Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-02-03 / 777. szám
1934 február 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal Van-e tudományos politika Tudományos politika az volna, amely számításait annak az erőnek működésére alapítaná, amelyet a szociológia a társadalmat mozgató tényezők legerősebbjének ismert meg. Ez a politika tehát racionális politika volna két nézőpontból: pszihológiaiból azért mert tudatos, az értelem által irányított cselekvést jelentene; ökonómiai szempontból azért, mert a gazdaságosság, a legkisebb áldozat — legnagyobb eredmény elve érvényesülne benne. A tudományos politikus az volna tehát, akinek társadalmi cselekvése a legkisebb ellenállás irányában esnék és akinek arról való tudata cselekvésével egybeesik, azonos. Vannak szociológiai elméletek, amelyek azt tanítják, hogy a társadalmi fejlődést mindenkor a céljainak tudatában lévő, racionálisan működő értelem kormányozta. E teóriák szerint — lehet mondani — az emberiség mindig tudományos politikát űzött. Pikier azt Írja, hogy az emberek ép olyan tudatosan alkotják a családot, a törzset, a nemzetet, mint egy részvény- társaságot vagy egy klubbot. Ugyancsak ő azt tanítja, hogy az emberek mindig olyan intézményeket alkottak, amelyek ismereteik mindenkori foka szerint szükségleteik legjobb kielégítését biztosították. A társadalmi fejlődés tudatos volt tehát és az ember értelme célszerűen kormányozta azt elejétől fogva. A jövőre is nem kell tehát egyéb, mint megállapítanunk, mi biztosítaná legteljesebben az emberiség szükségleteinek kielégítését és erről meggyőznünk az embereket. A racionális szociológiának ezen valósággal reprezentatív teóriájára kellett gondolnunk, amikor két német szociológiai munkát lapoztunk, két munkát, amelyek sokban megerősítenek, sokban uj érvekkel támogatnak nézeteket, amelyeket a társadalmi fejlődés racionalizmusának elméletével szemben mi is ismételten hangoztattunk. A legélesebben Müller-Lyer fejezi ki az ellentétet tudatos és öntudatlan társadalomfejlődés közt. “Az emberi dolgok átalakulásának ez a hatalmas folyamata, amelyet kultúrának nevezünk” — mondja — “utjának legeslegnagyobb részét úgy futotta meg, hogy az embernek a legtávolabbról sem völt sejtelme róla. Az ő kicsi tekintetének a legnagyobb is tulnagy volt; az ő szemlélete ép oly kevéssé látta a kultúra lassú haladását, mint azt az őrült utazást, amelyet földi lakóhelyén a Nap körül tesz meg.” Vierkant pedig megmondja, miért van ez így: mert az emberi tudat történeti struktúráját az állandóság (Stetigkeit) jellemzi, ami abban áll, hogy a tudat minden egyes mozzanatát nemcsak a gerjesztő külső inger, vagyis a jelenlegi élmény, hanem korábbi élmények és benyomások egész sorai határozzák meg; a hagyomány, az utánzás, a szokás nyomása úgy gyakorlati, mint elméleti téren sokkal inkább ura az emberi tudatnak, mint a spontán kezdeményezés és a racionális belátás. Vierkandt egész könyve annak magyarázata, miért nem mondhatjuk, hogy társadalmi cselekvésünk tudatos: azért, mert nem értelmünk kormányozza cselekvéseinket, hanem érzelmeink. Alapjában ugyanTisztelt szerkesztő munkástárs: A legnagyobb örömmel láttam a Bérmunkásban a fenti címmel Szabady munkástársunk tollából eredő cikket, mert a kérdés valóban sok vitára adott alkalmat a haladottabb munkások között is. Az IWW-nak kifejezett álláspontja ebben a kérdésben, hogy a munkásosztály ipari harcának a győzelemre jutásához feltétlenül olyan munkástömegekre van szüksége, amely a termelést és a termelt javak szétosztását minden fenakadás nélkül tovább folytatják az ösz- szesség szükségleteinek a kielégítésére. Ezt nem a jól alkalmazott szólamra, de arra a felismerésre építi az IWW, mely a világtörténelem minden forradalmi vagy rendszer változását nyomon kisérte. Csak annak a rendszernek vagy uralomnak volt alapja a meggyökeresedésre, amely rendelkezett a termelés eszközeivel és ellenőrizte a termelt javak szétosztását. Az átlagos emberi életszínvonal alatt élők csoportjától vagy tömegektől nem remélhetjük a demokratikus ipari köztársaság kivívását, mégke- vésbbé egy ilyen rendszer megtartását. Ennek a felismerésnek a tudatában az IWW az egyedüli szervezett, amely a dolgozókat nemcsak tagsági könyvvel kívánja ellátni, de felszereli azzal a tudással is, hogy a munkás úgy a napi küzdelmében, mint a rendszer megváltoztatásáért vívott végső harcban ön- nálló elbírálással rendelkezzék. Tagadhatatlan, hogy a munkásosztály életszínvonalának a legmagasabb pontján keresztül jut el az ipari demokrácia megteremtéséhez. Amiben nem értek teljesen egyett Szabady munkástárssal az a másik nézet TELJES lebecsülése. Igaz, hogy a hosszú esztenazt bizonyítja tehát, amit már Spencer is állított és később is mások. Hogy Vierkandt az ő tételét az etnográfia, az őstörténet és a mai élet tényeinek teljes készletére alapítja, az bizonyára nem gyöngíti érvényét. Mindazonáltal nem árthat, ha egy-két reflexióval kiegészítjük érvelését. így például kevéssé voltak a szociológiában figyelemmel arra a jelenségre, amelyet az egyéni öntudatra vonatkozólag régen fölismert a realisztikus filozófia, de amelyet alig alkalmazott a tömegek öntudatára, amelyre pedig még teljesebben áll. Ez az a megfigyelés, hogy tudatunknak, megismeréseinknek egyetlen forrása az érzéki tapasztalat, hogy csupán érzékei által, vagyis közvetlen érdős munkanélküliség sok volt szervezeti tagot elvont a mozgalomtól, de ezt nagyrészt az IWW szerkezeti formájának kel betudnunk, amely csak azokat ismeri el a szervezet irányítóknak, akik havi járulékukat fizetik. Ugyancsak az IWW- isták azok, akik a szervezetükben nem a baba' szerepét szokták tartani, hanem a munkából kiveszik a részüket. A nincs- telenség tehát sok egyebekben aktiv tagunkat a tétlenségre kárhoztatott. (A szervezet több módját mutatta a tagsági jog fentartásának a lehetőségére — Szerk.) Ebből az okból nem nyerhettünk uj tagokat sem. Mint a depresziós időkben is több ízben irodalmunkkal háziagitációt végezvén a magyar munkások és azok családjai százaival volt alkalmam beszélgetni és itt azt találtam, hogy a hosszú esztendős munkanélküliség, a befagyott bank- betéteK, a szalmaszálon függő ingatlan tulajdonjog bár nem tette forradalmivá a munkások nagyzömét mégkevésbbé öntudatossá, de határozottan lázadóvá tette a tömegeket, akiknek elégedetlensége kifejezésére nekünk kell a helyes utat megmutatni. Bár látszólag tevékenységében megbénította a nagy munkanélküliség a mi mozgalmunkat az események azt mutatják, hogy a tömegek munkához jutásánál, a dolgozók életszínvonalának a megállapításánál a legkomolyabb szerep az IWW- nak jut. Erős a hitem, hogy a munkásosztály négy esztendős megpróbáltatásának, anyagi lezül- lésének visszhangja gyorsabban fog mutatkozni az Egy Nagy Szervezet kiépítésénél mint azt sokan gondolják. És ebből a szemszögből látva az eseményeket a magam részéről nem becsülöm le egészen a tömegnyomorból kisarjadozó fel- szabadulási törekvéseket. zéklő és érző átélés utján jut az ember az objektiv realitás tudatára. Egyes kiválóbb agyú emberek szert tehetnek ugyan más megismerésekre úgy, hogy az érzéki tapasztalat utján nyert ismereteket logikai utón tovább fejtik, de ezeknek a gondolatoknak is egyetlen próbája a gyakorlat, a valósággal való érintkezés . Mi következik ebből? az, hogy nem láthatják be, — legalább a tömegek nem láthatják be, mert a tömegben az intellektuális funkciók gyöngébbek, mint az egyénnél, — valaminek a szükségét, ha az a valami nincs már meg a valóságban, reálisan, érzékelhető- leg. Vagyis a tömegek életében a gyakorlat megelőzi az elméletet, a cselekvés megelőzi a tudatot és nem a tudat a cselekvést mert nem lehet tudatomban az, ami nincs előbb érzékeimben. Vagyis már régen tesznek valamit, egy társadalmi intézmény már régen fennáll, amikor az emberiség tudatára jut és szükségét belátja. Sok őstörténeti adat szolgáltatja ennek az elméletnek ténybeli bizonyítékait. A tüzhasz- nálat (v. ö. Karl von den Steinen) a szántásnak, a szekérnek és az utaknak föltalálása (Ed. Hahn) erre vallnak; erre vall az exogámia intézménye, amelynek ezer és tízezer éveken át kellett fönnállania, mielőtt az emberek azt a gondolatot csak föl is foghatták volna, hogy mire való. És sok más. Kétségtelen másrészt, hogy az ember fejlődése magasabb fokain mind sűrűbben igyekszik — előzőleg és utólag — cselekvéséről számot adni magának. De ez a számottevés telve van illúziókkal, amelyek sokszor homlokegyenest ellenkeznek a valósággal. Az egyes ember, az egyén sem ismeri önmagát. Képzetei önmagáról vágyainak szüleményei, cselekvéseinek utólagos igazolásai, erényekké átformált hibák. Hogyan ismerje a tömeg önmagát jobban? A társadalom tudata önmagáról az eszmékben, elméletekben, ideológiákban fejeződik ki. A történelmi materializmus arra utalta a szociológiát, hogy az elméletek az ideológiák mögött a gazdaság realitását keresse a történelemben, mert az ideológiák hamis képét adják a társadalomnak. A történelmi materializmus módszerének folyton terjedő használata nem jelenti-e, hogy a tudomány is mindinkább illúzióknak minősiti az ideológiákat, amelyek pedig az emberiség tudatos számadásai voltak életéről? És mennyi hatalmas erő dolgozott mindig és dolgozik ma is azon, hogy az emberiség ne ismerje meg önmagát, ne lássa be mire van szüksége, hogy tudata illuziórius legyen és maradjon. És a cselekvés, a változás, a haladás éppen a tudat ellen, ahogy köznyelven mondani szokták: a jobb belátás ellen áll be. G. Kovács. (Folytatjuk.) Az IWW-ban csak munkásoknak van helyük “A fogalmak tisztulása”
