Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-12-29 / 824. szám

1934 december 29. BÉRMUNKÁS 3 oldal Vigyázat újra van mázolva! HETEK ÓTA LÁRMÁZIK AZ UJ ELŐRE A WASHINGTONBA KÜLDENDŐ DELEGÁTUSOK ÖSSZEBORONÁLÁSA ÉRDEKÉBEN. Hogy a munkások és egyletek nem ülnek már fel az ilyen semmit sem jelentő kiabálásnak, bizonyitja, hogy a múlt va­sárnapi clevelandi gyűlésen nemlétezö egyéneket is szere­peltetnek. A hetenként megjelenő Bér­munkás minden helyét arra igyekszünk kihasználni, hogy egyrészt a munkások ország­szerte történő megmozdulásá­ról, amelyeknek a nyomán a munkán előnyösebb helyzetbe kerülnek, számot adjunk, más­részt agitációnkal újabb és újabb munkatlepek megszerve­zésének a lehetőségét készit­Clevelandon már eredményeket mutat fel. Több mint egy tucat olyan munka telep van már Clevelan- don, ahol csak az IWW kártyá­val rendelkező munkások dol­gozhatnak. Tizedik hete a leg­elszántabb harcot vívja az IWW a Cleveland Wire Spring mun­kásai érdekében. A legnehezebb munkán, az iroda épületeket tisztitó munkás asszonyok har­madik hete vívják harcukat az IWW segítségével. Az IWW clevelandi tevékenységét arra fordítja, hogy a munkások vissza kerüljenek a munkára, hogy minden dologbiró munkás a maga családja fentartására szükségeseket előteremthesse. Nem volt időnk arra, hogy a Bérmunkás hasábjain foglalkoz­zunk az Uj Előre újabb lármá­jával, amellyel a munkásokat Washingtonba akarja bolondi- tani, hogy ott társadalmi biz­tosítást harcolnak ki. Sokkal intelligensebbnek is­merjük Amerika magyar mun­kásait, mint hogy feltételez­nénk, hogy ettől az úgyneve­zett vásári lármától menteni kelljen. Az amerikai magyar ‘munkások mind nagyobb tö­mege ismeri fel azt az igazsá­got, hogy a helyzetén senki más önmagán kívül nem segít­het. A munkásoknak szervez­kedni kell EGY NAGY SZER­VEZETBE, hogy a helyzetük megváltozzon. De maga a társadalmi bizto­sítás a polgári rendszerben egyet jelent a forradalmi mun­kásmozgalom elgáncsolásával és mindazok, akik a társadalmi biztosítás megteremtéséért egy lépést, egy tolvonást is tesznek, azok árulói a kommunizmus vagy ipari demokrácia eszméi­nek, törekvéseinek. Az IWW ipari szervezetei, mint azt Cleveland is teszi, a munkásokat a munkára törek­szik vissza helyezni a munka­idő megrövidítésével. Az Uj Előre ellenben minden eszközzel a segély listán kívánja tartani a munkásokat. Az elmúlt vasárnap Cleve- landon hirdetett egy értekezle­tet, amelyről szóló tudósításá­ban a megjelentek között sze­repelteti az IWW ipari szerve­zetét is. Eltekintve attól, hogy az Uj Előre szerint az IWW halott, amely már hosszú ideje nem létezik, most úgy tünteti fel, mintha a társadalmi biztosítás­ért rendezett bohóckodásban az IWW ipari szervezete is köz­reműködne. Fentebb kifejtettük, hogy az IWW ipari szervezeteinek nem CLEVELAND, O. — A ma­ga nemében egyedül álló eset történt itt a héten. A Cleveland Wire Spring Co. sztrájkoló munkásai közül a sztrájk folya­mán több ízben letartóztatták a sztrájk bizottság egyik leg- agilisabb tagját Kearns mun­kástársat, akit egy Ízben a bí­ró tiz napra el is Ítélt. A szer­vezet jogtanácsosa ezt az Ítéle­tet megfelebbezte és mint la­punk múlt számában jelentet­tük az esküdtszék Kearns mun­kástársat nem bűnösnek talál­ta. A több ízben meghurcolt a társadalmi biztosítás a célja és egyenesen a munkásosztály árulóinak tartjuk az azzal fog­lalkozókat, tehát nem csak nem voltunk a fenti értekezleten, de átvizsgáltuk clevelandi tagja­ink névjegyzékét és abban Joe Wujtek nevet nem találtunk. Az IWW egyre szélesedő jó nevét akarja a hitelét vesztett Uj Előre felhasználni munkás ellenes üzelmeire, ami ellen ez­úton is óvást emelünk és min­den egyébb értesítés helyett tu­datjuk a Bérmunkás olvasóit, Amerika magyar munkásait, hogy az IWW ipari szervezete NEM vett részt az említett konferencián. Kearns munkástárs az esküdt­szék határozata után vádat emelt az őt hamisan vádoló scab ellen, akinek az ügyét de­cember 21-én, tárgyalta ugyan az a biró és most a scabet ha­mis tanuzásért tiznapi elzárás­ra és 50 dollár pénzbüntetésre ítélte. Kearns mtárs, aki $24.995.00- ra pörölte a scabet az ítéletbe bele nyugodott, mert jobb lec­két még a sztrájkolok sem ad­hattak volna neki és város szerte mulatság tárgya ez a scab, akit igy megleckéztetett a biró. jük elő, ami többek között Tiz napi elzárást és pénz- büntetést kapott egy scab HAMIS TANUZÁSÉRT, AMELLYEL EGY SZTRÁJKOLÓT AKART ELÍTÉLTETNI, A BÍRÓ EZT A DÖNTÉST HOZTA. téka tüzes hullámokat lükte­tett. Kiugrott az állásból. — Mit pofázol? . . . Hazud­tok. mint mindig. Rongyok! Mekkora szájat nyitsz? Meg­állj ! Megragadta azt a hasábfát, amivel a kemence szájánál a kiguruló zsemlyéket szokta visszatartani és teljes erejével a sütőszoba ajtajához vágta. A félignyilt deszkaajtó hatal­mas durranással egészen be­vágódott. Az ütést azonban föl­fogta. Bent összerezzentek. A fia­tal asszony gyors mozdulattal az ajtóhoz ugrott és bereteszel­te. Az utolsó pillanatban. Már az ember is ott volt, ütésre emelt ököllel. Most tanácstala­nul állt meg a bezárt ajtó előtt. Fölorditott: — Várjatok csak! Ma vége­tek lesz. Kirohant az udvarra, vala­mi alkalmas dorongért. Az inas halkan beszólt: — Kiment fáért . . . A másik pillanatban kinyitot­ták az ajtót és a sütőkonyhán át berohantak a belső házba. Az inas utánuk. Kint felhők torlódtak. Sze­mének szokatlan volt a sötét­ség, nem látott. Kutatott do­rongért. A hüs levegő megcsap­ta meztelen hátát. Meghallotta, hogy átrohantak. Izzadt teste összeborzongott. Visszament. Fölhajtotta a maradék bort és tovább vetett. Az inas visszasompolygott és most ide hizelgett: — Elmentek ám husért . . . Csakugyan. Az öreg asszony elküldte tiz óra után a két le­ányt. — Mit tegyünk. Addig úgy sem lesz nyugta. Hátha . . . Kendőt vettek magukra és szó nélkül indultak. A templom mellett az első mészárosnál vi­lágosságot láttak. Bent most bontottak egy bor jut. Bekopog­tak, megmondták, miért jöttek. Kis idő múlva kinyitották az ajtót és ők beszöktek az üzlet­be. A fiatalabbik szégyenkezve nyögte ki: — Majd holnap elhozom a pénzt. A mészáros az udvaron át engedte ki őket és előrement, hogy szétnézzen, nem látja-e az utcán valaki a jelenetet. Az ut­ca üres volt. Az asszony és az inas idő­közben visszamentek dolgozni. Már nem sok hiányzott. Csak a kisodort kifliket rakták desz­kákra. Vetni és kisütni kellett. Mikor a leányok visszajöttek, a kutyák ugatására figyelmes lett. Televetette a feneket és kiment a konyhába. A két le­ányt nem látta, de az öreg asz- szony fakalapáccsal már tun­kolta a húst. Szürke, savós szemeit rávetette az emberre és félve mondta ki: — Mingyárt meglesz, fiacs­kám . . . Megnyugodott. Félóra múlva már az asztal­nál ült. Felesége kiment. Ke­reste a nővérét és a húgát. Az ember enni hívta, de az asz- szony, gyűlöletes pillantás kí­séretében, köpte feléje az in­dulatos szavakat: — Dögölj meg a húsoddal együtt! Ronda. — Haha. A feleségem sem pártol. Muszáj uj nőszemély után nézni . . . Böfögve evett és közben mo­solyogva morfondírozott. — Hehe. Mégis hoztak. Bü­dösök. Mégis igazam lett. Jól van igy. Ennek igy is kell. len­ni. Kezébe vette a hirtelen sült húst és úgy harapott belőle. A zsircsöpp visszahullott a tá­nyérba. Fogai elővillogtak. Az állkapcsok munkája nyomán még a füle is mozgott. Mikor kész lett, az ólomcsapjánál egy szódásüveget a szájához emelt és magábanyomta az egészet. Nagyokat csuklott utána. Rö­fögve röhögött hozzá. Aztán odavetette az öreg asszony fe­lé: — Jó volt! Fölállt, kinyujtózkodott. Ki­ropogtatta csontjait és amikor hívására bejött az asszony, mint valami kitűnő prédát, ma­gához rántotta és vitte be a szobába . . . A nagy izgalomban a kutyák­ról megfeledkeztek. Most nekirugaszkodva dön­gették az ajtót. Dühös kapa­rászásuk hangja egybevegyűlt egytagú, nyújtott ugatásuk­kal. — Bolonditja őket az éh­ség . . . Anyja hangjára a fiatalabbik leány fölrezzen. Némi tétovázás után ajtót nyit. A kutyák élénk farkcsóválással körülszáguldj ák az asztalt és a tűzhely mellett, a szokott helyen, keresik tá­nyérjaikat. A fiatalabbik elébük teszi vacsoráját. Úgy, amint van. Érintetlenül. A nagyobbik ku­vasz fölvakkan az örömtől. Hús . . . Eldöföli a kicsinyt és hab­zsolva fal. A leány nézi. — Az enyémet add oda a másiknak . . . Most már ketten figyelik az állatokat. Mohón szürcsölve le­fetyelik a zsíros szaftot. Min­den tagjuk remegve mozdul, előre, hátra. A nagyobbik mell­ső lábaival segít fogainak. A helyiség tele van zabálásuk za­jával. Az iram mind gyorsabb lesz. A félsz hajtja őket. hogy hátha elveszik előlük a nem várt zsákmányt. Az öreg asszony, mint a há­lójába gubancolod ott pók, lesi áldozatait. Már harmadszor vesz szörnyű lélegzetet a szörnyű szidalomra. Arcán vonaglik a szólni akarás, de talán ő is megértett valamit . . . Hallgat . . . A nyitva maradt ajtón be­szűrődik a háztetőn szükölő szerelmes kandúr nyávogása, amely úgy hangzik, mint vala­mi rémes gyereksirás. Az éjszaka, mint nagyhata­lom, csöndben figyeli alattva­lóit. A leányok bementek szo­bájukba. Az ágyon egymásra borulva sirdogálnak. Az öregasszony a tányérok­kal csörömpöl. Az állatok megnyugodtak. S a tető alatt' kielégülten szuszog az ember.

Next

/
Oldalképek
Tartalom