Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-02-18 / 727. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 február 18. Az egyéni gazdálkodás csődje és a kivezető ut B. GELLEN mtársnak előadása a New Brunswick, N. J.-i “Kultur Szövetségiben. (Befejező közlemény) Hajh! pedig a termelés e nagyszerű apparátussának minden kis kerékfoga és csavara, megannyi szimbolikus magyarázata egy ideális társasélet lehetőségének, s azok együttes rithmusából érthetően kizeng a termelés egy ésszerűbb irány- vátoztatásának szükségessége, s fölöttük a termelők közös birtoklásánál: csalhatatlansáíga. S az ember, ki megalkotta — a helyett, hogy ura volna — ott hever gyáván, letipor- tan annak lábai alatt. A termelő eszközök EGYÉNI BIRTOKLÁSA tehát amaz átok, mely minden szociális nyavalyában megfogamzott és amik maholnap a dögvész erejével fognak pusztittani e beteg társadalom testén. Am nehigyjük, hogy e bajok enyhülni fognak, ha azokra az állam, vagy ami végeredményében ugyan ez: a mesiássokként föltolakodó s főleg a termelésen kívül álló pártok és egyébb gazdaságiam hatökröktől veszünk medicinát a termelő eszközök birtoka árán. E gyógymód kurativáját a történelemben láttuk, s a költő találóan jellemezte: “a szolgaság csupán nevet cserélt, a gazda megmaradt...” Ama balérvet pedig hogy: “vezérekre szükség van,” észre téríthetne ajz a sajnálatos tény, hogy ezekből szintén tulterme- lünk már régóta. Orvos, mérnök, technikus, vegyész stb. tucatszámra van a leves vonalon, sőt hoower vilié lakó is... Kikérjük magunknak azon hamis pathológusok hivatat- lan prókátorságát, kik a maguké mellé oda építették a föld legotrombább zsarnokságát: a “szermszám uralmát az ember fölött, beváltván ama jóslatot: “midőn egy bűnösen eltévelye- dett élet, préda helyett” ön-ön gyermekét falja föl.” Minthogy ez a társadalom, gazdasági oldalról máris egy meglehetősen tökéletes collek- tiva, a kapitalizmus létre hozta benne egy szebb társasélet minden dologi föltételét: megszervezte a termelés és szétosztás személyi tényezőit — bár nem azok javára is — kész organizmus. Nekünk erről az oldalról nem sok dolgunk van, de annál több másfelől: “lefoglalása” végett épitteni egy eszmei oldalát: szervezni a termelőket szakasztottan úgy, ki-ki mint van beállittva a termelésbe most, vagy Volt tegnap. S e nagy föladat teljesítésével arányban vállik csak lehetővé a termelés gépezetének frontját a termelők: az-az — az egész emberiség érdeke irányába fordítaná. Ama kételyt pedig, mely fejéi rázza e probléma kivihetősége fölött, megnyugtatjuk, hogy evvel, a legközelebbről érdekelt munkás mozgalmon kívül — mint már említettük — oly elemek foglalkoznak, kik együtt véve a mindenkori gazdasági élet lelkét s agyvelejét képezik. Egyben próbáljuk megmagyarázni, mint volt lehetséges az egyéni gazdálkodás, oly hosszú időn keresztül a csak névleg különböző izmusok és kráciák alatt, s vált immár lehetetlenné annak tovább folytatása? Mert az, az embernek egyik alaptermészetével meg egyez: korlátlan érvénnyel hízelegvén az “önzésnek,” s bár mily kevés is a sikeresek száma: amig azok, az egész társadalom életét veszélyeztető ellentétekké nem alakulnak — fönn áll tovább, s élteti a csalódottban is eme balhiedelmet: hátha én leszek a szerencsés 10.000-ik, aki beérkezik. S útközben — néhány előrelátó kivételtől eltekintve — senki sem gondol arra, hogy a játék egyszer avval érhet véget, hogy valamennyien nekimegyünk a falnak, s ez: a mai helyzet. Bárha ezen egymás ellen folyó küzdelem mindig a kevesek győzelmével jár a sokak fölött, de a győztes uralma mégsem lehet korlátlan, mert végső soron a győző is elárendelődik a legyőzettnek. A kapitalizmus a jelen esetben túli ment ezen a határon: ellenfeleit, mint életének alap- feltételeit megsemmisítette, s most vetélytárs hijján, nem játszhat ‘tovább. Jól lehet ezen általa fölidézett, s uj csiráktól terhes válság nehéz vajúdása, az emberiség nagy hányadának az életébe kerül, de — amennyiben idevonatkozó kötelezettségei alól avval a bűnös érveléssel tér ki, hogy azok teljesítésének eredményeit “úgy sem élvezheti” — “meg érdemli.” Mert kik fogják élvezni vagy szenvedni, ha nem a “mi” gyermekeink, meg majd azokéi, s akikben a mi el-elmuló egyéni életünk meg-megujjul s folytatódik ? Ám a szükségesség mindenható parancsa elől, csak a halála árán térhet ki az élet, s ez feljogosít ama bizalomra, hogy e súlyos helyzetben végül is a fenntebb ecseteiteket vállassza majd az ember: ahol csak “társ” lesz mindenki “egy cél felé” mint a költő mondja, s nem a megélhetést kockáztató “vetélytárs” is. A fenntiekből érthető, hogy e probléma nem a régi elszigetelt értelmezésben vett osztály vagy munkás kérdés többé. Amint, hogy ily értelemben még soha kérdést meg nem oldottak, s ama klasszikus para- dokson: hogy a munkásosztály müve lehet, mint szimbóli- kusabb értelmezést szenved e probléma egyre általánosabb érvényén. így az ellentétes anyagi helyzetektől sugalt, s a vállság nyomán előálló egzisztenciális lehetetlenségek által össze morzsolt érdekellentétek, végül is egy nagy közös óhajjá kell, hogy összeforrjanak, s kiutat csakis e probléma megvalósításában találhatnak. A kérdésnek osztály jellegű elnevezése pedig, csak ama példaszó alapján látszik indokotnak, hogy: “az kiabál kinek a háza ég,” és ma — talán szerencse is hogy valamennyiünké ég ?.. . bárha büszke kultúránk mellett maga az élet forog kockán . .. Ennélfogva e nagy cél megvalósításának szükségessége, a folyton mélyülő gazdasági csőd osztályokat lefokozó ereje alatt mind extenzivebbé vállik, mig nem a haladás minden idők legmegátalkodottabb ellenzője: “a polgár” is hitvallójává kényszerül. (Áldassék érte az ösz- szeomlás minden borzalma ellenére is.) És teljesen indokolt ama reménykedés, hogy a közeljövőben nem marad általa érintetlen érdek e haldokló társadalomban. Tovább terjed a detroiti munkások sztrájkja (Folytatás az 1-ső oldalról) közvélemény, melyre utalni szoktak a polgári és kapitalista újságok, a sztrájkolok mellett nyilvánul meg. Az agyon- csigázott és megélhetési lehetőségétől megfosztott munkásság érzi, hogy nincs más hátra, mint állandó és terjedelmesebb, elszántabb harcokkal kiverekedni a kenyeret, melytől a testetölő munka mellett is megfosztattak a munkáltatók által. Hudson Co.-nál, amint már jelentettük, egy hónappal ezelőtt a gyárvezetőség 10 százalékos bérlevágást akart keresztül vinni, melyet az akkori sztrájkhangulat miatt vissza vontak, s most mégis azon sírnak, hogy nem tudják megérteni miért mentek a munkások sztrájkba, mikor ők annyira szeretik a munkásokat és mint egy családot tekintik őket. A többszörös bérlevágást is, ugy- látszik csupán szeretetből tették, a munkások nem is zúgolódtak, igy szeretetből akarták ismét a fizetésüket levágni, de ekkor már nemcsak zúgolódtak de sztrájkról beszéltek, igy ez a kis szeretet ajándék januárban elmaradt. A munkások elég okosan úgy gondolták, ha a bérlevágást megtudták akadályozni a sztrájkra készüléssel, akkor még a régi fizetésnek is vissza tudják egy részét harcolni, úgy sztrájkba mentek, február 7-én. A Briggs-i sztrájk bizottság jelentése szerint Phil Raymon- dot, akit mint fizetéses szervezőt akalmaztak elzavarták, mert ahelyet, hogy szervező és mint tanácsadó működött volna, diktátoroskodni akart amit a munkások nem hajlandók elfogadni, akármilyen naggyá is fújta fe a K. P. s mint polgármestert is jelölte Detroit- ban. A piketelés a nagy hideg dacára is tart, s újabb vérengzések is történtek. A Mack gyártelepről hazafelé menő fekete sztrájktörőket a piketek megtámadták és azok késekkel védekeztek s három sztrájkpike- tet megkéseltek. Az egyik fe- ■ ketét egy arra menő rendőr meglőtte mivel látta, hogy gyilkos tendenciával támadt az egyik elesett munkásra. A pi- keteket elengedték mivel azoknál nem találtak öldöklő szerszámot mig a feketéket, akiknél kés és gummi bot volt, melyet a gyárból magukkal hoztak, fogva tartják. A detroiti rendőrség ennyivel humánusabb a sztrájkban levő munkásokkal szemben, s vád nékül nem tartják őket fogva, nem úgy mint Highland Parkban, ahol a Briggs- nek egyik telepe van, s több mint 26 munkást elfogtak s minden vád nélkül s részben hamis vádak alapján fogva tartanak. Az összes radikális munkások támogatják a sztrájkólókat és a detroiti “Youth Council” mely 6 különböző munkásfrakcióból áll, egy nagyobbsza- básu mulatságot rendezett az IWW Hallban a Juniorainkkal együtmüködve, a sztrájkban álló munkások részére. Úgy az IWW mint a Szocialista és Proletarian pártok is támogatják a sztrájkolókat, s éppen ezért van kilátás a győzelemre, mivel a polgári egyének is jogosnak és megérthetőnak, ugyszól- va a sok bérlevágás által kierőszakoltnak tartják a sztrájkot. A Mack Ave-i Briggs telep körül az üzletemberek tiltó parancsot kértek ki a rendőrség ellen, akik úgy kocsikat, mint egyéneket, molesztálnak és igy az üzletbe menőket is. Ez ellen az üzletesek bírósági védelmet kérnek. Monroe, Mich.-ben is sztrájkba ment vagy 400 munkás egy öntődében, úgy látszik a bér- levágásokka vége szakadt a munkások türelmének. Csak mások is kövessék az autó ipari munkások példáját. Ne hiányozzék a munkás házból a Bérmunkás Naptára!
