Bérmunkás, 1935. január-június (23. évfolyam, 824-849. szám)

1935-05-25 / 844. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1935 május 25. TÉNYEK ÉS MEGJEGYZÉSEK A. K. rovata-------------------------­Az Egyesült Államok hadi­tengerészete, légi flottája, nagy gyakorlatokat tart a Csendes Óceán hatalmas vizein. Eme hadgyakorlatnak semmi egyébb háttere nincs, mint Japán el­len szítani az amúgy is feszes viszonyt. Néhány nappal eme gyakorlatok megkezdése előtt a hadügyminisztérium tizenöt bombaszóró repülőgépre tett rendelést Glenn L. Martin tár­saságnál Baltimoreban csekély hatszázötvenkét ezer kétszáz- kilencvenkilenc dollárért. Az Egyesült Államok kormá­nya a demokrácia szent nevé­ben őrült módra szórja a “nép” pénzét. A gyilkoló eszközök “legmodernebb” fajtáját vásá­rolja meg, hogy aztán alkalom adtán alászánthassa a fölösle­ges emberiség óriási tömegeit. A “barbár” japán sem ma­rad adós, mert amint a “civili­zált” Egyesült Államok flottá­ja befejezi eme próba háborút, röktön utána a Japán flotta ugyanazon a vizeken, és helye­ken tartja meg nagy gyakorla­tát. Japán népességének több mint a fele, az Egyesült Álla­mok munkásságának háromne­gyed része lassú éhhalálra van ítélve, több mint húsz millió lélek ebben a tej jel-mézzel folyó Kánaánban már több mint öt esztendeje a könyör- adomány keserves kenyerét rágja. Mi tartja vissza eme hatalmas tömeget, hogy osz­tályának érdekében a cselekvés útjára lépjen? Hiszen ez a húsz­millió lélek gyönyörű alkotást tudna máról-holnapra teremte­ni, ha egyesült erővel az Egy Nagy Szervezet alapján tömö­rülne. Eltörölhetné nyomorá­nak egyetlen okozóját a profit rendszert és helyébe az emberi­ség egyetlen megváltóját az ipari szabadságot tenné. És amíg ezt nem teszi, addig a világ minden eggyes kormánya tekintet nélkül — rohamosan készülődik nem tízmillió bér­rabszolga lemészárlására mint az elmúlt világháborúban, ha­nem irgalmatlanul lekaszabol­ják a felesleges emberiséget, éppen olyan közömbösséggel mint ahogy ennek a szerencsét­len országnak kormánya alá- szántatja a gyapotat, a búzát, krumplit, kukoricát, s éppen olyan hidegen mint ahogyan a folyókba folytatják a serdülő malacok és szarvasmarhák mil­lióit. A kizsákmányoló osztály­nak ninesen emberi, osztály­tudatos emberi érzése és nem is lesz, amig a nép, igényeit kielégítheti az állam holmi kö- nyöradománnyal. Az Egyesült Államok egész­ségügyi osztályának hivatalos jelentése szerint a prosperitás legjobb esztendejében 1928- ban több mint hét és fél millió egyén képtelen volt az élet- szükségleteit beszerezni. Ma több mint egy harmada az or­szág népességének kénytelen nélkülözni az élet szükséglete­it. Hivatalos hadügyi kimuta­tás szerint egy Japán elleni háború az Egyesült Államok­nak csekély 40 billió dollárba kerülne. Hearst, Morgan, Rocke­feller stb. hatalmas ipari feje­delmek addig keresik, amíg megtalálják a módját, kiprése­lik amúgy is aszott testünk utolsó csep zsírját és hang­zatos frázisok mellett, nemze- tiszinü zsebkendőket lobogtat­va hadat üzennek Japánnak, mely aztán egy újabb világhá­borút von maga után. A modern géprendszer bá­mulatos fejlődése az ipari pan­gás ideje alatt sem szünetel. 1928-ban a “prosperitás” leg­jobb évében az automobil tes­tek fából készültek, ma az au­tó minden része vas. 1929-ben egy autó ajtajának az elkészí­tése négy dollárba került, ma ugyanazon ajtó elkészítéséért a munkás 15 .centet kap. Hat esztendővel ezelőtt száz nyolcci- linderes motor elkészítésére 250 ember napi 8 óra munkaidőt igényelt, ma ugyanabból a mo­torból 19 ember 250-et készít el. Az iparok bármely ágát vesszük, mindenütt óriásikig meggyorsították a termelést és redukálták az alkalmazottak számát. A géprendszer fejlő­dése a kapitalizmus sírásója s annak az elhantolására szüksé­ges az Egy Nagy Szervezet, az IWW. Az 1934-ik esztendőben há­rom millió hatszázezer férfi, nő és gyermek halt meg éhhalállal ebben a civilizáltnak kérkedő világban. Ebből egy millió két­százezer sajátkezüleg vetett végett életének, “nyomor elől a halálba” menekülve. Ugyan­ebben az esztendőben az ame­rikai tőke, hogy busás profit­hoz jusson a kormány rendele­tére megsemmisített egy mil­lió vasúti kocsirakomány bú­zát, 267 ezer vasutikocsi rako­mány kávét, 516 millió font cukrot, 50 millió font kását, 50 millió font húst, 100 millió kö- teg gyapottat. Az emberi szükséglet min­den részét szabotálja a kor­mány rendelete és még ezután is vannak olyan vakok, akik még mindig hisznek a “new deal”-ben, felülnek Huey Long szenátor fejnélküli ígéretének vagy a detroiti Gapon csuhás- nak, mindhárom a “new deal” Huey Long és Father Gapon Coughlin, a Hearstok, Rocke­fellerek, Morganok busásan fi­zetett csatlósai. A közelmúltban Angolország eggyik magasrangu diplomatá­ja ellátogatott a “proletár ha­zába” és a Szoviet Unió eggyik hadseregének zenekara az Aca- demik színházban, Moszkvában eme nagy ur fogadtatására az “Isten őrködj királyunk felett” cimü angol hymnuszt játszotta. Ennél nagyobb elégtételt nem adhattak az angol királynak, aki unokaöccse a meggyilkolt orosz cárnak. Node aztán ját­szották a nemzetközit is, hogy bebizonyítsák, hogy nekik mindegy, akár az eggyik, akár a másik. Kerületi értekezlet Clevelandon JUNIUS 2-ÁN, va­sárnap délelőtt 10 órai kezdet­tel lesz, 8622 Buckeye Road a Bérmunkás helyiségében meg­tartva. Kérjük Detroit és Buf­falo körzetben levő osztályain­kat, lapkezelőinket és az IWW magyar tagjait, hogy válasszák meg delegátusaikat, illetve je­lenjenek meg az értekezleten, mert a Bérmunkás ügyében és az IWW szervezési kampánya ügyében fontos intézkedéseket kell foganatosítani. AZ UJ KALAP Irta: Pásztor József. A méltóságos asszony boldo­gan próbálgatta fejére a ke­cses, finomfonatu kis kalapot, ami pompásan illet az arcá­hoz. A kalaposné gyengéd kézzel igazgatta a szép szőke asszony fején a kalapot és finom mo­sollyal mondta: — Csodálatos kreáció ez, méltóságos asszonyom. A méltóságos aszony bólin­tott: — Igen. Tetszik nekem ez a kis kalap, hanem oldalt valami kis szalagcsokor kellene még reá, ahogy most divatos. Másnap délben az urával, a déli korzón — amikor ez a bank­ból jövet találkozott vele — a kis kalapcsoda már a méltó­ságos asszony fején volt. Kér­dő pillantást vetett az urára, aki elragadtatással mosolygott és pislogatva szólt: — Igazán elragadó a kala­pod. Az asszony sugárzó arccal felelt: — Ugy-e? Ahogy végig jöt­tem a korzón, minden asszony rámbámult. A kalaposné meg­esküdött, hogy csak ez az egy van belőle Budapesten. A hid közelében várt reájuk az autó és a séta után a mél­tóságos asszony az autóban észrevette, hogy az ura mele­gebben simul hozzá. Mikor becsengettek, a sza­kácsnő futott elibük, mert a szobaleány a terítéssel volt el­foglalva. Még nem látta az uj kalap­csodát a méltóságos asszony fején és kipirult arccal kiál­tott fel: — Jaj, méltóságos asszo­nyom,! Ez hát az a gyönyörű kis kalap? Hallottam már reg­gel a hentesnél, akik látták a méltóságos asszonyt az uj ka­lapban. A tanárné is mondta a második emeleten. A méltóságos asszony vala­mi könnyű, nyugodt örömmel, — amit csak a kis dolgok ad­hatnak meg az embernek — odasiklott az előszoba tükre elé, belenézett a tükörbe, for­gatta a fejét, aztán elégedetten susogta: — Igen, ez jól sikerült. És már tervezte is, hogy ki­ket látogat meg a pompás kis kalapban, hiszen igy tavasz kö­rül azok a boldog izgalmak, amelyek az ilyen abszolút sike­rekkel járnak, felérnek egy tengerparti kúrával. Másnap azonban éppen ak­kor, amikor a méltóságos asz- szony a délelőtti sétára akart indulni, Mari szakácsnő liheg­ve futott be a méltóságos asz- szony öltözőjébe. — Jaj, méltóságos asszo­nyom! — hadarta. — A föld­szinti lakónénak éppen olyan kalapja van, mint a méltóságos asszonynak.! Még az a virág is fityeg róla oldalt. A méltóságos asszony kezé­ben megállt a puderes-pamacs. — Mit mond? — Tessék hamar a balkonra kimenni és lenézni! A méltóságos asszony liheg­ve futott ki a balkonra. A má­sik kalap ebben a pillanatban suhant el előtte a földszinti la­kóné fején, aki karcsú, csinos fiatalasszony volt és most élte a mézesheteket, a kis földszinti lakásban. A méltóságos asszony riad­tan meredt a tovatűnő kis ka­lap után s megdöbbenve látta, hogy a kalap szakasztott olyan, mint az övé. Kivörösödött arccal, szégyen­kezve húzódott vissza. Egy pil­lanatig tétován állt meg a szo­ba közepén, aztán hirtelen le­rántotta fejéről a kalapot s dúlt arccal nyújtotta a sza­kácsnő felé: Vigye! Magának adom! A szakácsnő arca felragyogott. Tartózkodva, hitetlenül nyúlt a kalap után s elfulladva mond­ta: — Nekem tetszik adni? A méltóságos asszony fásul­tan bólintott. Igen. Használja maga, Mari! Aztán berohant a hálószobá­jába, levetette magát a kerevet- re és arccal a párnákra borul­va zogokott. Mikor az ura hazajött, cso­dálkozva kérdezte tőle: — Nem találtalak a korzón, édesem ? Aztán észrevette, hogy az asszony arca dúlt és sápadt. — Mi az? Történt valami? Az asszony szempilláira könny csordult. — Neked is tetszett az uj kis kalapom. De mindenkinek. Oly édes volt és olyan jól állt. A férje szeme nagyranyilt. — És? Az asszony arca lángbaborult. — Odaadtam Marinak! Vi­selje ő! Ez a senki itt alattunk, valami kishivatalnokné ugyan­olyan kalapot szerzett. Csak nem járhatok vele egy házban ki-be, egyforma kalapban? A férj félénken vállatvont. — Istenem, van még kalap Budapesten. Az asszony sóhajtott. — Ilyen nincs. Eleget futot­tam utána. Leült. Veregette öklével a tér­dét. A szeme megvillant, amint kiáltotta: — Hanem az arcát szeretném

Next

/
Oldalképek
Tartalom