Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-06-30 / 798. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2 00 One Year .......................$2.00 Félévre ........................... l.iO Six Months ................... 1.00 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ................ 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. _______________TELEPHONE: GArfield 7114. _______________ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. 1934 junius 30. áthatott ipari unióra van szükség, mely az acél ipar összes munkásait egy szervezetbe tömöríti és sztrájk esetén mint egy ember cselekszenek. Az IWW már vívott sztrájkot az acél truszt ellen és meg is nyerte. McKees Rocks és a Mesaba Rench meg van örökítve a munkásmozgalom történetében, mint nyert sztrájkok a leghatalmasabb és legkegyetlenebb munkáltató csoporttal szemben. Az acél ipari viszonyok ma sokkal égetőbben kövevetelik a forradalmi ipari unionizmus alapján való szervezkedést, mint bármikor a múltban és ha az acél ipari munkások sikeresen akarnak harcolni kizsákmányolóik ellen, ezt csak az IWW-ba való szervezkedéssel érhetik el. 1 “ A szocialista párt válasz utón BÉRMUNKÁS Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Füstbe ment terv (Z) Az acél telepek munkásainak sztrájkra való készülődésével nagy hangú kijelentések történtek, melyek a végeredményben semmivé zsugorodtak össze. Az union vezérek heteken keresztül ijesztgették az acélbárókat, azonban ugylátszik ezek biztosak voltak a dolgukban, jól tudták, hogy az acél iparban nem lesz sztrájk. Pedig az acél telepek poklaiban uralkodó viszonyok minden kétséget kizáróan okot adnak arra, hogy a munkások sztrájkról beszéljenek. A bérek meg sem közelitik azt a színvonalat, melyből emberi módon lehetne élni, a munkaórák pedig legalább háromszorosa annak a melynek ily emberölő munka mellett lenni kellene. A munkanélküliek száma is túl nagy az acél iparban és ezeknek munkába állítására csak egy mód van: a munkaidő leszállítása és az elvégzésre váró munkát felosztani az ösz- szes munkások között. Az automatikus gépek az acél iparban éppen oly mértékben terjeszkednek, mint egyebütt és a munka gyorsítása ma sokkal nagyobb mértékben történik, mint bármikor a múltban. Mindezek megállapítása után senki előtt sem lehet kétséges, hogy az acél iparban minden ok megvan, ami más iparok munkásait sztrájkra késztette. És hogy a sztrájk mégsem következett be, annak okait időszerű kutatni. Az első és legfontosabb ok; a foglalkoztatott munkások nagy számának teljes szervezetlensége. Bár vannak akik szervezetbe tartoznak az acél telepeken, azonban ezen szervezet egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az acél telepek, vagy bármely más ipar munkásainak harcát irányítsa. Az AFofL kötelékébe tartozó acél munkások szervezete, semmivel sem különbözik a kompánia unióktól, mert mig az utóbbiban az acélbárók diktálnak, addig az előbbiben a union vezérek és mindkét esetben egy cél felé törekszenek, a munkásokat meggátolni gondolkozásukban és szabad cselekvésükben. A közelmúltban készülőben levő acél sztrájkhoz a munkásságnak nagyon kevés szava volt és ami volt, azt csak szemfényvesztés gyanánt engedték meg a union vezérek, mert az utolsó szó úgyis az övék és amikor erre kerül a sor, ezt nem a szervezet gyűlésein mondják ki, hanem távol az iparoktól, valamely fényes szálloda dísztermében. Az acélbárók jól tudták, hogyha minden fonál szakad, az a bizonyos szalmaszál még mindig megmarad a részükre az union vezérek személyében, mely a tizenkettedik órában menekülést igér. És igy történt. A különböző ipartelepekről megbízottakat küldtek Pittsburghba — akik természetesen benfentes emberek — konvencióra, melynek hivatása lett volna a sztrájkot kimondani az esetre, ha a Steel Institute — az acélbárók szövetsége — nem teljesiti a követeléseket. A pittsburghi konvención azonban még akadtak, akik a saját fejükkel gondolkoznak és esetleg bepillantanak a kulisszák mögé, igy ott nem lehetett határozni, hanem küldöttséget kellett választani, akik Washingtonba mennek és ott készítsék el a paktumot. Ebben a küldöttségben aztán már csak feltétlen megbízható vezérek vehetnek részt, akik távol vanak az ipari munkásságtól és nem érzik azok bajait; nincsennek semmiféle összeköttetésben a munkásokkal, azonkívül, hogy vezéreik és eladják őket. Ez történt az acélipari munkásokkal. A számtalan előző példa után, sajnos ez még nem az utolsó. Még sok ily keserű csalódás fogja érni az acél telepek munkásait. Azonban a jövő nem reménytelen és az acéltelepek munkásaitól függ, hogy változtassanak a helyzeten. Letagadhatatlan tény az, hogy az acélbárók a munkáltatók legkegyetlenebb fajtájából valók, akikből minden humánus érzés hiányzik és csak egy dolog lebeg szemeik előtt: a profit. A Steel Institute a legerőteljesebb szervezete a munkáltatóknak és ezzel szemben a harcot nem veheti fel a munkásság a konzervatív AFofL-be szervezkedve. Itt erőteljes, foradalmi szellemmel (Vi) A SP konvencióját megelőző napokban, nagyon sok balszárnyi SP tagnak az volt a véleménye, hogy a pártnál ismét szakadás fog beállni. Azonban ez nem történt meg, a megalkuvásáról hires vezérkar, ismét megalkudott, a párton belül levő forradalmárokkal. Még nem látta időszerűnek a szakadást. Még nem rombolhattak volna hatásosan, nem kaphatak volna elég judás pénzt ezek a kormányzói, miniszteri és képviselői pozíciókra vadászó oportunisták. Még is a válasz ut föl lett allitva a konvención. Három kü- lömböző irányt akarnak követni, előbb-utóbb beáll a szakadás, leginkább azon esetben, ha az elvben elfogadott határozatokat, gyakorlatban is meg akarják valósítani. Az első irányzat a régi kispolgári irányzat, mely fél a forradalomtól, csak a bársony székig akarja a munkásság segítségét igénybe venni, azután csak a türelmes várakozásra inti őket. A másik a fegyveres fölkeléshez vezető ut, melyet ugyan csak föltételesen, helyesebben mondva csak önvédelem esetére fogadták el, de lényegében egy és ugyanaz a kommunista párt ilyen irányú törekvésével, már csak azért is, mivel nagyon nehéz válasz falat vonni, a védelmi és támadási célból való fegyveres harc között. A harmadik irányzat, mely az általános sztrájkot, mint legmegbízhatóbb fegyvert fogadtatta el, legközelebb áll az IWW ilyen irányú tanításához. Az általános sztrájknak, mint leghatalmasabb fegyvernek a fölismerése és igénybe vétele mindég nagyobb teret hódit, melyet egyforma sikerrel használhat a munkásság úgy védelmi mint támadó harcaiban. Bár a SP párt, egyenlőre csak elvben fogadta el, úgy a fegyveres, mint a gazdasági fegyver az általános sztrájk használatát, azonban miként bármelyiket is gyakorolni akarja, nyílt szakadást fog előidézni és akkor fognak legtöbbet rombolni a oportunista vezérek. Egy általános sztrájk az Egy Nagy Szervezet nélkül üres beszéd, amit nagyban igazolt a toledoi sztrájk, ahol a száztíz, azaz 110, külömböző AFofL local közül 64, szavazott a sztrájk fölött az is két egész hetet vett igénybe. Képzeljük el mennyi időt venne igénybe az egész országra kiterjedő sztrájknak az elhatározása, nem véve tekintetbe a sok reakciós vezetőséget, akiknek mindent el kell követni a munkásság ilyen irányú megmozdulása ellen, hogy a kapitalisták jó akaratát kiérdemeljék, amit nagyon is szeretnek hangoztatni. Mi rajtunk, az általános sztrájk és azt lehetővé tevő Egy Nagy Szervezet hűséges és igaz harcosain függ, hogy azt előkészítsük és ne higyjünk az ilyen lágymeleg, elvbeli határozatokban, azt gyakorlatban kell megcsinálni, ezt egyenlőre csak az IWW csinálja. Minden becsületes és öntudatos munkás segítsen azt megvalósítani. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség: nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. ^ E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel 1” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
