Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-07-28 / 802. szám
1934 julius 28. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK ÉBREDÉS. “Mikor a szervezett munkás vissza tekint a san franciscoi katasztrófára, látni fogja, hogy ragadták el tőlük mozgalmuk irányítását felelőtlen elemek.” Jelen rendszerünkben ennek a tévedésnek csupán emléke elég lesz az ilyesmik megismétlését lehetetlenné tenni bárhol, bármikor.” így ir a nyomorult tintakuli, ki egy tál lencséért ontja a lmunkásagyakat mételyező “igazságokat.” A május 9-ike óta vajúdó munkáshac — a tenger hajózási munkások harca — a keleti nagy lapok hátsó lapjaiban eldugott hirecskéiből az első oldalra került. Minden nyálas újságíró erről beszél. Gazdáik talpnyalását öles betűkbe foglalják. Ferdítenek, hazudnak ; munkástestvéreik nyomorúságából, véréből, annak az árából szerzik meg az aljas hazugságért nekik járó koncot — a kenyeret! Jaj, de keserű kenyér lehet, melyet saját véreik elárulásáért, bemocskolá- sáért, jogos harcaik letöréséért adnak. S a kapitalista lapok valamennyi írója ezt eszi. A prostituáltság netovábbjai. — “Ha ilyen esetek többször megismétlődnek, úgy elkerülhetetlenül jön, mert jönnie kell a fascizmus megamerikaiasitott formája — a munkásszervezetek állami vezetése és ellenőrzése. Úgy látszik, a tintakulik agyában is dereng. Még megérjük, ő is felfedezi a san franciscoi és más vidékeken dúló sztrájkok igazi lényegét, mely nem más, mint tiltakozás a felsőirányitás, az államhatalom kebelén dédelgetett munkásáruló Greenek, Lewisok vezetése ellen. A fascizmus mumusáról beszélnek, mikor elnöki parancsra, bánya és acélbárók, a mágnások parancsára, az azoktól leadott marsrutára rakták rá az AFofL tagok karjára, lábára a bilincseket évtizedek óta! A név, a forma szép, mindig hangzatos volt, alapjában véve a legmerészebb abszolutizmus volt, amit az amerikai kapitalizmustól eltanulva majmolnak az európai hitierek, dolfussok és mussolinik. A föld legutolsó férge, a munkás mégis csak megmozdul. A sarokba szorított patkány módjára szembenéz az ellenféllel. Még akkor is, ha szurony, puska, öldöklő szerszámok vannak kezében. Nyomorult, hitvány életét áldozza fel, mert az évtizedek óta folyó tanítása még nem hozta a tömegeket a megértés pontjáig; mert még csak ébredeznek; mert nemértésük s a nyomasztó helyzet guerilla harcba kényszeríti őket. Az IWW közel három évtizedes tanítása a tömegeket helyzetük s társadalmi feladatuk megsejtéséig hozták; szárnyaikat próbálgatják; általános jellegű sztrájkokba mennek. Mindez jó jel. Eredményt, alapjában vett javulást, sikert biztositó általános sztrájkot azonban nem csupán spontán megmozdulásokból, de a minden foglalkozású termelők állandó, maradandó szervezetével, az Egy Nagy Szervezettel lehet megvívni. Ez a szervezet nem csupán az általános sztrájk sikerét fogja biztosítani, de képesíteni fog bennünket a fejetlen, kapkodó termelés es szétosztást ésszerű, vazartalan alapokra fektetni. EGY KONCERT. A clevelandi Általános Munkás Dalkör az utóbbi év folyamán több fellépést rendezett. Talán ez utóbbi az, amit mondhatnánk, legsikerültebb volt. Program pontjainak megválasztása, bemutatása, referálása egy munkástestülethez illő volt. A rendezésben, előkészítésben nem jutott szóhoz az érdemes törekvést lealacsonyitó “job” — vadász. Művészet hangoztatása is hiányzott. Bár egy-két pontja a művészet minden jellegét magán viselte. Nagyon is helyén való az ilyen szerénység. Mert mig a megértő közönség nem vár, nem várhat tökéletes, művészi dolgok produkálását kérges tenyerű munkásemberektől, jóleső meglepetés számára, ha a megszokottnál jobbal traktálják. Különösen akkor, ha érzik, hogy munkásbarátai munkásóhajok, munkás érzések propagálói. Ezek az utóbbi momentumok a még selejtes kidolgozási erőt is felruházzák olyasmivel, amit fensőbbnek, gyönyörűnek, majdnem művészetnek nevezhetnénk. Nehogy a gondtalan bíráló hi- bályába essünk, a magyar népdal zenéjéről is szólunk. Itt is tapasztaltuk az igyekezetei. Hogy a tökéletességet nem közelíti meg, dacára a túlnyomó magyar származású szereplőknek, azt talán a magyaros kultúrától való elszigeteltségnek rovására írhatnánk. Fábián Lajosnak veleszületett magyarsága enyhít valamit rajta. A hangütemek interpretálása még a hivatásos művésznél sem tudja belevinni azt, amit a veleszületett ember könnyedén, természetesen tud adni. Ettől eltekintve, sőt ezt is ellensúlyozza az említett koncertnél megnyilvánult törekvés, mely a Munkás Dalkört eredeti hivatásánál, a munkásérzelmek dicsőítésénél, a nagy tömegeket munkásfogalmakat magukban hordó munkásdalokkal próbálja megbarátkoztatni. A clevelandi Dalkörnek méltó társa volt a műsor keretében az akroni Magyar Ház Dalárdája aki szintén sok elismerést kapott szerepléséért. S—n. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFIZETTEK: A. Székely, Clev................ 10.00 E. May, Cleveland........... 10.00 Louis Lefkovits, Clev.... 10.00 J. Herczeg, Cleveland.... 14.00 G. Kuhn, Cleveland........... 10.00 A. Kucher, Pitsburgh....... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh..... 10.00 G. Deme, Akron............... 10.00 L. Fishbein, New York... 8.00 G. Wiener, New York..... 5.00 Miss Szajkó, New York.. 10.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y........... 10.00 J. Pataky, New York....... 10.00 M. Stefanko, N. Y............ 10.00 K. Z., New York............ 10.00 J. Engl, N. Y.................. 5.00 J. Szoláth, N. Y................ 8.00 J. Nagy, New York......... 2.00 Z. Zatykó, New York....... 10.00 A. Schöpf, Camden....... 4.00 S. Deutsch, Brunswick.... 5.00 P. Pika, Chicago....____ 2.00 zik a keresetük, ami két és fél —négy és fél dollárnak felel meg. Már eltelt a fél hét és barátom még csak négy bobot keresett meg, vagyis egy dollárt. És még meg kellett értenem, hogy ez a kiványolás jobbik fajtája. Kipillantottam az ablakon, amelynek a szomszédos épület udvarára kellett volna néznie. De nem volt ott udvar, vagyis az udvarnak szánt hely emeletnyi magasságban szalmával meg trágyával volt födve éá emberek laktak benne. A szalmán néhol két láb magas szemét is hevert, a második és harmadik emeletek hátsó ablakainak hulladékai. Hal- meg huscsontok feküdtek rajta mindenféle, állatbelek, rothadó rongyok, régi cipők, tört agyagedények és az emberi lakások mindenféle hulladéka. — Ez az utolsó ilyen munkaesztendő, mert gépeket állítanak be helyettünk, — mondta a kiványolt ember szomorúan, miközben a nyitottmellü asszonyság és a gyerekhad mellett elhaladtunk. Azután megnéztük a városi lakásokat, amelyeket a londoni grófság tanácsa építtetett a fertő szélén. Az épület több embernek adott ugyan menedéket, mint azelőtt, de sokkal egészségesebb volt. Csak a jobb kézműves- és munkásosztály lakott bennük. A fertő népe egyszerűen tovább vándorolt, más fertők felé, vagy hogy újabb fertőbe tömörüljön. — Most pedig — mondta a kiványolt, “a férfi a talpán,” aki olyan gyorsan dolgozott, hogy elkáprázott az ember szeme tőle — megmutatok magának egy helyét, ahol szabadon lélekzetet vehet Londonban. London egyik “tüdejét.” A Spitalfields Gardent és a garden szót büszkén hangsúlyozta. Krisztus templomának árnyékában olyan látványban volt részem délután három órakor, amilyet soha többé nem óhajtok látni. Nincsenek virágok ebben az én otthoni rózsakertemnél kisebb kertben. Csak fü nő itt, az is élesre hegyezett vaskerítéssel van körülvéve, mint London városának összes parkjai, hogy hajléktalan férfiak meg nők ne mehessenek oda aludni éjszakánként. Amikor a kertbe léptünk, egy ötven-hatvan év körüli nő haladt el mellettünk és nagy kitartással, bár kissé ügyetlenül küzködött két hatalmas, zsákszövettel letakart csomaggal, amelyek elől-hátul húzták lefelé. Vándorasszony volt, hontalan lélek, most bocsátották szabadon, hogy kivonszolhatta törékeny porhüvelyét a dolgozóház kapuján. Mint a csiga, ő is magával hordta a házát. A két zsákforma csomóban volt minden háztartási kincse, ruhatára, fehérneműje és értékes női holmija. Fölfelé mentünk a keskeny, homokos sétauton. A padokon, kétoldalt, egy csapat nyomorult, elkinzott ember levegő- zö.tt, ezeknek látása még több ördög elképzelésére Rjsztönöz- te volna Dórét, (Dóré Gusztáv hires festő,) mint amennyire valaha képes volt. Piszok meg rongyhalmaz hevert mindenfelé, átkos bőrbetegség, szörnyűségek és állati arcok. Hűvös, erős szél fújt és ezek a szegény teremtések ott gubbasztottak rongyaikban, nagyobbá- ra aludtak vagy aludni igyekeztek. Vagy tizenkét nő volt köztük, húsztól hetven évesig és egy csecsemő is, aki kilenc- hónapos lehetett és minden párna vagy takaró nélkül a hátán fekve aludt és senki sem törődött vele. Azután mintegy féltucat férfi aludt egyenesen ülve vagy egymásnak támaszkodva álmukban. Egyik helyen családi csoport, az alvó anya ölében elszenderedett gyermek, a férj (vagy himnemü élettárs,) aki ügyetlenül foltozta végletekig kitaposott cipőjét. Egy másik pádon kézzel bontogatta egy asszony rongyai elnyűtt varrását, egy másik nő pedig tűvel és cérnával varrt lösszé ruháján egy szakadást. Mellettük egy férfi alvó asz- szonyt tartott ölében, tovább egy férfi — ruhája pocsolyától sáros — egy alig huszonöt- éves, szintén alvó nő ölébe hajtotta fejét és úgy aludt. Ez az alvás megdöbbentett. Miért alszik tiz közül kilenc, úgy szeretnek aludni? De csak később értettem meg. A hatalmon levők törvénye, hogy a hontalanok ne aludjanak éjjel. A Krisztus temploma bejáratánál, ahol hatalmas sorban emelkednek égfelé a kőoszlopok, egész sor ember feküdt a kövezeten és mélyen aludt vagy szendergett, mindnyájan sokkal fásultabbak voltak, semhogy fölzavarta vagy kiváncsivá tette volna őket a közeledésünk. — London üdülőhelye, — mondtam. — Azaz kelevény, hatalmas, gennyes seb inkább. — Ó, miért hozott ide — kérdezte a lelkes szocialista és sovány arca elsápadt. Láttam, hogy testétlelkét fölkavarta ez a szörnyű látvány. — Ezek az asszonyok eladják magukat két-három pennyért vagy egy darab száraz kenyérért — mondta a vezetőnk. Vidáman mosolygott hozzá. De hogy még mi mindent mondott volna, sohasem tudtam meg, mert a soványarcu fiatalember rákiáltott: — Az Isten szerelméért, menjünk már el innen!
