Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-22 / 749. szám
1933 julius 22. BÉRMUNKÁS 3 oldal TISZTULÁS EZ CSAK Történelmi napokat élünk. Ez a mondat felületesen nézve azt jelentené, hogy a ma eseményei fontosságukban felülmúlják a tegnapot. Viszont tudjuk, hogy a mai nap apró, jelentéktelennek látszó történései az élet egészének egy kicsinyke része s mint ilyen előkészítő részei a nagy, világot megzengető eseményeknek. Másszóval: a mai történelmi események csirái már rég ‘erjedtek, fejlődtek a mindennapi élet melegágyában. így vagyunk ezzel a mozgalmak megítélésével. — A német szociáldemokraták, meg kommunisták kiközösítése fölött sokan krokodil könnyeket hullatnak. Vájjon múltjuk, társadalmi szereplésük nem-e magukban hordták elejétől fogva bukásuk csiráját? Csak egy pillanatra vissza tekintve nem-e látjuk, hogy néhány őszinte forradalmárjaiknak ádáz harcot kellett folytatni saját fajtájukkal ? Liebknecht, Luxemburg és a többiek. Kik voltak ezeknek keresztre feszitői ? Kik végeztek alattomos, kémkedő, áruló munkát ezen harcosok lehetetlenné tételében ? A német határokon túl Anglia, Francia, Olasz, Magyarország sőt az Egyesült Államok is megszülte renegátjait. Az utóbbi német események nem elszigeteltek. Minden ország munkássága hasonló eseményeknek voltak szemtanúi, külömböző időkben; külömböző formákban. A rideg pártszabá- iyok, a szabad gondolat gúzsbakötése volt főcélja a munkások hátára kapaszkodott burzsoa ideákkal telitett vezéreknek. A “rank and file,” a javulást, felszabadulást kereső munkás mindig csak eszköz volt kezükben. Bármely oldalról vizsgáljuk a mozgalmak eme hibáit ; bármennyire szeretnénk is igazolni ezen té- veréseket, ismét ,és ismét viszsza kell térnünk azon szépen körülvonalozott marxi meghatározásra : “a munkásosztály felszabadítása csak a munkás- osztály müve lehet.” Minél hamarább jön ez a purgatórium, ez a tisztitó tűz, annál gyorsabban közéig az idő, mikor a munkás önmagára támaszkodva: cselekszik. Mikor felfedezi saját önerejét. Mikor megundorodik a politikai stréberektől s harcot indít nem morzsákért, alamizsnáért, de munkája teljes gyümölcséért. Visszagondolva a világháború előtti időkre láttunk nagy munkástömegeket megszervezve. Sokan vitattuk már akkor is ezen szervezetek rossz utakon való járását. 1913 nyarán Párisban elfogták, börtönbe vetették a General Do Iravail, néhány millió taggal rendelkező gazdasági szervezet főbb tisztviselőit. A francia forradalmakról olvasva, a francia proletárság temperamentumát tévesen Ítélve azt hittük, hogy itt az idő... Hogy barikádokat emelve a munkásság felveszi a harcot, lerázza magáról bilincseit. Egy régi barátommal beszélgetve úgy vélekedtem, hogy sorsom épp ilyen szerencsés pillanatban vetett ide. ő azonban kiábrándított. A következő napok fejleményei igazolták kijelentését. A munkásság nem mozdult meg, annak rendje és módja szerint megindították az eljárást az elfogodtak ügyvédbarátai. Külömböző magyarázatok után szabadon bocsátották a vezetőket. És minden rendben volt. Sőt mennyire, az ezt követő évek nagy háborújában ezen vezetők nem a háború meggátlásában, de vezetésében tűntek ki. Buzdították a szervezetek tagjait több és több öldöklő anyagok gyártására. A nemzetközinek csúfolt szervezetek tagjai úgy az egyik, mint a másik országban háborús anyagot gyártottak, s a szervezett szállító munkások a frontra vitték ezt az emberanyaggal együtt, hogy vezetőik s a papság által megáldva áldozatot hozzanak a kapitalizmus szent oltárán. A néhány becsületes és tisz- tánlátó munkás pedig vagy fűbe harapott, vagy börtönökben rothadt. Ha félannyi lett volna a megszervezett munkások száma; ha a német, francia, angol s a többi európai országok munkássága az összest egybevéve csak pár millió IWW szellemben megszervezett tömeget jelentett volna, nem lett volna háború. Ennek igazolására az IWW háború alatti múltja elegendő. A nemzetköziség hangoztatása üres frázis, ha nem él a szivekben. A munkások mindennapi életének egymáshoz való viszonyában, teteiben nyilvánul ez meg. A kapitalista rendszer vajúdása újabb formákat hiv életre. Úgy egyik, mint más országokban elsöpri a farizeus élősdieket. A politikai kormányzat helyét ipari kormányzat váltja fel. Ebben a változásban az IWW eszméje, tanítása, méltó helyet kell, hogy kiverekedjen magának. s.—n. A Philai Modern Színkör julius hó 30-án, vasárnap, tartja 2-ik Családi Kirándulást a szép fekvésű Burholme Parkban. (Fox Chase.) Szórakoztató játékok, szalona sütés, hűsítő italokról a rendezőség gondoskodik. Útirány: Az 5-ik utcán az 50-es számú villamossal átszállás nélkül a parkig mehet. Belépti dij nincs. Kérjük szives megjelenését. A Rendezőség. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály álL E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegitik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes %napibért tisztességes napi munkáért.’’ ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. A» ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül. egy-két akadémiai pályadijat s életében egyszer sikerült is eljutnia a színpadi siker küszöbéig. A Nemzeti Színház egy társadalmi dráma-pályázatára beküldött ő is egy darabot, amelyről a bíráló bizottság elnökével elhitette, hogy az arisztokrata körökben játszódó szin- mü szerzője nem csekélyebb ember, mint gróf Apponyi Albert. A misztifikáció (magyarul : beugratás) ment, mint a karikacsapás, a bírálói jelentésben finom célzások hullottak el, hogy ez az első magyar darab, amely az arisztokraták életét nem könyvekből nyert benyomások után, hanem az eleven tapasztalás erejével és hitelével viszi színpadra. A darab megnyerte a pályadijat, de a bemutatón csúnyán elbukott, — szerző szerint csakis azért, mert inkognitóját tul- korán vetette le s igy megint az elfogultság és az irigység győzött vele szemben. Ezzel a színpadi szerzővel esett meg, hogy egy képes hetilap számára lefordította Burns egyik versét s másnap megjelent az “Otthon” Körben “for fishing cimpliments,” a szerinte kiválóan sikerült fordításért. Egy barátja azonban komor arccal vonta őt félre és igy szólt hozzá: — Te, Sanyi, ennek a versnek nincs értelme s bár nem tudok skótul, úgy sajditom, hogy itt nem Burns a ludas. — Hát mi a kifogásod? Halljuk á kifogásokat. — Ebben a versben kétszer is előfordul, hogy Károly. Ennek a Károlynak azonban az égvilágon semmi köze a vershez. — No látod, ilyenek vagytok ti. Az eredetiben is Károly áll. Holnap behozom a könyvet. És bevitte. Amikor a barátja meglátta Sanyi kezében a kis vörös Reclam-íüzetet, — nagyot nézett. — Hát te németből fordítod Burnst! ? —^No hallod! Ki tud miná- lunk skótul ? Különben, most nem erről van szó, hanem Károlyról. Te látni akartad Károlyt, nesze itt van, győződj meg róla saját szemeddel. Napóleoni mozdulattal nyújtotta át a kis vörös Reelamfüzetet, amely a kellő lapon volt felütve s a versben az inkriminált név tentával eláhuz- va. — Na — mit szólsz hozzá, — kérdezte a barátjától, akinek a két szeme úgy kezdett villogni, mint kifényesített tőr, minekutána alaposan szembenézett Károllyal. — Tudod, mit érdemelsz te? — kezdte lassú és fenyegető hangon. De aztán fölkerekedett benne a helyzet humora és elnevette magát. És nevetett — nevetett. Tudvalevő dolog, hogy a Rec- lam-füzeteket gót betűből nyomják. A gót nagy “C” és nagy “E” meglehetősen hasonlítanak egymáshoz. Sanyi “Carl”-nak olvasta az “Earl”-t, ami angol szó és grófot jelent s igy lett nála a névtelen arisztokratából megnevezett plebe- us, ami természetesen a vers minden értelmét lerontotta. Sanyi nem fordította tovább Burnsöt, teljesen átengedte őt Lévay Józsefnek, aki skótul is tudott, Burns nyelvén is tudott, s akinek a lelkiismeretessége és műgondja eleve kizárta a Leiterékkel való legcsekélyebb rokonságot. A fordító útja nagyon nehéz és veszélyes. Nem tudja, hol botlik bele az idegen nyelv családi titkaiba, aminek szinte kiszámíthatatlanok a balkövetkezményei. Egy angol fordító, aki meglehetősen tud magyarul és szorgalmasan fordít magyar novellákat angolra, egy ízben azzal a kérdéssel fordult hozzám, mit jelent ez a kifejezés: “Fölugrott egy sárgára.” A magyar elbeszélő a sárga villanyost értette, de minthogy az illető angol sohasem járt Budapesten s nem tudta, hogy a villanyosok sárgák, meg volt győződve arról, hogy a novellában szereplő fiatalember felkapott egy lóra. Mint józanember azonban nem tudott belenyugodni abba, hogy valaki nyílt utcán, minden előzmény nélkül lóra pattanhasson, nyomozni kezdett a dologban. A Leiter Jakaboknak egy halálos ellenségük van és ez a józan ész, az egyetlen erő, amely védi és oltalmazza a fordítót ott is, ahol a nyelvtudása már végétért. H. S.
