyarnak. December 28. — Fönn voltam ismét a belügyminisztérium közjótékonysági osztályánál, érdeklődni, mi van a segéllyel. Az iktatóba utasitottak, ahol közölték, hogy ügyem a referensnél van. Betolakodtam a referens úrhoz, aki közölte, hogy döntenek a segély ügyében. Visszamenet megálltam a Lánchídon és lenéztem a szép magyar Dunára, amelynek vize szép simán folyt lefelé, Jugoszlávia felé, simán, nyugodtan, mint amilyen nyugalommal folyik a segélyezési akció adminisztratív menete. Csak semmi izgalom! December 29. — Barátom kölcsöadott egy pár kissé régimódi gombos cipőt, mert az enyémről már lekopott a talp a nyilvántartó hivatalokban való jelentkezésektől. Majd csak megjön a segély és akkor majd megtérítem barátom áldozat- készségét, addig eladom egyik ruhámat, mert már nagyon szeretném látni, hogyan néz ki egy magyar tizpengős, amiből eddig körülbelül negyvenezer darab gyűlt össze a kiutasítottak számára. Gondolkozom, nem volna-e jobb visszaszöknöm Jugoszláviába. December 30. — Ma vasárnap van, ilyenkor szünetel a köz jótékony ság. December 31. — Ma van az év utolsó napja. Milyen szimbolikus jelentősége volna, ha ma fölakasztanám magam a közjótékonysági hivatal előtt. De nem, nekem élnem kell és sokáig még, mint koldus, virulni, megvárni, mikor kapom meg a segélyt. 1935 január 1. — Ma uj év van. A kellemes szilveszteri hangulat a babona miatt nem veszem rossznéven, ha min- gyárt az év első napján nem foglalkozik a köz jótékony ság ilyen szomorú dolgokkal. Január 2. — Ma fönt voltam a belügyminisztérium közjótékonysági osztályán, ahol a részünkre, jugoszláviai kiutasítottak részére összegyűlt 500 ezer pengőt kezelik és megkérdeztem, mi van az ügyemmel. Öméltósága nagyon udvariasan fogadott és megállapította, hogy megkapom az értesítést, hogy mit szavaztak meg a részemre, mert már megtörtént a döntés, legyek nyugodt. Nyugodt vagyok, türelmesen várok, megint van pénzem, tegnap eladtam néhány fehérneműmet. Január 3. — Még mindig nyugodt vagyok és várom a segélyt. Január 4. — Kissé vibrálnak az idegeim, de azért eléggé nyugodt vagyok a körülményekhez képest. Elvégre ma csak huszonnyolcadik napja, hogy kiutasítottak, nem megy az állami segélyezési apparátus olyan vehemens gyorsasággal, mint ahogy egy hozzá nem értő laikus vérmesen reméli. Különben is tárgyilagosan meg kell állapítanom előbb, nem én vagyok-e hibás, hogy segélyre szorulok. Talán nem forszírozom elég intenziven az álláskeresést. Na, igaz, most már hatványozott energiával nézek állás után. Elmennék kikiáltónak is, csak most télen nincsen se vurstli, se vásár. Tegnap voltam egy helyen ajánlkozni, mindenben megfeleltem volna, de ezer pengő óvadékot kértek. Közöltem, hogy majd ha megkapom a jugoszláviai kiutasítottak részére összegyűlt ösz- szegből a rám eső segélyt — újra jelentkezem. Egy hitelesen kiutasított. Bányarobbanás -11 halott GILBERTON, PA. — A bányarém ismét végzetes pusztítást okozott a bányászok soraiban a Philadelphia and Reading Coal and Iron Co. itteni bányáiban. A szenet ezer láb mélységből vájják a föld gyomrában és a gáz robbanás több száz bányász életét fenyegette. Az eddigi jelentések szerint 11 halott, 71 sebesült és kettőről semmit sem tudnak. A sebesültek közül néhányan súlyos helyzetben vannak és kétséges. hogy életben maradnak. A robbanás oly erejű volt, hogy az akna többi komrában levő bányászok életét is veszély- lyel fenyegette, sőt még a szomszédos Mahony Valley szénmezőkre is áttört a mérges gáz. A vizsgálat ismét megfogja állapitan, hogy az ember — élet pusztulás a véletlen szerencsétlenség következménye és felelősségre senkit sem vonnak. Pedig meg van a mód ily pusztítás megakadályozására, azonban az ember — élet olcsóbb a biztonsági készülékek felszerelésénél. A törvény e tekintetben nem rendelkezik és a bányamunkásoknak kellene valamit tenni hasonló szerencsétlenségek elkerülésére. Amig a bányászok nem cselekszenek, ne várják, hogy a bányatársulatok, vagy azok törvényhozói valamit tenni fognak. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának
