Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-01-07 / 721. szám
1933 január 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal Amit a munkásnak tudni kell | AZ IWW SZEMÜVEGÉN NÉZVE AZ ESEMÉNYEKET A cselekvés kétféle módja A papság az éhségmarsok mellett (Folyt, az 1-ső oldalról.) Kérges kezek- még nem jelentik azt, hogy tulajdonosuk végrehajtó tehetséggel is fel van ruházva, de viszont kérges kezek és végrehajtó tehetség szükségszerüleg mégsem idegenek egymáshoz. Ipar az emberiség jólétének az alapja és ennek rossz kormányzása az irányítása az emberiség nyomorát és szenvedését idézi elő. Ipari téren kétféle cselekvési módot külömböztetünk meg, amely a munkásosztály felszabadítását célozva. Egyik mód az agitáció, mely romboló és hivatása az elavult fogalmakat és tradíciókat megszüntetni, amelyek konokul csüggnek emlékezetünkben, dacára, hogy idejük már rég a múltba veszett. Már csupán szokásból ragadnak hozzánk és sokan közülünk lebecsülik a szokás hatalmát különösen, ha saját cselekedeteinket kell megítélnünk. A cselekvés második módja a munkaalkotó programunk, amelynek célja az uj eszme megvalósítása, az uj társadalmi erkölcsök gyakorlatba vétele. Ezen módozat nélkül nem tudnánk pótolni a régi társadalmi rendszert melyet negativ erőnkkel próbálunk eltörölni. Nem szabad elfelednünk, hogy a mai dolgok — materiális vagy elvont — pótlandók a forradalmiakkal. Ez az IWW programja az uj társadalomról, amelynek alapja az ipari szervezeteken nyugszik. Midőn mi kérges tenyerekre hivatkozunk, nem azt jelenti, hogy mellőzni akarjuk azon nagyszámú hasznos munkát végző tömeget, amelynek foglalkozása nem jelent kérges kezeket. Ezen csoportba sorozhatok a technikusok, vegyészek, rajzolók, irodai alkalmazottak és sok mások, akiknek foglalkozása nem jelent feltört tenyeret, bár hasznos munkát végeznek a társadalom javára azokkal, akiknek munkája kérges tenyeret jelent számukra. A munkásosztály nagy zömének veleszületett hajlandósága, bármely iparban nem beszélni, hanem cselekedni. Ipari értelmük, tudásuk, technikájuk és kézügyességük nem annyira a nyelvükön, mint inkább kézujjaikban van. Tudományos felolvasás, színház, mozi, bizonyosfoku visz- szahatást, szórakozást kelt benne és ezért nem érdeklődik semmiféle politikai kodácsolás iránt. Ez a csoport, amely az IWW programját fogja mindenekelőtt alkalmazásba hozni. Az ő soraikból kerülnek ki azok, akik a legalkalmasabbak arra, hogy a második módozat szerint, a forradalmi téren, cselekedjenek, ők a legfogékonyabbak az IWW tanításához: “Szervezkedj a munkán.” Azon alkalomszülte IWWista, aki bebizonyította tehetségét az agitáció terén, egy dolgot mégis figyelmébe kell ajánlanunk. Tanulmányozva azokat, akik voltak és ma is végeznek agitációs munkát, azt tapasztaljuk, hogy a tanítás és környezet következtében, nem alkalmasak ipari munkára, különösen nem felelősségteljes állás betöltésére. Elismerjük tevékenységét, amit kifejtett agitációs téren, de határozottan képtelen az iparokban vezető szerepet betölteni. Nem szabad elfelednünk, hogy az agitációs munka határozottan romboló. Hogy az uj társadalom a helyét elfoglalja, előbb a régit kell elmozdítani. Mindazok, akik csak a régi társadalom lerombolására szentelik életüket, csupán destruktiv munkát végeznek. Egész ténykedésük saját maguk, önérdekük ellen irányul. Ezen oknál fogva a legtöbb lelkes forradalmár, akit a mai politikai kormányforma megdöntésére törekszik, nincsen tisztában azzal, hogy miként oldja meg az ipari problémát. Ezek azok a forradalmárok, akik a vezetőszerepet igyekszenek megkaparitani az átmeneti időszakban. Kik tehát az építők, ha nem a munkások maguk ? Az iparokban dolgozók nem azért építők csupán, mert egész életükben kizsákmányolják őket, hanem azért is, mert megtanulták, hogy kell valamit előállítani: és az a gyakorlati képzettség, amelynek segélyével lehet a forradalmat sikeresen keresztülvinni. A munkásoknak azonban meg kell adni az alkalmat, hogy ezen tehetségünket a gyakorlatban érvényesíthessék. Nem szabad szem elől tévesztenünk azon tényt, hogy a mai társadalom — éppen úgy, mint az előző társadalmi rendszerek — gazdasági alapokon nyugszik. Hogy az uj társadalmat életbeléptessük meg kell változnia a termelés birtokosainak, nem oly módon azonban, hogy a munkások kizsákmányolása továbbra is lehető legyen, hanem, hogy maga a termelő munkásosztály vegye át az iparok vezetését és irányítását. Igen nehéz egyesek egyéni nézeteit megváltoztatni: következetesen nehéz az “ipari kommunizmus” problémáját, műszaki voltát megértetni. Oroszországban ismét lábra- állitották a kapitalizmust — nem azért ugyan, mintha valaki nagyon rajongana érte, — hanem azért, mert politikából nem lehet megélni, csak ipari termelésből, gazdasági tevékenységből. Ezt nem voltak képesek kommunisztikus alapokra fekkenyérrel akarják a forradalom tüzét eloltani, s ha az nem sikerül, akkor ki őket az utcákra, kisebb csoportokban mielőtt megerősödnek, hogy az ébredő forradalmi tüzet az ál- lig felfegyverzett rendőrség idejében eltiporja. Ha a forradalmi munkásság, még eddig kételkedett abban, hogy a munkásságnak szervezetlenül, kisebb csapatokban védtelenül való felvonultatása, nem más mint árulás, akkor a pápai prelátus ur nyilatkozata, mely szerint biztatja a lázadó munkásságot a hunger mar- chokban részt venni kell, hogy bebizonyítsa, amint angolul mondják, “They are put on the spot,” másrészről figyelmezteti az uralkodó osztályt, hogy egy darab koncot dobjon a munkásságnak mig nem késő, mert külömben baj lesz, amint a három pont sejteti, melyet még a papság sem tud már megakadályozni, igy kétségbe esve könyörögnek a kapitalizmusnak, hogy segítse a szeretet konyhákon keresztül, a vallásból a mai rendszerből kiábránduló munkásságot, egy darab csonttal, egy üres levessel, kávéval ellátni, ne, hogy az ember milliók elkeseredésének tüze elpusztítsa a mai társadalmi rendszert, papjaival együtt. Eleinte Mr. Cox is vezette az éhség marsot, de most már rábízzák a kommunistákra, sokkal proktikusabb, ha velük tudják elvégeztetni, mert akkor éppen a lázadók legjavait tudják legyilkoltatok A jezsuita taktika győzedelmeskedik. A lázongó munkássággal vi- vatják ki a munkanélküliekről gondoskodó törvényt, ha sikerül bizonyos időre biztosítva vannak, meg van akadályozva a forradalom, ha nem akkor is jó nekik, mert éppen azon munkások pusztulnak el, akiktetni, tehát kénytelenek voltak újra a kapitalista termelési rendszerhez folyamodni. A munkásság nagy problémája tehát nem a politikai államhatalom megkaparitása, hanem saját maguk trenirozása az iparok vezetésére és irányítására, arra az esetre ha az idő elkövetkezik azok átvételére. Ezen és semmi máson fordul meg a forradalom sikerének sorsa. Elismervén ezen uj tény megdönthetetlenségét, milyen véleményt alkotunk magunknak arról a csoport politikai “szocialista-kommunista” kodácsolásról, amely ebben a dologban vezetni és irányítani akarta az IWW tisztán ipari munkások szervezetét ? Gyanítom, hogy a szerkesztő meg- kékceruzázná a választ, inkább le sem irom. Külömben is nevetség tárgya! (A túltermelés vagy rendszer válság cimü cikkünket jövőheti lapszámunkban folytatjuk.) nél már rég a lázadás tüze és másokat is képesek volnának forradalmi tüzbe hozni ha életben hagynák őket. A fenti program elfogadására a katholikus papságnak csak ez az érve lehet, melyet a három pontban jeleztek, de nem mertek kiírni, mert nem akarják, hogy a munkásság értsen belőle, azt nem a munkásoknak írták, ők nem a munkásoknak beszélnek, hanem a kapitalistáknak, akiket a tűzvész elpusztiásától félt a főur, akikkel együtt nekik is pusz- tulniok kell, ha idejében nem oltják, nem tiporják el a tüzet, azét jajgatnak a kapitalista osztály felé, hogy tegyetek valamit mert elpusztulunk. A kommunistáknak két érvük van, ezen papság által elfogadott taktikát védeni, az egyik az, hogy ha nem ők, akkor a papság vezeti az éhséglázadókat, tehát amit a papság a rendszer védelmében jónak lát és megtesz, s melyért jó megélhetést kap, azt a kommunisták ingyenesen miért teszik és éppen papság részére, a legveszedelmesebb egyéneket gyil- koltatják le, veretik nyomoréké, viszik őket a vérengző fenevadak elé, hogy kiverjék belőlük az ébredő forradalmi tüzet. Második érv, mely szerint a munkanélküli segéllyel kiürítik a közpénztárt, vagyis csőd elé kergetik a városokat. Az ingyen konyhák kosztosait, direkt a szegény munkássággal tartják el, s ez által felmentik a városokat, azokról való gondoskodásról. És elfelejtik, hogy Németországban, Angliában, sokkal közelebb voltak a csődhöz 1921-ben, mégis megadták a munkanélküli segélyt, mert csak az volt, az egyetlen mód megakadályozni, a társadalmi forradalmat. Ezt a papság tudja, csak a kommunisták nem akarják tudni. S elfeledik azt, hogy még 30 millió munkás dolgozik és azoknak annyira levágták a fizetésüket, hogy a munkabér külömbözetből, nem csak, hogy eltudják a munka- nélkülieket is tartani, de még haszon is marad nekik, abból amit a munkánlevőktől elraboltak. Ha ezen kitekert theoria nem sikerült Angliában, Németországban, még kevésbbé fog sikerülni Amerikában, ahol a finánc tőke központja van. Azt megértjük, hogy a katholikus papság az ingyen konyhákat, az éhség marsokat, munkanélküli segélyezést, szorgalmazza, hogy megvédjék a mai rendszert. De miért teszik ugyan azt a kommunisták? Miért tudnak egység . frontot alkotni a katholikus papsággal? Vi. Mire vár a munkásosztály? A novemberi választásokra! A politikusok évszázadok óta rabigában tartják! Felszabadulását a mai társadalmi rendszer alól csak az IWW Egy Nagy Szervezetén keresztül érheti el.
