Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)

1933-02-04 / 725. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1933 február 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .....................$2 10 Félévre ......................... l.i 0 Egyes szám ára .......... 5e Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year .....................$2.00 Six Months ................ 1.00 Single Copy .............. 5c Bundle Orders ............ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S.S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Application for transfer of second-class entry from New York, N. Y. to ________________ Cleveland, Ohio pending Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS__________OF THE WORLD Az IWW és a négy órás munkaidő A négy órás munkanap és négy napos munkahét bérlevá- gas nélkül,^ kétségtelenül a legéletbevágóbb szükséglete a jelen­legi generációnak. Kétségtelen, hogy az a legakcióképesebb program, mely enyhülést igér a jelenlegi folyton fokozódó em­bernélküli géptermelés ellensúlyozására, mellyel ma szemben állunk. Amikor az IWW Egyetemes Konvenciója azt elfogadta és annak propagálására szólította fel a munkásságot, kevés utó­hang hallatszott. Néhány lelkesedő' lelkesebb lett, néhány ta- máskodó a vállát vonogatta és néhány filozófus össze dugta a feiét. Azonban az IWW hisz a négy órás munkanapban és haj­landó harcba is szállni érte. Mi vezettük a harcot a 8 órás munkanapért, később a hat órás napért és most is megvagyunk győződve, hogy a még rövidebb munkanap ideje elérkezett. Az IWW Egyetemes Konvenciója ezen tradíciótól vezérelve fog­lalt állást a négy órás munkanap, négy napos munka hét mel­lett és a bérlevágások ellen. Ugyanezen időben az AFL végre össze szedett egy kis bá­torságot és nyilvánosságra jött a 30 órás munka héttel. Olyan helyről iött, ahonnan nem ezt vártuk. Az AFL megrögzött kon­zervativizmusától már régen nem sokat remélt a folyton apa­dó tagsága, de különösen többet várt most a történelem legna­gyobb depressziója idején. A radikalizmus a levegőben van és még a türelmes és sokat szenvedő AFL-ista is kezdi látni, hogy őrültség a gazdasági viharral szembe szállni egy a Noé bárká­jához hasonló elaggot hajóval. És a kiváló üzletember, Green elnök összeszedte a még működő gondolatszövő idegeit és elha­tározta a bizonyítását, hogy a pókháló lepte szakszervezkedési forma még mindig érdemes a még megmaradt néhány tag bi­zalmára. Nehéz dolog olyasmit bizonyítani, amit minden ese­mény megcáfol. Azonban az AFL válalkozott erre és hírül ad­ták a várakozó világnak a hat órás munkanap programját. Sze­rencsétlenségükre éppen tizenhat évvel késtek el, mint ren­desen. Ha az AFL évekkel ezelőtt indított volna harcot a hat órás munkanapért, amikor az IWW, egész más elbírálás alá esne. Akkor lelkesedéssel fogadta volna a munkásság és a megindítandó harc eredményes lehetett volna. De 1932-ben a visszhang elhaló és a lelkesedés lanyha. Az AFL tagsága is ér­zi, amit az economisták, tehnikusok és a társadalom tudomány tanulmányozói már pontosan tudnak, hogy a hat órás munka­nap a jelenben csak ártatlan kapálódzás és semmiesetre sem megfelelő követelés. Az egyszerű számok bizonyítják, hogy a hat órás munka­nap már nem elegendő a munkanélküliség enyhítésére. Az ész- szerüség bizonyítja, hogy a négy órás munkanap kivivására éppen annyi eshetőség van a jelenben, mint a hat órás napra. És igy, nem először, hanem ismét az IWW-nak jut a ve­zető szeren a munkásság elkerülhetetlenül szükséges követelé­seinek kivívásában. Azonban nem csak az AFL nem tudott fel­emelkedni a jelen követelményeinek magaslatára, hanem a kommunisták, szociálista, szoc. labor párt és más radikális pár­tok is elmulasztják e téren elősegíteni a proletariátust törté­nelmi hivatásának teljesítésében. A legutóbbi választások előtt a jólhangzó jelszavak százai hangzottak el, azonban egyik párt sem foglalta a programjába a négy órás nap és négy napos hét érvénybe juttatásának szükségességét és a bérlevágások elle­ni harcot. Bár a szocialista párt indorzálta az AFL hat órás munkanap programját, azonban ezzel nem vívta ki az osztály­tudatos munkásság respektusát. , , , A legvilágosabb bizonyítéka az IWW életrevalosaganak az az állásfoglalás, melyet az Egyetemes Konvenció magáévá tett és ezzel megindította a harcot a négy órás munkanapért. A négy órás munkanap szükségességét a “Technocracy” társa­dalmi és ipari tudományok laboratóriumában is szükségesnek látják. Ezek a tudósok mikroszkóp alá vették a jelen társadal­mi rendszert és minden előzetes bejelentés nélkül leszögeztek, hogy az egyetlen lehető megoldása a jelenben dúló munkanél­küliség problémájának a négy órás munka nap és négy napos munka hét bérlevágások nélkül. . ... Ez az a program, melyről sokat fogunk haliam a közeli hónapokban, s az IWW-ra vár a feladat, hogy ennek erdekeben a harcot vezesse. Mit várhatunk Megkezdődött az 1933-as esz­tendő és nemcsdk öregebbek lettünk egy esztendővel, de a világfolyásából is kell, hogy meglássuk legalább azt, ami minket munkásokat a legjob­ban érdekel. Ilyen alkalmakkor a mai rendszer hangadói és oszlopai egy-egy úgynevezett kimuta­tással jönnek, hogy mit végez­tek helyesebben milyen ered­ményeket értek el az elmúlt esztendőkben és hogy milyen a kilátások az uj esztendőben. Ezt legtöbben azért teszik, hogy a sok elégedetlenkedőkbe uj és újabb reményeket táp­láljanak, hogy most már jobb lesz különösen a munkások ré­szére is. Az Egyesült Államok keres­kedelemügyi minisztere meg­állapítja, hogy a depresszió a végét járja, hogy utón vagyunk a prosperitásnak, bár a szá­mok, amelyeket nyilvánosságra hoznak éppen az ellenkezőjét igazolják. Minden azt bizonyít­ja, hogy az 1932-es esztendő 15 millió munkanélkülijének a száma ennek az esztendőnek a végével nagy szaporodást fog mutatni. És ha a miniszter ur ezt értelmezi gyarapodásnak, úgy vele is egyetértünk, erre enged következtetni az Insti­tute of Steel Construction je­lentése, amely arról szól, hogy mig 1930-ban 2 millió tonna acélt termeltek az ország terü­letén, addig az elmúlt eszten­dőben csak 830,000 tonnára volt szükség. Ez az arány a többi iparokban is. A National Coal Institute jelentése arról ad számot, hogy 1904 óta nem termeltek olyan kevés szenet, mint 1932-ben. Pedig csak mi hány didergő munkás család­ról tudunk, akik használtak volna szenet ha azt megtudták volna vásárolni. Nem lehet a nép részére prosperitás, amig a termelési eszközök magán tulajdonban vannak. Amig azoknak üzem­ben tartása attól függ, hogy mennyi hasznot hoznak a tu­lajdonosoknak, akik nemtörőd­nek azzal, hogy a nép szükség­ben szenved, hogy rongyokba burkolva dideregnek. Munkástársak: Az 1933-als esztendőben csináljunk már egyszer mi is egy számadást, amelyben necsak papirosra ves­sük, hogy milyen jólétet terem­tettünk egy maroknyi ember részére, de azt a minden javak­ban való élvezetet biztosítsuk a magunk és családunk számá­ra is. Ezt csak úgy tudjuk meg­tenni, ha helyzetünk javítását nem bízzuk többé sem a mun­kaadóinkra akiknek ez nem az érdekük, sem politikusokra, akiknak a rendszer foltozgatá- sa a cél, mert a munkások tár­sadalma őket is a termelő munka mellé állítaná, amely­től ők még jobban félnek, mint bármi mástól. Nekünk. Mun­kásoknak kell kezünkbe venni a helyzetünk megjavítására való törekvést és ezt egyedül az Egy Nagy Szervezet felépí­tésével érjük el, amint azt az IWW tanítja. A. Székely. Szerkesztői üzenetek FIGYELŐ, DETROIT. — S. L. P. hangon írott levelét rossz helyre címezte. Az ön által ki­magyarázott “sajtó”-hibát nem a Bérmunkás követte el. A töb­bi között ez is a külömbség közöttünk, hogy mielőtt azt szóvá tettük vártuk, hogy van-e önben vagy a lapjában annyi ujságcsinló tisztesség, hogy azt helyreigazítsa, mivel itt nem arról van szó, hogy az új­ságnál majdnem elkerülhetet­len sajtó hibát, ahol egy (g) vagy (h) betű helyet (m) vagy (t) betűt üt le a szedő, hanem az ön esetében az IWO helyett IWW-t közöltek olyan beállítással, amihez az utóbbi­nak semmi köze nincsen. Ha lehet még tanácsoljuk, hogy a jövőben az ilyen súlyos sajtó­hibát ön se hagyja figyelmen kívül. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bir- ják, akikből a munkáltató oszály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó, másik csoport ellen uszítsák s ezáltal elősegítik, hogy bérhar­cok esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorou állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépitet szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “Le bérrend­szerrel !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitjük a régi társadalom kertéin belül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom