Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-08-19 / 753. szám
1933 augusztus 19. BÉRMUNKÁS 3 oldal SZILÁNKOK A Ml GYERMEKEINK A gyerek-ember az ártatlanság mintaképe. Az anya, ki éleUhalál között lebegő szenvedések árán adott neki életet, aggódó szeretettel csüng minden mozdulatán, megóvja minden rendelkezésére álló módon a veszélytől. Amint a kis gyerek fejlődik kezdi felismerni környezetét, akarat nő benne. Akaratának már első megnyilvánulásainál akadályokba ütközik. Ezen akadályokkal való megbirkózás sikeres vagy sikertelensége kihat későbbi életének kialakuló jellemére. Ha hozzá nemértő szülők vagy nevelők elnyomják vagy oktalan rendszabályokkal gúzsba kötik a gyerek-energia megnyilvánulásait, egy érdekes és káros jelenséget (inferiw complex) fognak tapasztalni. Ez az állapot a bűn anyja. Bűnös a gyermekérzelem, a gyermek tenni- akarás elnyomása. Magának a munkásosztálynak tunyasága erre az inferior complex-re vezethető vissza. A legtöbb munkás a kenyér utáni hajszában csak a parancs követést ismeri ; mindenki csak parancsol neki s mikor haza megy, otthon próbálja gyakorolni a parancs osztogatás mesterségét. Adjunk az uj generációnak mozgási szabadságot, hogy kilépve az életbe ne a tehetetlenségét folyton érző, lebujókban tanyázó, de harcias, tisztán látó egész ember legyen, hogy kiverekedj e maga s embertársai számára a jogosan megillető helyet. Nem könnyű munka ez. Az iskola, melynek segítségünkre kellene szolgálni csak félmunkát végez. Nemcsak a felekezeti, de a többi köziskolák is hamis tanítási módot alkalmaznak. Tulvilági boldogságról, tanítanak. Hogy munkájuk teljesebb legyen, a rádió, a mozi segít. Műsoruk jórésze ordít a gyilkosság, rablás és buta szerelmi drámáktól. Esztétika ismeretlen fogalom. Ha itt-ott feltűnik is, csak nyakatekert, eltorzított formában. Úgyhogy a gyermek testi és szellemi fejlődését szemelőtt tartó szülőknek száz fronton kell harcolni, ha csak részben is eredményt akarnak elérni. Az erkölcsi fogalom, gondolkodásmód, jellem, mely a serdülő gyermeket közvetlen környezetében övezi, vele marad, nyomon kiséri egész életén át. Az uj generációval, az ifjúsággal szembeni kötelességünk alól nem ment fel bennünket, hogy nincsenek saját gyermekeink. Elvégre a mai kis emberek (gyermekek) az emberiségnek ama csoportja lesz, amely .mikor már mi kivénültünk a dolgok intézéséből — aktivak lesznek. S ahogyan mi formáljuk őket modern gondolkodó emberekké, akként fognak közreműködni egy modern társadalmi élet felépítésében. Az élet javainak egyéni mo- nopolizálása bűn embertársaink ellen. Társadalmi bűn. A bennünket környező természeti erők ismerete; a társadalom fejlődésének tendenciája mind, mind az egyéni érdekek alárendeltségét sugalja. Nincs természetes joga egy egyénnek sem örömöket szerezni mások szenvedése árán Pazar kastélyokat építeni emberi húscafatokból. Az Egy Nagy Szervezet elő- harcosainak élete, működése — Haywood, Frank Little s a többiek — az önzetlenség mintaképei voltak. Ilyen embereket neveljünk s fáradtságunk gyümölcse az Ipari Demokrácia lesz. S—n. TÓPARTI Kirándulás lesz Chicagóban augusztus 19- én, szombaton d. u. 2-től éjfélig a Roscoe St.-nél a Kentucky Bányászok védelmi alapjára. Fürdés és különféle szórakozások. — Útirány: Vegye a Bust a Sheridan Road és Roscoe St., 3400 North, vagy a Broadway car a Roscoe St.-ig ott rövid séta Eastre a Beachig. Jöjjön és töltse a napot velünk, amivel együtt érzését is nyilvánítja az osztályharc áldozataival. Utcai Gyűlés Akronban a Butchel és Main St. sarkán minden SZOMBATON este 8 órai kezdettel az IWW rendezésében. A Bérmunkás olvasóit ezúton is kérjük, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szombat esti utcai gyűléseken. OlvasdaBérmunkást! bogás után, olyan fagyosan nehéz és mély a csönd. A lóról szakad a hab, amikor eléri a város alatt húzódó nádast. A fagyos világ itt is hallgat, tulnan alszik a város. Sándor zablát ránt, a ló letér az útról. Egész teste reszket, kapkodó lábakkal üget és horkantva szaglássza a levegőt. Erre még nem járt. Valahol ugatni kezd egy álmatlan kölyökkutya, az ellenkező irányból vonyitás felel rá, aztán a többi, egész falkára való rekedt, meg öblös hang. Sándor csakúgy, belekiált a sötétbe: — Hé! Bodri! Dühös csaholás, aztán valamennyi kutya elhallgat. Megnyugszanak. Azt hiszik, valaki hazaért. A ló most már megint neki- nyulik, partra ér föl. Útra. Fölnyihog. A Nagy-utcában vannak. A vásárhelyi nagy utcán. Csak éppen a Tisza felől kerültek. Sáros az ut ,de legalább fogja a hangot. Ámbár alszik már mindenki. Az a viskó meg éppen csöndes, amelyik előtt Sándor megállítja a lovat. Bezörget a keresztvasas kis ablakon. — Mihály? Csönd. — Mihály?! Bent, a házban nem mozdul semmi. — Hallod-e he? Én vagyok. Csak a sötét hull a magasból. Sándor átveti magát az alacsony kerítésen. Az eresz alá tapogatódzik. Keres valamit. Végre nagysokára, a vacak fölötti kis ablakban a keze tányérba ütközik. Megvan. Az orrához emeli a tányért. Beleszagol a fagyos paprikásba. Nem érzik rajta a hagymaszag. Nahát akkor ehez máma nem nyúlt senki. Akkor Aracsi csakugyan nincs itthon. Nem kell rányomni az ajtót. Sándor visszamegy a lóhoz. — A hajdába. Akkor ott van — mondja halkan a lónak. A paripa hátrarugja a sarat. Negyedóra múlva a Haj da alatt vannak. A csárda ott áll a töltés oldalában. Erről viz zárja el. Csónyik nincs, a vékony jégkéreg meg nem bir el felnőtt embert. Sándor hajlat alá vezeti a lovat, valamit halkan mond neki, aztán maga alkalmas helyet keres. Ott megáll. Vár. Akkor megszegi a nyakát, balkeze hüvelykujjával benyomja a gégéjét. — Gá! — szakad ki a száján a hang. Most két ujjal átfogja az ádámcsutkáját és végigrántja. — Gáirt! — hangzik a rikoltás. Bent a Hajdában azt mondja Misic, a tót fuvaros, akinek a körme alá éppen a minap dug- dostatott szálkát Póka városkapitány ur, azt mondja: — Odakünn mög vadludak húznak. Kint újabb gágogás. Csakugyan vadludak. Mintha még a szárnycsapásuk is hallatszana. ; — Azok... feleli rá Rücskös Aracsi. Mert az asztal végén ő ül. Előtte üveg. Abba bor. Pirkadt. A legjobb. Misic önt magának: — Húzódnak léfelé. Aracsi is iszik. — Na majd mögnézöm, mer én úgy hallottam, rucák vótak. Már megy is ki. Valaki hívja. A vadlibagágogás, neki szólt. Alighanem Palcsi, az öccse szólítja. A betlehemesek miatt. Pedig hát ő már kijelentette a reggel, hogy az Sándornak a munkája volt. Már evez is, mert itt bugy- borékolós a viz, nem fagy be ilyen könnyen. Megkerüli a zsombékost, aztán átellenben kiköt. — Té vagy? — mondja bele a sötétbe. — Én! — hangzik. Odébb szakadt a part. Az alatt találkoznak össze. — Én vagyok... — leheli Sándor. Arcsi hátradöbben: — Té?... — Én. Vannak-é? Aracsi a csárda fele tekint. De csak az egyik szemével. A másikkal tartja Sándort: — Csupa magam. — Sönki ? — Sönki. A tekintetük átvilágít a sötéten. Hallják az egymás szívverését. Sándor mozdulatlan. — Nem is jártak? Aracsinak rekedt a hangja: — Nem. Sándor lélegzik: — Betlehemösök sé... Ideje már nincs, mert Aracsi máris rajta van. A vad öldöklő dühével kap a torkához. — Te!... Sándort földre vágja a váratlan, védhetetlenül gyors támadás. Annyi ideje marad csak, hogy estében elrántsa a mordály ravaszát. Úgy zuhantak le. De Aracsi lent fordul róla. A torka meg- vonaglik, a melle megszorul, aztán vastag sugárban kilöki a száján a vért. Bele Sándornak az arcába. Sándor föltérdel. Aracsi fölé hajlik: — Aztán kik vótak? Aracsi irtózatos erőfeszítéssel hörgi: — Nem tóm. .. Két gye- rök.. . Huszonnégy krajcárt tanáltam náluk. Horkant, remegés fut át a testén, aztán kinyúlik. Sándor keveset vár. Aztán felemelkedik, mint aki elvégezte. A ló hallotta, amikor lepuffantak a földre, hát előrejött. Ott áll. A halott előtt. Fejtől. Sándor előkeresi a kiskendő- jét, letörli vele az arcáról a vért. Aztán csöndesen a kantár után nyúl. Vezeti maga után a lovat. Fönt a parton megáll. Hallgat az ingovány, hallgat a csárda. De legmélyebben Aracsi a part alatt. — Gá! — hangzik most. a magasból. — Gá! Gairt! Sándor föltekint: — Vadludak. Igaziak... — suttogja maga elé halkan. Arcát legyintés érinti. Na lám, hull megint a hó. Ha igy hull reggelig, beföld minden nyomot. Aztán fehér takaró alatt az álom is mélyebb. Mán aki alszik. Mint példának okául Aracsi. Aztán, aztán... Már most van ami világit. Mert visszafelé mindig nehezebb az ut. Kivált ilyenkor, karácsony éjszakáján, amikor már a betle- hemes gyerekek is megkapták a magukét... Kétszer botlik a ló, aztán Sándor leereszkedik a nyeregből. Éjfél sincs. Megint otthon vannak. Bakacsi, a csordapásztor éppen száraz trágyát vet a parázsra. Az emberek csendesen pipáznak. Megvárják, amig Sándor jóllakik, akkor Veszel- ka, a félelmetes, az itteni, vér- cseppet pillant meg Sándornak a kezefején. — Tanálkoztatok ? — veti oda. — Tanálkoztunk, — mondja egyszerűen Sándor. A hang elrezdül. Aztán csönd. Csupán a hó hullik, hogy betakarja a pusztát. Biró Lajos.
