Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-08 / 747. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 julius 8. BÉRMUNKA S (WAGE WORKER) ________HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W._________ Előfizetési árak: Subscription Ratest Egy évre .....................$2 00 One Year .................... $2.00 Félévre ......................... l.iO Six Months .................. 1.00 Egyes szám ára .........\ 5c Single Copy ................ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .............. 3c Subscription Payable to; “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd„ Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A termelés és szétosztás Az IWW minden időben azt hangoztatta, hogy a munka- nélküliség és annak nyomán fakadó nyomornak az előidézője a termelés és szétosztás helytelen módja. A termelést a gépek fejlődése őrületes gyorsaságra emelte, melynek természetes következménye, hogy mindazon munkások, akik a fejlődő iparokban foglalkoztatva voltak, a kifejlődött iparokban nem találhatnak foglalkozást. így a sok millió munkás kiszorult az iparokból és kint fog maradni mindaddig, amig a termelési rendszerben változás nem történik. Az igy munkanélkülivé vált munkások természetesen nagyrészben vásárló képtelenekké váltak. A felhalmozott árukon a kapitalisták nem tudnak túladni, mert azok nem szükségletre, hanem haszonra voltak szánva. Az IWW a múltban és a jelenben is azt hirdeti, hogy a munkanélküliség megszüntetésének egyetlen módja a jelenben; a munkaidő leszállítása. Az elvégzendő munkát az összmunkásság között kell felosztani s annyi órát dolgozni, amennyit a viszonyok megkövetelnek. Ezzel szemben a politikus “forradalmárok” minden mást ajánlanak, hogy a munkásság figyelmét elvonják a helyes ut és mód felismerésétől. “Követelnek” munkanélküli biztosítást, készpénz munkanélküli segélyt, ingyen lakást, adó moratóriumot a kisháztulajdonosoknak és kisfarmereknek, állami támogatást a betegsegélyzőknek, a munkanélküli tagoknak betegsegélyző járulék fizetését az állami segélyző bizottságok által és a jó ég tudná elsorolni mind azt a zagyvalékot amit ezek a “forradalmárok” követelnek. A tudatlan tömeg kapva-kap az ily őrültségek után, mert ezek mind olyanok, amit mások fognak megcsinálni, úgy hogy nekik nincs más teendőjük, mint várni, amig valaki mindezeket eléjük teszi. És várnak. A pangásnak immár negyedik évét tapossuk és még mindig várnak. Ezen “követelésekből” még egysem teljesült ezideig, de azért várnak. Az éhhalál tizedeli sorainkat, de azért csak várnak. Évek óta marsolnak a városi, állami és szövetségi törvényszéki épületek elé tüntetni anélkül, hogy a legcsekélyebb eredményt is elérték volna, de azért várnak, hogy egyszer csak teljesülni fog kívánságuk. Úgy járnak majd mint a cigány lova, hogy mire megszokta a nemevést beledöglött. Amióta az Egyesült Államok kongresszusa diktátort hatalommal ruházta fel az elnököt, a napi sajtóban sok szó esik a termelés és szétosztás helytelenségéről, valamint a munkaórák és munkabérekről. Az árutermelési iparnak a diktátora, vagy komiszárja, vagy minek is nevezzük, Hugh S. Johnson naponta eresztgeti a híreket és magyarázza, hogy mi az oka a pangásnak és mi módon lehetne a bajokon segíteni. Bár eddig semmi sem történt a bajok orvoslására, de mindamellett figyelemre méltók azon megállapítások, melyekben a bajok okait látják ezen polgári, nem “forradalmi” politikusok. Nézzük csak mit mond Johnson egyik késői intervjuában: A depresszióból kivezető mód — mondja, — hogy osszuk fel a vásárló erőt Amerika 125 millió lakosa között. Úgy találja, hogy a depresszió okozója, a tulmagas profit, melyeknek nagy részét uj gyárak építésére fordítják és túlságosan keveset egednek a termelőknek, hogy a már meglevő gyárakban termelt árukat megvásárolják. ő úgy szeretné a dolgokat intézni —■ mondja, hogy az Egyesült Államok minden egyes lakosa minden reggel 50 cent ára “ham and eggs’-et reggelizhessen. A gazdagok nem tudnak megenni minden reggel 40 dollár értékű reggelit. A vásárló képesség helyre állításának körvonalazásánál úgy látja, hogy szükséges a munkaórák leszállítása és a rövidebb munkaidőre magasabb bért fizetni. A heti munkaórák számát 32-ben szeretné megállapítani és a legalacsonyabb órabért 45 centben. A józan ésszel ellenkező állapotoknak tartja, hogy milliók lakásnélkül vannak, amikor a nagyvárosokban száma sincs az üres lakásoknak, milliók éheznek a telt raktárak tövében, rongyokba járnak amikor a ruhanemű felvan halmozva és megvan tőlük vonva a munkaalkalom, amikor milliók várnak szolgálataikra. Az egésznek a veleje az, hogy a munkásság vásárló képességét egyvonalba kell hozni a termelt cikkek áraival és mennyiségével. Bér, ár és mennyiség, ez a három tényező az előidézője a jó és rossz viszonyoknak és ha ezt egyvonalba tudjuk tartani — mondja Johnson — akkor a bajok orvosolva lösznek. Azonban mit tettünk eddig ez irányba? kérdezi Johnson és mindjárt a feleleteit is megadja, hogy semmit! Ezen elméletnek a gyakorlatba vitelére — mondja — ezideig senkinek az egész világon nem volt bátorsága és ereje, mig Roosevelt elnök hozzá nem fogott. “Majd meglátjuk mi történik a depresszióval, ha a magas szárnyú elméletek helyet, melyeket senki megnem ért, egyszerűen megkíséreljük mindenkinek megfelelő részt biztosítani azon árukból melyeket termel, hogy ezáltal vásárló képes legyen megvenni azon árukból is a részét, melyeket mások termelnek.” “Mint az elnök legtöbb ideálja, ez is olyan egyszerű és oly közvetlen, hogy vitatni sem lehet.” A gyárakat és farmokat úgy kell irányítani, hogy a munkások, akik ott foglalkoztatva vannak oly magas bért kapjanak, hogy megvásárolhassák a szükségleti cikkeket, melyeket mások gyártanak. “De hogyan fogjuk ezt intézni, amikor 12 millió munkanél- kül van és nincs elég kereslet az árukra, hogy több munkást munkába állítsanak? Kérdezi, melyre a Roosevelt terv a következő: Az elvégzendő munkát felosztani az összmunkásság között és a rövid munkaidőre mindenkinek olyan magas bért kell fizetni, mely fedezi a megélhetés szükségleteket.” Az elmélet nem uj, de nagyrészben megközelíti a valóságot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most már minden rendben van. A munkásság el lehet készülve, hogy ezen szép elméletnek csak nagyon kis hányada lesz a gyakorlatba megvalósítva azok által, akik ma beszélnek róla. Hogy ez megvalósulhasson, ehhez a munkásság szervezett erejére van szükség. A munkáltatók, ha adnak is valamit a kényszer hatása alatt, azt könnyen vissza is veszik. De ha a munkásság szervezett erejével vívja ki azokat, meg is tudja védelmezni saját érdekében. A munkanélküliség megszüntetésének egyetlen módja: a munkaidő leszállítása, hogy mindeki munkába állhasson és a bérek felemelése. Ha ezt szervezett erőnkkel kivívtuk, meglesz az erőnk arra is, hogy eltöröljük azt a rendszert melyben nőm szükségletre, hanem profitra termelünk. LOS ANGELESI LEVÉL A régen Ígérgetett munka, végre megérkezett. A Griffith Park hegyei olvadnak a munkára éhes prolik verejtékétől. Úgy látszik, hogy megelégedés ez a kis háztulajdonosokra és a teljesen nincstelenekre. Az is, hogy teljes három amerikai mértföldet sétálnak a saját idejükben, amig a munkahelyükre érnek úgy este, mint reggel. De ezek a kis háztulajdonosok és velük együtt a többi nincstelenek most hallgatnak, mint a dinnye a fűben, ne hogy elveszítsék a “becsületüket” a walfere és a city vezetőség előtt. Akiknek szerencséjük volt a nem könnyű útépítési munkálatoknál munkához jutni, kapnak 3.20-at egy napra, de nyoma sincs nálunk az előbbi elégedetlenségnek, nehogy elveszítsék azt is. És a kommunista párt ezekre pazarolja az erejét, amikor a munkásmozgalom kibontakozásának ezek voltak minden időben a kerékkötői. A rabszolga módra dolgozó munkások nem gondolnak arra, hogy mi lesz velük, ha tiz- tizenkét nap múlva ez az ut, amelyet igazán verejtékükkel készítenek készen lesz és amig a gazdagok kényelmes autóikkal élvezni fogják annak simaságát, ők a munkások, a minden szép és jó megépitői, megteremtői ismét az éhségnek és nyomornak lesznek a szenvedő részesei. Az urak érthetően éljenzik ezt a rendszert, mert hiszen a részükre minden kijut, de mi munkások csak akkor és úgy juthatunk az élet szükségleteihez, ha szervezkedünk az Egy Nagy Ipari szervezetbe, ahogyan azt az IWW tanítja. G. Bakos. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszitsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom kertéin belül.