Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-06-03 / 742. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1933 junius 3. A SZOCIALIZMUS NEVÉBEN Marx Károly, halálának ötvenedik évfordulóján embermilliók életsorsa forog kockán. Kifosztva, munkanélkül s éhezve, földön futóvá és degenerál- tan öngyilkos erupcióként dühöng, tobzódik minden, ami a tökéletességgel dacolva visszatükrözi e civilizációnak csúfolt embertársadalmat. E barbárság bünhullámzása toronymagasságig csapkodva ki birjamarja, egymást taposva a pe- netráns hullahegyeken s lábánál árnyékként meghúzódva lethargiájában. Kipusztitani mindent ami emberi és gyümölcsöztetni ami e profilaktikus kapitalista rendszertelenség életmeghosszabi- tását predesztinálja. Akik ezen kapitalizmus által determinált nézeteknek nem hajtanak fejet, azok mi hamar csapdába kerülnek. Akikre azután szomorú napok következnek. így volt ez a múltban s igy van ez ma és igy fog ez lenni — sőt mi több még rosszabb — a jövőben is. Sajnos és keserű megpróbáltatásoknak nézünk elébe mindaddig, amig a proletáriátus mint egy osztály nem szervezkedik az IWW értelmében. Nem elfogultság ez, hanem egy olyan axióma — a tudás hatalmát még soha a történetiemben ennyire százszázalékban semmi féle tudományág nem verifikálta, — hogy az One Big Union képezi a szocializmust. Aki ezzel nincs tisztában, az önmagával sincs.. És ha már itt tartunk, engedjünk meg magunknak egy kis bepillantást nyerni a szocializmus mezején, hogy és mint csatáznak, kis és nagy. kaliberű hőseink. Lakonikus- san (szűkszavú) minden rosszakarat nélkül. Napi és heti sajtók foglalkoztak Jászi Oszkár és Leitner Aurél vitájának balancirozásával. Ki volt a hős?... A szocializmus ihlet inspirációja értelmében egyik sem. Bátor szókimondás ez, de alaptörvénye a realista materializmusnak s szocializmusnak. Tehát mindazon sajtó sejtek, konyha politikusok és szobatudósok kik jobbra-balra attrakcióztak, olyas valamit sejtettek amit az átlag ember csak sejt, de nem tud. Mennyire más képet nyerhettünk volna Jászival szemben ha az IWW One Big Union axiómáját buvárlóként a dialektikus Marxizmus értelmében reflektáltuk volna politikailag. így arra a konklúzióra jutunk, hogy nem minden szocializmus az, amit kortársaink annak kertelnek, (sajnos.) De mennyire nem szocializmus. Bizonyítja a, sok párt, a szárnyak, a sejtek, amikben ők a szocializmust csak sejtik, de nem tudják, hogy azon felfújt üres balloonok mind szétpukkadnak egy hitleri csapásra. Bizonyíték rá az öt millió németországi kommunista és a sok millió szoc. és egyébb fanatikus rivális (versenytársak) akiknek babilonjuk huszonegy pártot képez. Ha mindezen pártok egy nagy szövetségbe léptek volna, úgy ahogy azt az IWW verizmusa (igaznak hitükre) interpretálja, ma Németországban a szocializmus virágozna. De miután ezt nem értették meg a politika csarnokok citadelláiban, most megihatják a parlamenti tárcák keserű levét. A voksolt tojástáncot járva beleperdültek a dögvészes kriptákba. Guzsbaverten penészes in- xiuisitios kamarákban cellará- csak mögül várják kiszabadításukat azok, akiket még nem ért utói a hitleri nemezis moloch ja. A szocializmus nevében manővereztek, üzérkedtek, a manipulációk minden topzódását gyümölcsöztették e radikális és nominális vezérek, akik a realitás értelmében degutánok és a legnagyobb suckerok. A realizmus (valószínűséggel) szembe dacolva, mint megannyi szent' együgyü idiótákká dege- nerálták a proletáriátus tömkelegét. így van ez a menybéli cserubok (paradicsomot őrző angyalok) valamint a földi bel- zebubok (ördögök királyainak) farizeus boszorkány konyháiban. Akik ezen földi és menybéli orátorok papjainak maszlagét beveszik, azok mind rosszul tudnak és aki rosszul tud az sokkal rosszabb, mint aki semmit sem tud, mert ez utóbbit előbb meglehet tanítani, mint az előbbit kiábrándítani. Mennyire más képet nyernénk, ha ezen elefántcsont tornyokon és parlamenti skolasztikus frázisokon nyargalászó- kat otthagyná a proletáriátus és csatlakozna a One Big Union értelmében stb. A 15 milliók a 100-ak akik a munkanélküliség kálváriáját taposva és akik még a kapitalizmus malmaiban még részidőt dolgozva elhatároznák, hogy vagy mindenki dolgozzon, vagy senki sem. Akkor május elsején kimertek volna jönni az odú jókból, de igy nem, mert félek az alamizsnát ... Igen a termelő hadsereg az az erő, amely a természeti törvények értelmében mindent magával ragad a kozmoszban Univerzálisan, úgy van ez az One Big Unionban. Ha ezt megértette volna a német és az összes proletáriátus e fra- ternális értelemben akkor a sok kudarc katalizmák és mártírok helyett, ma már szocializmus volna. A kiábrándulás ideje elérkezet. A hármas kordináta rendszer merőleges síkjai találkozni fognak. A kapitalizmus és mithológia (sok és egy istenség molyothjának) kimúlása. A szocializmus megszületésével egybe fog esni ahogy ezen methódus síkok közelednek egymáshoz, a szerint nyeri a kettő előbbi (százalékokbani) kimúlását. És ugyan a szerint a harmadik megerősödését és (Folyt, az 5-ik oldalon.) A rósz barát — Gastounot! — szólt_ egy reggel Pinsolle gazda a fiához — ideje asszonyt hoznod a házhoz. Igen, apám. — Én már az ötvenedik esztendőmet taposom, maholnap kidőlök, ki fogja megdolgozni a földet, ha nem gondoskodsz fiú utódról. Melyik leány körül legyeskedsz ? — Egyik körül se, a|>ám. — Na hát akkor rajta!... Castillonék Marie-ja * derék, erős, dolgos . leány. Idevaló. Úgy tudom, volt egy gyereke is. Mi történt azzal a fattyu- val? — Meghót. — Antul jobb!... Ha mán yolt gyereke, több is lesz. Éreggy, oszt nézz a dolog után. Fél év múlva Gastunot feleségül vette Mariue-t. De eltelt egy-két, sőt három év, a vár- vavárt kis utód nem jelentkezett. Marie csak egyformán vékony, egyenes maradt. — Hát ez igy nem megy! — mordult a fiára Pinsolle gazda. — Az idő múlik, -én meg csak öregszem. Mi lesz már?... Vidd az asszonyt bu- csura-vásárra, hadd mulasson, táncoljon a pajtásaiddal. Nincsenek pajtásaid? — Majd szerzek, apám! Marie búcsúról búcsúra járt, hol Jeannal táncolt, hol Pierre- rel, de a vékonyságából csak nem engedett. Pinsolle gazda nekidühödött. — Már látom, hogy nekem kell közbelépni.. . — gondolta. És miután egy-két napig töprengett, most már a menyét vette elő. — Mond csak lányom, ismered Hazaillant? ' — A molnárt?... nem én. Csak a hírét hallottam. Aszon- gyák derék, szép ember. Volt vagy nyolc gyereke a feleségétől. — És legalább tiz mások feleségeitől. Nagyszerű ember!... nem is tudom, miért nem hívjuk soha ide a majorba. Tudod mit, meghívjuk vasárnap vacsorára! — Az bizony jó lesz! — Aztán jó legyen az a vacsora !. . . Báránytokányt főzzél sok fűszerrel, meg zöldborsós kacsasültet. Utána borsos káposztás, meg kapros túrós- lepényt. Majd felhozok a pincéből egypár régi, pókhálós palackot. Azt a bort még húsz év előtt szüreteltük. A halott is életrekelne az erejétől. A molnár természetesen elfogadta a meghívást. Pontosan esti nyolckor beállított, ünnepi zekéjében ma is szemreva- lóbb legény volt, mint a falu akármelyik legénye. Nem a konyhában ettek, mint egyébkor, hanem urasan, fenn, a fiatalok szép, uj, politúros szobájában, ahol nagy öblös karosszék is volt, meg fehér- függönyös, mennyezetes ágy. Pinsolle gazda értette a vendéglátás módját, megadta a ritka vendégnek a kellő tisztességet. A vacsora pompás volt. A molnár kettő helyett evett s négy helyett ivott. Kedves volt, beszédes, sikamlós történetekkel mulattatta a háziakat. Marie rajongva bámulta és szomjasan itta minden szavát. A molnár meg olyan tüzes tekinteteket vetett Marie-ra, hogy az ágy függönyei majdhogy tüzet fogtak. — Pompásan megy! — gondolta boldog elégedetten Pinsolle gazda és azt se bánta, hogy a vacsora utáni kártyázásnál tizennégy frankot vesztett. Mikor a falióra tizenegyet ütött, Pinsolle gazda hirtelen felállt. — Hallottátok ?... a tehén bőgött... kiszabadult az istállóból. Gyere Gastounot, hajtsuk be! Kisietett, a fia utána. Pinsolle gazda kívülről óvatosan bezárta az ajtót. Kétszer is ráfordította a kulcsot. Összezárta Marie-t a molnárral. .. . Hát bizony, az a huncut tehén kiszökött!... ki is lehetett a vigyázatlan, aki az istálló ajtaját nyitva hagyta. Másfél óra hosszat keresték a komisz tehenet és végül ugyan hol találták?... Békésen legelészve, közvetlenül a major kerítés mellett. El se mozdult onnan. Ejnye, ejnye, hogy éppen ott nem nézelődtek!... A tehenet bekötözték az istállóba és Pinsolle gazda, miután rászólt a fiára, hogy maradjon lenn, fellopózott - a lépcsőn. Odafenn gyanús csend volt... Az öreg dobogó szívvel, izgatottan, nagyóvatosan kizárta az ajtót, kis résnyire kinyitotta és bekandikált. Meglepetésében majd hátraesett!... A molnár a karosszékben ülve, Fortyogva aludt Marie egy széken ült és kötögetett. Közöttük a teljesen érintetlen ágy!... Pinsolle gazdát elöntötte az epe!... hát ezért öltek bárányt, kacsát?... ezért áldozta oda pincéje féltett kincseit? Hogy ez az ökör itt a csinos, szemreva- ló fiatal asszonnyal szemközt hortyogva aludja az emésztési álmát!. . . ó, a nyomorult, ököllel ment a molnárnak: — Ezért még megfizetsz!... csaló... gazember!... nesze a vacsoráért... ez meg a borért!... nesze... nesze... — csakúgy zuhogtak az ökölcsapások. — Mi... mit jelent ez?... — dadogta álmosan, kábán a molnár. — Hát igy fogadod a barátaidat ? — Barát... te!... — taj- tékozta Pinsolle gazda — még te beszélsz barátságról ?... pedig tudhattad volna, mivel tartozol egy régi barátnak, Lusta gazember!... takarodj, mert széttaposlak! — - és kirúgta. Egy-két perc múlva Gastounot loholt be nagyijedten. — Mi történt, apám?. .. mit csinált a molnár ? — Mit?... semmit. — Hát akkor mért bántotta? Pinsolle gazda vállat vont és határtalan megvetéssel mérte végig a fiát anélkül, hogy válaszára érdemesítette volna. Ugyan mit is feleljen ennek a jámbor hülyének? Jean Rameau.
