Bérmunkás, 1933. január-június (21. évfolyam, 721-745. szám)
1933-04-22 / 736. szám
6 oldal bérmunkás 1933 április 22. Fontos és kevésbbé fontos MUNKÁS ELMÉLETÉNEK HELYTELENSÉGE. Munkás emberek között sajnos, nem ritkaság számba megy az a felfogás, hogy “én mivel szakmám több tanulást igényelt mint a tied, sokkal fontosabb egyéniség vagyok” naiv egy felfogás. A társadalom szükségleteinek előállításához minden ember, aki hasznos munkát* végez, egyformán szükséges és nélkülözhetetlen. Az élelem, ruházat és lakások beszerzése sokféle, de egyformán fontos munka elvégzését igényli. Sőtt az utcaseprők és másfajta tisztogatók — ezek az igazán lenézett páriák — oly fontosak, hogy náluk nélkül a városok lakhatatlanok, bűzös szemét dombok volnának. Minden férfi, nő és gyermek, aki fizetésért adja el munkaerejét, egyformán kizsákmányolt bérrabszolga. Nézetem szerint éppen ezek a legegyszerűbb munkát végző egyének érdemelnek a legtöbb elismerést, minden humánusan gondolkodó egyéntől a mai társadalomban, mert ezek testet- lelket ölő munkájuk elvégzéséért sokkal kevesebbet kapnak, mint a szakképzett munkás, sokkal könnyebb munkájának elvégzéséért, ők igazán ki vannak téve a profitharácsolók határtalan kénye-kedvének. És ugyanakkor a szakképzett munkások lenézésének. Erre igen jellemző a vasúti munkások helyzetének áttekintése. Például a mozdonyvezetők, kalauzok és a többi ehhez hasonlók, azon a nézeten vannak nagy általánosságban, hogy ők nélkülözhetetlenebbek, mint a vonal építő munkások. Már pedig mindenki beláthatja, hogy a vasutakat építő és javító munkások ép oly szükségesek, mint a mozdonyvezetők, avagy ha úgy tetszik, mint az igazgatóság maga. Vonalépitő munkás nélkül a sínek egy-kettőre felmondanák a szolgálatot, széjjel hullanának és nem volna min vezetni a mozdonyt s nem volna mit igazgatni. A szakképzett munkások között a fensőbbségi gondolat állandóan istápolja a kapitalizmus nevelési rendszerét, mert hisz ez nagyon jó válaszfalat képez a munkásság között. És ugyanakkor a pénzeszsák mindenek feletti hatalmát igyekeznek előtérbe tolni azzal, hogy ha a gazdagok nem fektették volna pénzüket vállalatokba, akkor ma nem volna vasút, sem gyár, — igaz, hogy ők sem volnának és ha az emberek nem hagyták volna magukat a kezdetben kizsákmányolni, akkor nekik, a gazdagoknak pénzük sem volna. De viszont vasút és általában véve technika volna, mert hisz mindezeket küzdelemben találta ki és alkalmazta az ember, hogy könnyebbé és biztosabbá tegye az életét és az egész faj fenmaradását. Az ipar és technika fejlődése évezredek munkáját örökítik meg magukban: az a barbár vagy törzslakó ember, aki a kétkerekű talyigát összetákolta, ép oly fontos, talán fontosabb eszközt adott az emberiségnek, mint az a mérnök, aki az első mozdony szerkezetéit megalkotta, mert ha kétkerekű talyiga vagy utána a kezdetleges jármüvek nem lettek volna, akkor sem mozdonyok, sem automobilok még kevésbbé repülő gépek, nem volnának. Ily szempontból bírálva a helyzetet, láthatjuk csak tisztán és értethetjük meg a naivakkal, ‘hogy mily badar felfogás magunknak sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítani, mint amit megérdemelünk mint munkás a munkással szemben és ugyanakkor elismerni a pénz hatalmát a munkaerő hatalmával szemben. A pénz nem vasutakat, gyárakat, bányákat teremtett, hanem rabszolgaságot, elnyomatást és kétségbeejtő nyomort teremtett csupán minden időben. És nem vitte előbbre a fejlődést, hanem akadályozta azt, mert azok akik a pénz segítségével uralják a helyzetet és jólétben élnek a nagy többség rovására, megakadályoznak minden radikálisabb változtatásra való törekvést. És amikor már elviselhetetlen a helyzet, csak óriási áldozatok árán, forradalommal kell kikényszeríteni a változást. A kapitalizmus szócsöveivel u. m. politikusok, tanárok, újságok, papok, színházak, iskolák, mind megannyi ellenségekkel kell nekünk felvennünk a nevelés terén a harcot, nogy megértethessük a munkásokkal az igazságát. Mert bár elemi igazságokat hirdetünk, melyeket könnyű megérteni, a kapitalizmus hatalmi erejénél fogva mégis előnyben van, mivel több eszköz áll rendelkezésére a munkásemberek gondolkodását megmételyezni. A munkások helytelen felfogását, maguk a szakszervezetek is segédkeznek megtartani úgy tanaik, mint szervezkedési formájuk révén. Minden akadályok dacára is, mi hirdetjük az igazságot. Kitartást és lelki erőt az elvitáz- hatatlan eredmény nyújt a számunkra. Nap-nap után mindig több munkás előtt bizonyosodik be az a tény, hogy egyesült erővel nyerhetünk csak, széttagolva mindent elveszítünk. A munkásság gazdasági erejét csak úgy használhatja, hogy ha azt modern gazdasági szervezetben központosítja, amint a természeti erőket modern eszközökkel sokkal gazdaságosabban és célszerűbben és hathatósabban tudja alkalmazni. Amint a vonatokon használt kézi féket felváltotta a levegő fékező, mely egy fogantyú, gyöngéd meghúzásával egész hosszú kocsisort egyszerre megfékez, aszerint a csak “fontos munkásokat” szervező szak- szervezetnek is át kell adni helyét a modern ipari szervezetnek, melyet az IWW hirdet és mely nemcsak megállítani tudja a munkát egy mozdulatával, hanem meg is tudja majd indítani. És nemcsak a munkának egyenlő értékét teszi lehetővé, hanem egy mindenki számára boldogsággal telt uj világot is fog teremteni. A munkaidő megrövidítése és a munka lassítása meghossza- bitja a munkás életét. A rövid munkaidő elejét veszi a munkapiac túlzsúfoltságának és a munkanélküliek csökkentése természetszerűleg felhajtja a munkabéreket. Az IWW chicagói magyar tagjai, a Modern színkör és az Általános Munkás Dalárda közreműködésével Májusi ünnepélyt rendeznek 1933 április 30-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Bérmunkás Otthonban 2419 Lincoln Avenue. Műsor után tánc jó zene mellett, ízletes ételekről és italokról gondoskodva van. Belépti dij előre váltva 25c., a pénztárnál 35 cent. A chicagói magyar munkások szives megjelenését kérik. H üJános Egy rabszolga története. Hü János a Profitsajtoló Részvénytársaság gyárában dolgozott harminc évig: A ko- csitolók csoportjában kezdett dolgozni és kilenc dollárt kapott egy hétre. Erősen fogok dolgozni — mert ezáltal még valamikor csoportvezető is lehetek. Egy könyvben a napokban úgy is azt olvastam: a közönséges munkás, ha csoportvezető akar lenni, erősebben és többet kell dolgoznia mint a többi munkástársai dolgoznak. No hát én még erősebben fogok dolgozni mint akár Gondos József és igy a Profitoló ux biztosan figyelembe vesz és méltányolni fog engem. Úgy is volt. Őkegyelme minden reggel, kapunyitás előtt már a gyár körül ólálkodott. Tíz perccel a gyár kürtjének fuvása előtt már hallani lehetett, hogy kocsija zörgöt.t. Munkában volt. Este, mikor a többi munkástársai már mosakodtak, az ő kocsijának kerekei még mindig a padlón gurultak, csattogtak. Egy hét múlt el, amióta Hü János erős elhatározással munkába állt és Gondos Józsefet már elbocsájtották. A rákövetkező héten Rendes Péterrel ugyanez történt. Hü János ekkor igy bizakodott: “Most már három ember munkáját végzem. Profitsajtoló ur elő fog léptetni biztosan nem sokára.” Egy nap a gyáros magához hivatta — János — mondá — egy idő óta vigyázom már. Meg_ figyeltem, hogy maga egy jó munkás és hűséges alkalmazott. Szeretném, ha úgy érezné magát mintha egy részvényese volna a gyárnak. A mi célunk általában, hogy a hűséges szolgálatot megjutalmazzuk. Hü János fizetése igy érte el a kilenc dollár ötven centet. Az idők múltak. Hü János már két kocsit is elnyűtt. Válai megkeskenyedtek. Egyszer megpillantotta “kenyéradó gazdája őt az iroda ajtóból vigyázta.” Profitoló ur figyelemmel kisér engem. Bizonyára azon gondolkozik, hogy milyen jó munkás vagyokj én. Már elő fog léptetni nemsokára.. Profitoló megint magához hivatta Hü Jánost. —-— János — kérdé — mi a véleménye magának az uniókról? A nagy ember jelenlétében Hü János szinte szédült. Rosz- szul lett úgy, hogy még a kezei között szorongatott sapkáját is elejtette. Gyűlölöm az uniókat. Egy könyvem van otthon, abban olvastam, hogyha az uniók győzedelmeskednének, megdönte- nék a kapitalizmust. S mit csinálnánk mi akkor? Egy unionista röpiratokat adott a múltkor, de én eldobtam. Én nem akarok betartozni egy unióba sem. — Belátom, hogy nem csalatkoztam magában. Maga egy ideális alkalmazott és ezért jutalomban fog részesülni. Hanem most figyeljen ide. Úgy hallom, hogy gyárunkban valami szervező agitátorok vannak. Szeretném, ha maga megtudná, hogy kik azok és milyen eredményt értek el. Hü János majd kibújt a bőréből. “Előlépteti, gondolta, és most már olyan társa vagyok a ;yárnak, mint egy részvényes. Profitoló ur ki fog nevezni nem sokára.” Egy bizonyos idő múlva néhány munkást elbocsájtották szitkozódva emlékeztek meg Hü Jánosról és némelyek még bántalmazták is. De Hü János mindezek dacára, mindent eltűrt, mert hiszen a cég érdekében cselekedett, aminek — úgy gondolta — ő egy részvényese. Ekkor már fizetése is több volt. Tizenkét dollárt kapott egy hétre. Amint az évek múltak, Hü János továbbra is megtartotta sőt kiterjesztette figyelmét az “ő” cégjének érdekeire. Minden alkalmat felhasznált. hogy a gyárban készült különféle cikkek jó minőségét hiresztelje. A gyáros belül fáradhatatlanul az irányban tevékenykedett, hogy annak kiadását redukálja. Kopott seprőket azzal a gondolattal vette ki a hulladék kosárból, hogy azokkal legalább még egyszer söpörjék fel a padlót. Sok^ esetben informálta Profitsajtoló gazdáját azokról a munkásokról illetőleg, akik valamit a gyárból magukkal vittek.
