Bérmunkás, 1934. július-december (22. évfolyam, 799-824. szám)
1934-11-01 / 816. szám
1934 november 3. BÉRMUNKÁS 3 oldal A politikai pártmozgalom naiv fanatizmusba sülyeszti követőit Ahogy végig tekintünk áz események forgatagában az IWW-t illetőleg, szervezetünk megalakulása óta állandóan a politikai pártok gyűlölt mozgalma volt. Voltak számos esetek, ahol az IWW-t hamis vádakkal illették csak azért, hogy megerősödésében gátolják. Az IWW által vezetett sztrájkokat legtöbbször elhallgatták és amikor mégis kényszerülve voltak foglalkozni vele, hamiáan csinálták. Ebben a gyűlölt hajszában az Üj Előre körül csoportosult fékereknek kijut az elsőbbség. Széles Amerikában úgy szólván mindenhol a hová az IWW lapjai eljutnak, tudomást szereztek Clevelandról, ahol az IWW számos sztrájkot nyert, az elmúlt néhány hónapban. Az eseményekkel a polgári sajtó is kényszerült foglalkozni. Azonban nem igy az elvtársak. ők még a mai napig sem tartották fontosnak megemlítésre a Draper gyár munkásai 14 hetes kenyér harcát. Az American Stove Co. 1.200 IWW tagjának eddig páratlanul álló az egyen esett sérelemnek két hetes harcát. És számos IWW sztrájkot, amit az IWW-hoz tartozó bérmunkások vívtak, a rövidebb munka napért és magasabb fizetésekért. Hogy mennyire el fogultak és gyávák, misem bizonyítja jobban munkásáruló létüket mint az Uj Előre; október 15-iki vidéki számában közölt “Az évforduló jelentősége,” cim alatt Merk János névvel ellátott cikk a melyben következő badarságot olvassuk : A Cleveland East sidei magyar munkás mozgalomnak közel húsz éves mult van a háta mögött. A mozgalomnak a háború alatti események és az utána lezajlott európai forradalmak adtak némi lökést úgy, hogy az 1919. évben erős IWW mozgalom volt az East Sideon, de 1919. május elsején lefolyt nagy tüntetés szétverése után, az IWW meghalt úgy, hogy soha többé föl nem támadt! ! A fennti közlés után legyünk őszinték önmagunkhoz egy pillanatra és bíráljuk az eseményeket úgy, ahogy vannak. Vegyük először is a Merk János elvtársat. És kérdezzük meg tőle a következőket: Hogyan lehetséges az, hogy az elvtárs mint régi “forradalmár” nem értesült az IWW harcairól, amelyek ott az elvtárs tőszomszédságában mentek végbe? ...............Mi az oka annak, hogy az elvtárs nem tudja, hogy a Draper Co. gyárában ahol 14 héten keresztül az IWW tagjai sztrájkban voltak a szervezet elismeréséért, és a 14 hetes küzdelem után csak is az IWW szervezetének tagsági kártyájával lehet most ott dolgozni? Az American Stove Co. kéthetes harcát sem hallotta ahol az egyen esett sérelemért 1200 IWW tag szolidaritást tanúsított? ............ Ön mind ezekre azt kérdezheti tőlem elvtárs, hogy honnan tudom én mind ezeket Pittsburghban, holott maga Clevelandban van az East Sideon és maga mind ezekről nem értesült. Én megmondom önnek elvtárs. Az a politikai párt mozgalom, amelyhez ön tartozik a múlttal és jelennel bírálva, irott bizonyítékokkal előttem a legsajnálatosabb az ehhez hasonló mozgalmak között. A párt híveit a legundoritóbb cselekvésekre, a munkás mozgalom helyes nevelés hiányában, naiv fanatizmusba sülyeszti. Az IWW-ról irt hazug beállítás a munkás osztály egyenes elárulása. Nem-e szégyenletes dolog egy magát munkás lapnak tartó Uj Előrének elhallgatni mind azon sztrájk eseményeket, a melyek az IWW szervezetén keresztül egy jobb viszonyokért történtek. . . Én megértem az ön tájékozatlanságát. Mert az a pártmozgalom a melynek kereteit viseli, (ha ugyan viseli — szedő,) nem ad időt magának arra, hogy az osztályharc széles körzetét is megfigyelje. Az IWW-ról irt állítása mind ezt bizonyítja. Az ön gondolkozását az otthonba zárták el. Nem is csodálkozom tehát, hogy minden felelősség hiányában, az Uj Előre olvasóit félre vezeti, mitsem gondol annak súlyos következményeire Komoly időket élünk elvtárs Az ipari fejlődés társadalmi változásokat kíván. A munkásság az egész vonalon a ONE BIG UNION-ról beszél. Jobb lesz tehát az elvtársnak is az IWW felől érdeklődni, mert csak szégyen éri úgy önt mint a többi párt elmélet követőit. . . A. Kucher. LOS ANGELESI LEVÉL A természet ismét megbosz- szulta magát. Az elmúlt uj esztendő napján történt vizáradások és azok következményei a mostani áradásokkal megismétlődtek és a californiai Mont Rose-t teljesen el öntötték a hullámok, elmosva, termést, épületeket és eddig fel nem becsült ember élet áldozatot követelt. Mind azért, mert az éhes töke a technikai mérnöki kart nem a munkás életének a megóvására foglalkoztatja, bár meg lenne a módja ara, hanem a haszon állandó növelésére. ötszáz család lett hajléktalanná, akik nemcsak a fokozottabb nélkülözések, de az ilyen esetekkel járó gyorsan pusztító betegségeknek is kivannak téve. A nagy sirám és ezeknek a családoknak a segélybizottságok elé való felvonulása csak egy pillanatnyi enyhülését hozhatja meg a nélkülözéseknek, ami nem lehet a munkásosztály célja. Mert hiszen mind az, amit ezeken az intézeteken keresztül most nekik oda dobnak alamizsna képpen, azt mind ők a munkások teremtették elő és nekik van az egyedüli joguk azt élvezni. De ehez szervezettségre van szükség. Olyan szervezetre, mint amilyent az IWW épit az Egy Nagy Szervezetnek az egész országra való kiterjesztésével és abba minden munkásnak a bevonásával. California Munkásai: Értsétek már meg, hogy nekünk munkásoknak kell kiharcolnunk mindazt, amit elérni akarunk, helyettünk azt senki sem végzi el. Nekünk már nincs semmi veszíteni valónk, egyedül a cselekvéseinket akadályozó láncainkat veszthetjük el, mig összefogásunkkal egy egész világot nyerhetünk. G. Bakos. resztül, hogy az asszony benn van. Éppen öltözködött. Székre tett lábaira harisnyát húzott. Puha fehér combja, a réklinél kihajló keblei csakúgy világítottak a szobaasztal sötétzöldmintás térítője előtt. Duzzadt melle föl és alá járt és az erőteljesebb mozdulatoknál kisajtolódó, hápogó sóhaj szaggatott lihegése hallatszott. “Készen van a konyhával és biztos megint moziba készül.” Amint megmozdult, reccsent egyet a díván. Az asszony fölfigyelt és következő pillanatban dörenéssel, dühösen csapódott be az ajtó. “Hü, az istenét! Még utóbb kitesz!” — rémült félig ülő helyzetbe Jóska. Még szeme előtt táncolt a lábszár körvonalának rajza. Száraz ajkába harapott és lehunyta a szemét. Régi melegség futott át rajta. Amint megigazította a kemény bőrpárnát a feje alatt, úgy érezte, hogy megérintett valakit. Elengedte magát a ker- getődző képek játékának. Ám néhány pillanat múlva, a szekrény felől, megint megcsapta az orrát az ételszag, amely figyelmet követelt. A fonott kosárra helyezett pirosszegélyes horgolt kendőn egy egész vekni friss kenyér volt. Mellette húsos, hatalmas zöldpaprikák virítottak. A friss kenyér szaga oly borzongatóan bizsergő, oly közeli volt, hogy harapásra tátott szájjal majdnem fölugrott. Nagyon rosszul érezte magát. Vad, keserű dolgokra gondolt. A holnapi örömtelen vasárnapra, amikor szégyenkezve beállít majd déltájban a rokonhoz, azzal, hogy ebédelt már és szemeivel elkíván néhány falatot. . . A szépvölgyutcai An- nuskára, akinek olyan kacag- nivalóan gyors beszéde és kicsi kezei vannak. . . A hétfőn újból kezdődő reménytelen hajszára a munka után. . . A díván lábainál, amint keserves dühösen átfordult, cipője sarkával megrugta a baltát és a keményfanyél hangos koppa- nással vágódott a téglapadlónak. Mintha csak figyelmeztető, elindító jel lett volna ez a zörej, olyan gondolatok lepték el, amikbe beleborzadt. Látta a fehérnemüs szekrény duzzadt polcait, a ruhák közé dugdosott, kisimított bankókkal. Érezte a zsíros pörkölt nehéz szagát, ingerlő gőzölgésének illatát, a toroköblitő bor izét és szédülő fejében fölvillant a kép: a lendülő balta. Akárhogy is igyekezett szabadulni a gondolattól, mindig több és több biztató körülményre kellett gondolnia. A férje éppen tegnap utazott el Bulgáriába. A gyár küldte ki szerelési munkára. Még legalább egy hónapig itt is marad. Az udvarban ez a legutolsó lakás. Már egészen a hegy oldalában. Amelyik előttük van, az a süket vén Marisé, aki olyan egészségesen alszik, hogy hor- tyogásával akárhányszor fölveri. Az ajtóból csak néhány lépés a kertbe vezető lépcső... Onnan egy kis iramodás a hegyoldalba vágott szerpentin- utón és néhány perc múlva az elhagyatott Vérhalomra juthat. Onnan meg szabad a világ... Védekezni próbált az ellene induló gondolatseregekkel szemben, de már az egész konyha annyira tele volt a kenyér bo- londitó szagával, hogy alig birt magával. Körülsimogatta, ösztökélte, kínozta ez a szag és rábeszélő ereje diadalmasan terpeszkedett szét érzésein. “Majd éjszaka ...” — biztatta magát. “Enni fogok . . .” Száraz nyelvével csettintett egyett. A gondolat valósággal fölforralta agyát, karjában ujult erőt érzett és megnyur godva nyújtózkodott végig a vackán. — No, hires alak, mit hempereg már ilyenkor! — perdült ki a szobából az asszony és amint Jóska rápillantott, észre kellett vennie, hogy befűzte magát és észrevehetően árad róla a pacsuli-szag. Ragyogott a szeme és aprókat kuncogva, hozzálépett. — Szemtelen! Meglesi az embert? Mi? kis bitang! Pedig tudja, hogy gondoltam magára. A révült szemű, sápadt legény arcát simogatóan megpas- kolva, pénzt nyomott a kezébe. — Menjen! A tritzéknél friss töpörtyű van. Hozzon húsz dekát. Kenyér és paprika van már és ha jó viseli magát, a tizesre elmegyünk a moziba. Azzal hátba vágta Jóskát, hogy az előrelódult egyett. A fejedelmi vacsora után megnyugodott a gyomra. Éhes, meleg szemmel ránézett a derekát riszáló asszonyra, aki sokat ígérő pillantással a szobába ment, hogy rendbeszedje a haját és fölvegye a kalapját a mozihoz. Az egyedül maradt Jóska, mintha csak szertartást mutatott volna be, fölemelte a maradék kenyeret, az el- telitő, áldott kenyeret és simára békült arccal, hálásan, forrón, csucsoritott szájához emelte és megcsókolta. t A konyhatükör előtt hátra- simitotta a haját, aztán végignézett a divánon. A baltán akadt meg a pillantása. Kacagó szemmel nézett végig az élesre fent szerszámon, majd fölemelte és a tűzhely alá dugta. Jól a szemetesláda mögé, hogy még csak ne is lássa.
