Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-02-04 / 725. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 február 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .....................$2 10 Félévre ......................... l.i 0 Egyes szám ára .......... 5e Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year .....................$2.00 Six Months ................ 1.00 Single Copy .............. 5c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to ________________ Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS__________OF THE WORLD Az IWW és a négy órás munkaidő A négy órás munkanap és négy napos munkahét bérlevá- gas nélkül,^ kétségtelenül a legéletbevágóbb szükséglete a jelenlegi generációnak. Kétségtelen, hogy az a legakcióképesebb program, mely enyhülést igér a jelenlegi folyton fokozódó embernélküli géptermelés ellensúlyozására, mellyel ma szemben állunk. Amikor az IWW Egyetemes Konvenciója azt elfogadta és annak propagálására szólította fel a munkásságot, kevés utóhang hallatszott. Néhány lelkesedő' lelkesebb lett, néhány ta- máskodó a vállát vonogatta és néhány filozófus össze dugta a feiét. Azonban az IWW hisz a négy órás munkanapban és hajlandó harcba is szállni érte. Mi vezettük a harcot a 8 órás munkanapért, később a hat órás napért és most is megvagyunk győződve, hogy a még rövidebb munkanap ideje elérkezett. Az IWW Egyetemes Konvenciója ezen tradíciótól vezérelve foglalt állást a négy órás munkanap, négy napos munka hét mellett és a bérlevágások ellen. Ugyanezen időben az AFL végre össze szedett egy kis bátorságot és nyilvánosságra jött a 30 órás munka héttel. Olyan helyről iött, ahonnan nem ezt vártuk. Az AFL megrögzött konzervativizmusától már régen nem sokat remélt a folyton apadó tagsága, de különösen többet várt most a történelem legnagyobb depressziója idején. A radikalizmus a levegőben van és még a türelmes és sokat szenvedő AFL-ista is kezdi látni, hogy őrültség a gazdasági viharral szembe szállni egy a Noé bárkájához hasonló elaggot hajóval. És a kiváló üzletember, Green elnök összeszedte a még működő gondolatszövő idegeit és elhatározta a bizonyítását, hogy a pókháló lepte szakszervezkedési forma még mindig érdemes a még megmaradt néhány tag bizalmára. Nehéz dolog olyasmit bizonyítani, amit minden esemény megcáfol. Azonban az AFL válalkozott erre és hírül adták a várakozó világnak a hat órás munkanap programját. Szerencsétlenségükre éppen tizenhat évvel késtek el, mint rendesen. Ha az AFL évekkel ezelőtt indított volna harcot a hat órás munkanapért, amikor az IWW, egész más elbírálás alá esne. Akkor lelkesedéssel fogadta volna a munkásság és a megindítandó harc eredményes lehetett volna. De 1932-ben a visszhang elhaló és a lelkesedés lanyha. Az AFL tagsága is érzi, amit az economisták, tehnikusok és a társadalom tudomány tanulmányozói már pontosan tudnak, hogy a hat órás munkanap a jelenben csak ártatlan kapálódzás és semmiesetre sem megfelelő követelés. Az egyszerű számok bizonyítják, hogy a hat órás munkanap már nem elegendő a munkanélküliség enyhítésére. Az ész- szerüség bizonyítja, hogy a négy órás munkanap kivivására éppen annyi eshetőség van a jelenben, mint a hat órás napra. És igy, nem először, hanem ismét az IWW-nak jut a vezető szeren a munkásság elkerülhetetlenül szükséges követeléseinek kivívásában. Azonban nem csak az AFL nem tudott felemelkedni a jelen követelményeinek magaslatára, hanem a kommunisták, szociálista, szoc. labor párt és más radikális pártok is elmulasztják e téren elősegíteni a proletariátust történelmi hivatásának teljesítésében. A legutóbbi választások előtt a jólhangzó jelszavak százai hangzottak el, azonban egyik párt sem foglalta a programjába a négy órás nap és négy napos hét érvénybe juttatásának szükségességét és a bérlevágások elleni harcot. Bár a szocialista párt indorzálta az AFL hat órás munkanap programját, azonban ezzel nem vívta ki az osztálytudatos munkásság respektusát. , , , A legvilágosabb bizonyítéka az IWW életrevalosaganak az az állásfoglalás, melyet az Egyetemes Konvenció magáévá tett és ezzel megindította a harcot a négy órás munkanapért. A négy órás munkanap szükségességét a “Technocracy” társadalmi és ipari tudományok laboratóriumában is szükségesnek látják. Ezek a tudósok mikroszkóp alá vették a jelen társadalmi rendszert és minden előzetes bejelentés nélkül leszögeztek, hogy az egyetlen lehető megoldása a jelenben dúló munkanélküliség problémájának a négy órás munka nap és négy napos munka hét bérlevágások nélkül. . ... Ez az a program, melyről sokat fogunk haliam a közeli hónapokban, s az IWW-ra vár a feladat, hogy ennek erdekeben a harcot vezesse. Mit várhatunk Megkezdődött az 1933-as esztendő és nemcsdk öregebbek lettünk egy esztendővel, de a világfolyásából is kell, hogy meglássuk legalább azt, ami minket munkásokat a legjobban érdekel. Ilyen alkalmakkor a mai rendszer hangadói és oszlopai egy-egy úgynevezett kimutatással jönnek, hogy mit végeztek helyesebben milyen eredményeket értek el az elmúlt esztendőkben és hogy milyen a kilátások az uj esztendőben. Ezt legtöbben azért teszik, hogy a sok elégedetlenkedőkbe uj és újabb reményeket tápláljanak, hogy most már jobb lesz különösen a munkások részére is. Az Egyesült Államok kereskedelemügyi minisztere megállapítja, hogy a depresszió a végét járja, hogy utón vagyunk a prosperitásnak, bár a számok, amelyeket nyilvánosságra hoznak éppen az ellenkezőjét igazolják. Minden azt bizonyítja, hogy az 1932-es esztendő 15 millió munkanélkülijének a száma ennek az esztendőnek a végével nagy szaporodást fog mutatni. És ha a miniszter ur ezt értelmezi gyarapodásnak, úgy vele is egyetértünk, erre enged következtetni az Institute of Steel Construction jelentése, amely arról szól, hogy mig 1930-ban 2 millió tonna acélt termeltek az ország területén, addig az elmúlt esztendőben csak 830,000 tonnára volt szükség. Ez az arány a többi iparokban is. A National Coal Institute jelentése arról ad számot, hogy 1904 óta nem termeltek olyan kevés szenet, mint 1932-ben. Pedig csak mi hány didergő munkás családról tudunk, akik használtak volna szenet ha azt megtudták volna vásárolni. Nem lehet a nép részére prosperitás, amig a termelési eszközök magán tulajdonban vannak. Amig azoknak üzemben tartása attól függ, hogy mennyi hasznot hoznak a tulajdonosoknak, akik nemtörődnek azzal, hogy a nép szükségben szenved, hogy rongyokba burkolva dideregnek. Munkástársak: Az 1933-als esztendőben csináljunk már egyszer mi is egy számadást, amelyben necsak papirosra vessük, hogy milyen jólétet teremtettünk egy maroknyi ember részére, de azt a minden javakban való élvezetet biztosítsuk a magunk és családunk számára is. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha helyzetünk javítását nem bízzuk többé sem a munkaadóinkra akiknek ez nem az érdekük, sem politikusokra, akiknak a rendszer foltozgatá- sa a cél, mert a munkások társadalma őket is a termelő munka mellé állítaná, amelytől ők még jobban félnek, mint bármi mástól. Nekünk. Munkásoknak kell kezünkbe venni a helyzetünk megjavítására való törekvést és ezt egyedül az Egy Nagy Szervezet felépítésével érjük el, amint azt az IWW tanítja. A. Székely. Szerkesztői üzenetek FIGYELŐ, DETROIT. — S. L. P. hangon írott levelét rossz helyre címezte. Az ön által kimagyarázott “sajtó”-hibát nem a Bérmunkás követte el. A többi között ez is a külömbség közöttünk, hogy mielőtt azt szóvá tettük vártuk, hogy van-e önben vagy a lapjában annyi ujságcsinló tisztesség, hogy azt helyreigazítsa, mivel itt nem arról van szó, hogy az újságnál majdnem elkerülhetetlen sajtó hibát, ahol egy (g) vagy (h) betű helyet (m) vagy (t) betűt üt le a szedő, hanem az ön esetében az IWO helyett IWW-t közöltek olyan beállítással, amihez az utóbbinak semmi köze nincsen. Ha lehet még tanácsoljuk, hogy a jövőben az ilyen súlyos sajtóhibát ön se hagyja figyelmen kívül. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bir- ják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrendszerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom kertéin belül.
