Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)

1933-10-28 / 763. szám

1933 október 28. BÉRMUNKÁS 7 oldal DEMAGÓG VÖRHENY ANTITOXIN (Folyt, az 5-ik oldalról.) Mária a legújabb és elég állan­dó szerelme lett Adolf. Mária megtárgyalta aztán az ügyet Cecíliával és alkalmasnak talál­ták Adolffot arra, hogy “fel­rázza tespedéséből a német né­pet.” Ezekután Adolf sorsa meg­volt pecsételve, az egykori sö­rözők kis Adolfja nagy ember lett. Pénze volt amennyi kel­lett, milliók áltak a rendelkezé­sére, amivel ébresztgethette a német népet. A hatóságok min­denütt tárt karokkal fogadtak — és ő szórta a pénzt — be­szélt, agitált. A füzetek ez­reit írták kitűnő tollú emberek és alá írták Adolf nevét és a hatalma nőt napról-napra. Csak­hamar kopogni kezdett a kép­viselőház kapuján is. Ekkor már ő volt az ur, még nem nyíltan, de mindenki tudta. A kormányok egy kézmozdulatá­ra megbuktak és az uj kor mányban mindég kevesebb és kevesebb részt kapott az úgy­nevezett “népképviselet.” Mig végre elérkeztek a tiszta reak­cióhoz és kormányra lépet Von Papén. Ez a minden hájjal meg­kent politikus erősen császár­párti és ő az, aki a három trón­várományost leintette, hogy várjanak addig mig az alkalom itt lesz, aztán határozzanak ki lesz a császár. Von Papén magas iskolákat végzett és tehetséges ember, a háború alatt ő irányította egész Németország kémszervezetét. Ő tudta, hogy mit kell tenni és azt is tudta, hogy ő nem teheti meg, mert ő a kiszemelt vezető politikusa a császár pártnak. Tudta, hogy Németországot csak egyféleképen lehet vissza­rántani a császárságba, ha nem tud róla. Tehát erre a piszkos munkára szerezni kell valakit, így ő is jónak látta, hogy Adolf diktátor legyen. Nem maradt más hátrá mint az öreg Hin- denburg, akinek ezt az alkot­mány szerint alá kellett írni. Hindenburg öreg és fáradt em­ber, alig csinál mást mint al­szik, de őszinte hive a köztársa­ságnak igy vigyázni kellett és Von Papén az ilyesmihez ért, megbeszélte a fiával, aki az ap­jának a titkára és aláíratták vele. Az öreg talán még ma sem tudja miről van szó. Annak idején az újságok te­le voltak, hogy Adolf elkerget­te Von Papent, persze akik is­merték az ügyet csak moso­lyogtak mert Adolf ilyesmire nem képes. De a német ökröt a vágóhidra kell vinni és Von Papén tudja, hogy ezzel vi­gyázni kell mert ha az ökör megvadul nem lehet megállíta­ni, tehát simogatni kell, hogy megnyugodjon és ne gondoljon a halálra, közben fejbe kólint- ják és kész. Erre kellett Adolf és társai, akik mögött ott áll Von Papén a császár pártiak megbízottja és irányítja a dol­gokat, minden lépést elő ir, minden mozzanatot kontrolál. Késziti a talajt — és minden jól megy. — Ha csak eszébe nem jut Adolfnak, hogy éljen a jogával és a maga fejével uralkodjon, ez nagy baj lenne, mert Adolf igen buta az ilyes­mihez és elrontaná a dolgokat. Ez a története Adolf diktá- torságának. Olyan mint egy komikus opera, —nevetni kel­lene rajta, de nem lehet. — Nem lehet mert a német börtö­nök zsúfolásig tele vannak nyo­morékká vert munkásokkal. Berlin utcáin roham osztagok cirkálnak és jaj annak aki sa­ját sorsára gondolni mer, jaj annak aki gondterhelt arccal megy az utcán, muszáj moso­lyogni mert a német nép “bol­dog.” Fáklyás názik vonulnak végig az utcákon dáridózva, nevetve a nyomoron és velük kell nevetni, mert ha nem, su­han a korbács, megnyílik a bör­tön. Németországban ma leír­hatatlan a nyomor és nincs egy jaj, nincs egy panasz szó, min­denki boldog. Csak ha leszál az éjszaka és az éhező milliók le­fekszenek vackaikra, arcukról lehűl a mosoly és nyitott szem­mel kétségbeesetten azt kérde­zik, hogy “mi lesz.” A. G. Az Általános Munkás Dal­kör Cleveland, Ohio OKTÓBER 29-én, vasárnap a Swiss Hallban, Walton , Ave. tartja. 25 esztendős jubileumát amelyre ezúttal is meg­hívja Cleveland magyarsá­gát. Az ünnepély ebéddel kez­dődik déli egy órakor. Részvételi jegy ára $1.00. “Senkinek seim kellene vör- henyben elpusztulni. Senkinek sem kellene vörhenybe esni.” Dr. Gladys Dick, egy orvos társaság elismert tagja tette ezeket a kijelentéseket. Dr. Dick, férjével: Dr. George F. Dickkel egyetemben hosszú éve­ket töltött azzal hogy megfe­lelő ellenszert illetőleg metó­dust dolgozzon ki a vörheny megelőzése érdekében. Dr. Dick megjegyzése is ar­ra mutat hogy a vörheny meg­előzésének legfontosabb mé­diuma a tanítás. A szerveze­tet valósággal tanítani kell, hogy a vörhenyt okozó szemér- nyi mikrobákkal felvehesse a harcot. Ezen mikrobák legsajátosabb tulajdonsága, hogy erős mér­get fejlesztenek. E mérgek okozzák a vörheny összes szimp- tómáit, úgy mint: torokfájást, hányingert, hányást és a vör­heny kiütést, ami után a beteg­ség a nevét nyerte. “A vörheny méreg felfede­zése tette lehetővé, hogy meg­felelő szert alkalmazhassunk a betegség megelőzése és gyógyí­tása terén,” — mondotta Dr. Dick. “A vörhenyben szenvedő egyén körül az atmoszféra te­lítve van a beteg — tüdeje, torka és orrából eredő köpe- dék-nedvével. Ezekben a ned­vekben húzódnak meg a vör­heny mikrobái, amelyek oly aprók és könnyedek, hogy hosszabb időn át képesek a le­vegőben szállingózni és a hu­zat révén a szoba minden ré­szébe behatolhatnak.” “Ha egy egészséges egyén kerül az ilyen levegőjű szobá­ba, a mikrobák behatolnak a trok és orr hártyákba. Ha az illető már átesett a vörhenyen, nem betegszik meg, mert szer­vezete már, hogy úgy mond­juk: megtault védekezni. Meg­történhetik azonban, hogy az ilyen egyén a torokba és orr­hártyákba behatolt mikrobák utján más egyént fertőzhet meg, anélkül, hogy ő maga megbetegedne. Az ilyen egyé­neket nevezik a vörheny ter­jesztőinek.” Ha az illető még nem esett át a vörhenyen, úgy a torok és orrhártyákba behatolt mikro­bák a betegség első szimptómá- ját: a torokfájást okozzák. Ha a beteg kigyógyul a vör- henyből, úgy ez annak köszön­hető,^ hogy saját szervezete el­lenmérget fejleszt ami meg­semmisíti a vörheny mikrobák okozta mérget. Ezt az ellen­mérget nevezzük a vörheny antitoxinának. Ha a beteg szer­vezete nem fejleszti ki elég mértékben és elég gyorsan az antitoxint, úgy pár napon be­lül meghal. Mindazonáltal nem elégséges a saját szervezetünk képessé­geiben bízni. Ma már az ilyen ellenmérget mesterségesen va­gyunk képesek előállítani. Ha a vörheny antitoxint idejében, megfelelő mennyiségben adjuk a betegnek, úgy megakadályoz­tuk a betegség további fejlő­dését és elkerültük az esetle­ges zavarok lehetőségét. Az esetleges komplikációk megelőzésének a legbiztosabb módja magának a betegségnek megelőzése. A vörhenyt ma már meg le­het előzni. A szervezetet “ta­nítjuk,” azaz rávezetjük, hogy miként kell az antitoxint, vagy ellen mérget kifejlesztenie. Az eljárás abból áll, hogy öt, — fokozott méretű, — a betegség okozta anyag kivona­tának beoltását alkalmazzuk, ami természetesen bacilus men­tes s semmiféle bajt nem okoz­hat. A beoltást a felső kar bőre alá adjuk egy heti idő­közökben, egytől öt hónapig terjedő időszakban. Ez a beol­tás készteti a szervezetet a vörheny ellen mérgének kifej­lesztésére és az ilyen ellenméreg — ami a vérbe behatol — védi meg azután a szervezetet a vör­heny fertőzéstől. Nem mindenkit kell a vör­heny ellen immunizálni. Egy bőrpróba utján állapítják meg, hogy egy adott csoportban mely egyéneknek van szüksé­gük immunizálásra. A próba abból áll, hogy a folyadék egy részét a kar bőr-rétegei közé oltják és ily módon megállapít­ják, hogy a vérben jelen van-e a vörheny ellenmérge. Ha a vizsgálat alá vett egyén véré­be megfelelő mennyiségű vör­heny antitoxin van, úgy a ró­zsaszín kiütések nem jelennek meg az oltás helyén. Az ilyen egyéneknek nincs szüksége im­munizálásra. Ha azonban rózsa­színű folt jelentkezik a beol­tás helyén, úgy bizonyosra ve­hető, hogy a vérben nincs vör­heny antitoxin, tehát az illető­nek védekezésre van szüksége. Flis. ELV1NYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bír­ják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan áUapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérhar cok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrend­szerrel 1” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül. Olvasás után adja lapunkat szomszédjának

Next

/
Oldalképek
Tartalom