Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)

1934-12-01 / 820. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS

SZILÁNKOK

EGYFAJTA BÉKE.

“— És ezért annak tudatában, hogy csak egyfajta béke lehetséges, a béke mindenki számára, akar a Szoviet Unió a maga részéről minden erejével odahatni “hogy a békét úgy a maga, mint a mások számára biztosítsa.”

Ezt olvassuk a Szovietben telepedett kommunisták kiadványában Kari Radektól. A lap másik oldalán hirdetik a következő szám szenzációját, mely a Szoviet Unió Népszövetségbe lépését igazolja s magyarázza.

A fenti idézet egy hosszabb cikk befejező megállapítása volt. A hosszú cikk összes felhozott érveivel együtt, 1.) a kapitalista államok népszövetségi intencióinak magyarázata, 2.) a háború lehetőségeinek ecsetelése, 3.) háború ellenes propagandák szükségessége, 4.) a dolgozó nép békehajlama, stb., mind azt a látszatott keltik, mintha a Szoviet Unió vezérpolitikusait nagy támadások érnék vagy érték volna a kapitalista államokkal való paktálásukért. Lehet, hogy saját soraikban, kik az orosz munkásérdek elsőbbségét szeretnék érvényesíteni, támadták őket. De csak azok. Már pedig ezért akciót indítani a külföldiek felvilágosítására, meddő dolog. Az is lehet, hogy ez- iránybani cikkezésük inkább saját lelkiismeretük megnyugtatása kíván lenni. A külföldi figyelők, különösen azok, kik ipari unionista gondolatformában bírálják a szovietek társadalmi beilleszkedését, tárgyalásait paktumait a kapitalista államokkal, semmiesetre sem támadják vagy támadták őket. Mi ezt a lépésüket éppúgy, mint a többieket megértjük. Az államkapitalizmus, ] vagy az ezzel közeli rokonságban levő államszocializmus létszükségleti lépései azok. így könyveltük el ezeket a múltban és a jelenben is. Magyarázatuk készinüségére azonban rá kell mutatnunk. Békéről beszélnek. Mintha a Népszövetség illuzórikus tákolmánya tényező volna a béke fentartásában vagy megzavarásában. Vagy mintha onnan indulhatna ki egyáltalán valami, mely a békét érintené. Mintha a Népszövetség nem egy szappan bugyborék volna.

Hol van az osztályharr? Az örökös harc, mely a tőke és munka között szakadatlanul folyik ? Melynek megszűnése az egyedüli feltétele a béke lehetőségének? Vagy a szoviet szárnyai alatt meghúzódó volt forradalmárok, mint Kun Béla, Radek és a többiek már nyíltan a tőke és munka testvériségét hirdetik. Ha ez igy van, kár volt a munkásságon eret- vágni. Miért a sok vér, nyomorékok, hullák? Miért a fogadkozás, beszéd a proletáriátus, burzsoá, tőke és munka, szocializmus, emberi megváltásról, ha lent a szivük mélyén mindig ott bizseg a kapitalizmus berkein belüli lehető béke utáni sóvárgás ? Miért, miért! ? Az ipari unionisták sokatmondó közöny, mellyel elkönyveli a politikai kuruzslók minden válfaját, nagyon is igazol. Egyfajta békét ismerünk mi. Egyfajta békét akarunk. Ez: a gazdaságilag tényezővé vált termelőé.

EZT IS TUDTUK.

A gyárosok és kereskedők országos egyesülete elhatározta, hogy ezentúl Roosevelttel összmüködik. Ez szép. Szörnyen lelkesednek is a kapitalista lapok. Eddig csak a kulisszák mögül irányították a ] dolgokat. Ezért “frontváltozá- . suk” nekünk nem újság.

FASCISTA BUTLER.

Két szabad szájú katonát juttatott szóhoz az utóbbi évek válsága. Johnsont és Butiért Johnsonról nem sokat tudtunk, mig Roosevelt elő nem hozta a lomtárból. Leporolta, megolajozta, felnyitotta a száját. Aztán rikkancs módjára kiabált az NRA-ról, mig szükség volt rá. Most már tapintatosabb, ül a helyén.

Butler, ki nyersesség és butagőg tekintetében versenyez Johnsonnal, már évekkel előbb hallatott magáról. Philadelphiá ban ő vette át a rackett kezelését néhány év előtt. Kezelte is gondosan, mig leszedte a tejfelt róla. Lévén tipikus gyöngyvirág, most a fasciz- mussal kerül forgalomba. Állítása szerint amerikai pénzemberek 3 millió dolláros alapot; helyeztek kilátásba egy ötszázezres fascista expedíció washingtoni útra, hogy ezzel Muso- lini patent szerint lefoglalják a szövetségi adminisztráció vezetését. Állítása szerint, — óh igen, sok állításai vannak s ezeket kongresszusi vizsgálat alá kell venni, napi jelentésekben megtölteni a lapokat. Hogy a cécónak komolyabb képe legyen, egy pár ismert nevet is bele kevernek, még talán bűnbakot is fognak valami jelentéktelen áldozatban. A fő az, hogy anyagot adjanak a jó nép rágódására.

Komolyabb oldaláról nézve a dolgot, megkockáztatunk egy megállapítást: A Roosevelt adminisztráció ideje alatt sem kommunista, sem fascista vagy hitlerista puccs nem lesz.

Olyan agyafúrt politikus ül a Fehér Házban, ki leszereli ezeket a lehetőségeket csirájában. A nép külömböző rétegeinek oda dobja ezeket a fenyegető megmozdulásokat beszédtárgyául, de követeléseiket jó szimattal felöleli, pellengére állítja, mielőtt a tömeg gondolkozásban a tettek stádiumáig érne. Nyílt lázadást makacs ellenszegülést szül. Ez pedig a

1934 december 1.

mai divó politikában nincs. Szórványos kitörésekben, szórványos drasztikus zsarnoki tettekben gazdag mindennapi életünk. Az európai fascizmus minden megnyilvánulását megtaláljuk itt a tőke és az állam- hatalom viselkedésében anélkül, hogy rányomnák ezekre a hivatalos fascista védjegyet. A tőke korlátlan hatalma tény. A sajtó iskolák, színház, parlament, szenátus, katonaság nyik- kanás nélkül teljesiti a felső parancsot. Munkás megmozdulások az előirányzott formákon kívül éppoly elbánásban részesülnek, mint a hivatalos fascista országokban.

Hivatalosan demokráciában élünk. A valóságban pedig cifra nevek nélküli tőkés-szabadság bilincsei alatt nyögünk. Az amúgy is hasznavehetetlen politikusok radikáliskodása fas- cizmus, náziizmus, klánizmus regnálásában merül ki. Az ipari unionista pedig számot vetve feladatának fontosságával, ignorálja a feléje dobott vesz- szőparipát, dolgozik, épit, hogy a saját zsírjában fuldokló kapitalizmus sülyedésével arányban készítse a tömegeket történelmi hivatásuk betöltésére.

S—n.

A CLEVELANDI IPARI SZERVEZET RÉSZÉRE HOZZÁNK ÉRKEZETT ÖSSZEGEK:

G. Deme, Akron........... 1.00

M. Bella, Bedford......... 1.00

Wm. Munkácsy, Bethlehem ......——............. 1.00

J. Dushek, Nutley........... 3.00

CHICAGÓBAN december 15-én, szombaton este 8 órai kezdettel a Harlan, Ky., bányászok segélyezésére tánccal egybekötött

MŰSOROS ESTÉLY

lesz az ifjúsági csoport rendezésében. Minden jövedelem a Harlan, Ky. bebörtönzött bányászok segélyezésére lesz fordítva. Belépő jegy 15c. Mindenkit szívesen látnak.

Az ötlet nem segít

A Philadelphiai-kávéházban ültem.

A girbe-gurbamintás márványasztalon már egymásba szaladtak az ábrák és a számsorok. A puha ceruza hivatalnokembert jellemző, kínos gondossággal kifaragott hegye pedig még egyre forgott és bukdácsolt, riadozó szaladgálása közben. A kéz, amely tartotta, végül is olyan lendülettel engedelmeskedett, hogy amikor a ceruzahegynek már a végső konklúziót kellett volna leírnia, apró pattanással eltörött.

Ezt már nem az agy parancsolta. Nagy volt a nyomás, több, mint amennyit elbírt. Mintha a kis grafitrud is megérezte volna az egész számvetés súlyát és — hiábavalóságát. A barátom még az eddiginél is keserűbb arcot vágott és lemondó gesztussal abbahagyta az egész magyarázkodást.

Valami nagy fájdalom ütött meg. Mintha valaki, hozzám nőtt kedves emberem, kórházi

ágyon irtózatos kínokat szenvedne és nem tudnék segíteni rajta. A magunkban érzett tehetetlenség a legelbusitóbb érzés a világon. Tudtam, hogy ezek a szeszélyes vonalak és rubrikás számsorok egy élet illusztrációi. Fájdalmak, amelyeket itt és igy kísérelt meg kifejezni egy magatehetetlenségét érző, szenvedő ember.

Tanított egy pap, aki a szentháromságot, a hiszekegyet és az egész katekizmust körökben, kockákban, ovális vagy sokszögű ábrákban fölrajzolta a táblára. Nem tudott megelégedni a szavakkal. Mélyebben és több oldalról akart az értelemhez jutni.

Amikor azután vagy tiz “rajzos” óra után kiszólitott bennünket, hogy az előzetesen fölrajzolt ábrák nyomán mondjuk el újból a tételeket és már a második, belül nagypontos körnél megakadtunk, ránkszólt:

— Hát mit jelent ez?

— Nem tudom ... — volt a válasz.

— De hiszen azért rajzoltam le, hogy könnyebben jegyezhessétek meg magatoknak! — mondotta pipacsvörösen és nagyot, becsületeset, újat produkálni akaró pedagógus csődjének kínjában olyan fintort vágott, hogy valaki, a legutolsó padsorokban, kárörvendezőn, de egészségesen fölkacagott.

— Hiába az ötlet nem segít — mondotta erre csöndes megadással, inkább önmagának, s csöngetéskor olyan szomorúan ment ki az osztályból, mintha megvertük volna. Biztosra vette, hogy újszerű, szemléltető oktatási módszerének sikere lesz.

Eltört ceruzáju banktisztviselő barátom is ilyen keserves arcot vágott. Már vagy negyedórája rajzolta az életét a márványlapra és most, amikor csak az összegezés, a pont volt hátra, nem tudta müvét befejezni.

— Értsd meg — mondotta, elnézve az asztal, az égő lámpasor és a sötét Horváth-kert fölött —, céltalannak érzem az egész tülekedést. Minek, te ?

Naponként tiz-tizenkét, sőt zárlatkor vagy közgyűlés előtt

tizennégy-tizenhat órát is dolgozom.

Mindig számokkal és mindig teljes felelősséggel.

Mindig néhány krajcárral a zsebemben, mindig irtó nagy pénzek között. Én magam vagyok magamnak legszigorúbb revizora. Teljes szívvel kezdek neki az anyagnak és estére olyan keserű gondolataim vannak, hogy legszívesebben földhöz csapnék mindent és hazamenve, mint valami fatalista török, ágyban maradnék, amig csak nem történik valami.

— Sohasem élhetem a magam életét, amilyennek elképzeltem. Amit keresek, az kell. Ha háromnapos a gallérom, szólnak érte, hogy: “A felek a bank hanyatlásának tulajdonítják a tisztviselők megjelenését!” meg ilyesfélét. Frissen- borotváltnak, frissenvasaltnak, elegánsnak, üdének, előzékenynek és a dolgomban nagyon biztosnak kell lennem, sőt csak mosolyognom szabad. Már harminckétéves vagyok.

Kezdjek közös életet valakivel tizpengős gondokkal ? A nagy “abbau” után csupa “be-