Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-01-21 / 723. szám
1933 január 21. BÉRMUNKÁS 5 oldal Amit a munkásnak tudni kell AZ IWW SZEMÜVEGÉN NÉZVE AZ ESEMÉNYEKET Üzenet a bérmunkásokhoz! Hova-tovább, negyedik esztendeje dühöng az Ipari Válság, melyet hogy szebben hangozzék, DEPRESSZIÓNAK kereszteltek azok, kiket minden felelőség terhel. Eddig soha nem ismert arányokat ölt immár a nélkülözés és nyomor, amely nyomában jár ennek a katasztrofális állapotnak és olyan arányokat ölt, hogy a pusztulás veszélyébe sodorta a társadalom leghasznosabb rétegét, a mindnet termelő munkásosztályt. Meddig tarthat ez az állapot? Mi kérdezzük ezt, mert minket érint, velünk érezteti elsősorban ostor-csapásait. Rajtunk: asszonyainkon és gyermekeinken hagytak ezen csapások olyan nyomot, amit bizony szépen hangzó Ígéretekkel, ámítással és félrevezetéssel nem tudnak már eltüntetni. Mi éhezünk; a mi asszonyaink és gyermekeink azok, kikről le sir az elégtelen táplálkozás és ruházkodás; mi szenvedjük azon hiányokat, melyek miatt, akár tudatosan, akár tudat- alatt, lecsapásra készen szorul ökölbe kezünk. Tétlenségre vagyunk kárhoztatva. Nem szorul bizonyításra azon megállapításunk, hogy a jelen súlyos helyzet készületlenül, szervezetlenül, erőtlenül találta a murikásosztályt. Hogy egy-két alig észrevehető ellentállás kivételével, mint a pusztító fergeteg sepert végig a bérlevágás hulláma Amerika minden jelentős ipar-telepén és fosztották meg a munkásságot a lét-minimum megkeresésének lehetőségétől. Kétségbevonhatatlan, hogy az amerikai munkás élet-standardja jóval alá került a háború előttinek és az általános elégedetlenség dacára, a megalázó folyamattal szemben, a munkásság a legnagyobb tehetetlenséget tanúsítja. A koldus-szellem ingyen-konyhája. Az éhség, nyomor és nélkülözés kegyetlen korbácsának suhogása alatt, a szervezetlen és készületlen munkásság gerincét törte ketté a tőkések zsarnok hada. A tegnap még “független.” ház és bank-betétekkel rendelkező munkások egész serege vált nincstelenné, hajléktalanná és került a kétes jótékonyság szőrös karjaiba; melynek útvesztőjében, minden önállóságát elveszítve, a tegnap kérges tenyerű, kemény öklü, szorgalmas és kitartó munkás: könyöradományokon tengődő, alamizsnáért esdeklő koldus lett. A tőkések két-élü fegyvert forgatnak. Munkástárs! Ha munkanélküli vagy, ne szépítsd, ne tagadd a dolgot. Mert arcodról olvassuk tépett lelkiállapotod. De te aki még dolgozol, te sem dicsekedhetsz! Meg kell ismerjétek valamennyien azt a kétélű fegyvert, melynek súlyos csapásai alatt, legyőzetett és leterittetett Amerika munkássága a kapitalizmus által. Hiszen a még dolgozók helyzete sem jobb azokénál, akik már esztendők óta megfoszttattak a megélhetés megkeresésének lehetőségétől. Nem jobb azokénál, akik a “Wellfare”-ek könyör- adományaiból tengetik életüket. Mert a mai silány keresetből a dolgozóknak sem jut annyi, hogy életszükségleteiket beszerezni tudják. A munkásokkal egymást veretik le. Ti! Akik még naponta, vagy időközönként vonszoljátok fáradt testeteket a gyárba! Ti! Akik borzadva, vagy lesütött szemekkel pislogtok a kapuknál munkáért tolongó fekete seregre; érzitek, hogy milyen hatása van ennek a látványnak rátok és munkátokra. Éreznetek kell, hogy minden bérlevágás, minden munkameggyorsitás és a kizsákmányolás felfokozása, mellyel még a birka-türelmet is próbára teszik; a gyárkapuknál tolongok fekete serege nélkül, lázadásba, sztrájkba kergetne benneteket. Ugy-e sértett önérzettel hagynátok ott a munkát, a túlkapások és a formánjaitok sértegetései miatt, ha másikra volna kilátás? Ha nem járta volna át minden porcikátokat azon tudat, hogy ezrével leselkednek nyomorult munkátokra ? Ha nem úgy okoskodnátok, hogy a megalázás közepette keresett néhány dollár is jobb a még kevesebb könyöradománynál ? A tőkések szervezettek és egységesek. A kálváriát járva, sok mindent tapasztaltok és még többre fogja felnyitni szemeteket a keserűség. De egyetlen egy példáját sem találjátok annak, hogy a tőkések bármelyike ki kapcsolta volna magát a munkásság vérig való kizsákmányolásából. Ebben egyet értenek valamennyien. A bérlevágás lavinája ugy-e, hogy nem akadt meg sehol? Vegyük csak sorba az iparokat: Bánya, vasu.t, acél, szövő és automobil ipar. Hol jobb a kereset? Hol jobbak, avagy hol eltérőek a munkaalkalmak és kereseti viszonyok? Melyik tőkés csoport maradt el a másiktól a munkabérek és életviszonyok megnyirbálási folyamatában? Egyik sem! Mindenütt, amerre nézünk, ahonnan hirt kapunk; ahová képzeletünk el visz bennünket, ekszisztenciájukban összetörött embermilliókat — és a tőkések szervezett tervszerű, egységes cselekvését látjuk. (Folytatjuk.) Demokrácia Több mint egy század múlt el, amióta “apáink szabadságban fogamzott nemzetet alkottak ezen a kontinensen azon eszmének hódolva, hogy minden ember egyenlőnek van teremtve.” Azon időtől fogva abban a hiedelemben és szellemben haladtunk előre, hogy apáink tudták miről beszélnek, csakhogy úgy találjuk, hogy olyan viszony ezidőszerint nem létezik. Minden józan és igazságszerető embernek el kell ismernie, hogy minden egyes kormánynak a legelső kötelessége megvédelmezni polgárainak életét. Ilyen viszony nem jöhet létre mindaddig, mig az élethez szükséges termelési eszközök néhány ak magántulajdonában vannak. < Nagy hadseregek és hadi- tengerészetek alkotása és fönntartása a folyton szaporodó halált osztó eszközökkel, teljes elismerést vált ki azok részéről, akik a mai egyenlőtlenség rendszerét fenntartják, hogy a legelső kötelesség az illető országok lakosainak az életét megvédelmezni: de mi a huszadik század igazi demokratái, tudjuk és állítjuk, hogy a népek meghalhatnak éhen, szom- jan és hidegben épp úgy és az egyetlen módja az utóbbiak elhárításának az, hogy munkások ellenőrizzék a termelési eszközöket, amivel életfenntartásuk érdekében dolgozniok kell: azon okból, miszerint azok, akik ellenőrzik a. dolgokat, amellyel termelnek, hasonló képpen ellenőrzik az emberiség sorsát is. A mai rendszer fenntartói-, nak a további elismerése, hogy minden kormány első kötelessége az élet megvédelmezése, a törvényszékek és bírák létesítése, valamint a külömböző hatóságok, amelyek a bíróságok határozatait keresztül vinni segítenek, hogy elégtételt szerezzenek azoknak, akik rossz tett, vagy igazságtalanság áldozatai lettek: csakhogy nagyon gyakran ugyanazok a bíróságok arra használtatnak fel, hogy büntetéseket osszanak ki azoknak, akik követelni merik az eszközöket, amelyeknek segítségével férfiakat és asszonyokat arra kény- szerithetnek, hogy legembertelenebb viszonyok közt éhbérért dolgozzanak, amit az előrehaladott, úgynevezett “civilizáció” hozot tlétre. Az nagyon sok ember agyában dédelgetett gondolat, hogy Amerikában a demokráciát élvezzük — halluciináció csupán: azon jog, amiről korunk szemfényvesztői elfelejtenek beszélni választóik előtt; nevezetesen, hogy az amerikai népnek képvislő választásra joga nem jelenti, hogy demokrácia van, mert amíg nincs demokrácia a munkán, teljes hatalmában vagyunk azoknak, akik a termelési eszközöket birtokolják, amivel dolgoznunk kell. Az igazi Demokrácia az ipari szabadság. Nem kiváltságos néhány ak szabadsága, nem a kegyeltek szabadsága, hanem teljes szabadsága minden embernek, asszonynak és gyermeknek. A Demokrácia a társadalmilag intézett dolgokban való beleszólás jogát jelenti gazdaságilag éppúgy mint politikailag. Ott ahol a népnek szava van a kormányzás ügyeibe, csak politikai demokrácia van’. Amikor joguk lesz arra is, hogy megmondhatják, hogyan éljenek, ha szavuk lesz mindenben, ami őket és gyermekeiket érinti az egyetlen igazi vagyonát minden nemzetnek — akkor lesz Demokrácia. Az, hogy van jogunk politikai ügyekben való beleszólásra nem jelenti szükségképpen, hogy szabadok vagyunk. Ha belépsz a gyár poklába, vagy ha leszállsz a sötét veszélyes bányákba, ha bemégy a műhelybe, a malomba, vagy bérért a hajóra szállsz, ha az aratásra, cséplésre adod el munkaerődet, vagy bármilyen munkára, akkor fel kell ismerned, hogy nem vagy szabad. Mert a munkán nincs Demokrácia. A gazda határozza meg helyetted, hogy te hogyan éljél, hogy milyen viszonyok közt dolgozzál s valamint azt is, hogy mennyit kapjál a te felhasznált munkaerődért. E demokráciának nevezett dicsőség korszaknak ők a kényurai. És Te, — mi vagy Te? Te vagy az ipari rabszolga és az maradsz mindaddig, amig a demokráciát le nem vezeted a munkán, akkor és csakis akkor leszel az igazi tartós szabadság utján. A mig a demokráciát be nem vezettük a munkán, addig nem lesz szavunk a termelés irányításához, a munkaidő megállapításához, mely alatt dolgozunk, vagy az érték mennyiségéhez, amit a termelésért kapnunk kell. A bósz, a tulajdonos, az iparok cárja diktálja a feltételeket, amelyek alatt dolgoznunk kell, s vagy elfogadjuk a feltételeit, vagy éhenhalhatunk. A bósz nem törődik azzal, hogy ha valaki az utóbbit választja. Az IWW eddig is harcolt és folytatja a háborút a munkások tökéletes és teljes szabadsága érdekében. Az ipari kényurak és deszpoták észreyették, hogy az Industrial Workers of the World szervezett olyan elvet vall és hirdeti, amelyet, mihelyt megértenek a munkások, felszabadulásukat jelenti a bérrabszolgaság járma alól: a szurkosfazék, fütykös és lin- cselés törvényeihez való folyamodás azt célozza, hogy az elvek terjesztését és elfogadását megakadályozzák, de az olyan eszmét, melyet a viszonyok vetettek felszínre nem lehet agyon csapni brutális erőszakkal és az IWW szervezet, önmagától szükségképpen halad előre, hogy győzedelmeskedjen, mert a munkásság összetartását foglalja magában, ami végül az a hatalom lesz, emely elfogja söpörni mindazon akadályokat, (Folytatás a 8-ik oldalpn)
