Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-12-23 / 771. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1933 december 23. CHICAGÓI HÍREK Munkába helyeznek négymillió segélyben részesülő családfőt FOREIGN LANGUAGE INFORMATION SERVICE. . November 22-én, zajlott le a Burnsideon a Bérmunkás 22 éves jubileumi mulatsága, a Liberty Hallban, az ünnepélyt a chicagói Általános Munkás Dalárda nyitotta meg Kerekes László mtárs vezetése mellett és amikor elénekelték a Nemzetközi dalt oly nagy tetszést aratott a hallgatóság között, hogy szűnni nem akaró tapssal ösmerték el, hogy még ilyet bem hallottak a Burnsideon, mert itt bizony ritkán lehet ilyeneket hallani. Ezek után Szász mtárs bejelenti Pika mtársat, aki erős és nyomatékos szavakkal ismertette a Bérmunkás 22 éves fáradhatatlan küzdelmeit, hogy hányszor akarta a kapitalista osztály belefojtani a szót, de a meggyőződött IWW tagjain' minden törekvésük megtörött. Bár nevet kellett változtatni egy párszor, dacára a sok üldöztetéseknek, az IWW harcos tagjai félelmet nem ösmerve, még is eljuttatták a Bérmunkást a bérrabszolgák közzé, mert tudták és tudják is, hogy a Bérmunkás lapnak hivatása van éppen úgy az IWW tagjainak, félelmet nem ösmerve tanítani és szervezni a dolgozók millióit, hogy egyszer és mindenkorra megdönthessük, e nyomorult társadalmi rendszert, ahol csak éhség és nélkülözés jut a munkás milliók számára, hogy helyébe felépíthessük azt a társadalmat, amelybe csak boldogság lehet a munkás osztály részére és nem a nyomor. Felhívja, a hallgatóság figyelmét, hogy pártoljuk a Bérmunkást és legyenek előfizetői, mert csak egyedül ez a lap az, amely a bérrendszer eltörlését tűzte zászlajára. Ezután be lett jelentve Virág József aki könpyekig megkacagtatta humoros előadásával a közönséget és szép dalaival sok tapsot aratott. Ezután fellépett Gyuricza László hegedű szólóval és több darabot lejátszott, amit a közönség hálás tapssal fogadott, mint fiatal nagy tehetségűt. Ezután következett Varjú Margaret piano szólója ami szintén nagy tetszést aratott, majd következett L. Szász Helen “Mik vagyunk mi?” cimü szavalatot adta elő, amit szintén tapssal és megelégedéssel vett a hallgatóság. Az ünnepélyt a chicagói Általános Munkás Dalárda, népdalokkal zárta be. Ezek után következett a vacsora. A felszolgálást a Juniorok végezték, a mi nem kis feladat «volt, a csirke paprikás elkészítésénél: Szász, Varjú, Fülöp, Gyuricza, Mikó és Dojcsák mtársnők szorgoskodtak. Vacsora közben Kerekes László mtárs gyönyörű szép dallal, Rusznák Ede kupiéval szórakoztatták a közönséget. Kardos Pista kitűnő zenéje mellett reggeli öt óráig volt együtt a közönség. Az anyagi eredmény sem maradt el, bár ezen az estén még öt mulatságot tartottak külöm- böző egyesületek. A haszon ami lett a Bérmunkás javára lesz fordítva. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak akik úgy ajándékkal, mint munkájukkal hozzájárultak ezen ünnepély sikeréhez. Az IWW-nak burnsidei magyar csoportja nép gyűlést tartott a Cottage Grove Ave. 9328 szám alatti helyiségben. Szász mtárs gyülésvezető megnyitja a gyűlést 8:30-kor és ismertette az egybehívott gyűlésnek a fontosságát, majd átadta a szót Fishbein mtársnak, aki élénk szavakkal kezdte meg előadását és kérte a hallgatóságot, hogy vegyék figyelembe azt a nagy ügyet ami máma foglalkoztatja a munkás osztálynak azt a kisebb részét, akik már meglátták a mai rendszernek a tarthatatlanságát és bonckés alá veszik az ügyet és próbálják az összmunkásságot egy táborba hozni, hogy mint forradalmi munkás szervezet vegyék fel a harcot a munkáltató osztálylyal szemben. Ha a történelmet tanulmányozzuk, — mondja az előadó, — akkor meglátjuk, hogy a tömegnek csak egy kisebb része volt mindig a kezdeményező, akik mint előharcosai a munkás mozgalomnak végezték a propaganda munkát és mi az, IWW-nak tagjai nem jövünk a tömegek elé hangos jelszavakkal mert mi nem a tömegek érzelmére, hanem az összmun- kásságnak az értelfnére reagálunk. A mai nagy munkanélküliség a mi mindég jobban és jobban terjed az Egyesült Államokban, ami olyan nagy méretet öltöt, hogy maga a kapitalista osztály már foglalkozik vele, nem azért mert ők annyira szeretik a munkás osztályt, hanem azért mert a nagy munkanélküliség veszélyezteti a kapitalista rendszert. Azért jöttek ki az NRA-vel és ráhúzták a nemzeti lobogót, hogy ezáltal egy uj injekciót adjanak be a mai beteg rendszernek ami előre látót dolog, hogy nem hozza meg a kívánt eredményt és akkor újból kitalálnak uj módot, hogy a rendszert megmentsék. A kapitalista osztály előrelátó és céltudatos, az ő általuk fentartott törvényhozó testületek csak azért vannak, hogy a javak egyenlőtlen elosztását megvédjék és az uj Speed up rendszer mellett még jobban fokozzák a termelést, hogy még több millió hasznot hajtsanak fel a munkások kizsarolásával, ők nem akarják feladni a hasznot, azért jönnek elő újabb és újabb Ígéretekkel, hogy meg mentsék a helyzetet és hogy a jömeget elhallgattassák. Mi a forradalmi IWW-nak harcos tagjai, nem az érzelmek után, hanem az értelmek után kell kutatnunk. Az IWW megtalálta a kivezető utat és addig fog harcolni még el nem söpri a nyomort és nélkülözést a földről és helyébe alkotunk egy olyan rendszert, ahol minden Családdal rendelkező munka- nélküliek javarészét, — akik ezideig közsegélyben részesültek — munkába fogják helyezni. Az eddigi tervek szerint körülbelül 4 millió ily egyén fog munkát nyerni a Civil Works Administration munkálatain. A Civil Works Adminisztra- tion néven ismert szövetségi hatóság fogja megszervezni és finanszírozni a tervezetet, melynek alapján az eddigelé segélyreszoruló egyének az adománynak tekinthető nyomorúságos segély helyett munkát nyernek. Ez a hatóság a Public Works Administration utján 400.000.000 dollár felett rendelkezik, amit közmunkákra szántak. A jelenlegi tervek szerint 2.000.000 a segély jegyzékben szereplő egyént fognak munkába helyezni. Röviddel ezután újabb két millió egyénre kerül sor. Ily módon remélik elérni, hogy csak azok maradnak meg a segély jegyzékben, akik betegség, vagy más súlyos akadály miatt képtelenek munkát vállalni. Roosevelt mintegy 1000 delegátushoz — akik, mint városi adminisztrátorok kon- greszust tartottak Washingtonban — intézett beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az uj tervezet révén azokon is segíteni lehetne akik bár nyomorúságos viszonyok között élnek, önérzetük nem engedi meg, hogy közsegélyre támaszkodjanak. E kitételből arra következtetnek, hogy a Civil Works munkálatokba oly egyéneket is bevonhatnak, akik a segély listákon nem szerepelnek. A Civil Works uj programja egy bizonyos szempontból alaposan eltér a régitől. Lehetővé teszi, ugyanis, hogy sok millió amerikai család a segély bizottságok és jótékonysági egyesületek “védőszárnyaiból” kimeneküljön. Amint a családfőket a Civil Works munkálataiba helyezték, a jótékonysági listákon szereplő egyének családjainak ellenőrzése és az illetők magán életének felkutatása meg fog szűnni. A fizetést az egyes kerületekben uralkodó viszonyokhoz, illetve bérnrátákhoz arányit- ják. A munkaidő heti 30 órában van megállapítva. Közönséges napszámos munkáért a déli kerületben óránként 40 centet fizetnek, szakmunkáért 1 dollárt. A “közép zónában” 45 illetve 1.10-et és az északi zónában 50 centet a szakmamunkás meg fogja kapni munkájának teljes gyümölcsét. A gyűjtés 5 dollárt eredményezed majd több kérdést adtak fel, amire Fishbein mtárs meg adta a kielégitő választ. A gyűlés 11 órakor ért végett, a jelenlevők a legnagyobb megelégedéssel hagyták el a termet. Tudósitó. nélkülinek és egy dollár és 20 centet a szakmunkásnak. Tekintettel a rövid munkahétre az átlag napszámos körülbelül 50—60 dollárt fog keresni havonta, mig a szakmunkás mintegy kétszer ennyit. Jövedelemnek ez, természetesen, nem elegendő, azonban sokkal több, mint amennyit a közsegélyben részesülők ezideig kaptak. A legtöbb kerületben átlag 20 dollár esett egy családfőre, aki városi vagy állami segélyben részesült. A Civil Works Administration különféle munkalehetőségekről ad számot. így például “park and playgrounds” (parkok és játszóterek) osztályozásban helyet foglalnak: csatornázási munkálatok, erdők tisztítása, kanálisok építése, utak, járdák és átjárók építése, forgalmi lámpák emelése, uszodák építése, fürdőhelyek, sportpályák és piknik helyek alakítása, illemhelyek, szabad színpadok és virágházak építése, stb. A tervezet egyik igen fontos részét az egészségügyi munkálatok képezik s ezekhez tartoznak : a kártékony rovarok és növényi élősdiek kipusztitása, valamint a maláriát hordozó szúnyogok molyok és más rovarok pusztítása. Egyes csoportokat bizonyos kártékony gazok kiirtására fognak felhasználni. Az u. n. “fehér-galléros” munkásokat szintén többféle aktivitásba fognak bevonni, s ezek között szerepelnek: a társadalmi jólétet előmozdító intézetekben való alkalmazás, könyvelés, általános irodai munkák, egészségügyi, földrajzi és földmivelési stb. statisztikai adatok gyűjtése, tanítás, szórakoztatás stb. BURSIDEON, III., minden csütörtökön gyűlés minden szombaton este 8 órai kezdettel open forum, 9328 Cottage Grove Ave. Burnside és West Pullman magyar munkásait kérjük, hogy látogassák ezen összejöveteleket. AZ AKCIÓ BIZOTTSÁGBA BELÉPTEK ÉS EDDIG BEFIZETTEK: A. Székely, Clev.............. 10.00 Emil May, Cleveland..... 3.00 Louis Lefkovits, Clev__ 5.00 J. Herczegh, Cleveland.... 2.00 A. Kucher, Pitsburgh...... 10.00 B. Vitális, Pittsburgh.... 10.00 E. Farkas, Akron.......... 3.00 A. Alakszay, Akron...... 3.00 G. Deme, Akron............. 5.00 L. Fishbein, New York.. 6.00 G. Wiener, New York__ 5.00 Miss Szajkó, New York.. 7.00 Miss E. Sárközy, N. Y.... 4.00 M. Vlasits, N. Y............. 7.00 J. Pataky, New York...... 10.00 M. Stefanko, N. Y....... 10.00 K. Z., New York............ 10.00 J. Engl, N. Y............. 5.00 J. Szoláth, N. Y.............. 8.00 J. Nagy, New York........ 2.00 A. Schöpf, Camden.......... 1.00