Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-09-01 / 807. szám

8 oMa] BÉRMUNKÁS 19841 szeptember 1. lórik a talaj az IWW részére Ezen a környéken a viszo­nyok még a rossznál is rosszab­bak, alig dolgozik valaki. W. F. Thompson munkástárs­nak segédkeztem a röpiratok szétosztásában és gyűlések ren­dezésében. Két gyűlést rendez­tünk, azonban az eredmény a nyomorhoz irányítva nem kielé­gítő. Csupán három uj tagot nyertünk a gyűlések alatt. Erkölcsileg azonban értünk el eredményt, mert megismer­tettük az amerikaiakkal is az Egy Nagy Szervezet szükséges­ségét s az IWW eszméjét. Egy Public of Health-féle parkban tartottunk gyűlést, ahol még ezídeig semmiféle mozgalom nem tudott gyűlést vagy elő­adást tartani. Mi megpróbáltuk r és 8 vagy 4 órás előadás után, amelyen Thompson munkástárs ismertette a mai helyzetet elő­idéző rendszert, annak megvál­toztatása lehetőségeként az Egy Nagy Szervezetet, mikor meg­jelent egy pap a rendőreivel és miután a gyűlés tartására en­gedélyt nem tudtuk felmutat­ni, (ottan nem is adnak enge­délyt) bekellett a gyűlést szün­tetni. A hallgatóság nagyobbrészt fiatalokból állott és ezek fur­csa megjegyzéseket mondtak oda a tiszteletesnek és az őrei­nek az amerikai Liberty-ről és a szólás szabadságról. A fő az, hogy magot vetettünk olyan ta­lajba, ahol a csirákat nem tud­ják eltaposni. W. J. Emlékezés mártírjainkra 1927 augusztus 27-én, a mun­kásosztály két harcos tagját égették el Massachusets állam Boston nevű városában. A ki­végzést évekig tartó törvényes harc előzte meg, de mivel a munkásság nem rendelkezett a megfelelő eszközzel a gyilkosság megakadályozására, az uralko­dó osztály került ki győztesen a harcból. Az áldozatok Nicolo Saeco és Bartolomeo Vanzetti. Chicagóban az északnyugati részen a Bérmunkás Otthonban volt az emlékünnepély, melyet az Általános Munkás Dalárda nyitott meg a “Nemzetközi” és “Munkás üdvözlet” forradalmi dalokkal. Az ünnepély első szónoka Ralph Chaplin, az IWW hiva­talos angol nyelvű lapjának a szerkesztője volt, aki röviden ismertette Sacco, és Vanzetti ügyét. A munkásmozgalom tör­ténetében nem volt még harc, amely a világ munkásainak szélesebb rétegeit mozgatta volna meg, mint a Sacco-Van- zetti ügy. A tiltakozó gyűlése­ken szerte a világon a munká­sok és liberális polgárok milliói vettek részt; a tiltakozó hatá­rozati javaslatok, táviratok és levelek ezreit küldték a hatósá­gi közegekhez és mind ez nem hozta meg a kivánt eredményt. A tiltakozás pusztába elhang­zott szó, mely nem képvisel erőt; az uralkodó osztály pedig csak oly erőt vesz figyelembe, mely hatalmasabb, félelmete­sebb az övénél. A munkásosztály Sacco és Vanzetti kivégzése idején még nem rendelkezett ily erővel és még ma sem. Azonban az IWW tanítása gyökeret vert és mind szélesebb rétegekben hajt ki. A termelő erőnek a megszerve­zése a forradalmi Egy Nagy Szervezetbe ma már nem utó­pia, hanem valóság. A közel­múltban lezajlott hatalmas sztrájkok szemléltető bizoyi- tékot szolgáltattak erre. A rank and file mozgalom mindenfelé kialakulóban van és az IWW által tanított szervezeti formát veszi fel: harci eszköze pedig az Általános Sztrájk. Sarc© és Vanzetti! kolták. de szellemük él; itt van velünk, hogy tüzeljen bennün­ket a harcra oly társadalmi rendszerért, melyben nem lesz kizsákmányolás, amelyért ŐK harcoltak és meghaltak. Az ünnepély második szóno­ka M. Shullman a szocialista párt részéről volt aki részben igyekezett eltompitani az előtte szóló szavainak hatását és a munkásság által eddig követett és már annyiszor kudarcot val­lott szavazó urna harcot aján­lotta. Sophie Fagin a Free Society (anarchista) Groupot képvisel­te, mely elvet vallott Sacco és Vanzetti is magáénak. Ma hét éve — mondotta — a munkás­ság nagy tömegei szivszorong- va tekintettek Boston felé és csodára vártak, mely megmen­ti Sacco és Vanzetti életét. A csoda nem történt meg. Azóta minden évben összejövünk e napon, hogy felújítsuk emléke­zetünkben mártírjaink emlé­két. Nem gyászolni jövünk ösz- sze, hanem a harc tüzét szíta­ni; megismertetni a jelen rend­szer igazságtalanságait azok­kal is, akik még nem ismerik és megmutatni nekik az utat, amely egy szabad társadalmi rendszerhez vezet. Gondolkozzunk egy percig, mi történt volna, ha hét évvel ezelőtt, ebben az órában a mun­kásság millióit, ahelyett, hogy tiltakozni jöttek össze, kimond­ták volna az Általános Sztráj­kot — csak egy napra. Mi tör­tént volna, ha a munkásság megállította volna az ipar moz­gó gépezetét és karba tette volna kezeit mindaddig, amig Sacco és Vanzetti közöttünk nincsenek! Ha azon villany te­lep munkásai, amely az ára­mot szolgáltatta a villamos szék­hez, melyben elégették őket, kihúzta volna a kapcsolókat azon elhatározással, hogy addig sötét lesz minden, amig Sacco és Vanzetti szabadon nincse­nek? Sacco és Vanzetti bűnös volt. Nem rablás és gyilkosságban, mellyel vádolták őket, hanem annál sokkal nagyobb bűnük a jelen társadalmi rend­meggyil­volt; ÉBREDJ PROLETÁR! Itt jön az ősz, sárgul a fáknak levele, szegény munkásságnak nincs meg nyugvó helye. De, hogy is lehetne, ha másra biza sorsát, nem törődve a sa­ját érdekei iránt. Csak tűri a nyuzást, tiporást a feljebbvalóktól és nem jut eszé­be, hogy neki is joga van utat törni önmagától. Épp úgy a mint azt a kapitalista csinálja, hogy csak egzisztál­jon e földi mennyországa. Szegénnyel építtet mindent e világon, vele házat, földet meg­vétet, mely mind az ő hatalma. Mikor szegény ember mindent kifizetett, biztosítva magát mig a munkást meg kineveti. Sok fajta adókban van ám elég része, sajnos a munkásság ezt mind nem veszi észre. De ha a munkásság törődne magával, kapitalista nem rendelkez­hetne a rabszolgaságával. Jobb lenne ha már megjönne az esze, és beigyekezne a Nagy Szervezetbe. Csak, hogy azt jól ki kell, hogy vállassza, a sok hamis szervezet félre ne csalhassa. Ha pedig nem tudja hogyan kell kezdeni, fogadja tanácsom, nem fogja megbánni. , I \ Hozasson Bérmunkást, tanuljon belőle, ha sztrájk közeledik ne álljon el tőle. Vörös kártya nélkül nem szabadna lenni, minden jő harcosnak meg kell azt szerezni. És ha megszerezte rövid időn belül, szervezze meg társát, ne hagyja tétlenül. Harcoljon mint ember jogos megélhetésért, mert nincs csú­nyább a nemtörődömségnél. Nincsen mást mit tenni, e profit rendszernek végett kell vetni. Kapitalizmusnak rossz dirigálására, a szegény nép kitör a komoly gondolkozásra. A kaptalizmus a népet szavazásra hajtja, de a szegény népnek javát nem óhajtja. Igyekezni kéne egybetömörülni, hogy ne kelljen mindig mástól csontot nézni. És ha majd a bőség kosarából mindenki vehet, ha majd a jog­nak asztalánál mindenki foglal helyet. Ha majd e felismerés napvilága ragyog minden ház ablakába. Akkor elmondhatjuk, hogy itt van a munkásság mennyországa. JUDITH SIKE. A meg nem érett robbantás Az elmúlt héten hírrel vol­tunk arról a, merényletről amelyett a Gulf Rifining Co. három sztrájkolója ellen akar­nak elkövetni. Amikor hírül hozták a nagy kapitalista lapok az “eseményt” az volt a tervük, hogy a köz­véleményt befolyásolják a sztrájkolok ellen és a harcia- sabb sztrájkolókat a börtönbe tehessék, gondolva, hogy igy hamarabb megadásra kénysze­rítik a munkásokat. Nagy buzgalmukban elfelej­tették a tintakulik a mesét úgy alátámasztani, hogy az az átlag olvasó előtt is kevésbbé hihető legyen. így érthető, hogy a ló­láb nagyon is kilógott. Az ügy alaposan megválto­zott. Eleinte két embert lát­tak, ahogy vittek egy ládát a füves réten át Hoag lakására. szer megdöntésén fáradoztak és egy igazságos rendszer fel­építésén, melyben nem lesznek kizsákmányolok és kizsákmá­nyoltak. Mindenki bűnös, aki a fennálló rendszer ellen küzd és az lesz midaddig, amig a mukásosztály fel nem menti ezen bűn alól, azáltal, hogy el­söpri a magántulajdon rendsze­rét és felépíti az Ipari Demok­ráciát. Most meg úgy mondják, hogy a dinamittal megrakott ládát egy üres, lakatlan házból Hoag és Ridley autóval vitték az előbbi lakására. A legújabb verzió szerint egyike, aki állítólag beavatott a robbantási ügybe beleszere­tett egy rendőr lányába és ad­dig amig ez a titokzatos alak a rendőr lányának a fülébe ar­ról turbékolt, hogy hogyan fog­ják felrobbantani az olaj tele­pet minden 0. K. volt. Nyu­godtan folytathatta az előké­születeket, de amikor a leány észre vette, hogy az ő Rómeója más lánnyal is kijár, meghara­gudott és bosszút állt rajta. (Ennek a szerelmes robbantó- nak a kilétét a rendőrség nem árulta el.) Másnap Hoag lakásán ház­kutatást tartottak s megtalál­ták a pincében a ládát 32 szál dinamittal benne. Hogy ez az illető elkeseredésében pont egy rendőrlányba szeretett bele, amikor robbantási szándéka volt, nagyon is misztikus. Az egész ügy annyira el van fű­szerezve, hogy csapnivalóan rossz. Jelenben már csak ketten vannak fogva. A harmadik munkást minden bizonyíték nél­kül kénytelenek voltak szaba­don bocsátani. L. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom