Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-08-04 / 803. szám

1934 augusztus 4. BÉRMUNKÁS 5 oldal HÉ TRŐL-HÉTRE ÍRJA: V. J. A világháborúban részt vett 42-dik division 300 veteránja, értekezletet tartott a napokban Detroitban, a hol a következő határozatott hozták. “A háború dicsőítése helyett annak borzalmait kell megis­mertetnünk az ifjúsággal, mert a hamis jelszavaknak ők is úgy bedőlnek, mint mi tettük 17 évvel ezelőtt. Elesett társaink­hoz hűtlenek lennénk, ha fel­nem hívnánk az ifjúság figyel­mét, a háborús hangulatot ter­jesztők üzelmeire, a kik a vér- őzön árán szerezhető sok mil­liós haszon reményében dicső­ítik azt.” Úgy látszik, hogy a demok­ráciát védelmező “hősök” ala­posan kiábrándultak a háborús dicsőségből. Ha későn is de be­látták, hogy a háború csak üz­let és belőle csak a hadiszer gyárosoknak van hasznuk, mig a munkásoknak a nyomor fo­kozását jelenti. A munkások csak egy hábo­rút helyeselhetnek, — az osz­tályok közti háborút. Ez a harc azonban szünet nélkül folyik minden országban, a harc szin­tere az ipartelep, a hol a ki­zsákmányolás történik és ennek a harcnak csak a bérrendszer eltörlése fog véget vetni. ség történetében akkora bőség nem volt a földön, mint napja­inkban. De az élethez szükséges javakat egy kis csoport tőkés bírja, mig a nagy többség, a munkásság, teljesen kifosztva semmivel nem rendelkezik, csu­pán munkaerejével a mit azon­ban nem tud értékesíteni. Sok élelmiszert, ruhát, lakóházat épittett, azért nincs most táplá­léka, ruhája és lakása. Ez a gaz­dasági válság csak a rendszer megváltoztatásával fog elmúl­ni. Fehér holló számba megy a, tőkések közt, a ki úgy megmon­daná az igazat mint W. F. Ax- ton, az Axton-Fisher dohány Co. elnöke. Az elnök kijelentése szerint a gazdasági válság oka az, hogy a termelt javakból a tő­kések túlsókat, a munkások tulkevezet kapnak. Egy mun­kás ma, a gépek segítségével tízszer annyit termel mint 50 évvel ezelőtt, tehát tízszer any- nyi fizetést kellene, hogy kap­jon. Ha csak ötször annyit ke­res és tízszer annyit termel, ez azt jelenti, hogy nem lesz képes visszavásárolni az általa ter­melt javakat, a mi munkanél­küliséget idéz elő. A megoldás; magasabb munkabér. A 400.000.000 dollár tőkével rendelkező vállalat elnöke, nem fogadta el az igazgatóság aján­latát, a kik a 10.000 dolláros évi fizetését felakarták emel­ni, azt mondván, hogy először a rosszul fizetett munkások bé­rét kell fölemelni. De ki hallott már ilyet? Axton állítása szerint a ciga­retta gyárak 1931. évben 145.000.000 dollár tiszta hasznot vágtak zsebre, mig a dohányt termelő farmerok csak 66.000.- 000 dollárt kaptak. A nagytőkések többsége szentül hiszi, hogy Axton meg­bolondult. Mindegy, a tény az, hogy igazat mondott. Pár száz felfegyverzett nazi éppen olyan hideg vérrel ölte meg Dollfuss kancellárt, Auszt­ria diktátorát, mint a hogy Dollfuss halomra gyilkoltatta a bécsi munkásokat. Németország mintájára, itt is hajba kaptak a hatalomra törekvők, a nazik és fascisták és a jelek szerint ez még csak a kezdet. Csak folytassák a megkezdett jó munkát a mun­kások tömeg gyilkosai, a mig teljesen ki nem pusztítják egy­mást. Az elmúlt évben az Ameri­kában termelt javak összértéke 45.000.000.000 dollár volt, mig az összes adó, (városi, állami és szövetségi) 9.000.000.000 dollár. Vagyis, az ország jöve­delmének egy ötöd részét adók alakjában veszi el az adóhiva­tal. Hja, a hasznos ós termelő munkától irtózó politikusok sáskahada élni akar. Sokan azt állítják, hogy a mostani depressziós, gazdasági válságot nem kell tulkomolyan venni, olyan ez mint a hülés, megkapja az ember aztán ma­gától elmúlik. Meglehet, hogy igy van, de a mostani “hülés” már ötödik évet tart és csak a beteg halá­lával fog megszűnni. A jelen­legi gazdasági válság az egész világra kihat és nem a rossz termés vagy természeti csapás idézte elő, hanem a mai terme­lési rendszer. Soha az emberi­A munkások többsége még mindig a polgári lapokat olvas­sa, abban a hiszemben, hogy azok is megírják az igazat. Ne­vezetesebb polgári újságírót meg valósággal dicsőítenek és minden szavát készpénznek te­kintenek. Hogy mennyire Írnak igazat a polgári lapok, azt legjobban bizonyítja egy hires ujságiró kijelentése, a ki a legkedvel­tebb és legöregebb írók egyike volt és a kinek tiszteletére ban- ketot rendeztek iró társai. “Nincs Amerikában függet­len újság, hacsak kis község­ben elvetve nem akad egy-egy Ezt önök éppen úgy tudják mint én. Nincsen önök között egy sem a ki megmerné Írni becsületes véleményét, s ha önök megpróbálnák ezt tenni, jól tudják, hogy ez soha nem látna nyomdafestéket. Nekem a hol dolgozom, 150.000 dollárt fizet a lap éven- kint őszinte véleményem elfoj­tásáért, — mások 'önök közül szintén hasonló összegeket kap­nak hasonló dologért, — és bár­ki vállalkoznék önök közül olyan bolondságra, hogy őszintén megírja véleményét, holnap már az utcán volna munka után nézve. Nekünk zsurnalistáknak az igazság rombolása a dolgunk. Hazudni, rágalmazni, ferdíteni, lehurolni a pénzisten lábainál és eladni fajunk, országunk a mindennapi kenyérért. Önök tudják ezt, én is tu­dom. Minő bornirtság tehát tósztokat zengeni a független újságról. A gazdagoknak a kulisszák mögötti eszközei vagyunk. Pap­rikajancsik! ők rángatják a zsinórt és mi táncolunk. Ta­lentumunk, életünk, lehetősé­geink, mind-mind a mások tu­lajdona. Intelektuális, prostitu­áltak vagyunk.” Eddig szólt az ünnepelt új­ságíró kijelentése, a mit mi már régen tudunk és azért ne­veztük őket többször tintaku­liknak. A nagy polgári lapokban csak úgy lehet Írni, ha a mai rohadt rendszert dicsőítik, a munká­sok szervezkedését pedig elité­lik, — különösen akkor, — ha ennek éle a mai rendszer ellen irányul. Munkások munkás la­pot olvassanak, olyat a mit munkások írnak. Ezeknek a vé­leményét nem lehet megvásá­rolni, nem lehet őket megfélem­líteni munkájuk elvesztésével. Nem keresve, cifrázva a sza­vakat, őszintén Írják meg a vé­leményüket. Ilyen írógárdával csak egy lap rendelkezik; a Bérmunkás, olvassuk és ter­jesszük hát a Bérmunkást. Hálásak a hajós társaságok A tőkés érdekeket és kormá­nyokat szolgáló polgári lapok a san franciscoi általános sztrájk­kal kapcsolatosan vádolták a sztrájkban résztvevő munkáso­kat, hogy cselekedetük alkalmas arra, hogy a város ártatlan gyermekei, asszonyai és álta­lában a sztrájktól távol állók­tól az élet legszükségesebbjei el legyenek vonva. Ezt emberi szempontból is helytelenítették és az esemé­nyekért a munkásokat tették felelőssé. Bizonyára sok millió mun­kásanya fogadta el ezt az okos­kodást, akik nem ismerik azt a testet és lelket ölő munkafo­lyamatot, amellyel a kikötő munkásoknak kell megküzdeni a nekik juttatott éhbérért. Néhány nappal a fenti va­dak elhangzása után a wash­ingtoni kongresszusi vizsgálat előtt egy jelentést olvastak fel, melyszerint a kormány 16 mil­lió dollárt juttatott ezeknek a hajóstársaságoknak olyan szol­gálatokért, amely busásan lett volna jövedelmezve három mil­lió dollárral is. A tizenhárom millió dollár ugylátszik arra szolgált a ha­jóstársaságoknak, hogy a mun­kások szervezetét letörjék az­zal a pénzzel, amit a kormány a népből adók és egyébb címe­ken kiprésel. Ebből a tizenhárom millió dollárból módja lett volna a ha­jóstársaságnak a munkások bé­rét megjavítani, anélkül, hogy a részvényesek osztalékát rö­vidítette volna meg, de inkább azok letörésére fordították a milliókat. Ennek a körülménynek az is­merete bizonyára a teljes való­ságában állítja a munkások színe elé nemcsak a hajóstár­saságokat, de az őket védő pol­gári sajtót is. LOS ANGELESI LEVÉL Itt nyugaton élő robotosok nagy időknek vagyunk szem­tanúi. Erre bizonyítékul szol­gáljon alanti soraim. Az east- ről ide plántált hiszékenyek ezrei, a gyors meggazdagodás . . . és az örökös verőfényes nap sugártól telítve vannak. Azonban a napsugár még nem elégséges a megélhetéshez. Csak röviddel ezelőtt a föld és házak spekulánsai annyira megszéditették ezen hiszéke­nyeket, hogy még lóhátról sem lehetet velük beszélgetni, kü­lönösen nem a szervezkedésről, mert a tulajdon szentsége, a gyors meggazdagodás lehetősé­ge volt csak a szemük előtt. Mikor duzzadt arszényeiket — amit a kelet és közép nyu­gat gyáraiban kiéheztek — át­adták a spekulálóknak, csak azután kezdtek ráeszmélni, hogy itt a megélhetés lehetősége semmivel sem könnyebb az ő részükre, mint az előbbeni tar­tózkodási helyükön volt. Különösen az utolsó négy esztendő erős megpróbáltatást jelentett ezeknek a munkások­nak is és sokakat közülök az elégedetlenkedők közzé sodort. A józanul gondolkozók még jól emlékeznek, hogy 1923-ban a politikus bohócok kiadták a rendeletet az AFofL-nek a be­lülről való átfúrására. Ma már mindenki tudja, hogy a fúrójuk bennégett. Bizonyos, hogy az a csillagsávos lobogó, amelyet ma nagy dobpergések mellett vörösre szeretnének festeni, az ő kezükben sárgává fog fajul­ni. A munkásságot a posvánvos- ság felé viszik ezek a kis dik- tátorságra törekvők. Az ipari munkások útja gö­röngyökkel van telítve és ezért bármilyen lassan is de célkitű­zésűnk, az ipari demokrácia fe­lé haladunk mert az IWW-é a jövő. C. Bakos. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának

Next

/
Oldalképek
Tartalom