Bérmunkás, 1933. július-december (21. évfolyam, 746-772. szám)
1933-07-01 / 746. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 julius 1. MENTŐ AKCIÓ Gazdaságivilágkonferencia Az elmúlt héten jöttek össze Londonba a világ vezető nemzeteinek megbízottjai, hogy a gazdasági vállság okait kiböngésszék és ajánlatokat tegyenek kormányaiknak ezen okok megszüntetésére. A naiv újságolvasó valószínűleg azt hiszi, hogy a konferencián tényleg olyan nagytudásu gazdasági tudósok vettek részt, akik hivatottak ily kérdéseket tárgyalni és tárgyalásaik meg is hozzák a várt eredményt. A konferenciát illetőleg jellemző George Bernard Shaw nyilatkozata, mely a következő: “E héten tartják a világ gazdasági konferenciáját, mely olyan gentlemeneknek a gyülekezete, akik közül egynek sincs még csak halvány fogalma sem a gazdasági kérdésről. Ha megvizsgáljuk képességeiket, azt fogjuk látni, hogy valamennyien olyan gentlemenek, akik otthon a saját országuk ügyeiből saj- nálatraméltó és reménytelen zagyvalékot csináltak és most eljöttek a földtani múzeumba — muzeum, mely tele kősziklákkal — azon reményben, hogy ha már a saját országukat nem tudják kihúzni a kátyúból, talán más országokat sikerül. Három, vagy négy nap alatt teljesen letörtek és a job-ban elfoglaltak utaznak haza. Ugylátszik, hogy az ügyek intézését nekünk kell a kezünkbe venni és megkísérelni a civilizáció megmentését.” A nevelő munka folyt New Yorkban Nagy vásári lárma. Az ember azt hinné, hogy tűz van, vagy árvíz fenyeget. Vagy ami még ennél is rosszabb lehet — égszakadás, földindulás. A falvak, városok hősei, bátor legényei rohannak a gátra, mert minden ami kedves, minden ami otthont, boldogságot szóval olyasmit jelent, miért érdemes élni — veszélyben forog. Különböző országok “nagyjai” kis országok határain belül összedugják fejüket, tanácskoznak, perlekednek; delegátusokat választanak s küldik Londonba, Párisba, máshová, hogy ott összedugják fejüket és kisüssenek valamit ennek a feneketlen zűrzavarnak eltávolítására. Mindegyik azt hiszi, szentül hiszi, szájtátva várja, lesi, amint egyike eme küldötteknek szólásra emelkedik, hogy mond valamit, hogy a helyzet kulcsát megcsörgetve, kivezeti őket a kátyúból. Akármennyire vásári lármának, farizeuskodásnak tűnik is fel ez a mentő munka, nincs ez tragikum nélkül. Tragikusan őszinték ezek az úgynevezett honatyák. Legalább is: van köztük ilyen is. Azok a hangzatos jelszavak, melyek Roosevelt elnöktől, Mussolini, vagy McDonaldtól jönnek az őszinteséget nagyon megközelíti. Megakarják menteni ezt a korhadt, rothadt társadalmi rendszert tömjén füsttel. Nem tudnak reális, számtani műveletek alapján neki látni a dolognak, nem bírják megérteni, hogy amig az életjavak termelése profit, egyéni haszon jegyében folyik, minden erőlködésük, minden próbálkozásuk dugába dől. Ténykedésük egy végtelen körfutó han- dabandázása. Roosevelt elnök munkában tartotta politikusait körülbelül három hónapig, minden elképzelt paragrafusokat elfogadtatott velük; befejezésül az iparok fellendítését, munkanélküliek munkába állítását intézte el. Papíron. Igaz, hogy ők maguk sem mondják, miszerint a bajok orvoslását eltalálták, viszont állítják, erősitgeik, hogy utón vannak, még hozzá a jó utón. Éppen ez az, ami naivságu- kat bizonyítja. Lehet-e lopott birtokon elhájasodott vérbeli fakiroktól várni a nyomor eltűnését? Elképzelhető-e? Nem! Ezerszer nem. A helyzet orvoslása a dolgos milliók kezében van. Mig ezen milliók tétlenül, tunyán vesztegelnek, mig hivatásos vezérektől, csodadoktoroktól várják a helyzet javítását, ők bohóckodnak, fülzsongitó zenével fogják traktálni a korgó gyomru szolgahadat, s a munkás életszínvonala alacsonyabb lesz mint valaha. A termelőeszközök köztulajdonba vétele a .válasz. Ezt sugalja a komplikált mindennapi élet tanulmányozása. Ezt mondják a tisztességeAz elmúlt tél folyamán rendszeres nevelési munkát végeztünk gyűléseink és állandó előadásaink révén. A munkásságot legközelebbről érintő tárgyak megvilágítása és megvitatása bővitette ezeknek az előadások hallgatóinak az ismereteit. A tanító és nevelő munkánksebb tanárok, kik gazdaságtannal foglalkoznak. Ezt mondja az élet iskolája. Ezt mondja az IWW. S—n. ban óriási rész jutott Binet Károly mtársnak, aki nemcsak a városban, de a környéken is tartott előadásokat. A szervező bizottság amikor ezt a munkát méltányolja, intézkedéseket tesz már most arra, hogy az ősz és a télfolyamán azokat kiszélesítve, minél több munkást vonjon be az előadások hallgatói közé. A tervbe vett előadások tárgyai a munkásmozgalmi kérdések mellett az általános világeseményeket is fel fogják ölelni. Két dudás egy csárdában Irta: FARKAS ANTAL. A plébánia kocsisa a következőket vallotta: — Mosóvízért mentem a Zagyvára mert csütörtökön nagymosás lesz. Jókor fölkeltem — mondok — mert kiakartam menni a rétre herét kaszálni, addig kaszálok — mondok — mig harmat van, mert aztán ördög bir azzal az öreg herével. — Ne káromkodjék! Azt mondja, mit látott? — Türelmetlenkedett a plébános ur. — Hát mikor fölültem a kocsira, még sötétes volt, de mindjárt észrevettem, hogy a csillag gyepliije nincs befűzve a hajtószár karikába. A fene egye... Ne káromkodjék mert kidobom. Azt mondja, mit látott, a Varga Péterék háza előtt. Hát a káplán urat. — Mit csinált a káplán ur? — Azt mondta, hogy: Mindörökké Ámen, merthogy én azt mondtam neki: Dcsértessék a Jézus Krisztus! A plébános ur, felkelt az Íróasztal mellől. Dühösen járt-kelt. A kocsis egy ideig bámulta, de aztán jónak látta a vallomás folytatását, — Kihajtottam a Zagyvára. Lépésbe mentem, mert a Csillag még mindig sántít. — Ne azt beszélje kend. Azt mondja, hogy mit keresett a káplán ur a Vargáék háza előtt ? — Azt már én honnan tudnám? Nem keresett semmit, hiszen éppen akkor jött ki a kapun. Vargáné csukta be utána a kaput. — Honnan tudja, hogy Vargáné volt? — Megismertem a hangjáról. — Mit mondott? — A szolgálóra kajátott, hogy: Erezd mán ki azt a tehenet ' a csordára te lusta disznó! — Hát még mit hallott? — Azt is hallottam, hogy a szógáló azt mondotta: Jó hogy a gazdaasszony már kieresztette a magáét. — Ne fecsegjen annyit. Mit csinált a káplán ur! — Törülte a homlokát, meg a szemit. Mintha akkor kelt volna fel. Én ugyan nem tudom, mert hiszen én csak azt láttam, hogy a reverendáját söprögette, húzogatta mert pelyhes volt meg gyűrött. — Menjen gend a dolgára! — Kezét csókolom! A kocsis kiment. A plébános ur magára maradt és rettenetesen dühös lett. Az a legnagyobb baj, hogy a káplán urnák nem lehet egyszerre a nyakát kitörni. A leghosszabb rimánkodásra jutott a püspök ur eminenciá- jának kegyes szivén keresztül a káplánjához s ha most eltéteti innen, majd hoppon marad. Majd azt mondják odafent: — Úgy látszik, hogy Bakatoron fölösleges a káplán. Ott a plébános is elég. Nem adunk másikat. Szörnyű állapot! A káplán ur elkövette azt a i disznóságot, hogy elütötte a plébános kezéről a Varga Péter feleségét, a falu legtakaro- sabb menyecskéjét. Varga Péter aféle kupec-ember volt. Járta a vásárokat nyakrafőre. Ha itthon volt is, kint lakott a tanyán. Jószágokat vett, kihizlalta, eladta. Az asszony — magtalan asz- szony volt — szívesen szeretkezett a plébános úrral. Ráért, aztán meg bizonyos büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy a falu plébánosa az ő szeretője nem a másé, — pap- gazdasszonyt el is kergette a plébániáról és valami vén vas- orru bábát fogadtatott a plébános úrral. Rendben volt a dolog. Varga Péter valahányszor hazavetődött és ott találta a tisztelendő urat, nem vette rossz néven. Örült neki, hogy az ő menyecskéje körül a plébános ur forgolódik. Persze , mert a menyecske kitünően süt-főz, aztán Varga Péter pincéjében mindig jobb a bor, min egyebbütt. Azt az öreg jegyző is mondta, aki alapos szakértője ennek a dolognak, nem szólván a kántor úrról, akivel Varga Péter uram komaságban van. A gyöngyéletet a káplán ur zavarta meg. Hoszu, bika-erejű ember volt, alig 25—26 éves. Jól tudott enni, inni. Többet evett, mint a plébános, a kántort az asztal alá itta. A prédikációval úgy meg tudta rikatni a vénasszonyokat, hogy a harangozó cipelte ki szegény fejüket a templomból. A temetéseken olyan búcsúztatót mondott, ha megfizették, hogy még az örökösök is pi- tyeregtek. Alig várták, hogy temetés legyen, hogy a káplán urat hallhassák. A plébános ur eleinte szerette, mert felvirágoztatta az üzletet. Egyre-másra hívogatták őket lakodalomba, disznótorba meg keresztelőbe. Az lett a baj, hogy Varga Péterné is megismerte a káplán urat. A plébános ur attól az időtől kezdve kezdett elmaradozni a Vargáék asztalától. A menyecske ágyba feküdt. Beteg lett, nyögött, meg se tudta közelíteni a plébános ur, ha egyedül ment Vargáékhoz. Ha a káplán ur is vele volt, a menyecske hirtelen meggyógyult. Kiugrott az ágyból, sü- tött-főzött, tömte a papokat. A plébános ur mindjárt gondolta, hogy kutya van a kertben. Figyelmeztette is a káplán urat, hogy jó lesz szemelőtt tartani a falu erkölcsének szentségét, mert Baj lehet belőle. Varga Péter házsártos ember. Ha észrevesz valamit, olyan lármát üt, hogy a püspök is meghallja. A káplán ur fogadkozott, hogy tőle minden gonosz szándék távol áll. Isten mentse őt attól, hogy a más szénáját húzogassa, Varga Péter uram háza boldogságát tiszteletben tartja és nincs az a kincs, amelyért a
