Bérmunkás, 1934. január-június (22. évfolyam, 773-798. szám)
1934-04-07 / 786. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1934 április 7. LEHETSÉGES-E EGY UJ VILÁGHÁBORÚ? Ma az elmúlt világháború után, tizenhat évvel azt látjuk, hogy a világ kapitalizmus, újból egy világ vérfürdőt számit rendezni és amint látjuk, a kapitalista társadalmi szempontból ez teljesen elkerülhetetlen, mert a munkásság által termelt áruknak az elhelyezése mindig nagyobb nehézségekbe ütközik a kapitalista osztály részére és hogyha magunk körül szét nézünk, akkor azt fogjuk látni, hogy a világ kapitalizmusa egymás ellen jobban neveli napról-napra hadi erejét, amit biztos, hogy nemcsak passzív szempontjából csinál, hanem azt rövidesen számítja is kihasználni. A kapitalista osztálynak számítása van egy uj világ vérfürdő lerendezésében. A szentséges szent profit nevébe, a kapitalista osztály nem fog vissza riadni semmiféle gyilkosságtól, hogy ha azt gazdasági érdekei úgy követelik. A háború a kapitalista társadalmi rendszer keretein belül elkerülhetetlen a világ piacért folytatandó küzdelem ami mindaddig újból és újból meg fog ismétlődni, amig kapitalizmus létezik. Mind annak dacára, hogy a kapitalizmus, világi szervezetbe egyesülve van a munkaerő letörésére, de ugyan akkor állandóan harcot folytat egymás ellen a piac terén, mert fontos, hogy a munkás által megtermelt árunak piacot is találjon, mert a kapitalista társadalomban a termelt javaknak csak akkor van értéke, hogyha azt pénzre ki is lehet cserélni. És ezért szavazott meg az amerikai kormány is 750 millió dollárt hadifelszerelésre, hogy evvel kifejlessze haderejét, úgy jiogy a világ bármely országának haderejét felül múlja, amely összegből 1184 hadi repülőgépet fognak gyártani és ezáltal Amerikának légi flottája 5400-ra fog emelkedni, ami mind messzehordó bombázókkal lesz felszerelve és még amellé 65 uj romboló szubmarint és öt uj hadianyag szállítót és harminc repülőgép szállító szubmarint épit és ugyan akkor az amerikai kormány elrendelte a tulajdonába tartozó összes személy és teherszállító hajók összeírását, hogy azokat szükség esetén hat inches ágyukkal felszerelje. Ugyanakkor a világ többi hatalmai sem maradnak el a háborús készülődésben. A világ hatalmai szövetségbe tömörülnek. Két különböző táborba, Amerikának abban az esetben, ha az orosz-japán háború kitör, — ami ugylátszik elkerülhetetlen, — akkor Amerikának a háborúból való kimaradása elkerülhetetlen. Oroszország oldalán Amerika kényszerítve van, hogy megvédje az amerikai tőkét Oroszországban és az orosz piacot az amerikai kapitalizmus részére, mert ha ezen következő háborúból japán kerülne ki mint győztes, abban az esetben Amerikát teljesen kiszorítaná az orosz és az ázsiai piacról és ugyan akkor veszélyeztetné Amerika sziget gyarmatait is, amit Amerika előre is lát és ezért volt fontos az orosz és amerikai szövetség megkötése is és ugyan akkor Japán és Németország is erősen készülődik. Amint lát j uk Oroszország meg is kezdte a hadikészülékek szállítását az orosz-japán határszélekre. Amit eddig nyilvánosságra hoztak, az azt bizonyítja, hogy már idáig Oroszországnak 200.000—250.000 legjobban felszerelt és kiképzett katonája készenlétben várja a pillanatot az orosz-japán határvonalon, hogy megkezdjék a szörnyű vérengzést a profit szentséges szent nevébe. Japánt túlnépesedése kényszeríti a háború megindítására, hogy azok részére területet teremtsen, vagy pedig egy nagy részét ágyutölteléknek felhasználja, mert hogy a japán reakció a túlnépesedés által úgyis veszélyeztetve van. Azt tudjuk, hogy azon kis Japán félszigeten 80—90 millió lélek közt sínylődik, amelynek megélhetése lehetetlen a kapitalista társadalmi rendszer keretein belül és ezen okok miatt a világháború elkerülhetetlen rövid időn belül. A világháborút csakis EGY tudná megakadályozni, de még ezzel nem dicsekedhetünk mert a munkásságnak még Ipari Szervezete nincs kiépítve ahoz, hogy ezzel megtudná akadályozni, hogy a kapitalista rendszer ne rendezhetne egy világ vérfürdőt. Még hogyha vannak is olyanok, akiket a levesharcokban az utcára lehet csábítani és a városházák elé vezényelni a politikai fékerek által, de ezek még igen messze vannak az ipari szervezkedés megértésé- tóI- Székely. Kerületi értekezletet tartanak az IWW New York környéki csoportjai április 8-án, vasárnap réggel 9 órai kezdettel 200 East 85th St., New York. A kerülethez tartozó csoportok és lapkezeldk okvetlen képviseltessék illetve jelenjenek meg ezen a fontos tanácskozásokon. Szívesen látjuk a New York és környéki Bérmunkás olvasókat is az értekezleten. Az értekezlet napirendje: A Bérmunkás lapbizottságanak jelentése. A küldöttek jelentése. A jelentések tárgyalása. A helyi és a kerületi mozgalom kiépítése. Indítványok. Le- vélbeni megkeresések a csoport titkárához M. Vlasits, 32—47 86th St. Jackson Heights, N. Y. intézendó'k. CSACSIFOGAT Irta: Fábián Ernő. Két csacsi aprózta a lépést a szekér előtt. A harmadik szürke, a szamaras — vékonypén- zü, ősz emberke — mögöttük ballagott. Két hete szállította már Fekete Mihály szamaras a bort. Le a szőlőhegyről, a fukar Cse- lemy kocsmájába. Csuda, hogy az apró szekér a nagy káddal fel nem borult minden göröngyön. No, nem az tartotta meg, hogy a göthös emberke neki-neki feküdt a lőcsnek. Tündérkéz igazgatta a kerekeket. — Gyihé, Báró! Gyihé, Ge- róf! — kiáltozott a szamaras. A csacsikat biztatta a kaptató aljában. Azontúl már sima ut következett. Szaporázták is a szürkék, de azért fel nem jutottak volna soha, ha Fekete Mihály resze- lőshangu gyihézésére tündéri zengésű visszhang nem támad odaf önn: — Gyihé, Báró! Gyihé Ge- róf! Fehér ruhában állott a tetőn a tájék tündére — mert ugyan ki lehetett más? — akié volt köröskörül minden: az ég kékje, a mező rőtbarna ruhája, a levegő édescsipős illata, a napsugár aranya és az ökörnyál ezüstje. A házak és csűrök, persze, nem voltak az övé. Az mind a fukar Cselemyé volt. Egyszer aztán elfogyott a kaptató a csacsik alól. A szekér kikötött a tetőn. A tündér akkor odalépett a szamarashoz, karonfogta, megsimogatta, ve- rejtékes homlokát letörölte és azt mondta neki: — Jöjjön be, falatozzék egyet, édesapám. A tündér a szamaras lánya volt. A házikó pedig, ahová az öreget hívogatta, két aranybarnára meszelt nyárfa közt fehérlett. De olyan pici ház volt az, hogy csak tündér lakhatott benne. Ember oda legfeljebb akkora szükségben vehette be magát, amilyenben a szamaras leledzett, mióta csak özvegyi örökségül rámaradt a lánya, árvának, anyátlannak és olyan, de olyan szemrevaló szépnek, hogy igazán ráillett a neve: Rózsa. Hirtelen zugás támadt a kaptató lábánál. Csattogott, berregett, dörgőtt odalenn és jött- jött közelebb a lárma, mint valami fiaorkán. Egyszerre nagy fekete autó zökkent a tetőn áldogálók mellé. A fukar Cselemy ült abban. A kormánynál meg a fia. — Ohó, ahó, — ugrott ki az autóból a vénség és korát meghazudtoló fürgeséggel szaladgálta körül a szamaras szekerét, — kend, Fekete Mihály, tudja a szerződést. . . tudja a szerződést. — Hogyne tudnám, uram. A fiatal Cselemy azalatt majd lenyelte a szemével Rózsát. Hiszen nem először nyelte. . . no! A vén ember mind sebesebben futkosott föl s le a szekér mellett. — Nono, Fekete Mihály, de mind a hetven akót beszállítsa ám ma estig. Ne felejtse a kötést: ha egy deci hijja lesz is, fillért sem fizetek. . . fillért sem fizetek. — Ott lesz, uram, órájára Ez az utolsó kád. A másik, a fiatalabb, közben száz néma szerelmi vallomást küldött Rózsa felé. Küldött biz ő máskor is, hangosabbat is. De a lány mintha süket lett, volna. A fukar Cselemy még mindig ide-oda lábalt. — De barátom, naplement ig ott legyen a szállítmány. Ma, naplementig ám! Különben nyögheti a bánatpénzt. Arra pedig rámegy a szamara. . . rá megy a szamara. Felkászmálódott sebten az autóba. A fia utolsó, elnyelő pillan tást vetett Rózsa felé. Nagyot sóhajtott. Utolsó pillantást vetett az öreg is, de a boroskád felé. — Aztán még azt merik mon dani a rossznyelvek, — mór gott, — hogy a bor miatt, amit a korcsmában mérnek, szikkad ki a Bökögy-pataka. A motor felberregett és a szamaras nézett-nézett az autó után, mig eltakarták a kis vá ros házai. Lám-lám, pár éve még a koldus is csakúgy parancsolgatott a fukar Cselemynek: hozzon, kend, egy pinttel az idei karcosból!. . . Azóta ugyan felvitte az Isten a dolgát! Csaposlegény szolgál a kocsmájában és aki a bórától berúg, mind az ő földjén támolyog haza. Fekete Mihály lehúzta a kenderhámot a csacsikról. Hadd legelészenek szerte. A lánya már bement a tündéreknek való házikóba. Hát annyi bizonyos, ördöge van a vén fukarnak. Az mondja neki tollba a furfangos kötéseket. Vagy micsodán lépesedéit meg, ha nem a ravasz szerződéseken ?! Határidő, bánatpénz. . . csak arra jó az neki, hogy szíjat hasítson vele a gyámoltalanabb hátából. A szamaras maga is. befordult a házba. — De, már koma, — düny- nyögte elégedetten, — arról csak lekéstél, hogy az én bőrömet is szíjnak hasogasd! A tündéri tájon csak a két csacsi maradt. De a tündérszépségből ezek csupán a bogáncsot látták. Ropogtatva válogattak a javából. Még arra sem billentették meg a fülüket, hogy a fekete autó nesztelenül gördült vissza melléjük. A fukar Cselemy szállott ki a kocsiból. Hanem ehez a csacsiknak semmi köze. Ez a gazdájuk baja. Pedig a csacsiknak is baja támadt abból.
